Gondolatok a letminimumrol

Hozzászólások

jo cikket irtal

--
"nem tárgyszerűen nézem a dolgot, hanem a vádló szerepéből. Sok bosszúságot okoztak, örülnék ha megbüntetnék őket - tudom gyarló dolog, de hát nem vagyok tökéletes." (BehringerZoltan)

A vége a hülyeség: "de a rabszolgak is kaptak mindent, szaporodhattak, es meg ha kicsit is rendes volt a gazda, akkor akinek volt melo utan ereje, az meg bulizhatott is."
Azt sugallja, mintha ugyanúgy élne ma egy átlagmagyar, mint mondjuk egy középkori jobbágy. Messze nem.

Ma a létminimumból tudsz saját (vagy bérelt), közművesített lakásban lakni (amin nem kell osztozni 15 másik emberrel), van számítógép, internet, mobiltelefon, tudsz tömegközlekedést igénybe venni (nem lóval vagy gyalog kell járnod), saját ruha, orvosi ellátás, közszolgáltatások (szemétszállítás, aszfalt utak, egyéb állami szolgáltatások) stb. Ezek egyike sem volt meg egyáltalán a "régi rabszolgák" között. Sokkal jobban él az emberiség, mint a régebbi időkben, csak folyamatosan növekszenek az igények is, azért nem dolgozunk kevesebbet.

Azert ezt a szamitogep/internet/mobiltelefon satobbi kombot en atgondolnam. Az, aki letminimumbol el, ezeket nem is biztos, hogy mindet elo tudja teremteni, a sajat ruha lehet akar adomany is, az kozszolgaltatasok meg... mondjam, hany eladosodott csalad van? Es nem mind cigany am, rendes feher emberek, akik nem tudjak fizetni a kozmuvet.

Tul keves infod van arrol, milyen a letminimum kozeleben elni.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

Szüleim minimálbérnél kicsivel többet keresnek (példaként: 11 éve tanári kezdőfizum nettója több volt, mind édesanyám 25 éves munkaviszony utáni bruttója). Felneveltek három gyereket. Ez hogy a fenébe lehet?

Amit akarok ezzel mondani az az, hogy lehet sírni, hogy milyen sz.r, lehet fenyegetőzni, hogy elhagyom ezt a * országot, stb. De addig, amíg sír az ember és csak fenyegetőzik, nem lehet komolyan venni. Cselekedni kell. Ha a 130k-s fizetés nem elég, nem rinyálni kell, és telesírni a netet, hanem keresni kell másik melót, ami többet fizet - ja, hogy oda meg követelmények vannak? Viszont 130k-ból (vidéken biztosan) meg lehet élni, legalábbis szüleimnek sikerül (persze három gyerek felnevelésével és iskoláztatásával (mindhárman diplomával bírunk) együtt).

Mármint nekem? Bevallom, amíg a kellő pénz össze nem jött, a mama-hotel szolgáltatásait élveztem (persze a költségekhez hozzájárultam, mikor már dolgoztam). Úgy voltam vele, hogy a máséba nem fizetnék (lakbér), inkább fizetem a hitelt (ami előbb-utóbb lejár, és utána ilyen kiadás nincs, míg a lakbér sose jár le).
Kb. 4-5 év munka után összejött annyi pénzem (nem kuporgattam, megvettem mindig, ami kellett, szórakoztam, stb.), hogy banki hitellel tudtam venni egy házat (legalábbis a felét, 4,5 misi volt). A hitel azóta lejárt, és tavaly nyáron párommal vettünk egy másik házat is (6 vagy 7 év múlva lejáró hitellel) - mindenféle CSOK és egyéb kedvezmények nélkül (jó, szülők pár százassal besegítettek). Tanári fizetéssel, Magyarországon, 2016-ban.
Nem lehetetlen, csak tudni kell tervezni, és amennyiben szükséges, az igényeinkből lentebb adni (nem kell minden évben a legújabb, legmenőbb TV-t, számítógépet, mobilt, legdivatosabb-csillió-forintos ruhát, stb. venni).

Még egy zárójeles megjegyzéssel akartam az előző hozzászólásom bővíteni, de nekem már nem volt lehetőségem a szerkesztésre :P
De azért ideírom. Szóval úgy gondolom, hogy azért, mert máshogy gondolok egy-két dolgot, elég negatív jelzőkkel illeted a másikat (és talán még komolyan is gondolod), sokkal nagyobb probléma (országos szintre gondolva is), mint az, hogy a fiatalnak mennyi kellene egy hónapra. A kitörölt hozzászólásodat az ominózus mondat után csak átfutottam, sajnos sütött belőle az az érzés, ami abban az egy mondatodban benne van.

"Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról.

Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla:
NE MÁSSZ KI! Lucifer kérdésére az ördög így felel:
- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.
- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni,
az őr a géppisztollyal visszakényszeríti.

A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:
- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.
- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni a többi visszahúzza."

Nem, az a gond, hogy van, aki csak vagyakozik az olyan problemakra, amikkel te 130k havi fixszel kinlodsz. Van aki havi 47k-bol jon ki. De biztos abbol is ki lehet jonni, ha az ember elegge lead az igenyeibol. Ha csak heti ketszer eszik szaraz kenyeret.

Ertsd meg, nem veled van a baj, hanem azzal, hogy a havi 130k boven a letminimum felett van. Igen, en is eltem meg mar havi 130-150k koruli osszegbol ket szemelyre, es adott igenyszinttel kenyelmesen ki lehet jonni. De van, akiknek mar nincs hova leadni az igenyszintbol.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

És jól is teszi. Ha nem elegendő a tanári fizetés, akkor az ember frusztrált lesz, ideges, és ez a munkájára rányomja a bélyegét. Az olyan munkáknál, ahol emberekkel kell foglalkozni, különösen hátrányos (voltam már olyan dokinál, nagyon barom volt, asszisztensével meg miközben benn voltam, azt beszélték, hogy elmennek mindjárt valahova, ahol többet lehet keresni, stb.).

Közösségi szinten nem biztos, hogy helyes, nem ezt mondtam. Könnyen előfordul, hogy egy jó szakembert veszít ezzel a szakma. Ezt én is sajnálatosnak gondolom.
Egyéni szemszögből teljesen megértem, ha valaki magasabb életszínvonalat igényel, mint amennyit a fizetése alapján megengedhetne, és ez miatt hagy ott egy olyan munkát, ami a társadalom javát szolgálná. Viszont egy ideges, frusztrált pedagógus/orvos nem feltétlen jó pedagógus/orvos.
És de, lesz orvos, és lesz tanár is. Én is megelégszem a tanári fizetéssel, vidéken teljesen jól meg lehet élni belőle, félrerakni, nyaralni, stb. Igen, lehetne kétszer akkora házunk, mehetnénk évente háromszor nyaralni meg kétszer síelni, de nekünk elég ennyi. Meg nem minden a pénz.

Igen, egyébként én is úgy gondolom, hogy nagyon sokan nagyon keveset keresnek (a munkájuk fontosságához/értékéhez mérten), de ez a topik és a "vitát kiváltó hozzászólásom" nem erről szól.

akkor pl. tiszta, hogy a szuleid a palyavalasztaskor es az elhelyezkedeskor egy olyan vilagban eltek, ahol biztos volt a munkalehetoseg.
ahol az allami rabszolgasag(kozmunka szarert-hugyert) nem volt a lehetosegek kozott, ahol az anyagilag raszorulok helyett nem a haverok kaptak az allami segitseget. ahol a hitel feltetele nem egy masik ingatlan volt, hanem egy munkahely. igy azert konnyebb volt felnevelni 3 gyereket, mint most.

Cselekedni kell. Ha a 130k-s fizetés nem elég, nem rinyálni kell, és telesírni a netet, hanem keresni kell másik melót, ami többet fizet - ja, hogy oda meg követelmények vannak?

Csak így erre a részre, mert láthatóan nem jött át az eredeti postból a számolgatás: a nettó fizud egész nagyjából a havi kiadásaidat fedezi, vagyis nincs megtakarításod. Így nagyon jól kell ütemezned a munkahely váltást (és azt is csak úgy tudod megtenni, hogy azután mondasz fel, hogy az új munkahelyeden már megkaptad az állást), amit csak ugyanabban a városban/térségben tudsz, mint a mostanit: nincs megtakarításod, vagyis nem tudsz 1-3 havi albérlet kauciót zsebből kifizetni a másik városban éléshez.

És ezt a helyzetet, amiből nem tudsz kilépni, jogosan érezheted kilátástalannak, és teljesen jogosan posztolhatsz ilyeneket (csinálhatod azt, amit te "sírásnak" minősítesz), szerintem.

Viszont 130k-ból (vidéken biztosan) meg lehet élni, legalábbis szüleimnek sikerül (persze három gyerek felnevelésével és iskoláztatásával (mindhárman diplomával bírunk) együtt).

elod már erre reagált, csak félrevezetted a saját lakásra asszociálva: az egyik legnagyobb tétel [lakhatás] szüleidnél "meg volt oldva", amikor ők alapítottak családot és vettek ingatlant, messze nem a mai ingatlanárakkal kellett számolniuk. Márpedig amíg akár albérelsz, akár hitelt fizeted, a havi kiadásaid legnagyobb részét a lakhatás fogja adni.
Külföldre mindenki azt mondja, hogy dehát ott retek drága a lakhatás. Az. Drágább, mint itthon. A különbség, hogy a nettó fizetésednek 20 vagy 50 százalékát jelenti.

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Csak így erre a részre, mert láthatóan nem jött át az eredeti postból a számolgatás: a nettó fizud egész nagyjából a havi kiadásaidat fedezi, vagyis nincs megtakarításod.

