UPC + MPL kavarás

Végül berendeltem az UPC-től a Connect Box routert, bízva abban, hogy meg fog majd felelni a céljaimnak. Egyelőre nem tudtam kipróbálni, mert a routert postán juttatja el hozzám az UPC, és valahogy csak nem akar megérkezni. Alább a hetem napokra bontva:

Hétfő:
UPC telefonos ügyfélszolgálat, megrendelés, adategyeztetés (telefonszám, lakcím). Mint kiderült, a rendszerben kettővel korábbi címem volt, ahol nem is voltam előfizető. Bekérték az állandó lakcímem is, megnyugtattak, hogy a kiépítés helyére megy a csomag, nem oda.

Kedd:
SMS-ben megkaptam a tracking kódot, írták, hogy a csomagot szerdán kapom 8 és 17 közt. (Amikor a többség nem tudná átvenni, mert munkában van. Hurrá)

Szerda:
Egész nap semmi, öt után pedig nem volt ügyfélszolgálat sem, hogy érdeklődjek.

Csütörtök reggel:
A nyomkövető szerint a kiszállítás folyamatban (éjfélkor került be a rendszerbe, WTF?). Posta ügyfélszolgálattól, egy ígéretet kaptam, miszerint a kézbesítő fel fog hívni ha nem talál otthon, időpont egyeztetés céljából. El kellett rohannom (doki, 9-11-ig voltam távol).

Csütörtök délután:
Délután négyig semmi változás a nyomkövetőben. Ekkor új tétel, miszerint 12:55-kor sikertelen kézbesítés történt. (realtime?!). Ügyfélszolgálat hív, számonkér, hiszen akkor már otthon voltam. Semmit sem tehet, köv nap 8 és 17 közt újra fogják próbálni a kézbesítést. Ismét ígéretet kaptam, hogy a kézbesítő felhív, ha nem sikerül kézbesíteni. Egyeztetünk, hogy hol tudnám inkább személyesen átvenni, beolvassa az irányítószámot, ami persze nem jó. Kiderült, hogy az utca/hászszám jó, de az irányítószám az eggyel korábbi lakásomé. Cím újraegyeztetés után újabb pofon: Ez pénzbe fog nekem kerülni, de jó hír: Majd rohangászhatok azért is, hogy az UPC-tól vagy a postától kártérítést kérjek, ha kiderül ki a felelős. Végül nem egyeztettük le hol fogom átvenni a csomagot, úgyhogy ma ismét várom a kézbesítést, remélhetőle a jó címre.

Péntek reggel:
A nyomkövetés szerint ismét kézbesítés alatt a csomag...

Csak néhány extra gondolat a végére:

- Miért ígérik szerdára a csomagot, ha nem képesek tartani?
- Miért kérték a telefonszámom többször, és ígérték meg, hogy a kézbesítő szólni fog, ha nem teszi?
- Miért kizárólag munkaidőben próbálnak kézbesíteni? Mák, hogy a héten itthon vagyok, egyéb esetben szabadságot vegyek ki több napra?
- Miért gondolják, hogy ha adott nap munkaidőben nem vagyok otthon, következő nap otthon leszek?!
- Miért nem rugalmasak annyira, hogy egy hibás irányítószámot korrigáljanak. A címem egyértelmű irányítószám nélkül is.
- Mennyire realtime az a rendszer, amibe délután négykor kerül be egy egy órai tétel?

Hozzászólások

UPC + Posta.

Legkozelebb benzinnel akarsz tuzet oltani ?

Az ugyanaz lesz mint itt. Katasztrofa... :D

http://karikasostor.hu - Az autentikus zajforrás.

