Windows 7 csonttá fagy

 ( gammapiscium | 2009. december 16., szerda - 22:35 )

Sziasztok!

Remélem, tud valaki valami hasznos tippet adni a problémámra.

Adott egy Windows 7 Ultimate 64 bit rendszer, ami időnkét teljesen lefagy.
Több, mint valószínű, hogy a Seagate SATA winchester, amire telepítettem, hibás, mert a Windows időnként teljesen lefagy, sem újra nem indul, mint ahogy alap beállítás szerint BSOD-nál tenni szokott, se semmi egyéb; megáll, az egér nem mozdul, semmire nem reagál a gép, csak a resetre. A lemez tehát egy Seagate SATA-2-es 500 GB-os, a modell azonosítója ST3500418AS. Egyszer, amikor lefagyott, nem úgy fagyott, ahogy szokott, tehát hogy meg sem mozdul, hanem rendes kék képernyővel, aminek az azonosítója 0x07a. Utánaolvastam a hiba okának és azt írták, valószínű, hogy a lemez hibás. Nyáron még csinált olyat is a lemez, hogy felpörgött, aztán leállt és ezt csinálta. Ekkor kikapcsoltam a gépet, lehúztam a vinyóról és az alaplapról az adatkábelt és a tápkábelt, majd visszadugtam, és megint jó lett. Aztán egy idő után ez a probléma abbamaradt, de időnként előfordul, nem túl gyakran. Kicseréltem a kábeleket is, minőségit vettem, de dettó. Aztán elkezdődött ez a fagyásos probléma, de anélkül, hogy a vinyó leállna meg felpörögne. A dolog pikantériája, hogy a fagyás rendszerint reggel - amikor bekapcsolom a gépet - vagy hosszú, pár órás "pihenés" után jelentkezik.

Lefuttattam a chkdsk c: /f /r /x parancsot, de úgy találta, minden rendben van, apróbb inkonzisztenciák voltak, amiket javított, viszont rossz szektort nem talált. Lefuttattam a Windows 7 memóriadiagnosztikáját is, de az se talált problémát a memóriával.
Aztán feltelepítettem a Windows 7-et egy másik, IDE vinyóra, annál "meglepő" módon nincs probléma. Nincs fagyás, semmi. Szóval tuti, hogy a SATA vinyó a hunyó.

Kérdések:
Elképzelhető szerintetek, hogy egy szép napon megadja magát? Készítettem ugyan biztonsági másolatot a fontos dolgokról, de szeretem ezt a vinyót, mert sokkal gyorsabb, mint a másik, szóval jobb lenne, ha ezen futna a Windows és a másikat használnám amolyan backup lemezként.
Létezik-e olyan lemezdiagnosztikai program, ami javítani tudja a hibát? Vagy esetleg tud valaki valami hasznos tanácsot adni, úgy hogy továbbra is használni tudjam a vinyót? Az nem megoldás számomra, hogy fusson az oprendszer a másikról és mentek a SATA-ra.

Köszönöm a hasznos tippeket.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

létezik olyan program ami felismeri és megpróbálja kijavitani a bad sectorokat:) Hdd regenerator a progi neve(fizetős).
http://www.dposoft.net/

UI: nekem bevált!

+1

A méltán híres Hiren's Boot CD is tartalmazza, az egyik leghasznosabb eszköz...
---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

meg két év felfüggesztett, mert telis teli van olyan softokkal, amikért senki se fizetett még.

--
Sony Vaio &

A 10.1-es már egész korrekt, figyelmeztet a fizetős verziókra és felkínálja a nemfizetős verzió használatát...
---
Ó, hogy a hatalmas Kublaj kán üssön rajtad, és a házad népén!

hat, remelem nincs osszefugges a ket dolog kozott, de nekem az uj t500-som, szinten seagete vinyoval neha beall... win7 prof. x64, HDD - ST9160827AS. nalam sincs kekhalal, egyszeuen megalll. ha szolt a zene kozben, az is megakad, es az utolso hangot jatsza folyamatosan
--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!

Ha beáll egy hdd az több dologra is utalhat PL: Zárlatos a kábel, érintkezés hibás kábel! javaslom nektek cseréljétek ki a kábeleteket ami a winyóba vezet!:D

Kicseréltem, nem egyszer, többször is vettem újat, de ugyanaz.

Kabel nagykeres vagy?