Értem én. Erre írtam azt, hogy változtatni kell, ha meg akarsz takarítani. Nem feltétlen munkahely, lehet az igények lentebb adása is. Én is tisztában voltam ezzel egy évtizede, ezért nem (sem) akartam albérletet (külön a szülőktől) - ezzel is az igényeimet adtam lejjebb. Ha nem adott a mama-hotel (pl. messzire dolgozol), akkor nem kell egy egész házat bérelni, hanem bérelsz csak egy szobát, többekkel együtt. Ekkor a rezsi is oszlik. Nem feltétlen kell mobilelőfizetés (főleg nem 4-5 ezerért), meg évente/kétévente új telefon. Ha vidéken vagy, akkor lehet kerékpárral járni (egyik város sem olyan nagy kiterjedésű, mint Budapest - sok város két átellenes vége kerékpár-távon belül van) - megint havi pár ezres.

elod már erre reagált, csak félrevezetted a saját lakásra asszociálva

Hm, elképzelhető :) Viszont akkor módosítom: az albérlet (lakáshitel) vagy három gyerek kerül többe? ;)
De egy kis kiegészítés, kicsit komolyabban (lassan már a családom történetét össze tudjátok ollózni): szüleim az átkosban hitelre kaptak lakást - akkor, amikor már ketten megvoltunk (a nyolcvanas évek első felének a végén járunk). A hitelt a kilencvenes évek közepén fizették vissza ("előtörlesztéssel", ui. a paprika akkor nagyon jól termett).
Tehát ők is fizettek hitelt, miközben gyerekekre is kellett már költeniük.

...megint havi pár ezres.

Ebbe nem mennék (nem is én vagyok az OP, meg annál jobban kiábrándultam már ebből az országból és magasabbról leszarom, minthogy foglalkozzak vele :) ), de ezzel a gondolatmenettel szépen lassan mész egyre lentebb, a Maslow-piramisnak annyira az aljára, hogy amikor magad elé vagy fölé nézel, már csak kőfalat látsz :)
Tovább is lehet mennie (és akkár már 47k-ig is lemehetünk), pl. nem SZÜKSÉGES húst enni, megint havi pár ezres.

A gond, hogy ezek mind az életminőség rovására mennek (oké, az autó nem, annál pont egészségesebb a bicikli/gyalogolás, de jóval fárasztóbb és [utóbbi] időigényesebb is) és mindenkinél lesz egy pont, amikor azt mondja, hogy ezt már nem. Vagy még ha ezt a pontot nem is éri el, ha folyamatosan mindenről lemond, azért hogy "egyszer, majd valamikor" legyen esélye kitörni a jelenlegi helyzetéből... jah, nem túl pozitív.

Tehát ők is fizettek hitelt, miközben gyerekekre is kellett már költeniük.

És közben eltelt (ha 87-ben kezdted az általánost, akkor) 41 év. Csak tippelni tudok, de tippre ha fognád az akkori vételárat, és felszoroznád a mai fizetésük és az akkori fizetésük hányadosával, messze nem a mai értékét kapnád az ingatlannak - egyszerűen azért, mert már nemzetközi a hazai ingatlanpiac, és ennek megfelelően áraznak (2000-es évek környékétől kezdve a Balaton környékére elkezdtek jönni az oroszok, pofátlanul mentek fel az ingatlanárak). (+adó/járulék, ami szintén nem a 40 évvel ezelőtti állapot...)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

a Maslow-piramisnak annyira az aljára

Persze egy szinten meg kell állni. De nem hiszem, hogy azok a dolgok, amiket írtam, már a vegetálás szintje lenne.

és akkár már 47k-ig is lemehetünk

Viccelni azért nem kell, ez nem a Fun téma :)

fognád az akkori vételárat, és felszoroznád a mai fizetésük és az akkori fizetésük hányadosával, messze nem a mai értékét kapnád az ingatlannak

Nem tudom, mennyiért vették. Lehet, hogy már ők sem tudják :) Annyit azért tudok, hogy az első ingatlanjukat (panellakás) a kilencvenes évek közepén eladtuk(ák), akkor 6-7 százezerért (meg is lepődtem, hogy ilyen "kevésért" - mai szemmel nézve). Ma egy olyan lakás kb. 5-6 milliót ér.

Viccelni azért nem kell, ez nem a Fun téma :)

Mi "viccnek" vesszük, de van, akinek az a havi bevétele. És abból kitörni aztán tényleg lehetetlen.

akkor 6-7 százezerért (meg is lepődtem, hogy ilyen "kevésért" - mai szemmel nézve). Ma egy olyan lakás kb. 5-6 milliót ér.

700k és 5m [felső és alsó határral számoltam, figyelj!], vagyis 7,14-szeresére növekedett. A KSH adatai szerint a reálkereset az 1995-ös 25891-ről 2014-re 155717-re nőtt [és akkor most szépen eltekintettünk az egyre táguló ollóról, ami mivel alulról limites az érték, felfelé húzza az átlagot], vagyis 6,01-szerese.

Ha a másik oldalt nézem, a 600k és 6m-re számolva 10 és 6,01: vagyis közel kétszer annyival nőttek az ingatlanárak, mint az átlagfizetés.

És ez ugye csak a rendszerváltás utáni állapot, amikor már nem voltak államilag nyomott árak...

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

"paprika akkor nagyon jól termett" :

Valóban. Én is vidéken nőttem föl (kicsit korábban), de már akkor sem lelkesedtem az olyan ötletekért, hogy a falusi tanár, óvónő, bolti eladó, akárki a munkája után még dolgozzon látástól mikulásig a háztájiban, hízlaljon otthon disznót, fóliázzon, stb. Mindennek volt többé-kevésbé látványos eredménye is, sok új kockaház, stb.
De aki ma képzeli úgy, hogy falun/vidéken majd milyen olcsón megél, több helyen is nagyokat téved.
Az a minimál fogyasztásba kalkulált szappan, mosópor, kenyér, olaj, fölvágott, stb. amit itt emlegettek, minimum 20-30%-kal drágább abban az egyszem falusi kisboltban, mint a nagyvárosi üzletekben.

Igen, jelen körülmények között valóban nem váltanék munkát (több, mint egy évtizede vagyok ott, tehát nem az egyik helyről a másikra esete). A fizetés... lehetne több, de azért így se rossz. Könnyebb lenne, ha ötször ennyit keresnék, elismerem.

Egyébként az miért is baj, ha nem váltanék munkát? Én azt mondtam, hogy akinek büdös a fizetése, keressen másik állást. Nekem a fizetés és a munka jellege megfelelő, nem is panaszkodom tele a netet. Szóval miért is kellene munkát váltanom?

Ha a család költözése nem járható út, akkor a külföldre költözés kilőve (máshogy: a megszoksz vagy megszöksz lehetőségből marad a megszoksz).
Másrészt a linkelt blogbejegyzés arról szól, hogy a _fiatalok_ miért "nem verik a seggüket a földhöz" 130k-s kezdő fizetéstől. Úgy gondolom, hogy a "fiatalok" nem a három gyerekkel bíró személyeket takarja (igen, tudom, vannak kivételek).

Még egyszer mondom, hogy ha nem mégy külföldre, akkor két (értelmes, célravezető) lehetőséged van:

  1. megpróbálsz abból "dolgozni", ami van (130k-ból), és esetleg próbálsz előrébb lépni, több tapasztalatot összeszedni, stb.
  2. megpróbálsz egy olyan munkát keresni (akár a környéken, akár máshol az országban), ami fizetésileg jobban megfelel

Logikus módon, ha a 2. pont nem megoldható, akkor ugrunk az 1. pontra (kizárásos alapon). Itt is vannak választási lehetőségeid, de ez már eléggé a személyiségen múlik:

  1. állandóan hőzöngsz, a munkatársaid agyára mégy, a munkádat is egyre sz.rabbul végzed, mert folyamatosan sz.r a kedved - teljesen jó élet, irigylem az ilyen embereket
  2. megpróbálod elfogadni, hogy ez van, igyekszel abból gazdálkodni, ami van, és minél hamarabb előre lépni
  3. egyszerűen nem ezzel foglalkozol, hanem az élet napos oldalát nézed (nem az "utánam a vízözön"-módon)

Úgy gondolom, hogy a 130k-ból vidéken bármelyik pont választható, meg lehet értelmesen, jól, boldogan élni belőle. Valószínűleg nem lesz évente új ájfónod, nem lesz fél millás órád (max. ha az amerikai nagybácsitól nem kapsz egyet ajándékba), meg olyan hátizsákod sem, mint annak a parlamenti fickónak (hacsak ki nem guberálod a szemetéből), stb.

+1

Egyetem mellett (eleinte legalábbis) bőven volt olyan időszak, hogy 130 alatti összegből kellett kijönni, mindent beleszámolva.

Nem kötelező egyedül lakni, pláne nem saját lakásban. A lakbér+rezsi 30e volt havonta, de ebben már volt tévé és (nagyon)szélessávú internet is. Négyen laktunk együtt egy elég nagy lakásban, de legalább marha jó volt a hangulat. :)

Értem, hogy most rögtön akarunk mindent (mindent is!), de ne má'.

Vállaljatok kockázatot b.szki, ha nem megy, nem lesz rendes pénz. Vagy húzzatok külföldre. Marhán unom a dumát.

--
arch,debian,openelec,android

uhm, annyi "okos" hozzászólás érkezett...

Valaki "matekolja már ki nekem" pls a 130ezret + vidéket + albérletet, egy főre... azaz egyedül van a "paraszt" :)

Sok sikert :) Aki a legjobban kihozza kap egy csokit :)

ps.: a "húzzál külföldre" "váltsál munkát", stb. nem játszik.

Kb 300 pénz egy kiló spagettitészta, az minimum 2.5 nap, kefírrel és sóval még finom is.
Ha lavorba fürdesz, és, a wc-t azzal öntöd le, a víz is hasonlóan olcsón kihozható.
Internetezni a mekiben kell, ez, gondolom nyilvánvaló.

Ruhát venni felesleges, ott a cérna.
Barátnõ helyett bal- vagy jobbléz, igény szerint.

..

Ugye, hogy ugye?

Akkor: 30/2.5*400 kajára,
15*5 liter víz fürdésre (vidéken olcsóbb a víz?)
Valamennyi víz inni.
Áram, fûtés nem kell, csak amíg megfõ a tészta.