Miért ígérik szerdára a csomagot, ha nem képesek tartani?
1 Azert hogy jobb fenyben tunjenek fel

- Miért kérték a telefonszámom többször, és ígérték meg, hogy a kézbesítő szólni fog, ha nem teszi?
2 Az ugyfelszolgalat szeretne ha ugy tortenne a dolog ahogy egy normalis ember ezt elkepzeli. A valosag az hogy a futarnak nincs ceges mobilja csak a managernek aki ezt a feature-t megalmodta -------> A futar/kezbesito nem fog teged a sajat mobiljarol hivogatni

- Miért kizárólag munkaidőben próbálnak kézbesíteni? Mák, hogy a héten itthon vagyok, egyéb esetben szabadságot vegyek ki több napra?
3 Mert ok is munkaidoben dolgoznak (surprise)

- Miért gondolják, hogy ha adott nap munkaidőben nem vagyok otthon, következő nap otthon leszek?!
4 GOTO 3

- Miért nem rugalmasak annyira, hogy egy hibás irányítószámot korrigáljanak. A címem egyértelmű irányítószám nélkül is.
5 Mo-n a loteri kutyat nem erdekli mi es kinek a hibaja. Kezbesites elbaszva ha ujat akarsz fizess

- Mennyire realtime az a rendszer, amibe délután négykor kerül be egy egy órai tétel?
6 Ha van a futarnal alairos elektronikus kutyu akkor par perc kesessel up to date

DPD -nel GPS kovetes is van latod hanyadik vagy a sorban es azt is hogy melyik utcaban van a futar eppen (100% realtime)

"3 Mert ok is munkaidoben dolgoznak (surprise)"

Ez nem kifogás.

A legtöbb szolgáltatásnak sikerült kialakítania az elérhetőségét úgy, hogy tekintettel legyen azokra, akik munkaidőben nincsenek otthon. Étel futárok simán állnak rendelkezésre este/éjszaka, hétvégén. Hasonlóképp kérhetek grobytól, vagy tesco-tól házhozszállítást estére/hétvégére is. Boltok, áruházak, gyógyszertárak, minden nyitva van (főleg itt Budapesten) szinte egész nap, többnyire este 8-9 körül zárnak, és a vasárnap sem akadály. Még a postafiókok és csomagátvevők is nyitva vannak mondjuk 7-8-ig, simán lehet munkadidő után intézkedni.

"Mert ok is munkaidoben dolgoznak (surprise)"

Ez tényleg nagyon rossz kifogás. A szolgáltatóipar van értem, nem fordítva, így elvárom, hogy ő alkalmazkodjon hozzám. Ha az ügyfelek adott időben dolgoznak, a másik oldalnak ezt figyelembevéve kell a szolgáltatási időt kialakítani, különben tehet egy szívességet.
Tipikus probléma ez a közműveknél vagy internetszolgáltatóknál, amikor annyit mondanak, hogy 8 és 12 között jön a kolléga - erre én max. annyit mondok, hogy reggel 7 és este 6 után várom szeretettel, tekintve, hogy azért, hogy ő egy órát leolvasson/egy lyukat kifúrjon, vagy hasonló, nem veszek ki szabadságot. Ők is azt szokták erre mondani, hogy "de hát munkaidőben dolgozunk", persze, megértem, én is, alakítsa ki a munkaidejét úgy, hogy az ne képezzen az enyémmel közös metszetet, probléma megoldva. Általában megoldják.

Már szerdán bemehettél volna a posta csomag részlegére átvenni. Vagy ha akkor a tracking még máshol jelezte, akkor nem. De amikor már azt látod, hogy "kézbesítés alatt", akkor már bemész, elővakarják pár perc alatt.
Én ezért szoktam mindig postán maradóként kérni a csomagokat. 5 perc oda- 5 vissza, mindennel együtt 20 perc alatt elhozom, és 2 nappal előbb nálam a csomag.

