Levél küldése több címzettnek

Abban az esetben, ha többeknek kell levelet küldenem, teszem azt, sörözésre invitálok volt kollégákat, akkor azt szoktam tenni, hogy a címzett saját magam vagyok, mindenki más pedig bcc:-vel kapja meg a levelet. Ugyan szebb volna, ha cc:-vel jelölném a címzetteket, vagy to:-val, ugyanakkor úgy vagyok vele, ha a társaságból csak egy valakinek fertőzött a gépe, s a címlista a spammerek kezére kerül, akkor mindenki megszívja. Ezzel szemben bcc: esetén nem látszanak a további címzettek.

Most viszont úgy áll a dolog, hogy két nap elteltével senki sem reagált, így nem tartom kizártnak, hogy a Gmail valamiért nem szereti, amit csináltam, s a címzettek spam mappájába sikerült érkeztetnem az invitálásom.

Az a kérdésem, gyanús vagyok-e pusztán attól, hogy a feladó és a címzett is én vagyok, a valódi címzettek pedig bcc:-ben szerepelnek, továbbá van-e valami, ami elkerülte a figyelmem, van-e hiba abban a gondolatban, ami miatt nem to:-val vagy cc:-vel küldöm egy rakás embernek a levelem?

Kiegészítés: megnéztem, a nekem megjött levél forrásában látom a titkos másolat címzettjeit. Nem értem. Ha titkos másolat, s a bejövő levél forrásában ott a címlista, akkor mitől titkos?

Hozzászólások

Érdekes: szóval magadnak is elküldet nem csak címzettként, hanem bcc-vel is (mondjuk egy másik e-mailcímedre)?
Mert amúgy így egy kissé zavaros a leveled.

Szerk.:

Na, megnéztem:

1, Ha nem g-mailes, hanem saját szerverről küldöm magamnak, és a többi bcc, akkor nem látom a többi címzettet, de eljutnak a gmail-es címre a bcc levelek.
2, Ha gmail-es címről köldök magamnak és a többi rejtett címzett, akkor a saját - feladói - címemre megérkezik az összes bcc címzett is.

Vagyis megkapták a címzettjeid, ők nem látják a többieket, te meg valami g-mail specifikum miatt látod a többieket is.

Magamnak csak címzettként küldtem. Tehát ez történt:

from: én
to: én
bcc: valódi címzettek rakásra

Nagyjából a 2-es eset. Amúgy dögöljön már meg a Gmail, hogy elküldi a címzettnek a bcc: listát, tudniillik innentől kezdve tényleg nem tudom, ez mitől titkos másolat. Lehetne akár cc: is, nem? De. :((

Amúgy úgy néz ki, nem spam-be ment, egy választ már kaptam. Ezek szerint csak nem szomjasak. :) Vagy nem eléggé. Vagy még távolinak érzik a jövő hét végét ahhoz, hogy válasszal is foglalkozzanak. Vagy nyaralnak.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Elárulom a titkot: a Gmail nem küldi el a BCC listát. Ellenben ha egy levelet te küldtél el, és meg is érkezik neked, akkor "deduplikálja" az elküldött meg a beérkezett levelet: konkrétan ugyan azt a forrást fogod látni az elküldött meg a beérkezett üzeneteknél. Ezért látod a BCC fejlécet.

Egyébként sokaknak hogy szokás levelet küldeni? Mindenkinek to:-val vagy cc:-vel, aztán egye fene, kerüljön mindenki címe a spammerekhez, vagy úgy, ahogy én, mindenki bcc:-vel, esetleg egyesével küldeni a levelet mindenkinek? Mi a helyes, szokásos, biztonságos eljárás?

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nem nyert.
Maga a téma példája az, hogy sörözésre invitálni a kollégákat, haverokat. Ilyen célra listát készíteni - he?! Arról nem beszélve, hogy ezt majd még folyamatosan karban is tartom, hogy "Jóska szabin van, őt most nem kell meghívni, Karcsit viszont gyorsan felveszem a listára, mert már visszajött betegállományból, igyunk az egészségére".
Ok, értem hogy azt a feladatkört valóban jól lefedné, hogy rejtse el a címzetteket egymás elől - de ez így macerás ahhoz, hogy megérje.
Abba bele se menjünk, hogy ha utólag asztal csapkodás van, hogy "engem miért nem hívtatok meg", akkor ilyenkor nem nézhető meg, hogy ki szerepelt a címzettek között és ki nem, mert ilyen esetben a levélnek egyetlen címzettje van, a lista - de hogy két héttel ezelőtt ki volt tagja a listának, azt már ki tudja? Pláne: bizonyítani!
Szóval ilyenkor marad a to, cc, bcc, mint címzett.