Ha úgy élsz, ahogy a cigók / csövik, akkor a csatorna + szemétszállítás fogja kitenni a legnagyobb részét. (az albérleten felül ofc)

De nézd a jó oldalát, egyszer spórolsz annyit, hogy legyen saját házad, aztán ugathatod a rinyálókat.

kaja: 27000 (valtozatos es egeszseges kaja 1 fore napi 4-5x, ha nem egy dagadt diszno ellatmanyat kell fizetni)
alberlet: 50000
sampon fogkrem,stb: 5000
internet: 3500
mobiltelefon: 300 (3000/ev mert internet erre nem kell es telefonalni meg sms mar kiment a divatbol)
aram: 4500
gaz: 6000 (atlagar lakas eseten - (21-22 C telen))
viz: 4500
szemetdij: 1300
szamitogep: 1700 (mondjuk 3 evente ujitja emberunk es vmi alapot vesz 60e Ft)
kozos koltseg lakas eseten nem szamoltam bele, mert az fedezi valoszinu vizet altalaban, aztan igy vizkent szerepel.

tehat ha nem maradt ki semmi es ha videken vallalt munkat netto 130e forintert emberunk, akkor 26e Ft amit felre tud tenni vagy elszorakozhat, ruhara kolthet, stb.

Nem vallalnam be. Egyreszt mivel sosem kerestem 500 alatt meg Magyarorszagon sem. Igy ha 130-at kapnek tudnam, hogy nem ismerik el a munkam.
Masreszt soha nem szeretnek mar Magyarorszagon vagy magyar mentalitasu emberekkel egyutt dolgozni.

De realisan nezve egy magyar embernek van egy magyar parja. Ez mostani CSOK-kal azt jelenti, hogy nem kell alberlet. Videken siman megvesznek belole egy hazat. Raadasul akkor az 2 fizetes.

"internet: 3500"
vidéken, ahol ugye nincs konkurencia, hanem egy szolgáltató uralja a piacot, ott bizony egy 10Mbites net is belekerül alsó hangon 6-8e-be.

"gaz: 6000 (atlagar lakas eseten - (21-22 C telen))"
Vidéki lakásokon a szigetelés ritka mint a fehér holló. Ha gázzal fűtesz, és felteszem jó hatásfokú a rendszered, akkor is belekerül kb 30e-be. Igaz ez nagyon függ attól, hogy mennyire szar a lakás hővesztessége.

"mobiltelefon" én nem szoktam nettezni, és butamobilom van. De akkor is lazán elmegy 3e egy hónapban egy kártyás teló esetén.

"alberlet: 50000" Ez attól függ, hogy hol laksz "vidéken". Ha vidéki városban akkor ez azért már ott is egy viszonylag karcsú ár, ha meg valahol az agglomerációban, akkor viszont hozzá kell számolni a beutazást is. Ja meg hogy órákat töltesz az ingázással.

"számítógép: 1700" Hát 60 ért valami nagyon alap használt pc-t veszel csak monitorral és tartozékokkal, ami nem biztos hogy kibír 3 évet még. A szoftvert hagy ne számoljam hozzá, felteszem Gentoo-val tolja az ipart :) A wordon kívül más munkát nem hiszem, hogy fog rajta végezni. Mondjuk egy kezdő programozónak az én meglátásom szerint alaphangon el kell költenie 200e, legalább egy i5 kell. Persze ezzel lehet vitázni.

A többin hagy ne menjek végig. 130e nagyon karcsú vidékre is. Persze rögtön jönni fognak, akik bevédik, hogy nem meg mit képzelek, de hát ilyen az élet :)

internet: 3500. Tobb videki varost neztem Pesttol 80-120 kmre. Igaz 2500-3000ert is talaltam mind az 5 helyen. De ratettem +1 ezrest, csak azert, hogy hatha vki lusta keresni es sirna szaja.

gaz: 6000. _LAKAS_!!!. Egy 120 nm haz, ahol felnottem videken meg most is megvan (196x-ben epult). Kepzelheted mennyire hoszigetelt. Annak gaz hasznalata (telen futesre 21C re) 15k ra jon ki havi atlagra. Tapasztalatom meg pesten van 1 szemelyes geciregi olcso pesti lakas ~40nm. Havi gaz koltsege 3500-4000Ft volt (ugyan ugy 21 fok). Itt is direkt fole lottem 6000-el.

mobiltelefon: ericsson ga 318 ota van mobilom. De evente 2500-3500 Ft ot sosem leptem tul. Engem hivtak, ha kellett valami. En meg ugyan nem hivok senkit, van jobb dolgom is mint hivogatni embereket. Cegnel meg volt ceges mobil.

szamitogep: 60k bol mar boven tudsz hasznalt i5ot venni. Gep dolgozni kell. Arra meg eleg. Jatekra meg ott a faszod.

50k meg gecisok lakas alberletre videken. Meg mindig 1 szemelyrol beszelunk.

3000-ért ha megszakadsz sem fogsz találni nettet, ahol én születtem, ott a koax kábeles netet (3Mbit/s max) mérik 4800-ért. Ne keverjük a fővárossal a vidéket. Ha nincs konkurencia, akkor annyit kérnek amennyit nem szégyenlek.

Nekünk csak egy 80nm házunk volt, az se volt szigetelve, és olcsó fával és szénnel fűtve jött ki havi 12-15 k körül a fűtés, úgy hogy este amíg alszol nem fűtesz. Gázzal 45-55k körül volt (éjszaka is 16 fok tartással), egy hónap amíg műtöttek, és nem bírtam járni. Te meg most azt állítod, hogy 60-ban épült 120 nm házat, 21 fokra gázzal kihozol 15-kra szigetelés nélkül.

Nekem meg egy Noika 3310-es még mindig. És ha az embernek van felesége és gyereke, akkor lazán el tud telefonálni 3k-t, úgy hogy csak egy hello-szia, ottleszekben kifullad a beszélgetés. Amúgy meg kártyás telefonnál van valami limit, 3000e-nek simán meg kell lennie egy éven belül, mert letiltanak. Szóval a 2500-t erősen kétlem. Plusz az aksit is cserélni kell 4-5 évente ha úgye múzeumi darabbal tolja az ember az ipart.

60k: igen pont egy i5-ös processzort.... Most így hirtelen ránézve a hardver apróra 60-ért nem veszel még első generációs i5-öst sem. Továbbá hol a monitor, a billentyű, a router meg a többi? 60k ból esetleg valami Core 2 Quad jönne ki, ami használható még valamire, de ebben megint nincsenek benne a perifériák.

50k albi:
Attól függ hol nézed, ha valami nagyvárosban, akkor rohadtul nem, (persze ott legalább van normális net). Ha meg máshol akkor meg számold hozzá a beutazást is már mondtam, meg az időveszteséget.

3000-ért ha megszakadsz sem fogsz találni nettet

Vidéken az egyik szolgáltató honlapja, ha CSAK netet kérsz (tehát se tv-t, se telefont), akkor a korlátlan 3/1MBps 2990 Ft (és még meg se szakadtam :) ). Persze ez csak a "magasházas övezetekben" (azaz panel, társasházak, stb.).
Persze minél kisebb város, annál esélytelenebb bármit is találni értelmes áron.

Nem az volt a cél, úgy értettem, ahol én születtem ott nem fogsz 3e találni. Valóban szerencsétlen volt a megfogalmazás, de nézd el, éjfél után írtam.

Tudom hogy van 3ért is, de olyan helyeken, ahol eleve van konkurencia. De sajnos, sok helyen visszaélnek a piaci helyzetükkel a szolgáltatók. Általánosan elmondható, hogy vidéken jóval drágább a net, mint a városokban.

"3000-ért ha megszakadsz sem fogsz találni nettet, ahol én születtem, ott a koax kábeles netet (3Mbit/s max) mérik 4800-ért. Ne keverjük a fővárossal a vidéket. Ha nincs konkurencia, akkor annyit kérnek amennyit nem szégyenlek."

Vidéken élek, a házunkban van Digi, Vidanet, T. 2790 Ft-ot fizetek a 10-es ADSL-ért és tudnék még rezsit csökkenteni (pl. kombinálnám a TV + internetet stb.)

--
trey @ gépház

80nm hazatoknal akkor titeket atvertek vagy nem volt szabalyozhato melyik szobat mikor futitek, vagy a radiatorok nem belul voltak, hanem a hazon kivul vagy ritkaszar fosadek anyagbol epitettek hazatok. De mint mondtad 15k volt szen vagy fa. Tehat _HA_ az egy szal emberunk _TOBB SZEMELYES_ fos _HAZba_ koltozik videken es nem lakasba, akkor van esely, hogy fizethet 45-55k korul!!! Durva dolgok vannak. De itt 1 szemelyrol volt szo. Csalad nelkul. Az kb 35-40nm lakast jelent es olcso futest.

"Nekem meg egy Noika 3310-es még mindig. És ha az embernek van felesége és gyereke, akkor lazán el tud telefonálni 3k-t, úgy hogy csak egy hello-szia, ottleszekben kifullad a beszélgetés. Amúgy meg kártyás telefonnál van valami limit, 3000e-nek simán meg kell lennie egy éven belül, mert letiltanak. Szóval a 2500-t erősen kétlem. Plusz az aksit is cserélni kell 4-5 évente ha úgye múzeumi darabbal tolja az ember az ipart."
A minimum 2500Ft volt eltoltokartyaval. Evente talan 1x kellett tolteni. Aztan masik szolgaltatohoz mentem. Ott meg valami 3000/3500 a minimum 1 evre. De olyanba kotsz bele, ami meg ha igazad is lenne 500Ft al dobna meg havi kiadasokat. Telefont viszont tenyleg nem irtam be. 3-4 evente en is cserelem. De akinek nincs penze, akkor vegyen vmi noname kinait 20e forintert. Az havi +800Ft ha 2 evente csereli, mert a legujabb candy crusht/farmville/egyeb bugyuta szart szeretne futtatni.