--
openSUSE 42.1 x86_64

Mondjuk ez pont kulfold de en ezert kerem mindig munkahelyre. Ceg nevre szolo csomaggal nem szorakoznak 7/24 van porta barmikor johet es leadhatja a csomagot (es mivel ezt a kezbesitok is tudjak nem kezdik el jatszani a nem volt otthon jatekot)

Ha otthonra kerem akkor kezbesito ugyessegetol fugg hogy meg tudja e nyomni a kapucsengot vagy ir cetlit es elviszi a postara/amazon pontra ahol atvehetem. De mivel en idohianyban szenvedek meg amugy is lusta vagyok azert kerem a kiszallitast. Ha van idom rohangalni akkor megrendelem ugy hogy en veszem fel.

Szoval utobbit nem szoktam mar kockaztatni.

Az a helyzet, hogy ha én azt látom, hogy kézbesítés alatt, akkor pont nem gondolom azt, hogy bemehetek érte, hiszen akkor úton van.

"Én ezért szoktam mindig postán maradóként kérni a csomagokat."

Nekem nem volt ilyen opcióm. Az UPC ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy postázva lesz, nem ajánlott fel választási lehetőséget. Azt gondoltam hagyományos postai csomagként érkezik majd, és ha a postás lusta lesz felcsöngetni max kapok egy értesítőt, és besétálok érte. Azzal nem is lett volna gond.

Amikor látod, hogy kézbesítés alatt , akkor már ott van az aktuális posta csomag osztályán, és ha oda mész nyafogni érte, akkor megkapod. teszem hozzá, jóval előbb.

"Az UPC ügyfélszolgálatos azt mondta, hogy postázva lesz, nem ajánlott fel választási lehetőséget."
Nem szokták felajánlani, mert macera, hogy más a cím.

--
openSUSE 42.1 x86_64

Munkahelyemre kértem egy csomagot. Pénteken hozta az MPL. Az irodaházat bezárják 2-kor, ott vártam, hátha megérkezik.
Aztán hazamentem, és látom a trekkinget: 12-kor sikertelen kézbesítés.
Hívom az üfsz-ot, hogy ezt hogy gondolták? Mondom munkahely, minimum a portáig eljutottak volna, ha már engem nem képes felhívni.
Még engem tolt le, hogy miért nem jeleztem, hogy ez munkahely... Szóval miféle sikertelen kézbesítés?

Szépen megreklamáltam emilben. Kézbesítették hétfőn, de pár nap múlva szóltak, hogy valami postás keres engem a portánál. Éppen házon kívül voltam.
Egy hét múlva kaptam fizikai levelet a céghez, hogy kivizsgálták, és senki nem hibázott...

Máskor megrendeltem egy terméket egy webboltbból. "Ingyenes kiszállítás szerződött partnerünkkel."
Amikor lezárom a rendelést, jön a visszaigazolás, hogy hozza majd az MPL.
Azonnal emil az üfsz-nek, hogy rendelés stornó. Visszaírták, hogy OK.
Megrendeltem ugyanazt, ugyanonnan személyes átvétellel, két óra múlva az enyém volt.

Ráadásul nálunk olyan a posta, hogy ha nem talál otthon, akkor "leteszi a legközelebbi postahivatalban, ahol átvehetem." Ja. Aznap nem, mert a főpostán rakják le, és hozzánk csak este dobják át, így csak másnaptól mehetek érte.

Magyar Királyi Posta a XXI. században.

A történet folytatása.

Vártam egész nap, nem jöttek. 17:15-ös időponttal bekerült a nyomkövető rendszerbe, hogy a kézbesítés ismét sikertelen. Fél órája érkezett az SMS, hogy letétbe helyezték a csomagot, átvehetem XY címen. Nézem, este nyolcig nyitva, pont nem érek oda. Hétvégén természetesen zárva.

Úgyhogy majd hétfő délután/este átveszem. Köszönöm kedves Magyar Posta az élményt.

