Tommy Emmanuel @Budapest

 ( bajnokk | 2008. április 23., szerda - 11:37 )

Tegnap megvolt az évi rendes T.E. koncert, ezúttal a Művészetek Palotája nagy hangversenytermében. Néhány benyomás ezzel kapcsolatban.

  1. Az akusztika marha jó volt. Mondjuk közvetlenül a technikusok mögött ültünk, de tényleg minden frekvencián mindent hallottunk. Respect MűPa.
  2. Röhejnek tartom, hogy végig a koncert során voltak (véletlen) gerjedések. Nem tudom, a monitor jelszintjét ki állítgatta (van egy bizonytalan érzésem, hogy Tommy maga), de ez nem volt túl jó.
  3. Az első számok (nekem) teljesen újak voltak. Jó bonyolult volt a ritmusuk, talán kicsit jazz-esebb is volt a megszokottnál. Jók voltak, tetszettek, de valószínűleg nem lesznek olyan nagy slágerek, mint pl. a Guitar Boogie. Persze teljesen megértem, hogy nem lehet mindig ugyanazokat a számokat játszani, sőt, jó dolognak tartom, hogy újít.
  4. A nagy-nagy reménykedéssel várt Beatles medley ezúttal szerintem nem volt túl erős, pedig a válogatás alapján (Here Comes The Sun, When I'm 64, Day Tripper, Lady Madonna, többre nem emlékszem) jobb is lehetett volna. Hasonló érzésem volt a Classical Gasszal kapcsolatban is. Ezt Tommy betegségére (ill. a nemrég újrakezdett felkészülésre) fogom.
  5. Az első nagy áll-leesésem érdekes módon a Michelle-nél volt. Korábban ez a szám (az üveghang-harmóniák miatt) olyan volt, mint ha hárfán játszotta volna; tetszett, de nem volt különösebben kedvenc. Most viszont ezek a harmóniák teljesen olyanok voltak, mintha egy cigány cimbalmozott volna. Még sosem hallottam ilyet, frenetikus volt!
  6. Innentől a koncert egyértelműen felszálló ágba került, jobbnál jobb számok (és előadói teljesítmények) jöttek. Játszott egy frissen kapott 1934-es gitáron (egy múlt héten meghalt holland ember (egy bizonyos Peter) hagyta rá, RIP). Gyönyörű érdekes hangja volt, és nagyon jó hangzásokat ért el azzal, hogy a mikrofonhoz viszonyított helyzetét változtatgatta.
  7. A Tall Fiddler elég ütős volt most is. Zárásul következett az Initiation. Egész más volt, mint amit korábban hallottam tőle. Kicsit kevésbé éreztem "autentikusnak", mint az általam ismert eredeti (Sheldon Hall) verziót. Ennek ellenére erős volt, félelmetes. Valahogy úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy míg az "eredeti" verzióban tényleg egy ausztrál benszülött tábortűznél érezhettem magam, addig most egy másik bolygón. (Ja, és borzasztóan izgat, hogy milyen technika van mögötte, hogyan csinálja. Elképzelésem sincs.)
  8. Persze jött a ráadás, amibe valaki artikulátlanul beleüvöltötte, hogy "Borsalino!". Tommy nevetett, majd rákezdett a Borsalinóra, aztán átváltott egy másik számra, így egy 10-15 perces medley-t csinált majd az összes el nem játszott számából (Lutrell, Cannonball Rag, stb.). Na, ebbe már végképp nem tudok belekötni, csúcs volt, maximum, minden.
  9. Ezután olyan történt, amit még sosem láttam magyar színházban/hangversenyteremben. A közönség perceken keresztül vastapsolt felállva (pedig csak egyszer jött vissza meghajolni). Az ünneplésnek csak az tudott véget vetni, hogy valami zenét kevertek be és bejött egy technikus, hogy kivigye a gitárokat. (Persze egy pillanatra mindenki azt hitte, hogy Tommy jött vissza...)

Zárszó: irigylem a debrecenieket (ma ott lép fel), és várom, hogy mikor jön legközelebb Pestre. Öcsém felvette az egészet valami kis kütyüvel, majd igyekszem visszahallgatni. (Sajnos a MűPa nem engedte, hogy videózni lehessen, ez az egyetlen negatívum vele kapcsolatban.)