Szamitogep szamszerusitve, direkt kivagyi gepet kerestem nem a legszarabbat.
Kulfoldrol rendelve hasznalt gep:
Belepo i5-2400, 128G ssdvel, 8G rammal es periferiakkal 72e Ftra jon ki postakoltseggel. Direkt nem a leggagyibbat kerestem a kedvedert. Ez mar 2000Ft az 1700Ft helyett. +1 nem fos 24" monitorral, amit mondjuk 5 evente cserelne, ez maris havi +500Ft. Tehat akkor 1700Ft helyett 2500Ft nal jarunk. De ezzel mar tenyleg tudna dolgozni. A munkaja mellett is, ahol mar 1x dolgozik napi 8 oraban a 130e Ftjaert. Tehat akkor meg szerez plusz penzt is, hiszen allitolag munkara kell neki a gep!!!

Albi meg net: biztos lehet talalni 30e korul is lakast videken. De az is biztos, hogy lehet 200e Ft folott is. Azert lett 50e, mert valaki azt javasolta videki arnak. Net szinten ilyen. Ha keresek, biztos talalok dragabbat is mint irtam. De ugye minel dragabb albi annal valoszinubb, hogy jo helyen van es van jobb es olcsobb net. Lakasok eseten meg videken is olcso a net. Termeszetesen vmi lepukkant istenhatamogotti tanyan lehet havi 15-20e is lesz az 5Mbit net. De meg mindig 1 emberrol beszelunk nem csaladosrol. Tehat meg van lehetosege valasztani, koltozni, valogatni, ha csak bekotoltozes utan derult volna ki szamara, hogy epp egy tanyan van :D

" atvertek "
ezt mégis hogyan érted?
Az érvelésed ott bukik, hogy vidéken HÁZAK vannak és nem LAKÁSOK. Jó van egy pár, de nem általános, és azoknak meg is kérik az árát. tehát ha a plebsz olcsó albit akar vidéken, akkor az bizony nagy valószínűséggel HÁZ lesz. A házunk sima téglából épült, amint akkoriban a legtöbb ház, és képzeld radiátorok is bent vannak. igen, 15k volt kb 15 éve... szerinted az mennyi ma? A hőszigetelést nem viccből találták ki. Régebben ez senkit sem érdekelt, mert "olcsó" volt a szén és a fa, és még egy időben a gáz is. Amúgy mit értesz több személyes házon? mert egy szobában is lakhat, több személy. Egy szobás házak vidéken meg általában ritkák, és drágák.

Szerintem mindenűt egységesen 3000e volt az, de nincs kedvem meg időm keresgélni, csak így rémlik, de öregszem, így szerintem hagyjuk ezt. Annyiban igazad van, ha nincs család, akkor "szinte" alig használod a telefont, de szerintem akkor is van egy barátnő (elnézést a hölgyektől :) ), vagy szoktál hivatalos dolgokat intézni, pl időpontot kérni, vagy egyeztetni. Szerintem 3 ezer nagyon szűk egy évre. Amúgy azért háborít fel a dolog, mert egy normális fizetésnél nem igazán kell nézned ilyen filléres tételeket.

Ezt hol lelted? ilyen konfig 72ért postával gyanúsan olcsó, ilyen jó árban nem találtam gépet. 70 körül kezdődik egy csupasz i5-2400 4gb rammal. A munkára kell alatt azt értettem, hogy felteszem otthon is szokott programozni, esetleg az adott technikákkal kísérletezni, tanulni. Lépést kell tartani a fejlődéssel. Amúgy meg elég szégyen hogy kezdőként ezen is spórolnia kell, máshol simán megveszel, az első havi fizetésedből egy komolyabb gépet, és nem egy használt "félroncsot".

Engem 2 dolog dühít.
Az első az az, hogy mindenki azt hiszi, hogyha "vidékre" költözik, akkor mennyit fog sporolni, és ezt használják érvnek. Ez nagyon nem igaz, mert az árak ott is mennek felfele, ahonnan könnyű bejárni, a többi hely meg nem véletlenül olcsó. A városokban meg az albérletárrák kezdenek pofátlanul elszállni a fizetésekhez képest.

A másik meg hogy 130-ból meg lehet élni, holott mindenki tudja, hogy nagy lemondásokkal csak, ma a telefonról kell lemondani, holnap a túrórúdiról, holnapután miről? A fizetések mikor fognak igazodni a nyugat európai normákhoz?
Ennek ellenére személy szerint úgy veszem észre, hogy egyesek úgy gondolják hogy a 130 kezdő fizetés teljesen korrekt és rendben van (ami egyébként a felső középmezőnybe tartozik a skálát tekintve), pedig rohadtul nincs így. A fejesek is rájöttek erre, és próbálják a folyamatot fékezni röghözkötéssel, kedvezményekkel, "CSÓK"-al :) stb De én csak egy pohár sört kérek :)

Most lattam, hogy ez is frissult.

Szal videken eltem nagyon sokaig. Szuleim most is ott vannak es egy hugom is. Tehat csak tapasztalatbol beszelek.

De akkor itt vannak ertekek (2016/01/26).

havi aram: 5.961 Ft
havi gaz: 13.188 Ft (amikor otthon vannak 21-22 fok, amikor nem es este lekapcsol akkor 17-18 fokig lehul - de van "okos"vezerlo)
havi internet+telefon (ezt nem tudtam lekeri, mert videki cuccnak nincs online felulete): ~4000 Ft (telefon riaszto miatt van)
viz: ide sincs felulet, de ez nagyon draga 8-10k HUF. Ez csak bemondasra. Mert mikor kerdeztem nem volt papir elol.

A mobiltelefon koltseg mindenkinek kozel 0. Skype/Viber/etc van.

---
De nem is ez a sok szam a lenyeg. Inkabb az, hogy 130k-bol meg lehet elni, hiszen fele ennyibol is megelnek emberek. Annyi kell hozza, hogy ne a nyugati media realityjeibol vedd a standardet. Hanem azt nezd, hogy mire van tenyleg szukseged.
Es amint abbahagyjak az emberek a sirast fizetesuk, sanyaru sorsuk miatt, tudnak egybol munkajukra koncentralni es ezaltal jobb fizetest elerni.

szemet, viz, csatorna, tv ?

az aram kicsit kevesnek tunik..nalunk 2 szemely es 10felett van.

130k eleg...hogyne..persze..videken ha sajat csaladi hazban laksz, akkor nyugodtan szamits meg a rezsihez 10-30ezret havonta az ingatlan karbantartasara.
hacsak nem akarsz ugy jarni mint ma tobb szazezer szegeny ember, akinek nincs penze 10 evente felujitani/karbantartani a hazukat es talpuk alatt futyul a szel.

es akkor ott a kozlekedesi koltseg...ha nem bp-en laksz akkor szamolj 3x szorzoval..

az aram kicsit kevesnek tunik..nalunk 2 szemely es 10felett van.

Mondjuk úgy, hogy a tied tűnik soknak. Nálunk 6-8ezer havonta.

130k eleg...hogyne..persze..videken ha sajat csaladi hazban laksz, akkor nyugodtan szamits meg a rezsihez 10-30ezret havonta az ingatlan karbantartasara.

Szüleim is ezt mondták. Ekkor mondtam, hogy panelban ott a közös költség. Úgy tudom, most havi 8k körül van.

hacsak nem akarsz ugy jarni mint ma tobb szazezer szegeny ember, akinek nincs penze 10 evente felujitani/karbantartani a hazukat es talpuk alatt futyul a szel.

Szép, hatásvadász szöveg.

"Szép, hatásvadász szöveg."

tanultam troger antitol..miccolsz hozza?
ellentetben az o hatasvadasz hazugsagaival, viszont igaz.
egy atlagos haz hoszigetelese es bepucolasa tobbszazezer ft.
es mivel a 130k arra jo hogy nem halsz ehen, eselyed sincs erre.
ergo 20%-al tobb lesz a futeskoltseged is az amugy is rezsinovekedtetett fafutessel meg plane..

Miért kellene hőszigetelni? Bírom ezt a mániát. Egy 50-60 éves vályogház, amelynek fél méteresek a falai, húdenagyon hőszigeteltebb lesz, ha még ráraksz 5 centi hungarocellt... na, mindegy (speciel inkább nyílászáró cserében gondolkodnék először, ha az még nem történt meg).
Bepucolni meg saját magad is meg tudod. De ha annyira kevés a jóembernek a keresete, akkor nem egy 200 m2-es, kétszintes házban lakik, hanem egy kisebben, aminek nyilván a meszelése, pucolása is kevesebbe kerül.

20%-os fűtéscsökkenés: számolj egy kicsit (tfh. igaz a 20%). Egy ház körbeszigetelése milliós tétel. 20%-os fűtéscsökkenés, legyen kb. 20ezer forint (mondjunk 100ezret a fűtésre). Az egy millióban hányszor is van meg a 20ezer? 50-szer? Az mit is jelent? 50 év megtérülési idő? Inkább berakom bankbetétbe, 1%-os kamattal is az egy misi 10ezer forintot fizet. Megjegyezném, hogy egy átlagos család mennyit spórolt a rezsicsökkentéssel c. marketingszöveg (170ezer/család/év), szintén hatásvadász duma (ui. ha felszorzod öttel, akkor olyan összeget kapsz, hogy ihaj, és az csak a rezsi).

Az meg ugye megvan, hogy a legtöbb ember akkora házban lakik, amekkorát fenn bír tartani. 130ezer forintos fizuból nem veszel egy fentebb leírt házat, hanem egy kisebbet, aminek a fenntartási (rezsi és a szükséges karbantartás/felújítás) költsége is kisebb.

valyoghazban lakom, tudom mirol beszelek.
az atlagos valyoghazak 100-120 evesek inkabb. 50 eve mar teglahazak epultek videken is. 35 eve amikor idekoltoztunk es felujitottuk akkor tenyleg jo volt a hoszigetelese..azota az elmult evek es egy kozeli foldrenges megtette a hatasat. egy valyoghazat nem eps-el szigetelsz, hanem uj nadszovettel, plusz a valyog rendberakasaval es ujrapucolassal. ez pedig nem olcso es erteni kell hozza.

a rezsicsoki itt videken bullshit. nalunk havi kb. 5eft lett es tulkepp csak az aram miatt. a viz/csatorna, szemet, fa/szen mind dragabb lett.

az atlagos valyoghazak 100-120 evesek inkabb. 50 eve mar teglahazak epultek videken is.

