Energiatakarékosság

A napokban azt hallottam, hogy jövőre jelentősen felmehet az elektromos áram ára. Mivel a környezetvédelem sem áll tőlem nagyon távol, úgy döntöttem, hogy az itthon található "elavult", "hagyományos" izzókat kompakt világítótestekre cserélem. Elmentem a közeli szakáruházba és pár ezer forintból bevásároltam olyan kompakt világítótesteket, amelyek alig 13-14 W-ot fogyasztanak, de a fényerejüket tekintve megfelelnek egy 75 W-os hagyományos izzónak.

Ezek a stuffok amellett, hogy akár 80%-kal kevesebbet fogyasztanak, jelentősen hosszabb élettartammal is bírnak. Ha a magadott adatok nem kizárólag markting adatok, akkor valószínűleg rövid idő alatt megtérülő befektetésről beszélhetünk. Emellett ezeknek a kompakt világítótesteknek a fénye olyan, hogy is mondjam, "fehér fény". Mellette a hasonló fényerejű "hagyományos" izzó csak sárgán pislákol. Szóval amellett, hogy világosabb van, várhatóan és remélhetően tényleg 80%-kal kevesebb energiát használok a lakás világítására, jóval ritkábban kell cserélnem a "villanykörtét" és emellett még ott a jóeső érzés, hogy ha csak egy kicsit is (ami valószínűleg nem sokat számít egészében), de tettem a természetért valamit.

Hozzászólások

Viszont nem azonnal működnek 100%-on és még egy 23wattos(125) sem ad olyan erős fényt mint egy 100wattos hagyományos. Nem olyan éles a fény, inkább olyan túl szórt kissé homályosabb.
Egyébként a hagyományos izzókat több lépcsőben ki is vonják a forgalomból. Ja és ezek a kompaktok már állígtólag jobban bírják a kapcsolgatást is. Milyet vettél? Nálunk Megaman-ok lettek befogva.

"Viszont nem azonnal működnek 100%-on és még egy 23wattos(125) sem ad olyan erős fényt mint egy 100wattos hagyományos."

Jah, tudom. Mielőtt lecseréltem volna őket, vetten párat tesztelésre. Szerintem 1 perc alatt bebootol teljesen :)

"Nem olyan éles a fény, inkább olyan túl szórt kissé homályosabb."

Valahogy nekem ez a fény jobban bejön.

"Milyet vettél? Nálunk Megaman-ok lettek befogva."

3 fajta volt a bótban: Tungsram, Osram, Noname. Az Osram mellett döntöttem.

--
trey @ gépház

Itthon a lakásban már sok éve ilyenek vannak. Évekig bírják, de a fényüket szokni kell. Ja, és ha felkapcsolod, nem azonnal lesz teljes a fényerő -- ezt is szokni kell, de összeségében megéri.
It doesn't matter if you like my song as long as you can hear me sing

Még csak most tetted meg? :) Mi már a régi lakásunkban is csak ilyeneket használtunk, kb. 2000 nyara óta. Hamar hozzá lehet szokni. A "normál" neont utálom (hideg a fénye és vibrál, rontja a szemet), a spotlámpákat is (ez meg túlságosan vakít). A hagyományos izzókban meg zavar, hogy annyira melegszenek, hogy nem lehet a lámpát megfogni miattuk.

Arra figyelj még, hogy a kompakt fénycsövekben van egy minimális mennyiségű higany, ezért nem lehet csak úgy a szemétbe dobni őket, mint egy-egy kiégett izzót; hanem vissza kell vinni gyűjtőhelyre (ahol árulnak ilyet, ott elvileg kötelesek vissza is venni a régieket).

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

Mert eddig nem is igazán gondoltam rá. Az elmúlt években nem kellett izzót vennem, nem égtek ki. Most kellett rövid időn belül többet is. Elmentem venni, ha már ott voltam megnéztem mik vannak. Elolvastam a dobozokra mi van írva. Igaz, hogy 800%-kal (vagy többel) többe kerülnek mint a hagyományosak, de hagytam magam meggyőzni :)

--
trey @ gépház

Én anno kiszámoltam az energia költségünk csökkenését, amikor lecseréltük ... és bejött :)
Tehát megéri.
Jó döntés volt a részedről (véleményem szerint)

Most az autónál próbálom ki. Lecseréltük dual-ra, tehát gyárilag beépített gáz üzemmód. Net szerint 35% os költségcsökkentés ez. Több mint 100 Ft tal olcsóbb a gáz a benzinnél.

Én egy kezemen meg tudnám számolni (és még maradna is ujjam szabadon :), hogy a ~7,5 év alatt hány KFCS égett ki nálunk, szóval nagyon elégedett vagyok velük. A havi villanyfogyasztásunk amúgy olyan 120-130 kWh környékén van, most már lassan egy éve fixen. És ez attól se változott, hogy idén tavasszal átköltöztünk egy sorházba egy társasházi lakásból.

--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.

