Antenna hossza, fajtája és internet

Szervusztok, a házba antennán jön az internet a modemig. Kb. két és fél méter hosszú az antenna ’TAK-RG59-HQ’ felirat olvasható rajta, és a gyártó neve, címe: ’Holm GmbH – Hermann-Wüsthof-Ring 12 – 21035 Hamburg’, kb. fél centi vastag, mindkét végén azt hiszem F csatlakozóval. Tehát a kis tűkkel a végein.

A modemtől (Thomson THG671K) a jelet egy AVM Fritz!Powerline 520E készülék továbbítja Powerline révén 230 V árammal kb. 20 m-re (a falban a vezeték hossza ismeretlen) egy ugyanolyan 520E készülékhez, amihez egy D-Link DIR-600-as router kapcsolódik, ami a vezeték nélküli internetet szórja úgy-ahogy a házban. De valami nagyon hibázik a rendszerben, simán ledobja a felhasználókat, és jelerősségben sem állunk túl huszárosan. A következő megoldáson, javítási próbálkozáson töröm a fejem:
a modemet közvetlenül vezetékkel összekötöm a routerrel, hátha így jobban fogjuk majd a wifit, úgy vélem gyenge pont a sok 230 V-os szakasz is.
Az optimálisnak azt tartom, mert a modemet és a routert szeretném egy helyiségben tudni, hogy a jel a bejövő antennán menne a router mostani helyéig (kb. 30 m mindenféle kanyarral) ott rákötöm a modemet, és azt összekötöm vezetékkel a 10 cm-re levő routerrel.
A másik, már nem annyira jó megoldás, hogy az antenna marad két méter, és a modem és a router közt lesz internet kábel, 30 méternyi.

Van értelme ezen görcsölnöm? A vezetékes kábellel (internetes vagy antenna) jobb a jelátvitel, mint a powerline-nal? Úgy tudom igen.
Az antenna szépen továbbítja az internet adatot 30 m-es hosszúságban? Úgy olvastam valahol, hogy az internetkábellel nincsen ilyen gond.
Milyen antennát célszerű ilyen alkalmazásra választani? Bemegyek akármilyen bevásárlóközpontba, oszt aminek jó a szélessége, azt válasszam? Vagy az sem számít? Milyen adatot érdemes nézni ehhez?

Nagyon szépen köszönöm, ha ajánlotok olvasnivalót, vagy megosztjátok velem tudástok egy kis darabját!

Hozzászólások

Antennakábelt nem hosszabbítunk. Csak akkorát használunk, amekkorát muszáj.

Nem kicsit értelmetlen, amiket leírsz:

" Kb. két és fél méter hosszú az antenna ’TAK-RG59-HQ’ felirat olvasható rajta, és a gyártó neve, címe: ’Holm GmbH – Hermann-Wüsthof-Ring 12 – 21035 Hamburg’, kb. fél centi vastag, mindkét végén azt hiszem F csatlakozóval"

Ez nem antenna, hanem egy kábel. Darab.

"a jel a bejövő antennán menne a router mostani helyéig (kb. 30 m mindenféle kanyarral) ott rákötöm a modemet, és azt összekötöm vezetékkel a 10 cm-re levő routerrel.
A másik, már nem annyira jó megoldás, hogy az antenna marad két méter"

Akkor most antenna, vagy kábel?

+1 Távol álljon tőlem, hogy bárkit bántani akarjak, de sajnos olyan szintű fogalmatlanságról tanúskodik a post az érintett technológiákkal kapcsolatban, hogy ilyenkor nincs miről beszélni.

Hívj oda egy szakembert, aki rendbe rakja neked!

----------------------------------^v--------------------------------------
"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

Nyilván az volt a kérdés, hogy ha a modem és router között nem powerline van, hanem UTP kábel, esetleg a koax kábel elég hosszú ahhoz, hogy a modemet közvetlenül a router mellé lehet telepíteni, ez jobb eredményt hozhat-e, mint a powerline kommunikáció. Szerintem vagy jobbat, vagy ugyanolyant, de semmiképp sem rosszabbat.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Igen! Köszönöm a megfogalmazást, és a segítséged, körülbelül ez érdekelt.
A koax kábelt – remélem jól írtam – nem akarom hosszabbítani, toldani, csak esetleg egy hosszabbra cserélni a modem előtt – bár lehet, hogy ez is hosszabbításnak, toldásnak számít – hogy a modem egy helyiségbe kerülhessen a routerrel. Mondjuk azt sem tudom milyen feltételeknek kell megfelelni egy ilyen kábelnek.
Úgy vettem ki a hozzászólásodból, hogy ennél jobb megoldás az internetkábel kihúzása a modem és a router közt, maradjanak távol, és nem lesz rosszabb, mint a powerline. Így mondjuk privát helyen marad a modem, mint eddig, a router lesz csak hozzáférhető a köz számára, de ez van.
Ahol lehet kábelezek – van rá mód – így a wifit nem létszükséglet használni olyan helyen, ahol vacak a lefedettség.
A helyszín egy jó nagy három szintes ház csúcsidőben 15 emberrel, az egy db. router benn van kb. az egész közepén. Nem gondolom, hogy ez megfelelő kiépítés, de amikor kialakították az egészet,nem volt elsőrendű szempont a pöpec használhatóság. És ezen drága dolog lesz változtatni, én csak picit javítgatok rajta.
Köszönöm szépen a segítségetek!