Hát akkor nem egy vidéken élünk :) Most egy kb. 50-60 éves vályogházban lakunk.
Szerintem ez vidékfüggő is lehet, hogy hol mi volt a kedvenc építési anyag, ill. hol mi állt rendelkezésre.

az aram kicsit kevesnek tunik..nalunk 2 szemely es 10felett van.

Jut eszembe, ennek nézz utána! Mármint mi zabál ennyit. Elsősorban a régi eszközökre gondolnék, pl. egy teljesen levízkövesedett bojler, egy ezeréves hűtő, aminek a szigetelése már csak fényképen van meg, stb. Jártunk mi is így.
Tipp: veszel pár ezer forintért egy fogyasztásmérőt, és megnézed, mi mennyit fogyaszt (nem, nem az aktuális teljesítményt, hanem pl. hűtő esetében egy napig, és az elfogyasztott energiát olvasod le).

Ha pazarlóan élsz, és nem figyelsz oda, havi 1300000000k se lesz elég :)

Ne haragudj, de nem fogok veled vitázni, mert már elmondtam, hogy nem szigetelt lakás esetén kizárt hogy kigyere 13e gázszámlából vidéken egy 40-50 éves házban. Képzeld én is vidéken éltem le több mint a fél életemet és tudom hogy miről beszélek, és ezt a maszlagot nem veszem be. Az a ház tuti hogy nem normál téglából épült, de még úgy is eléggé necces szigetelés nélkül. Vagy esetleg úgy lehetséges, hogy az ország nagyon déli részén laksz, ahol nem kell annyit fűteni, de erről nincs tapasztalatom.

"De nem is ez a sok szam a lenyeg. " De pontosan ez a sok szám a lényeg, mert 130kt csak nagy lemondások árán tudsz beosztani. Itt egy ezres meg ott egy aztán már nem is maradt semmi. Ja igen, sok sikert, a nyugdíjra való gyűjtögetéshez ennyiből, mert ha fiatal vagy még, akkor már neked olyan nem lesz, ha nem teszel félre :)

" hiszen fele ennyibol is megelnek emberek" igen, mert "47 ezer forintból ma jól meg lehet élni Magyarországon" Így már vágom, hogy merről fúj a szél :)

Es amint abbahagyjak az emberek a sirast fizetesuk, sanyaru sorsuk miatt, tudnak egybol munkajukra koncentralni es ezaltal jobb fizetest elerni." Hát persze, mert a kemény munka meghozza a gyümölcsét mi? :) Majd ha megöregszel és tönkremegy az egészséged, akkor talán elgondolkodol azon, hogy megérte-e abbahagyni a sírást, és csak a munkára koncentrálni, miközben egyesek jól megszedték magukat a te munkád és hiszékenységed által.

nem szigetelt lakás esetén kizárt hogy kigyere 13e gázszámlából vidéken egy 40-50 éves házban

Esküszöm, mindjárt beszkennelem a gázszámlákat, és elküldöm email-ben (a legutóbbi számla nem 13, hanem 18ezer volt, de még mindig nem 45-55k). Valóban nem normál téglából épült, ebben igazad van, hanem vályogból. És nincs extrán szigetelve, csak ahogy 50-60 éve megépítették.

De egy kis tipp: nem feltétlen kell az egész házat fűteni. Két szobánk van, az egyik gyakorlatilag csak "tárolásra" van, ott szinte semmit nem fűtünk (a konvektor tart egy tizen-pár fokot). A konyhában nem fűtünk, amikor a felvágottakért megyünk, kibírjuk azt a fél percet, míg kutakodunk a hűtőben. Amikor meg főzünk, akkor a főzés úgyis melegít (amikor egész hideg volt, akkor kicsit feljebb csavartuk a konvektort). Az étkezőt pedig úgy fűtjük, hogy étkezés előtt 20-30 perccel a konvektort feltekerjük. Kajálás után meg le. A fürdőt hasonlóan (max. annyi, hogy fürdés után kicsit tovább tartjuk melegen a pára miatt, illetve mosáskor is feltekerjük, hogy a ruhák gyorsabban száradjanak).

mert 130kt csak nagy lemondások árán tudsz beosztani.

Ez a hülyeség. Persze ha 10k fölötti villanyszámlát produkáltok ketten, havi 50k-t fűtötök, akkor tényleg nem könnyű beosztani. De ha az ember megpróbál értelmesen bánni a pénzzel, nem ész nélkül minden hülyeséget megvenni, meg lehet élni. Ahogy már fentebb (lentebb) írtam, nettó 180k-ból (most már 190k) élünk ketten. Igen, lemondásokkal, pl. a napi egy homárról lemondtunk :(

miközben egyesek jól megszedték magukat a te munkád és hiszékenységed által

Itt van a kutya elásva. Ha hagyod magad becsapni, ne csodálkozz!
Lehet (legalábbis úgy gondolom a hozzászólásaid alapján), hogy más korosztály vagyunk, de én speciel roppant gyanakvó vagyok, főleg pénzügyek tekintetében (amibe nem csak a banki termékeket, hanem bármilyen termék (előfizetések, rezsi, stb.) árát értem).

Nem azt mondtam hogy nem lehet kihozni 10-20 k között egy lakást fűtését, hanem hogy egy sima téglából épült szigeteletlen lakást valahol keleten télen nem fogol annyiból kihozni.

A vályogról pedig hogy ezzel az én érvemet támasztod részben alá, mert egy olyan ház mérettől, fal vastagságtól, agyagtól, stb függően elég jól szigetel, és úgy is 18 körül van, egy hasonló méretű sima tégla házat kizárt hogy 13k-ból kihozzon az illető akivel vitázom.

"nem feltétlen kell az egész házat fűteni"
Ezzel azért vitatkoznék, mert egy tégla lakás esetén azonnal beindulna a páralecsapódás és penészedés, amitől nagyon nehezen szabadulsz majd meg. Az rendben van, hogy ha nem használod, akkor nem kell 20 fokra fűteni, de egy olyan 15 fok körüli értéket érdemes azért tartani, és egy páraelszívót is érdemes venni oda, mert később sokba kerülhet. Különösen ki szokták kötni (külföldön főleg) ezt egy albi esetén értelmesebb helyeken.

Ne keverjünk azt hogy egyedül él egy ember vagy van valaki más is vele, mert a második ember már nem 2x költséget jelent feltétlen egy háztartás esetén. A lemondásról meg annyit, hogy igaz, hogy meg lehet vacsorázni 2000ft-ból és 300-ból is. De a 300 ft esetén később fizeted majd meg az árát az egészségeddel. Ha megnézed, a várható élettartamot országonként, akkor szerintem látszik, hogy miről beszélek :) 130 erre nem lesz elég, akár milyen büszke vagy arra, hogy mennyire kevésből is meg tudsz élni, és ezt nem sértés ként mondom, csak arra próbálok rávilágítani, hogy te is lemondasz olyan dolgokról, amiről nem is tudsz, és nem számszerűsíted.

A vályogról pedig hogy ezzel az én érvemet támasztod részben alá, mert egy olyan ház mérettől, fal vastagságtól, agyagtól, stb függően elég jól szigetel

Ezt magyarázd meg kilvadi-nak :)

de egy olyan 15 fok körüli értéket érdemes azért tartani

Elismerem, pontatlanul fogalmaztam. A nem fűtés alatt nem arra gondoltam, hogy fűtés kikapcs, gáz elzár, hanem annyit, hogy egy normális ("tizen-pár fok", ahogy írtam) hőmérsékletet tartasz. A konyhában pl. 11-13 fok mindig volt (ott van egy hőmérő, a kevésbé fűtött szobában nincs, oda nem tudok értéket mondani).

Ne keverjünk azt hogy egyedül él egy ember vagy van valaki más is vele, mert a második ember már nem 2x költséget jelent feltétlen egy háztartás esetén.

Valóban nem. De gyors becslésem alapján a 180 se kétszerese a 130-nak.

A lemondásról meg annyit, hogy igaz, hogy meg lehet vacsorázni 2000ft-ból és 300-ból is.

Ha csak szimpla vacsora (tehát nem "ünnepi alkalom"), akkor sose lesz az 2000 forint. Eszel egy mézes kenyeret, vagy szalámis kenyeret, nem lesz az még 300 forint se. Nem hiszem, hogy ez egészségtelen lenne.
De ha úgy teszek, mintha érteném, mit akarnál mondani: lehet 2000 forintért is ebédelni, de ha te főzöl, lényegesen kevesebből is kijön. De hogy beszéljenek a számok: a hétvégi menü túrógombóc-leves (vagy mi a neve), és hentestokány volt, banános süteménnyel (sima kevert tészta, hogy ne kelljen sokat vacakolni vele). Körülbelüli bekerülés:
- 0,5 kg túró: 400 Ft (házi féle-fajta, a másik fél kilót majd kőrözöttként elfogyasztjuk)
- 2 natúr joghurt (2*130 Ft)
- 2-3 leveskocka (80-100 forint lehet? mintha 12 darabosat lehetne venni 3-400 forintért)
- egy kg (igazából 1,2 kg lett) sertéslapocka (pont 1000 Ft volt, erre pontosan emlékszem :) )
- kis doboz sűrített paradicsom (kb. 100-150 ft, fene emlékszik fillérre pontosan)
- kis darab szalonna (kb. 300 Ft)
- füstölt sertésnyúlja (kb. 500 Ft, de csak a felét használtuk a hentestokányba, a másik felét reggelire-vacsorára jó rágcsálni, a keményebb porcos részt meg a kutya megkapja)
- banán (kb. 500 ft)
Ez kb. 3000 forint. Erre jön még a néhány liter víz ára, gáz- és elektromos áram fogyasztás (a sütőnk elektromos), 20-30-40 dkg liszt, egy-két maroknyi búzadara, kis cukor, só, bors, mosogatási "költségek" (melegvíz, egy kis mosogatószer).
Ez kettő főre, szűk egy hétre elegendő ebédre (szombat óta, csütörtökön is valószínűleg lesz még), mondjuk 10 adag, tehát adagja kb. 300 forint.