"A "normál" neont utálom (hideg a fénye és vibrál, rontja a szemet)"

Ez az állítás ma már nem állja meg a helyét. Elektronikus előtéttel (tehát nem trafó és gyújtó) a "neon" ( normál fénycsőre gondolunk itt, ugye?) sem vibrál, és vannak kifejezetten meleg fényű fénycsövek, csak oda kell figyelni a vásárlásnál a színhőmérsékletre. Az ár/érték és fogyasztás/fényerő arányuk még mindig ezeknek a hagyományos fénycsöveknek a legjobb.

--
"There are two kinds of people in this world, and you're not one of them."

Szinte minden villamossági boltban lehet kapni ilyeneket (OBI ban is szokott lenni kirakva 1-2 működő mintadarab). A hagyományos induktív folytó előtét egy nagy nehéz vasmagos tekercsből áll, a súlyáról könnyű felismerni. Ha van az armatúrában előtét, de mégis gyanúsan könnyű, akkor az kapcsolóüzemű. Néha rá is írják a dobozra "feature"-ként, hogy "with electronic ballast". Továbbá az is megkülönböztető jel, hogy az induktív előtét mellé kell gyújtópatron is, az elektronikus előtét viszont maga megoldja a gyújtást is.
A fénycső vásárlásnál a színkódokra kell figyelni. Az újabb fajta, jobb fényű "triphosphor" fényporos fénycsöveknek 800-as színkódja van, a régi halogénfoszfátosnak vagy 600-as vagy vagy Fxx-es. A színhőmérsékletet a kód két alsó helyiértéke adja. Pl 827, ez egy nagyon melegfehér kicsit vörösessárga 2700k-es szín (a tapasztalatom szerint kicsit túságosan is sárga). 830 ez fehérebb, de még mindig melegfehér, kb a halogénlámpákéhoz hasonló 3000k-es, a legtöbb kompaktfénycső is ilyen szokott lenni, Magyarországon a boltok többsége nem is tart másmilyet. 840 ez 4000k, amolyan közepes "neutral white", 860 6000k-es ez a napfényhez legközelebb eső szín, éjjel határozottan hidegfehérnek látszik, de azért még nem kékes. Gyenge megvilágításnál kicsit bántó a színe, inkább erősen megvilágított helyekre ajánlott. Előfordulnak más számok is, de ezek a leggyakoribbak.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...

Ha jól emlékszem, mi az első ilyen takarékos világítótestet '96 környékén állítottuk be, és így nagjából 8 évig ment, igaz akkor még több ezrest is le kellett tenni érte. Viszént azt tapasztaltam, hogy Philipsen kívül mást nem nagyon szabad venni, mert pár hónap alatt megadják magukat, nem tudom ez összefüggésben van-e azzal, hogy a Philipsek messze lassabban világosodnak ki. Igaz nem is túl olcsók, most ~1600/db áron vettem kettőt.

--
"Trollhammaren sveper igen..."

Vannak gyorsan és lassan világosdó fajták. A gyorsan világosodóban a csőbe van töltve a higany, a lassan világosodónál van egy külön kis amalgám tartály a cső egyik végénél. Az utóbbi megoldásnak az az előnye, hogy a higanygőz nyomását stabilizálja, emiatt széles hőmérséklettartományban működik kb egyeneletes fényerővel (viszont bekapcsoláskor idő kell neki, hogy a tartályból elpárologjon). A direktben csőbe töltött változatok a cső falának hőmérsékletére nagyon érzékenyek, ezért pl kültéri világításra hideg időben teljesen alkalmatlanok.
Mivel az amalgámtartályt kialakítani külön költség a gyártás során, ezért olcsó kínai tipusokon nem fordul elő ez a megoldás. Mivel az olcsó kínai szarokon nem csak ezt spórolják le, ezért gondolod azt, hogy amelyik azonnal világít, annak kevesebb lesz az élettartama, mint annak, amelyik lassan jön fel.
Egyébként a Philips-hez annyit tennék hozzá, hogy a 'Made in Holland' és 'Made in Belgium' változatok, amikre te gondolsz. Sajnos van a Philipsnek is olcsó, Kínában (Made in PRC, hogy kevésbé legyen feltünő) gyártott termékvonala is, na azok szarok, mint a bűn... Ilyenből nálam 4-ből 2 halt meg egy éven belül, pedig elég keveset voltak használva.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...