Amikor így meg fagy a rendszer mennyi időt vársz/vártál, mielőtt kikapcsoltad vagy újraindítottad a gépet? Van egy timeout ilyenkor is, ami egy idő után (jópár perc) lejár és ilyenkor lép valamit a kernel. Rendszer diszkkel persze sok mindent nem tud kezdeni, ha nem jön adat, de pl. hibás második lemeznél láttam olyat, hogy egy idő után felismerte a problémás diszket és eltávolította a meghajtók listájából, majd minden ment tovább.

Ha a másik diszkről bootolsz és sokáig nyaggatod ezt a SATA lemezt, akkor nem szoktak ilyen beakadások előjönni?

Van, amikor akkor jelentkezik, amikor a win betölti a sidebar-t és forog a kék karika. Aztán van, hogy feláll a rendszer, elkezdem nézegetni a reggeli híreket, aztán megáll. Aztán reset. Elmegyek otthonról, pár óra múlva haza, aztán megint. Órákig használom, minden baj nélkül. És csak hosszasabb állás után jön elő.
Másolgattam jobbra-balra nagy, több gigás fájlokat, meg sok kicsit is, de semmi.

Tudom, hogy az IDE lemez hibátlansága a másik HDD-re tereli a gyanút, mégis a reggeli fagyás kapcsán sokkal inkább a szép lassan megpistuló (ASUS?) alaplapra tenném a voksomat. Nálam legalábbis ilyen hibánál ez volt.

Én is gondoltam rá. Egyébként ördögöd van :D
Akkor ha már itt tarunk, hátha segít a diagnosztizálásban:
alaplap: ASUS M2A-VM
sata hdd: Seagate ST3500418AS 500gb
ide hdd: Samsung SP2014N 200gb
ram: 2x1gb Corsair Value Select VS1GB667D2
vga: Club3D ATI Radeon HD 4670, Catalyst 9.7
dvd-rw: Samsung TSSTcorp CDDVDW SH-S223C sata dvd-rw

A dvd író is tehát sata-s, de annyira alkalmam nem volt még tesztelni, nem szoktam nagyon dvd-t írni. Pár hete vettem. Habár volt már, hogy dvd-rw-t elk*rt, de gyanítom, hogy a lemezzel volt a baj, mert írás után törölni sem tudtam :s

es ez az egesz mekkora tapon van? ;)
___
info

Lehet hogy a táp vagy áttételesen a táp okozza ahogy lentebb írják. Én csak azt tudom, ami az én gépemnél előfordult, és nagyon hasonló volt, ott 2 táp cserére is sor került, javulás nélkül. 1.5 - 2 éves ASUS alaplap viszont már egy fél tucat kimúlt a kezeim között, gyakrabban a se-kép-se-hang állapotban, de esetenként (vagy előjelként) már jött a reggeli vagy random fagyás.

A merevlemez hibáját elvetném, mert a teszteken azért annak illene kibuknia. Memória teszt gondolom megvolt... VGA megint nem valószínű. Egy biztos, a belátható közeli jövőben én ASUS terméket nem fogok venni.

Az egyetlen biztos módszer, ha van számtechboltos jóbarátod, hogy egyenként cserélgeted az alkatrészeket... táp, ram, alaplap, vga. A HDD-ét tuti a végére hagynám a sornak.

Keresztkerdes: Nincs esetleg homerseklet gondotok? VGA -kat kene nezni elso korben szerintem, foleg ha csillogo-villogo win7 temat hasznaltok.

Helló,

Nekem volt egy hasonló jellegű problémám Vistán.
A dolog lényege, hogy a vinyó ugyan jól ment de a sleep/hibernate üzemmódot "nem szerette", gyakran fagyással honorálta.

A megoldás az volt, hogy letiltottam a BIOS-ban a SATA AHCI üzemmódot. A vinyóhoz így a Win a szabványos drivert húzta be, és így tökéletesen müxik a gép.

Így kizárásos alapon a gigabyte saját SATA drivere volt a hunyó, ami vagy az OS-sel, vagy a vinyóval "veszhetett össze".

Üdv,
PGY

A vinyót az alaplap gyári beállítás szerint, IDE módban kezeli.
Volt kérdés a táp is, ami egy 400W-os Trust márkájú. Nem hiszem, hogy ezzel lenne gond, mert a másik, normál IDE vinyóról gond nélkül fut a win.