Biztos akarod még ezt erőltetni? Lehet a sors akarja így. :D Felsőbb erők irányítják ennek az ügynek a sorsát... UPC és MPL :D
Karácsony előtt rendeltem 1-2 héttel a barátnőmnek egy kis ajándékot. Dechatlon és DPD volt a két paraméter. A DPD simán kiírta, hogy kb. mikor jön a futár 1 órás időablakkal.
Nálam az első nap, hogy nem ért ide a megbeszélt időre. Majd úgy, hogy biztosan nem járt nálam, bekerült a log-ba, hogy nem voltam itthon és ezért sikertelen a kézbesítés másnap lemondtam a csomagot a DPD "profi" weblapján. 2x is megkérdezték, hogy biztosan akarom-e. Aznapra is lett volna kiszállítás pl. 17-18 óra között, nem akartam újra játszani. A Dechatlonnal pedig jót leveleztem.
Másnap elmentem a tőlem 50km-re lévő üzletükbe és megvettem amit akartam. Estefelé kb. az időablak lejárta után 30 perccel hív a futár, hogy hozna csomagot. Természetesen elküldtem finoman az ... a következő címre. :) Jeleztem neki, hogy a tegnap nem ma van, és ha már a mai időablakot nézzük, akkor az is lejárt, amúgy pedig még reggel lemondtam a csomagot, tehát tervezhetett volna nélkülem.
Sokszor jobb az ilyen bajos, depoban ragadt, címet nem találó csomagot lemondani és kezdeni elölről.
Pár éve cserélték nekem a Pesti UPC-s modemem-et ilyen futáros megoldással. Azt nem tudom melyik cég lehetett, de amikor ott járt a futár akkor hívott. Persze én nem voltam a címen, így azt mondtam neki hogy az egyik közeli kocsmába adja le, ott ismertem a pultost. Este pedig kértem 1 sört és 1 csomagot.

"Királyi" Postai nyomkövetés: Nekem mindig a kézbesítést követően jelentek csak meg érdemi információk a nyomkövetés lekérdezésnél, addig nem látszott, hogy hol tart, mit tesznek vele, már az is csoda ha annyit látsz, amennyit te.
GLS és társai érrdekes módon valóban tudják realtime követhetővé tenni, sőt még választhatsz is egy emailben kiküldött azonosító alapján új kézbesítései napot, a napon belül napszakot. Ég és föld. A posta egy slendrián, haldokló dinoszaurusz, az "állami szféra" minden negatív jegyét magán viselve. (Mindazok mellett, hogy néha veszettül túlóráznak, szerintem k**va hatékonytalanul működik, az a probléma)

Pontosan ugyanezt a szivatast jatszottak el velem is.. Mar azt hittem, csak engem szivatnak. Nekem annyit meg hozzatettek, hogy sikertelen kezbesites utan beirtak a logba, hogy xy postan atveheto. Nosza bemegyek erte, kozlik meg nem ert be a csomag, kozlik jojjek holnap. Bemegyek masnap, kozlik nem tudjak odaadni, mert a futarnal van ujra.. WTF. Mire hazaertem a postarol, bekerult a rendszerbe egy sikertelen kezbesites+a szoveg ujra, hogy xy postan atveheto. Ekkor rutinosan kivartam a keso delutant es bementem a postara, ahol immaron megkaptam a csomagot. Osszesen 3 sikertelen kezbesites volt beirva, egy szombaton, amikor egesz nap otthon voltam..
Vicces volt, mert surgos volt a csomag. Nemetorszagbol Magyarorszagra egy nap alatt megjott a csomag, belfoldon viszont 5 nap volt mire hozzamkerult a cucc+haromszor be kellett mennem a postara.

Nehogy azt gondoljátok, hogy máshol jobb helyzet. Egyszerű levelek, nem csomagok, 2016 december 12 és 14-én feladva Romániában (postai bélyegző dátuma), sikeresen megérkeztek Németországba 2017 január 12-én.