A meglevő koaxodnak van egy impedanciája (írtad a pontos nevét, rá lehet keresni). Ha hosszabbra cseréled, akkor ugyanilyen csatlakozóval ugyanilyen impedanciájút vegyél, az jó lesz. Ha valami normális meghajtása van (nem antennáról, hanem erősítő kimenetéről jön), akkor belefér a hosszbbítás.

Köszönöm szépen! Mivel a ház huzalozásának módja egyelőre nem ismert számomra, úgy vélem maradok a próbaüzem erejéig az ADSL kábeles megoldásnál, de utána lehet, hogy megfutom a koaxhosszabbító kört is.
Annyit látok, hogy a falban, „ahonnan folyik” a jel ilyes fali aljzat van.
Ebből arra tippelek, hogy nem lehet következtetni, hogy erősítőből, vagy antennáról jön-e a jel. A szoba korábbi lakója ebből a csatlakozóból nyerte a TV-adást (nem az F pici csatlakozó részéből, mert ott jött be már akkor is a net), az az antenna is pusztán néhány méteres volt. Csak hogy erősítsem a hozzá nem értésemmel kapcsolatos megjegyzések alapját. Vagymi.

Lehet, hogy én értem félre, de annak, hogy

De valami nagyon hibázik a rendszerben, simán ledobja a felhasználókat, és jelerősségben sem állunk túl huszárosan

szvsz nincs köze sem az antennakábelhez, sem a modemhez, sem a PowerLine-hoz. Ez Wifi hibának hangzik.

Kellett egy kis idő, míg leesett, hogy kábelmodemről és koaxkábeles netről van szó :)
Erdélyben vagy a Vajdaságban hívják antennának a koaxkábelt?

A másik, már nem annyira jó megoldás, hogy az antenna marad két méter, és a modem és a router közt lesz internet kábel, 30 méternyi.

Pedig ez a jó megoldás.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Van értelme ezen görcsölnöm?

Nem biztos, mert könnyen lehet, inkább az a gond, hogy a wifi router van messze vagy elárnyékolva a gépektől. Előbb ezt kellene rendbe tenni - más hely a router-nek, több wifi eszköz -, aztán, ha ez rendben van, jó a térerő, s még mindig rossz az átvitel, akkor gyanakodni a powerline-ra.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Még mielőtt nagyon átkábeleznéd a dolgot, először érdemes lenne mérni.
Szinte mindent leírtál, csak azt nem, hogy mekkora a ház, milyen falak, hol a router és a kliensek hogyan és merre mozognak.

A D-Link DIR-600-as egy egy antennás, 802.11n (draft) protokoll-t támogató, 4+1 db 10/100 Mbps sebességű rezes porttal felszerelt router.
Nem a kategória csúcsa, de nem is levélnehezéknek való.

Ami "ingyen" van, azaz csak az idődbe kerül:

Nézd meg, hogy hány AP jelét tudod befogni a házban a sajátodon kívül.
http://www.metageek.com/support/downloads/

Csinálj egy wifi felmérést otthon, ehhez pl. ez a progi megfelel:
http://www.ekahau.com/wifidesign/ekahau-heatmapper

Ebből a két dologból már össze lehet hozni, hogy a wifi-vel van hiba vagy nem.
Ha igen, akkor javítsd a wifis részt. Ha nem, akkor a többi résznél kezdj el mérni és határold be a hibaforrást.

És ahogy előttem írták, az antennakábelt nem toldjuk. Az UTP sok mindent elvisel, de egy-két dolog azért be tud zavarni (irodai szék, szikraforgácsoló, troli felsővezeték közelsége, stb...)

--------------------------------
...úgyis jönnek...

Szervusztok!
Végül a modem a helyén maradt, a routerhez megy 30 m cat. 6-os utp kábel, onnan pedig tova néhány helyre kábelen a jel, a wifi meg dolgozik annak, akinek kell továbbra is úgy-ahogy. A vezetékes net szépen hasít. A modemmel semmi gond.
A powerline-t beüzemeltük más szintek közötti átvitelre, az is megy rendesen, ott is vezetékkel használják.
No. Ennyi tellett.
Köszönöm szépen az ötleteket, és a segítségeteket!