ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
döglött egérRettentő fura dolog esett meg velem az imént, és mivel ide is már régen postoltam, most senki nem ússza meg, hogy le is írjam azt a rettentő fura dolgot. Szóval itt a notebook, mellette kicsit viseltes USB egér, Speedlink Snappy Mouse, és még bizony koszos is, meg a görgője is tele van szösszel. Nosza kihúztam, szétkaptam, és szépen megtisztogattam belül, és mivel kíváncsi természet vagyok, a lézeres részét is szétszedtem, újfent nyugtáztam, hogy bizony én is úgy tanultam a középsuliban hogy ez így működik, akkor csak jó tananyagot tanítottak. A nosztalgiázás után gondoltam kemény leszek, és felső burkolat nélkül fogom nyomatni az egeret, király alvázfényt adott neki a kék led ami a görgőt világítja, és a piros lézer. Szóval tologatom így az egeret, a képernyőn a kurzor nem mozdul. Mondom, mi a rák. Be van dugva? Be van dugva. Letakarom a tenyeremmel, hátha az a baja, hogy a lézert zavarja a külső fény, vagy mittomén. Még mindig semmi, meg se nyikkan. Kattintok, semmi. Görgetek, semmi. Közben a lézer elé teszek random dolgokat az asztalom környékéről, hátha véletlenül összefogdostam a prizmát, vagy valami hasonló állatságot műveltem. De nem, jól működik, mert pislog a lézerfény, áramot kap meg minden. Na mondom, akkor a hónapok óta szigetelőszalaggal tartott vezeték mondta fel a szolgálatot. Reméltem, hogy tovább fog tartani, de mostmár mindegy, ez így használhatatlan. Touchpad még működik, az a lényeg. Átmegyek a másik szobába, szerzek egy másik egeret, jó lesz az, amíg nem veszek újat. Bedugom, mozgatom, semmi. Már másodszor mi a rák. Az USB rossz? Átdugom másik USBbe, ugyanúgy semmi. Na ekkor úgy éreztem magam, mintha egy vígjátékban lennék. Most vagy egyszerre romlott el spontán módon a két egér úgy, hogy áramot még kapnak, de mozgatni már nem lehet, vagypedig az összes USB-meghajtóm romlott el ugyanígy. Vagy netán csak a gép fagyott volna meg? De hisz' a conky frissíti magát lelkiismeretesen. Na ilyet még nem pipáltam, olybá tűnik hogy a külső egér drivere mondott csütörtököt egyik pillanatról a másikra. Pedig még csak szerda van. Túl hirtelen húztam volna ki, vagy nemtom. De legalább mostmár működik, ma már nem is húzom ki többször.
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzésekHUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 10% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 18% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 27% Egyáltalán nem ismerem. 34% Csak az eredmény érdekel. 7% Összes szavazat: 570
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
Szerintem itt a HAL / udev / dbus felejtette el a dolgát...
"-Pedig vegetariánus vagyok; csak növényevő állatokat fogyasztok!"
azenoldalamponthu
Én szoktam log-ot is nézni, mert a hibákat oda írja ám :)
+1, Illetve frissiben meg a dmesg, ugyebár...
"-Pedig vegetariánus vagyok; csak növényevő állatokat fogyasztok!"
azenoldalamponthu