JAJ!

Szerintem csereld ki minel hamarabb.
Amugy neked is, mint minden vinyo hibara gyanakvo embernek azt mondom, hogy vegyel uj diszket.

Azt a Trust márkájú táputánzatot gyorsan cserélném a helyedben. Erősen gyanítható, hogy a hiba mögött az áll, és keserítenélek kicsit, lehet, hogy a merevlemez már menthetetlen. Egyszerűn nem értem, hogy okos, nálam (esetleg)képzettebb fórumtársak gépbe raknak ilyen ócskaságokat, amikor normális tápokat kapni azon az áron, illetve 1-2 ezer forinttal drágábban. Múlt héten vettem 400 watt-os Delta tápot 5000 ft-ért, újat. A Trust, Codegen, Mercury, Jnc, LCpower, Huntkey, stb ócskaságok meg teszik tönkre a gépeket, miközben majd a meghibásodó alkatrész gyártója lesz szidva. Szerezz be egy normális tápot, ha kell, privátban adok elérhetőséget, ahol olcsón beszerezheted. És félreértések elkerülése végett: én nem árulok tápegységet, és nem érdekem, hogy vegyél az illetőtől.

---------------------------------------------------------------------------------
A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.
Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

subscribe
--
Imperare sibi maximum imperium est.

Oké.
Tegyük fel, kicserélem a tápot. Milyen márkájút érdemes venni? Magyarországon nem tudok sajnos venni, Dániában lakom és ebben a boltban szoktam rendelni: http://www.proshop.dk/productlist.aspx?typid=219&grpid=1&catid=1
Olyan max. 500 koronát szánnék rá; kb. ennyiért vettem a videókártyát, szóval nem szeretném, ha többe kerülne a leves, mint a hús. :s

+1

---------------------------------------------------------------------------------
A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt.
Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!!

"Remélem, tud valaki valami hasznos tippet adni a problémámra."
válts Linuxra :)

--
Sony Vaio &

Attól még az alapprobléma nem oldódik meg :( A linux ugyan nem fagyott le, de a gnome, ha jól emlékszem, olyasmi üzenetet dobott, hogy a kernel súlyos hibát észlelt és indítsam újra a gépet.

ramhibád van pajtás. memtest, majd egyesével a ramokat... lehet hogy nem fér össze a kettő-három-négy. ha meg egy modul, akkor csere.

--
Sony Vaio &

Sokáig ment anno az XP hiba nélkül ezzel a két ram modullal, ami most van; aztán a Win7 még rc korában is egy ideig. Aztán jelentkezett a probléma. Időközben megvettem a kiadott win7-et, de a probléma még mindig adott.
Memtest megvolt, külön-külön modulonként is, és úgy is fagy, ha külön-külön rakom be őket.

A memóriák a következők:

[ DIMM1: Corsair Value Select VS1GB667D2 ]

Memória modul tulajdonságai:
Modul neve Corsair Value Select VS1GB667D2
Sorozatszám 100202F6h (4127326736)
Gyártás ideje 45. hét / 2008
Modul mérete 1 GB (1 rank, 8 banks)
Modul típusa Unbuffered DIMM
Memória típusa DDR2 SDRAM
Memória sebessége DDR2-667 (333 MHz)
Modul szélessége 64 bit
Modul feszültsége SSTL 1.8
Hibafelismerési módszer Nincs
Frissítési gyakoriság Csökkentett (7.8 us), Self-Refresh

Memória időzítések:
@ 333 MHz 5-5-5-15 (CL-RCD-RP-RAS) / 20-43-3-5-3-3 (RC-RFC-RRD-WR-WTR-RTP)
@ 266 MHz 4-4-4-12 (CL-RCD-RP-RAS) / 16-34-2-4-2-2 (RC-RFC-RRD-WR-WTR-RTP)
@ 200 MHz 3-3-3-9 (CL-RCD-RP-RAS) / 12-26-2-3-2-2 (RC-RFC-RRD-WR-WTR-RTP)

Memória modul gyártó:
Cégnév Corsair Memory, Inc.
Termék információ http://www.corsairmemory.com/products/xms_home.aspx

[ DIMM2: Corsair Value Select VS1GB667D2 ]