Anya nemrég vett néhányat kísérleti jelleggel, valami noname márkát. Hát, tönkre is mentek szép sorban, ma már egyik sem jó. Ráadásul nekünk ilyen spéci érintős kapcsolóink vannak, és amikor ezek az égők kiégtek, szépen kiment a kapcsolókban a biztosíték. Úgyhogy anya most kitalálta, hogy többet ilyesmit nem vesz, mert "nem lehet ezekkel a kapcsolókkal használni őket". De most, hogy olvasom, hogy egyes márkákhoz garancia jár, meg hogy nem mindegy, milyet vesz az ember, lehet, hogy rábeszélem, hogy vegyen normálisakat. :)

Aha, értem. Egyébként pl. az étkezőben nem szenzoros kapcsoló van, és ott több évig volt egy energiatakarékos izzó. Aztán az tönkrement, és utána hagyományos körte került bele. Aztán, amikor az első energiatakarékos tönkrement a nappaliban, az egyikkel ki lett cserélve. De ez nem segített a gagyi energiatakarékoson, szépen tönkrement hagyományos kapcsolóval is. Csak ott nem volt probléma utána a kapcsolóval. :)

Kizárt dolog, amit mondasz. A napfény színhőmérséklete délben kb 6000k, viszont egy volframszálas halogénlámpából 3500k-nél többet semmiféle trükkel nem lehet kihozni. A 3500k-es halogénlámpákat is csak spéci stúdióvilágítási alkalmazásokban szokták használni, ugyanis kb 50 óra a max élettartamuk. A 'normális' halogénlámpák 3000k-esek és ehhez tipikusan 2000 óra tervezett élettartam tartozik. Igazából nem pöcsölne a világ mindenféle kompakt fénycsövekkel, ha lehetne 6000k-es izzólámpát készíteni ugyanis hatásfokban megvernék az összes ma kapható fénycsövet, csakhát nem létezik olyan anyag, amiből ilyen magas hőmérsékleten működő isszószálat lehet készíteni.
A 3000k kifejezetten sárga a napfényhez képest, csak az csap be, hogy nem látod egyszerre mind a kettőt világítani. Kapcsold fel nappal a villanyt és meg fogod látni, hogy mekkora durva eltérés van.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...

Xenon lámpát azért mégiscsak durva lenne a nappaliba szerezni. :)
Viszont találtam nappali fényű fémhalogén lámpát tungsram katalógusban 6000-es cct-vel.
Nem szabad keverni az izzószál hőmérsékletét a színhőmérséklettel. Főleg nem a látszólagossal. :)
--
Degradálódjunk kicsit visszább!

Na várjunk csak! Az izzólámpáknál az izzószál hőmérsékletét igenis keverni kell a színhőmérséklettel, ugyanis a kettő ott (és csak ott) ugyanaz. A fény színhőmérséklete egy adott hőmérsékletű feket test termikus sugárzásával van definiálva, az izzószál pedig gyakorlatilag pont ezt csinálja. Mondjuk nem fizikai értelemben vett ideális fekete test, de gyakorlatilag elég közel áll hozzá, sokkal közelebb, mint mondjuk egy átlátszó gáz vagy üveg). Egy kivétel van, amikor az isszószál hőmérséklete és a szinhőmérséklet lényegesen eltérhet: ha szinezett üvege van.
Amiről te beszélsz, a fémhalogén lámpa egy teljesen más elven működő valami. Megtévesztő az elnevezés, mert a halogén izzólámpákban is van halogén és fém, de amit 'fémhalogén'-nek neveznek az nagynyomású ívlámpa, tehát nem termikus sugárzással állítja elő a fényt, hanem gáz ionizációval. Ha megnézed a fényképet vagy rajzot a tungsram katalógusban, akkor egy kis cső látszik a lámpa belsejében, izzószál nincs benne. Olyan, mint a xenon lámpa, sőt, nagyon sok xenonlámpának nevezett valami is valójában fémhalogén lámpa. Háztáji használatra nem túl praktikus. Nagyon lassan melegszik be, kb 5 perc kell neki, mire a cső 900 C-ot eléri, hogy a fémhalogén só elpárologjon. Nem lehet melegen újragyújtani (illetve csak nagyon spéci 80 kV-os gyujtóval), tehát kikapcsolás után 5-6 percet várni kell, mire visszakapcsolható, de egyébként is nagyon árt az élettartamának, ha kapcsolgatják. Drága előtét és gyújtó kell hozzá, zárt armatúra, ami a cső esetleges felrobbanása ellen véd ja és 250W-nál kisebb méretben nem gyártják. Egyébként tényleg nagyon jó cucc :), hogy kicsit ontopic is maradjak a hatásfoka is egész jó, a fénycsövekéhez hasonló. Csak éppen 15000 lumen nem biztos, hogy kell az ember nappalijába.
---
Sok gyerekkel ellentétben én sose akartam tűzoltó lenni. Lettem helyette informatikus. Nem találjátok ki, hogy mit csinálok nap mint nap...

En 1996-1997 kornyeken ragaszkodtam hozza, hogy a szombamba energia takarekos izzo legyen, akkor tobb mint 3k volt.
Meg most is ugyanaz figyel itt :)

Sziasztok!

Én több mint tíz éve (1995) használok energiatakarékos "izzókat". Először Philipset és Tungsramot lehetett venni elég borsos áron. Szerintem a színhőmérsékletre érdemes odafigyelni, mert a hideg fényű igen eltolja a "megszokott" színeket. Bár izlés dolga. Egyébként (ha jól tudom) ezek nem mások, mint "összehajtogatott" fénycsövek a fentebb említett elektronikával.