"Ezt magyarázd meg kilvadi-nak :)"
Nem értem mire célzol, nagyjából helyes az amit mond. A szigetelés nem olcsó, és naturban nem mindig célravezető, gondolok itt mondjuk egy penésztől átjárt falra. A vályog nyilván jobb szigetelő alapesetben egy sima téglánál, de egy jól szigetelt házat azért nem ér utol. Továbbá egy vályog is lehet rossz, ha mondjuk át van ázva a fal, rossz az alap, vagy a tető. Személy szerint nem vennék sosem vályogházat. Egy korszerű szigetelt tégla jobb vétel. Annyiban téved, hogy a vályogházak átlagban nem 100 évesek, viszont átlagban azért nincsenek valami jó állapotban.

Nyilván nem, de a 180 2-nek azért karcsú így is.

"ha te főzöl, lényegesen kevesebből is kijön" Ezt nem vitatom. De egy egyedül élő nem biztos, hogy megengedheti magának, hogy minden nap főz, 130-ból viszont nem engedheti meg magának, hogy elmenjen egy kifőzdébe.

"Nem hiszem, hogy ez egészségtelen lenne." De az, kérdezz meg egy dietetikust. Egy mézes kenyérrel nem lakok jól, amennyivel meg igen, attól meg a cukrom menne fel. A szalámiból meg csak az olcsóbb fér bele, ami meg szintén nem egészséges.

Nyilván a 2000 ft Magyarországon otthoni főzés esetén egy kicsit túlzás minden napra, ezt mérgemben a mai vacsora fényében túllőttem, de a 300 nagyon karcsú minőségi hozzávalók esetén, ami pedig fontos lenne.

"Ez kettő főre, szűk egy hétre elegendő ebédre"
Igen erről beszéltem :) A változatos étrend azt jelenti, hogy nem eszed a hét minden napján ugyanazt :) Egy alkalom nagyjából 3 fogásból áll. Első, második, meg valami gyümölcs. Ha itt egy adag 300 ft, akkor másodikkal már 600 ft lenne, meg egy 100 ft-os gyümölcs vagy desszert plusz egy jó tea, amit nem 100ft-os filterből főztek.

Továbbá amit írtál azt nem nevezném valami egészségesének :) Se zöldség se semmi.
Én pl. most sült lazacot vacsoráztam pirított gombás körettel, elsőnek gombás leves, plusz egy alma, és tea. Ez most lazán surolja a 2000 határt. Nyilván nem eszek minden nap ennyire fancyn, de akkor is elköltök 500-1000ft-ot.

Egészségesen enni nem olcsó mulatság, és mint látod szerintem 190-ből ti sem esztek valami egészségesen. Nyilván multivitaminnal lehet pótolni a kieset dolgokat, de hosszabb távon akkor is problémákhoz fog majd vezetni, persze ez sok minden mástól is függ.

Első, második, meg valami gyümölcs.

Lehet, hogy újdonság lesz számodra, de a menünkben van második. Másrészt elárulok egy titkot: nem csak ebéd van a világon, azaz a szükséges egyéb mindenféle anyag bevitele nem feltétlen csak ebédkor történhet. Mindig van itthon néhány kiló narancs, amiből igényünk szerint benyomunk párat. Zöldség: elfelejtettem, köretnek rizibizi volt (nem tudom, máshol is így használják-e a szót: zöldborsós rizs). A süteményben meg banán is van :) Zöldséget meg általában a reggeli szendvicsre szoktunk rakni (igen, nyers állapotban, nem pedig kifőzve belőle minden jó és egészséges és norbiápdét anyagot). Filmezés közbeni nasi sokszor nyers lilakáposzta.
Tea 100 ft/filter árban: bevallom, sose vettem még egy doboz teát 2000-2500 forintért. De teából (úgy vélem) normálisabb fajtát szokásunk venni (teaházakban szálas tea, ill. filteresből leginkább Twinings). Teát meg reggelente szoktunk inni, ezért az ebédnél nem sorolom fel.

Figyelj: minden sz.rba bele lehet kötni, mint ahogy folyamatosan meg is teszed. Azt mondod, X forintból nincs meg egy normális ebéd. Én leírtam, kb. mennyiből hoztuk ki a legutóbbi hétvégén. Ebből az egy menüből rögtön arra következtetsz (csak hogy beleköss valamibe, mivel mint kiderült, csak meg lehet oldani egész értelmesen), hogy semmi zöldséget, semmi gyümölcsöt nem eszünk, sőt még teát sem iszunk.

Oh igen azt benéztem, de akkor is nagyon karcsú és nem valami egészséges.

"szükséges egyéb mindenféle anyag bevitele nem feltétlen csak ebédkor történhet" igen, csak de mézeskenyeret írtál, mint spórolási tipp, amiből következettetek, hogy minőségében nem éri utol az ebédet.

Nana óvatosan :) mert ha ennyi minden mindig van, akkor nem csak ennyiből áll az a vacsi, meg reggeli, értelemszerűen a végösszeg sem :) Alakul ez :)

"minden sz.rba bele lehet kötni, mint ahogy folyamatosan meg is teszed. " Igen, mert a részletekben van a lényeg, 130-at meg nagyon könnyű elszórni. Ha nem lenne ennyire szűk a keret akkor nem is kötekednék. Itt nem engem terhel a bizonyítási kényszer, mert én azt mondtam hogy 130-ból te nem fogsz egészségesen élni, ha kifizetted az albit, a rezsit, stb.

" kb. mennyiből hoztuk ki a legutóbbi hétvégén"
"ogy semmi zöldséget, semmi gyümölcsöt nem eszünk, sőt még teát sem iszunk."
Ezeket a tételeket csúsztatva kihagytad, azért tegyük hozzá. Először csak túrógombóc-leves volt hentestokányal és sütivel, amit egy hétig eszel (ami nem egészséges). Most már hirtelen azért vannak gyümölcsök (nem csak banán) köret is meg tea is, hogy egészségesebb legyen a dolog. Így már azért alakulnak a dolgok, mint mondom a részletekben van a lényeg.

"csak meg lehet oldani egész értelmesen"
nem derült eddig ki, hogy értelmesen meg lehet oldani annyiból egészségesen.

Foglaljuk össze:
Te most tettél nekem egy ajánlatot egy receptre. Amiről kiderült hogy nem valami egészséges egy hétig eszed ebédre (ami szintén nem egészséges). Továbbá vannak azért járulékos költségei is amiket azért nem számoltunk össze de azért legalább megemlítetted. Én tettem egy másik ajánlatot a mai menüm alapján kontraképpen, csak hogy jelezzem a dolog abszurditását. Elmondanám hogy egyik sem mérvadó, mert itt csak egy forgásról volt szó, a helyes táplálkozás meg több fogásból áll. Ha megnézek több kifőzdét link, akkor azt találom, hogy 1 ebéd olyan 800-1000 forint körül van alsó hangon. Számoljunk az 1000-sel mert legyenek minőségibb alapanyagból, hogy azzal ne kötekedjek, de mint láthatod, hogy van 1500-ért és még drágábban is. Ha erről lefejtem az áfát és a hasznot, akkor olyan 400-500 ft körül leszek.
Ez napi 3x 1200-1500 ft-ot jelent és ez nagy tételben van előállítva ami olcsóbb azért. Ez havi 36 000-45 000 jelent havonta. Itt kezdődik az egészséges életmód és nagyjából ebben az árban kezdődik az a kaja amihez azért az "arcukat merik adni a tulajdonosok". Nem vitatom, hogy lehet olcsóbban is kapni, vannak azért 500 ft körül is menük de abból nagy mák kell, hogy jó is legyen, és én személy szerint kérdésesnek tartom, hogy minőségben és mennyiségben utolér -e egy 200-300 ft-tal drágábbat. Továbbá ebben nincs benne az extra gyümölcs amit megeszel, valami magvak amit nassol, egy kis csoki néha, a reggeli kávék a tea stb. Továbbá a bevásárlás is időbe kerül, amint ahogy az elkészítés, és a mosogatás is. Ha az ember magának vásárolgat egyes helyeken nem árt egy saját kocsi is, mert nem lehet leugrani a sarki supermarketbe, és azt megint nem tudod 130-ból kigazdálkodni. Remélem így már érted, hogy miért mondtam, hogy nem lehet lemondások nélkül megélni 130-ból. És ezek nem "fancy" dolgok, az alapvető megélhetéshez kellenek, és jelenleg már ott tartunk, hogy ilyen dolgokon spórolnak az emberek.

Maradjunk annyiban, hogy mi kényelmesen, egészségesen, vidáman, boldogan meg tudunk lenni ennyi (mármint nem 130/fő, hanem 180-190/2fő) pénzből. Jut szórakozásra, nyaralásra, felújításra, stb. Ha neked/nektek nem sikerül(ne), nem az én hibám.
Nem hiszem, hogy bármit bizonyítanom kellene. Ha úgy gondolod, nem hiszed el (pontosabban nem bírod elképzelni), akkor nem hiszed el, nincs semmi baj.

"kényelmesen, egészségesen, vidáman, boldogan meg tudunk lenni ennyi (mármint nem 130/fő, hanem 180-190/2fő) pénzből. Jut szórakozásra, nyaralásra, felújításra, stb"

"Ha úgy gondolod, nem hiszed el (pontosabban nem bírod elképzelni), akkor nem hiszed el, nincs semmi baj."

Elhiszem, mert Afrikában is megélnek napi 1 dollárból. Sőt vannak akik azt mondják hogy jól megélnek belőle. De ez az élet, nem mindenikek élet, hanem csak egy rabszolgamunka, akár tetszik akár nem. És nem mindenki erre vágyik.