-1

> Ilyen célra listát készíteni - he?!
Egy ilyen listát manapság kb 5 perc megcsinálni, vagy kevesebb.

> még folyamatosan karban is tartom
Hacsak Jóska nem megy több éves szabira, azt az 1-2 emailt csak kibírja. Emiatt szerintem felesleges piszkálni a címzettek listáját. Az én ismerősi körömben van olyan, aki évek óta nem is itthon él, mégis rajta van ezeken az emaileken. Sosem lett belőle sértődés.

> azt már ki tudja?
Bármelyik tisztességes listakezelő megoldás, amikkel még (az ingyenesekkel is) tele van az internet.

> Pláne: bizonyítani!
Haveri sörözésről volt szó, nem gondolom, hogy szükség lenne audit trail vagy legal hold funkcionalitásra. :) (Amúgy meg éppenséggel lehetne is, erre is van megoldás.)

nem, nem, az ördögtől való kémkedőgenya cia találmány, természetesen semmi hasznosra nem lehet használni :)

(egyébként a konkrét esetben nem egyszerűbb, mert a kollégának nincs. és persze van még ilyen szolgáltatás, mittomén doodle, vagy ilyesmi, csak amennyire rémlik, a legtöbb nem küld mondjuk inviteokat emailben (built in levlist, hehe) gondolom épp amiatt, hogy ne legyél bizalmatlan a megadás szükségességével, viszont emiatt meg ugyanúgy teríteni kéne a linket)

Ha az a cél, hogy reply-to-all segítségével mindenki kommunikálhasson a brigáddal, akkor vagy to/cc mindenki, vagy rendes levlistát használsz (amire a többiek is írhatnak).
Ha az a cél, hogy véletlenül se tudjanak egymásról, akkor vagy azt csinálod, amit próbáltál (és ez aztán vagy fennakad a spamszűrőkön, vagy nem), vagy elküldöd n példányban, mindegyik címzettnek külön-külön.

vagy elküldöd n példányban, mindegyik címzettnek külön-külön.

for email in emails; do echo valami handabanda duma | mail -s 'sorozes tudjatokhol tudjatokmikor' $email; done

--
"nem tárgyszerűen nézem a dolgot, hanem a vádló szerepéből. Sok bosszúságot okoztak, örülnék ha megbüntetnék őket - tudom gyarló dolog, de hát nem vagyok tökéletes." (BehringerZoltan)

Mi is csinálunk hasonlót (= volt kollégák söröznek). :-) Nálunk az a helyzet, hogy a sörözésben résztvevő összes kollégának a címlistájában szerepel a többi kolléga. Így ha valakinek fertőzött a gépe, akkor a címlista akkor is spammerek kezébe kerülne, ha bcc-vel küldenénk a levelet. Bcc esetén legfeljebb azt nem tudná meg a spammer, hogy együtt szoktunk sörözni.

úgy vagyok vele, ha a társaságból csak egy valakinek fertőzött a gépe, s a címlista a spammerek kezére kerül, akkor mindenki megszívja. Ezzel szemben bcc: esetén nem látszanak a további címzettek.

És ha a te géped fertőzött? :)

Thunderbird + Mail Merge plugin az erre való fegyverem.

Ráadásul nem csak azt tudja, hogy minden címzett egyedül van és csak a To mezőben, hanem a levél törzsében is lehetnek egyedi mezők. Pl. a "Kedves Címzettek" helyett "Kedves {{SNAME}}"

talán a Generate-Delivery-Report, Disposition-Notification-To headereket respektálja a Gmail és a többi levelező, akik szóba jöttek?

~~~~~~~~
deb http://deb.uucp.hu/ wheezy yazzy repack