ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsLinux DevicesFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Kecskeméten jártamTegnap egész nap offline voltam net ügyben, ugyanis elmentünk a kecskeméti repülőnapra. Ha érdekel, olvass tovább! A bevezető után most próbálok mindent sorrendben leírni. Tehát reggel negyed 7 körül indultunk útnak Budapest irányába az M7-esen, majd onnan ráhajtottunk az M5-ösre. Megjegyzem indulás előtt kisebb gondok voltak a GPS-el, ugyanis ha azt írtam be, hogy "repülőtér", akkor kiírta hogy márpedig Kecskeméten nincs olyan. Végül beírtam, hogy "Szentgyörgy Dezső Repülőbázis", így már meg is találta az úti célt. Az autópálya pihenői tele voltak autósokkal és az autópályán haladók is többnyire külföldiek voltak, akik szintén Kecskemétre mentek. A közlekedési morál valahol a béke segge alatt volt, volt olyan autós is, aki irányjelző használata nélkül csak úgy bevágódott elénk. A két autó között volt vagy 2-3 méter max. és mivel kisebb torlódás volt egy másik - elől haladó - szerencsétlen miatt, fennállt annak a veszélye is, hogy hirtelen fékeznie kell, mi meg nekicsapódunk. Mikor meg jól elküldtük őket a ...-ba egy szép nagy dudaszóval, akkor meg nekiálltak hátra fele mutogatni a középső ujjukkal. Végül az M5-ös pálya egyik lehajtójánál tértünk le az autópályáról, ott meg a rendőrök miatt volt kb. 700 - 900 méteres torlódás. Az is poén volt, hogy egy autóbusz meg megállt a külső sáv kellős közepén és úgy akart betolakodni a feltorlódott autósok közé. Közben jött persze még egy busz is, az is megállt a külső sáv kellős közepén. Komolyan ennyire nehéz lett volna beállni a lehajtósáv végén lévő sorba, vagy csak későn vették észre, hogy hoppá itt kéne lehajtani? Na sebaj. Az M5-ösről lehajtva néhány kilométert még utaztunk, majd felfedeztük, hogy tőlünk jobbra van egy vetőföldön kialakított parkoló, ide szépen be is mentünk. Mint azt megtudtuk, innen már buszok visznek tovább (vagy gyalogolhattunk volna vagy 10 kilométert), egészen a reptérig. A buszokból nem volt hiány és szinte egyáltalán nem kellett várni rájuk, logikusan úgy oldották meg a dolgot, hogy mindig érkezzen néhány busz amikor elfogytak. A reptérig tartó buszozás negyed óra biztosan volt, mert városnak mentünk. Nem értem miért, de a sofőrnek ez az útvonal volt megadva. Kicsit később rá is jöttünk, hogy mivel mi a 3-as számú parkolóba voltunk, ezért a busz a 3-as számú kapuhoz is visz minket. A kapunál nem volt torlódás, gyorsan megvizsgálták a jegyet, letépték az oldalát és adtak egy zöld karszalagot. A bejárattól egy kis út vezetett a reptérig, persze cselesen úgy alakították ki az utat, hogy a reptér végig takarásban legyen. :) A reptér helyett legalább megcsodálhattok út közben a katonai kiképző- és gyakorlóhelyet. A reptérre érve a tömegtől továbbra sem láttuk a leszállópályát, de nem is ez volt a lényeg. Mindenfelé katonai autók voltak kiállítva, tehát kapásból egy haditechnikai kiállításra érkeztünk. Szemben egy daruskocsi szépen nemzeti zászlókat lógatott egy kötelén, jelezve hogy ez bizony egy nemzetközi rendezvény. Mondom sem kell, hatalmas tömeg volt mindenfelé, érződött hogy nagyon sokakat érdekelt a rendezvény. ![]() A statikus kiállításon volt minden: Katonai járművek, tankok, vadászgépek, repülőgépek, helikopterek, haditechnikai szerkentyűk (fémdetektor, fegyverek, kommunikációs berendezések, stb.), luxusautók és volt két forma-1 -es autó is. Miután megnéztük a kiállításokat, elmentünk a repülőtér bal oldalához, ugyanis a világ egyetlen repülőképes ott parkoló Li-2-es gépe odavonzott minket. De volt ott a közelben egy katonai teherszállítógép is, az is gyönyörű látvány volt. Végül a repülőtér bal oldalán a kordon közelében telepedtünk le, mert már elfáradtunk a sok mászkálásban. Mint kiderült részben jó választás volt ott letelepedni, a gépek ugyanis a kordon előtt pár méterrel vonultak el felszállás előtt. Az is nagyon tettszett, hogy ilyenkor sokan integetéssel és tapssal köszöntötték (lásd a fenti képen) a pilótákat, ők meg vidáman integettek vissza. Az is gyönyörű látvány volt, mikor egyszerre több gép vonult el, s jobbra eltekintve látni lehetett a hosszú gépsort. :) Na szóval, egy-két órán keresztül pihentünk ott, majd megnéztük mi van a repülőtér jobb oldalán (onnan szálltak fel a gépek a szél iránya miatt). Semmi különös... Megyünk tovább. Jéé, ott van két helikopter... Megyünk még tovább. Jéé, vannak