"Nem hiszem, hogy bármit bizonyítanom kellene."
Referenciák nélkül nincs értelme vitatkozni, én már megtettem a kaja tekintetében és a külföldi összehasonlítás tekintetében is, hogy nem csak úgy a levegőbe beszélek.

Elhiszem, mert Afrikában is megélnek napi 1 dollárból.

Havi 130k-ról van szó, nem havi 30 dollárról (kb. 10k HUF-ról). Magyarországról van szó (Európa), nem Afrikáról. A többi stimmel. Egész jó arány.

Referenciák nélkül nincs értelme vitatkozni, én már megtettem a kaja tekintetében és a külföldi összehasonlítás tekintetében is, hogy nem csak úgy a levegőbe beszélek.

Mesélj a referenciáidról! Eddig csak levegőbe beszélést olvastam tőled ("3000-ért ha megszakadsz sem fogsz találni nettet" - én is és más is talált, de neked nem tetszett, mert...; "Ne haragudj, de nem fogok veled vitázni, mert már elmondtam, hogy nem szigetelt lakás esetén kizárt hogy kigyere 13e gázszámlából vidéken egy 40-50 éves házban." - levegőbe beszélés ismét, vagyis mégse: hiszen ha te kizártnak tartod, akkor az valóban nem lehetséges (igaz, én se szkenneltem be a gázszámlákat, de adsz egy email-címet, szívesen elküldöm - jut eszembe: én se hiszem el a havi 50k-t); leírtam, hogy egy normális ebédet hogyan lehet kihozni 2000ft-nál lényegesen kevesebből (körülbelüli költségekkel alátámasztva), erre azzal jössz, hogy semmi zöldséget/gyümölcsöt nem eszünk - persze, egy ebéd alapján lehet következtetni az egész havi, napi háromszori étkezés minőségére (vagy ez a következtetés lenne a referenciád?), stb.).
A fene egye meg, tényleg igazad van. Nem lehet referenciák nélkül vitázni, főleg akkor nem, ha az egyik fél folyamatosan szolgáltatja a referenciákat, és a másik fél mindegyiken talál valami kifogást.

A külföldi összehasonlításról meg annyit, hogy Magyarországon élek, Magyarországon dolgozok, Magyarországon költöm el a pénzem (jelentős részét, egy kevésbé jelentős részét pedig a külföldi nyaralásokon - ha gondolod, a honlapomon (profilomon megtalálod) megnézed a bizonyítékokat: Képek/Személyes, mert ugyibár a levegőbe beszélés referencia nélkül nem menő, és ugyibár ennyiből nem lehet kihozni a havi megélhetést, nemhogy külföldi nyaralást, ráadásul két személyre). Ebből kifolyólag a külföld és annak összehasonlítása nem igazán érint.

Jóccakát!

"Havi 130k-ról van szó, nem havi 30 dollárról "
Az életszínvonalról van szó, ha vegetálva kenyeret és vizet iszol a híd alatt akkor kijöhetsz annyiból egy melegebb éghajlatú kontinensen. Ha lemondásokkal élsz akkor itthon is kijöhetsz 130-ból. Már pediglen egy hétig ugyanaz az ebéd lemondás, erre próbáltam rávilágítani, de nem ment át.

"3000-ért ha megszakadsz sem fogsz találni nettet"
Ha tudnál olvasni, akkor láthattad volna, hogy azt írtam : ahol laktam, ott nem fogsz ennyiért találni, meg még néhány helyen. De ha nagyon akarsz egy kritikát akkor parancsolj:
link
Még egyszer, nem azt mondtam hogy nincs net 3000-ért, hanem hogy van jó néhány település ahol nincs net ennyiért, és ezek a települések vidéken vannak.

"nem szigetelt lakás esetén kizárt hogy kigyere 13e gázszámlából vidéken egy 40-50 éves házban" Ezt konkrétan csak hasonlítás alapján lehet becsülni, hacsak nem ismered a lakás minden paraméterét, hőveszteségét stb. Itt a topicban többen is jóval nagyobb számláról írtak, nem értem mit kötekedsz. De ha egy linket akarsz máshonnan akkor tessék 50 nm-re írják.
link Mit akarsz mennyi összehasonlítást küldjek? A 10e összeg nevetséges különösen gáz esetén. Fizikatanárként nem értem hogy min vitatkozol, olyan hihetetlen?

"igaz, én se szkenneltem be a gázszámlákat," Fentebb te mondtad, hogy VÁJOGHÁZBAN élsz, ami ugye hőszigetelés szempontjából nem egy sima TÉGLALAKÁS. A te számlád nem releváns ez esetben, akár mennyire lobogtatod (ami egyébként önbevallás szerint a 20-at közelíti egy ilyen enyhe januárban, akkor szerinted a 10 reális egy nagyobb téglalakás esetén?). De mint a topikban írták többen is, és elő tudok bányászni neked több linket is akár, 10-ből nem lehet egy 120 nm!!!!!! (igen keresd vissza most tettem én is meg) szigeteletlen TÉGLALAKÁST fűteni gázzal.

"egy normális ebédet hogyan lehet kihozni 2000ft-nál"
Én nem azt vitattam, hogy ki lehet hozni egy heti ebédet 2000 ft-ból, hanem hogy az nem lesz egészséges 1 héten keresztül (te ismered ezt el, hogy annyi ideig ugyanazt eszed ebédre). Én ezzel szemben mutattam neked egy linket, hogy mennyiből lehet kihozni egy ebédet, ami változatos és egészséges lesz. De ha lentebb görgetnél más is kb 30 e saccolta az étkezést minimum, én már 40-re azt mondom hogy lehet égészesésen is annyiból csinálni. Te meg csak egy sima ebéddel jössz.

"egy ebéd alapján lehet következtetni az egész havi, napi háromszori étkezés minőségére " Ne haragudj, de te kezdted azzal, hogy itt egy ebéd 2000 ft ebből következőleg milyen olcsón meg lehet oldani az étkezést egészségesen egész héten, csak kreativitás kérdése. Én ebből vontam le a következtetést. Aztán kipotyognak az extra tételek az egészség jegyében, amiket nem is számoltál, de még így sem változatos. Neked keltet volna előállnod egy havi menüvel, hogy az milyen olcsó. Én ezzel szemben ezt megtettem, egy átlag menüvel ami 40 körül jött ki.

Az az összehasonlítás meg nem neked ment, csak mások is próbálkoznak. Annyi köze azért mégis van, hogy pl az Osztrákok esetén is megfigyelhető egy elvándorlás az informatikusok közt még nyugatabbra. Tehát ha az ottani életszínvonalat (ami ugye ezek szerint nem jó nekik) összeveted az ittenivel, és utána még azt leszűkíted 130-ra, akkor megtudod, hogy mennyit is ér az valójában.

Az hogy hol nyaralsz már megint nem releváns, és nem is érdekel, ugyanis nem vagyok NAV, és nem állok melletted, hogy megnézzem hogy tényleg 190-et kerestek-e ketten, nincsenek e fusi magánórák pluszba stb. Még ha minden kóser is, akkor is ki lehet gazdálkodni mézeskenyérrel. Szóval ez már megint nem bizonyít semmit.

"az egyik fél folyamatosan szolgáltatja a referenciákat,"
Azért ne nevettess már meg, eddig semmit sem linkeltél nekem. Egyedül te vagy olyan merész, hogy megpróbálod bebizonyítani hogy 130-ból meg lehet jól élni.

Még egyszer csak hogy világos legyen, én az életszínvonalról beszélek. 130 rohadt kevés, hogy meglegyen az áltag Eu-s színvonal, még a magyar átlagfizetést sem éri el. El lehet menni belőle nyaralni, meg lehet belőle ebédelni, de csak úgy hogy az átlag EU-s színvonalhoz képest lemondasz dolgokról.

Különben meg nem értelek, hogy miért vagy a saját magad ellensége. Ugyanis a fizetések az egyik fő oka, hogy sokan elmennek külföldre, ha jobban közelítene az EU-s átlaghoz, akkor nem érné meg annyira kimenni dolgozni. Sok területen már nagyon érezhető kivándorolt munkaerő hiánya, de az orvosok hiányát te is fogod érzeni közvetlenül:)

Ha tudnál olvasni, akkor láthattad volna, hogy azt írtam : ahol laktam, ott nem fogsz ennyiért találni, meg még néhány helyen

Ezt írtad: "3000-ért ha megszakadsz sem fogsz találni nettet, ahol én születtem, ott a koax kábeles netet (3Mbit/s max) mérik 4800-ért.", majd: "úgy értettem, ahol én születtem ott nem fogsz 3e találni. Valóban szerencsétlen volt a megfogalmazás, de nézd el, éjfél után írtam."

eddig semmit sem linkeltél nekem

A gyakorikerdesek.hu-ra teljesen névtelenül (még nicknév sincs) beírt adatok viszont teljesen korrektek és vitathatatlanok, és más válasz nem is lehetséges. Értelek.
Viszont kb. tudod a nevem, tudod, hol kb. hol lakom, és az én adataimra a reakció:

A te számlád nem releváns ez esetben

Az hogy hol nyaralsz már megint nem releváns... Szóval ez már megint nem bizonyít semmit.

Erről ennyit.

Tehát ha az ottani életszínvonalat (ami ugye ezek szerint nem jó nekik) összeveted az ittenivel, és utána még azt leszűkíted 130-ra, akkor megtudod, hogy mennyit is ér az valójában.

Megnézed a Vajna házaspárt, az életszínvonalukat, és rájössz, hogy a te kereseted mennyit is ér valójában.

Azt akarom ezzel mondani, hogy nem feltétlen másokhoz kellene állandóan hasonlítgatni magunkat (és folyamatosan irigykedni). Ezért írtam, hogy nemigen érdekel, hogy bárhol mennyit keresnek és abból hogyan élnek. Engem első körben az érdekel, hogy én mennyit keresek, és hogyan élek. Vajnához képest keveset keresek? Elég valószínű. Akkor most sírjak egész nap, hogy nem tudnám a Timikéjének biztosítani az általa megszokott életszínvonalat?