Én már azt a céget sem kívánom komolyan venni, aki kizárólag velük oldja meg a ki(nem)szállítást. Megszokásból újabban átvételi pontra kérem, van közel egy coop. (dolgozok, nem érek rá otthon ülni, coopba meg hazafelé benézek és jónapot) Eddig 50%-os aránnyal sikerült nekik kivinni oda. (majdnem jobb arány, mintha házhoz kérném, tapasztalat alapján)

Legutóbb 2 és fél hét után egyszercsak odavakarták a weboldalukra, hogy amúgy ők már egy hete kivitték oda, sőt, már el is vitték, mert nem mentem érte. Itt gondoltam úgy, hogy ha lehet, akkor ez volt az utolsó, hogy velük szóba álltam. (nem, nem hívogattam a postát, van jobb dolgom is, meg kora reggel, vagy este, amikor ráérek, gondolom nincs ügyfélkiszolgáltatás telefonon sem, meg nem is érdekel)

UPS, GLS: velük pozitív a tapasztalatom. DPD néha érdekes, pl simán berakja a szomszéd üzletbe a cuccot, ha nem talál otthon, majd smsben leküldi, hogy amúgy ott van. - végül is ezzel sincs baj, legalábbis eddig nincs negatív tapasztalatom.

A GLS-el nekem annyival másabb a tapasztalatom, hogy ha nem vagyok otthon, akkor simán meg tudom beszélni a futárral, hogy hozza utánam a városba. A héten DPD-vel kaptam egy csomagot, a srác meg közölte velem telefonban, hogy nem tudja utánam hozni (kb. 5 km volt a távolság), mert ő nem azt a körzetet csinálja. Végül beadta a szomszédnak. Habár gondolom ehhez hozzátartozik az is, hogy míg a GLS gyakorlatilag bármikor jöhet, addig a DPD 1 órás időtartamon belül garantálja a csomag kézbesítését és ha futkosnia kellene mindenki után, akkor a végén egy szép kis csúszás lenne belőle.

UPC+MPL=borítékolt szívás...

Azért egy ilyen nagy cégtől elvárható lenne, hogy szerződött futárral küldik a kacatjukat (DPD, GLS, stb).

Nekem volt egy pozitív élményem a GLS-sel: szilveszter előtt rendeltem egy csomagot, ami már 30-ra megérkezett volna, de mivel szülinapi ajándék volt (január 2)., így a visszaigazoló levélben lévő linkre kattintva át tudtam időzíteni az átadást, ami szépen meg is történt. Ja és ott volt olyan opció is, hogy 17:00-20:00-ig. Nyilván én nem éltem ezzel, de szemet szúrt a feature.

Szóval csapkodd nyugodtan a UPC asztalát.

--
-- GKPortál Blog
Tégy Jót!®
Legyen neked is Dropbox tárhelyed! :)

Lezárult a téma :)

Pénteken ugye megkaptam SMS-ben, hogy hova kell menni a letétbe helyezett csomagért, de aznap már nem tudtam menni.

Ma előre hozott ebédszünetben benéztem a "csomagmegőrzőbe", ahol természetesen hűlt helye a routeremnek :) Kaptam ugyan egy telefonszámot a futárhoz, hogy nála érdeklődjek, de nem ahhoz adták, akihez kellett volna, ezért visszamentem asztalt borítani, akkor végre történt némi telefonálgatás a háttérben, aminek az eredménye az lett, hogy "minden elintézve, az irányítószámmal volt gond, de most már a futár tudja, és a jó címre fog menni". Ami vicces, mert ezt már csütörtökön jeleztem. Namindegy...

Pár óra elteltével, fél kettő táján végre megérkezett a futár, a csomagot átvettem, hurrá.

A dolog szépsége, hogy a futár egy papírköteget próbált egyensúlyozni, és kikeresni benne a nevem, de legyintett, mondta, hogy á, ez nem is érdekes, és simán a kezembe nyomta a routert mindenféle authentikáció, vagy aláírás nélkül...