itt vadászgépek is... Még tovább megyünk. Atyaúristen mekkora ez a reptér?! Még ott is van vagy 3 tucat gép!! Szóval ja, kiállításokból volt bőven. Egy katonai teherszállítógép hátuljába egyébként be is lehetett menni. De ami a legjobban tettszett nekem, hogy a gép szárnyán élvezték a katonák a műsort. Én is kipróbáltam volna, de gondolom úgy sem engedtek volna fel a gépre, meg egyébként is: Hogyan másztam volna fel oda? ![]() Közvetlenül ez mellett volt egy parkolóhelység, itt vagy 3 tucat gép volt még kiállítva, a többségük vadászgép volt. Egy magyar MIG-29B típusba be is lehetett ülni, nekem természetesen muszáj volt megnézem a pilótafülkét belülről. Maga az ülés egy tipikus "kocka alakú" szivacsülés volt, de ilyen kényelmesen még soha semmiben nem ültem! A pedálok sajnos be voltak rögzítve, pedig az oldalkormányt szívesen megmozdítottam volna. Egyébként pedálok mélyen a műszerfal alatt vannak egy résben, cső alakúak (mint a sárkányrepülőknél), de olyan tökéletes helyen vannak, hogy nincs mit kritizálni rajta. A lábat kényelmesen ki lehet nyújtani, nem kell behúzott lábakkal ülni és ez még egy lapáttal rátesz a kényelemre. A gázkart viszonylag kis erővel lehet mozgatni, tehát ezzel sincs gond. Belülről nézve magam előtt tele volt műszerrel és kapcsolóval minden, két oldalt - az üléssel szinte egybeolvadva - egy rakás kapcsoló, a gázkar pedig bal oldalt felül volt a lehető legjobb helyen. A gépen látszott rendesen, hogy nem spóroltak ki belőle semmit és hogy nagyon ügyeltek a karbantartására. Egyből meg is kedveltem a vadászgépeket, pedig sosem vonzottak túlságosan nagyon. ![]() Egyébként a reptér ezen oldalán - tekintve hogy itt szálltak fel - akkora nagy dübörgés volt, hogy még a levegő is megremegett bele. Egyszerűen megunhatatlan az a hang, ami ott volt. Volt egy két hajtóműves vadászgép is, annak még a levegőben is hatalmas hangja volt, élvezet volt hallani. :) A legnagyobb hangja viszont a pápai C-17 -es gépnek volt: 4 sugárhajtómű, oldalanként kettő. Pont akkor repült mikor ott voltunk, a gép mögött akkora dübörgés söpört végig a levegőben, hogy még a szőr is felállt a hátamon. ![]() A légi bemutatók is nagyon jók voltak, bár a solo repülések kicsit unalmasak voltak. A csapatok közül egyértelműen az olasz Frecce Tricolori-t illeti meg a tisztelet, eszméletlen volt miket csináltak a levegőben. Az olaszok bemutatója után elindultunk haza (lett még volna egy képességbemutató, de azt már nem érte meg kivárni, meg siettünk is, hogy azért ne éjfélre érjünk haza). Kifele menet felszálltak a helikopterek is. Akkorákat csattogott a rotorjuk fordulás közben, hogy ilyet én még helikoptertől nem hallottam! A reptértől szintén buszok vittek vissza a parkolóig és a tömeg ellenére sem volt hiány a férőhelyekből. Érdekes, hogy visszafele nem a város felé mentek a buszok és így 5-10 percre rövidült az utazás ideje. Hazafelé szintén az autópályán mentünk és megint megtapasztaltuk a közlekedési morál legalját. A Kecskemétről jövők közül többen is agresszívak voltak, ráadásul az elején belassult a közlekedés, olyan sokan autóztak az M5-ön. Összefoglalva a kecskeméti repülőnap 10-ből 65 pont, a többi repülőnap az egy nagy nulla ehhez képest. Sőt! Ha tehetném, akkor beraknám az "amit nem hagyhatsz ki" lista első 10 helyére. Eszméletlen jó volt, szóval aki nem tette volna még meg, az a legközelebbi alkalmat nem hagyhatja ki! Akkor sem, ha egyáltalán nem érdekli a repülés.
»
|
KeresésNavigációBelépésÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzésekHUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazás... darab Raspberry Pi-t vennék. 1 54% 2 25% 3 5% 4 2% 5 1% 6-10 1% Több mint 10 2% Egyéb, leírom a hozzászólásban 11% Összes szavazat: 576
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
hidd el, ha neked is ott repkednének a fejed felett minden nap, akkor te is igen hamar megunnád ezt a hangot! :(
Azt elhiszem, hogy hosszútávon nem lehet kellemes.
--
http://modellers.hu
Az a kocka alakú szivacs egy K-36 típusú duplanullás (0 magasság és 0 sebesség mellett is használható) katapultülés, akkoriban az egyik legjobbnak számított, sok életet mentett meg, és fog még valószínűleg a jövőben is.
A kályhacső a vállad mögött (a másik oldalon is van) egy kinyújtható fémcsövet rejt, amit szükség esetén az ülés kilő, ellökve vele magát pilótástul az esetleg veszélyesen pörgő géptesttől.
Csak hogy érezd át, mi volt a segged alatt .-)