Memória modul tulajdonságai:
Modul neve Corsair Value Select VS1GB667D2
Sorozatszám 0603D963h (1675166470)
Gyártás ideje 26. hét / 2007
Modul mérete 1 GB (2 ranks, 4 banks)
Modul típusa Unbuffered DIMM
Memória típusa DDR2 SDRAM
Memória sebessége DDR2-667 (333 MHz)
Modul szélessége 64 bit
Modul feszültsége SSTL 1.8
Hibafelismerési módszer Nincs
Frissítési gyakoriság Csökkentett (7.8 us), Self-Refresh

Memória időzítések:
@ 333 MHz 5-5-5-15 (CL-RCD-RP-RAS) / 19-35-3-5-3-3 (RC-RFC-RRD-WR-WTR-RTP)
@ 266 MHz 4-4-4-12 (CL-RCD-RP-RAS) / 15-28-2-4-2-2 (RC-RFC-RRD-WR-WTR-RTP)
@ 200 MHz 3-3-3-9 (CL-RCD-RP-RAS) / 11-21-2-3-2-2 (RC-RFC-RRD-WR-WTR-RTP)

Memória modul gyártó:
Cégnév Corsair Memory, Inc.
Termék információ http://www.corsairmemory.com/products/xms_home.aspx

valami csökkentett módba ha van lehetőség, akkor malwarebytes.org-ról letöltöd a gyilkológépet, és átnézeted vele "gyorsba".
amit talál, azt mind-mind gyilkold ki, utána restart.
-ha nem talál semmit, akkor nekem van igazam, ez egy roppant stabil, megbízható, valamint teljesen kompatibilis és működő OS-

SZERK: lehet még a VGA memóriája is beteg, esetleg egy másik kártyával teszt.

--
Sony Vaio &

Vadiújonnan telepített oprendszeren is ez a probléma. A videókártya 1 hónapos. A probléma akkor is volt, amikor még az alaplapi integrált vga ment helyette.

a megfelelő chipset driverek fel vannak rakva (sata, ide driverek), vagy a beépített windows driverrel megy?

A win7 gyári drivereivel megy minden, kivéve a hang, mert ahhoz az asus driverét raktam fel. Előző telepítésnél fölraktam a gyári cd drivereit is.

gyárilag volt hozzá win7 driver cédén? o_O kötve hiszem, mert ez egy elég régi alaplap.
engem már szopatott meg kétszer is a látszólag működő beépített win7 driver, de amint lecseréltem a gyártó által kiadottra, egyből megoldódtak problémáim. szóval én mindenképp megpróbálnám valami "rendes" driverekkel is.

----------------------------------
feel the beat - it's everywhere!

igazad van, anno még az xp-hez raktam föl a gyári cd-t

ST3500418AS szintén, bár nekem a vinyóval még nem volt gondom. Ami még hozzátartozik, a gép még most lesz kőkemény 4 hetes, így csak imádkozni tudok hogy ne történjen hasonló. :(

Gigabyte Odin 370W-P meg talán megbízható táp.

Ugyanez volt a helyzetem nekem is, körülbelül 3 hete kezdődött és állandóan ugyanezekkel a csonttáfagyott tünetekkel járt. Egyszer ugrott elő "kékhalál" ablak.
Az itt olvasottak alapján próbáltam dolgozni, kicseréltem eredeti Gigabyte(Alaplap márkám) sata kábelekre a régieket, a Ramot szépen kivettem megtisztítottam új sorrendbe raktam vissza. A táp kábeleket kihúzogattam és újra bedugtam. Az első indulás lassan ment neki ezek után, és egy hirtelen újraindulást is csinált, de utána minden működött és egyenlőre 4napja van így a rendszer de eddig egyszer sem fagyott le. (Kiegészítésképpen az összes alaplap drivert frissítettem még)

Egyszerűen ki lehet zárni, hogy memória, vagy valami más okozza-e a hibát:

pendrive-ról bootolj egy Linuxot, használd egy darabig winchester használat nélkül (umount), és ha nem fagy, akkor mountold vissza a diszket, és kezdj el fájlokat írni-olvasni a winyóról. Ha csak akkor kezd fagyni, akkor a memória kizárható, mint hibaforrás.

Asus alaplapok sata-vezérlői nálam is sorra meghaltak 2-3 év után, bár ezek nem AMD-s alaplapok voltak. Most gyári Intel alaplapom van, egyelőre hibátlan...