upc

Pár napja volt szoftver frissítés a settop box-on ("médiabox", ahogy ők hívják). Nem lettem tőle boldog.

Az a funkció sajnos nem jött vissza, hogy egy sorozatra felvételt nyomva felajánlja az összes rész mentését. Illetve ez nem pontos. Régen minden csatornán működött ez a funkció, most csak néhány csatornán. Pont azokon, amik nem érdekelnek.

Aztán elbaltázták az eddig remekül működő műsorújságot. Most nem a kategória menüt mutatja, hanem egyből a csatornákat. Ezzel csak a következő bajok vannak:
- lassú, mire a kb. 10 csatorna aktuális adatait letölti és lerendereli (sztem hardveresen sem bírja a doboz)
- nem írják ki a műsorinfót a 'láblécbe' mint eddig -> külön gombnyomás, vagy direkt oda kell kapcsolni

Illetve van csoport bontás, de az meg nem tartalmazza az összes kategóriát (pl. a tudományos kategória eltűnt).

Aztán ma áramtalanítottam 2-3 percre a cuccot, utána nem tudtam bekapcsolni. Az "Init" felirat világított 20 percig. Gondoltam nem okoskodok, felhívom őket.

15 perc után sikerült beszélnem vkivel, azt mondta, húzzam ki újra, majd dugjam be. Ezen egyrészt már túl voltam, másrészt más esetekben lehet szórakoztató, de most nem volt az.

Végül azt mondta, hogy "lát vmi hálózati hibát a környéken" és ha holnap se jó, jelentkezzem.

Remek. Elköszöntem, power off, power on. Init... Hát persze. A dobozon az OK gomb megnyomására viszont hirtelen bejött a Setup menü. Onnantól már könnyű volt (ha vkit érdekel, az activation code 3 darab nulla).

Pontosan mi a régió kódunk? 1-esre nem talált csatornákat, 2-esre meglettek, de azóta a doboz menüje angol. Nem mintha különösebben érdekelne.

A végére egy poén: a upc ügyfélszolgálat automatája internet hiba elhárításához azt a javaslatot teszi, hogy látogasd meg a upc.hu -t. :)

Hozzászólások

Nálunk (Vidanet D+) viszonylag tűrhető a cucc, nagynéha lefagy és a külleme se egy dizájnbajnok (ócskább fajta 7szegmenses kijelzőből áll az egész előlapi output :)

...

Barmit csinal az upc, a settop box egy beteg tetu sebessegevel bir. Nekem az volt, hogy nem volt musorujsag, felhivtam oket, es mondta a support, hogy naponta frissitik a settop boxot, es ha valami beragad, akkor lehetnek igen fura problemat.

A settop resethez pedig valami szam kelett (4 jegyu, de nem negy nulla)

Hihetlen hogy mennyire gagyi az STB a UPCnél. A csatornaváltás valami elképesztő lassú. Szerencsére nálunk jött a T-Home, behúzta az optikát és most végre normálisan lehet mindent használni.

Nálunk társasházi szerződés keretében havi 5600 forintért vágják az emberhez az optikán érkező 25/15Mbit netet és az ötvenvalahány csatornát digitális tévé keretében. A STB-ot ingyen adták, merevlemezes változat, tehát felvétel, pörgetés, stb nem akadály. A szoftverre nem gondoltam volna hogy különösebben jó, amíg nem láttam a UPC hasonszőrű termékét. Használható, maradjunk ennyiben. Csatorna váltás közel instant (<100ms), két csatorna rögzíthető párhuzamosan. Ha több tévéd van, akkor valahol 800 forint környékén kapsz további STB-ket, de azok már merevlemez nélküliek. A mostani policy szerint egy háztartásban egy merevlemezes cucc kerülhet, régebben kettőt engedtek.

A szolgáltatás minőségére nekem nincs panaszom. Ismeretségi körömbe volt olyan akinek nem ment egy-két napig, a hotline küldött szervizest, megjavították. A netkapcsolat sebessége is ott van ahol hirdetik, ennyi pénzért nagyon megérte. Ha többet akarsz költeni, azthiszem 100Mbitig lehet csomagot venni, ami több mint amit az egész megye forgalmazott 5 éve :D