Kereshetnék többet? Biztosan. Könnyebb lenne magasabb keresettel? Valószínű. Szeretnék többet keresni? Nyilván. (Teszek érte? Igen, folyamatosan képzem magam, és azért szépen haladok előre ezen a téren is.)
Viszont inkább igyekszünk a keresetből jól kijönni, hogy jusson mindenre, és próbáljuk magunkat jól érezni, és élvezni az életet, nem pedig állandóan keseregni. És hidd el, kényelmesen sikerül is. Elhiszem (és elfogadom), hogy az, ami nekünk elég, neked (nektek) nem lenne elég, viszont kérlek, ne próbáld már azt bizonyítani, hogy tuti sz.rul élek és rosszul érzem magam. Nem hiszem, hogy kétszer-háromszor-n-szer annyi keresettől kétszer-háromszor-n-szer boldogabb lennék (a klasszikus "nem minden a pénz" okosságra gondolok).

De ahogy már írtam:

Maradjunk annyiban, hogy mi kényelmesen, egészségesen, vidáman, boldogan meg tudunk lenni ennyi (mármint nem 130/fő, hanem 180-190/2fő) pénzből. Jut szórakozásra, nyaralásra, felújításra, stb.
...
Ha úgy gondolod, nem hiszed el (pontosabban nem bírod elképzelni), akkor nem hiszed el, nincs semmi baj.

Záró "történet":

Estefelé járt. A halász épp hazatért a csónakján, amikor találkozott egy piackutató szakemberrel, aki épp arrafelé dologozott. A piackutató megkérdezte a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán.
A halász erre azt felelte, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- ...és egyébként mivel tölti a szabadidejét? - kérdezte a szakember.
- ...például játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Öszejövünk a barátainkkal, és zenélünk egy kicsit - felelte a halász.
A piackutató közbevágott: - Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia! Akkor több pénzt keresne, hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálos flottára.
- És azután? - kérdezte a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladókon keresztül árulná a halait, közvetlenül a konzervgyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindítana egy saját halfeldolgózó üzemet. Akkor el tudna innen menni, Párizsba, New York-ba, és onnan irányítaná a vállalkozást. Még azt is fontólóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletét, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődött a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolta a piackutató.
- És azután?
- Akkor kezdene érdekessé válni az élet! - magyarázta a szakember - nyugdíjba vonulhatna. Otthagyná a városi rohanó életformát, és egy távoleső kis kedves faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezte a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani az unokáival, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a barátaival, zenélgetni egy kicsit...

Persze, vannak kivételek. És persze, forintra váltva a kintiek többet keresnek, mint mi. Sőt, még az is lehet, hogy a kinti vásárlóerő nagyobb, mint nálunk, de azt én inkább az importáruk mennyiségére vezetném vissza - arra tippelnék, hogy Dublinban ez kisebb gond, mint nálunk.

Oké, átlagosan pedig:

- Consumer Prices in Dublin are 86.03% higher than in Budapest
- Rent Prices in Dublin are 274.20% higher than in Budapest
- Restaurant Prices in Dublin are 153.62% higher than in Budapest
- Groceries Prices in Dublin are 94.02% higher than in Budapest
- You would need around 4,361.57€ (1,356,900.50Ft) in Dublin to maintain the same standard of life that you can have with 600,000.00Ft in Budapest (assuming you rent in both cities).

Lemaradt az edit:)

Csirkemell:

1 629 Ft/kg vs. £5.96/kg (2 408 Ft/kg)

Tesco joghurt:

695 Ft/kg vagy legolcsobb 367 Ft/kg vs 2 font (803 Ft)

Granny Smith alma:

449 Ft/kg vs. 2.24 gbp/kg (900 Ft/kg)

Hungary vs. UK

Average Monthly Disposable Salary (After Tax)
171,463.26 Ft 811,893.29 Ft
(427.46 £) (2,024.04 £) +373.51 %

(Mondjuk nekem az a rent per month az buzlik. Max Londonra lehet igaz, itt Manchesterben azert normalisabbak az arak - 2 szobas lakast berlek szep helyen, 10 perc setara CC-tol, 20 perc setara melotol 725-ert).

"Majd amikor az árak is a nyugati színvonalon lesznek."
Azért már majdnem ott tartunk, a fizetések meg sehol.

link
Ne egy olyan várossal gyere, ami mesterségesen túlhajtott mint London, vagy Dublin, vannak más városok is. Itt megjegyezném hogy 170e-rel számol általánosan Budapesti viszonyban, mi meg 130e-ről vitatkozunk. Továbbá az összehasonlításhoz az is hozzájön, hogy az Euro-Ft árfolyam eléggé szeszélyes az Euro javára.

> Azért már majdnem ott tartunk, a fizetések meg sehol.

Hát baromira nem tartunk ott (szerencsére).

> Itt megjegyezném hogy 170e-rel számol általánosan Budapesti viszonyban, mi meg 130e-ről vitatkozunk.

Gondolom az átlagot nézi, vagy nem? Nem tudom, hogy a 170e honnan jön, de feltételezem, hogy a módszertan ugyanaz a különböző városok esetében is.

De oké, nézzünk két nem-fővárost: http://www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Hungar…

"Gondolom az átlagot nézi, vagy nem?" Nem erről volt szó, hanem hogy a 130e fizetés nagyon nincs rendben a magyar viszonyokat nézve, legalább onnan kellene indulnia az alja munkának, holott nálunk 70ért is dolgoznak.

Már nem azért, de épp most lőttél öngólt, mert a fizetés 550%-a, míg mondjuk a hipermarketekben az ár általános dologra, 50%-150% közt mozognak. Egyedül a lakásárak magasak, de vegyük "Apartment (3 bedrooms) Outside of Centre" 286%-al drágább. De a fizetésed nagy része még így is megmarad. Itt megjegyezném, hogy a lakásárakban valami anomália van, mert a külváros drágább mint a belváros :) Míg a bécsi árak amiket linkeltem kis eltéréssel, de nagyjából a helyén vannak arányában, bár vitatkoznék néhány tétellel, de hagyjuk.

Mint mondtam, az a vidék enyhén túl van árazva, ha nem valami sztárfizetésért mész ki, akkor nem éri meg, jobb helyeket is találhatsz az Eu-ban. Én személy szerint nem mennék oda dolgozni, a legtöbb ember is csak azért választja, mert csak angolul tud beszélni, de még így is jobb választásnak tűnik ezek szerint, mint itthon maradni.

60e albérlet.
30*1000ft kajára.
10-20rezsi. Mert télen 15 fokba is el lehet lenni telefon meg ilyen szilszar úgyse kell. Szóval csak saccoltam.

Így marad 20-30e forint. Szóval ha kilyukad a cipő akkor tud venni egy újat. De tulajdonképpen ha megszűnik hirtelen a munkahelye akkor hajléktalan lesz a következő hónaptól kezdve.
Nyilván lehet tovább spórolni a kaján is. Viszont 1000forint/fő 1 napra nem túlzás.
Illetve az albérleten is hogy beköltözik 3 v. 4 másik idegen mellé.

Ár mellett idõre is optimalizálva van (mondjuk egy fiatal lusta is, nem csak csóró). Nyilván, ha mondjuk nyugger vagy, sok szabadidõvel, akár ingyenbõl is kihozhatod, van néhány permanens ételosztás Budapesten. Csak utazni kell (az ingyenes), meg várakozni.
Vagy kukázni, állítólag az is mûködik (egyszer egy csövi elmondta hogy melyikeknél érdemes, jutalmul hogy nagyon figyelmes képpel hallgattam az élettötténetét a villamosra várva. Piacokon meg nagyáruhazaknál dobnak ki esztétikailag hibás kaját (szerinte. Meg van, ahol nincsenek is sokan más csövik. Aztán, lehet hogy totál átvert, vagy, az már nagyon nem embernek való.))

Munka mellett meg kérget keresni, meg, hernyókat tenyészteni.. Hajrá!

"Valaki "matekolja már ki nekem" pls a 130ezret + vidéket + albérletet, egy főre... azaz egyedül van a "paraszt" :)"
Ne haragudj de mi itt a kérdés? Azt hiszed vidéken csak tanyák vannak? Elárulum van nem egy 100.000+-os városunk, ahol pont ugyanúgy fest az élet mint Budapesten, csak nem 8 hanem 1 pláza van, nincs metró, helyette buszozol, autózol és gyalogolsz. Az élet ugyanannyiba kerül nagyjából a városokban, mint Budapesten, mondjuk az albérletek olcsóbbak általában (de nem mindig, lásd Győr).

--
arch,debian,openelec,android

Nem tudom, hogy úgy jó lesz-e, de kettőnkre van kb. nettó 180 (egy kereset). Ebből kb. 50 megy el hiteltörlesztésre. A blogban 30-at számoltak albérletre, 20-szal kevesebbet, mint a hitelünk. Tehát a blog-számítás szerint kettő főre van 160 (ill. egy főre van 130, a blog szerinti számítást követve a 30k különbözet a második személy élelmezésére megy).
Eszünk rendesen, hús is kerül az asztalra, tej, sajt, friss kenyér (igaz, nem mindennap, mert vasárnap nincs nyitva a pékség - a törvény előtt se). Néhány ezres megy önkéntes nyugdíjpénztárba, néhány ezres egészségpénztárba (megtakarítás). Két hete voltunk étteremben (évforduló), szoktunk járni színházba, moziba. Van net, mobil, tévé. Egyik közművet se kapcsolták ki, egy számlával se vagyunk elmaradva. Ajándékokkal se vagyunk gondban. Ebben a hónapban (januárban) nem fogunk tudni pluszban félrerakni (max. néhány ezer forint), mivel egy 40ezer forintos vizsgadíjat ki kell fizetnem (mármint ha vizsgázni akarok).

Most nehéz lesz visszakövetni a költéseket, de mit szólnál, ha február 1-től írnék minden költést? Remélem, a NAV nem fogja látni, mert a hozzászólások fele alapján úgy tűnik, hogy ennyiből nem lehet megélni :)

:eleje

A tesó azt elfelejtette leírni, hogy pályakezdőként (vagy ahhoz közel levőként) mit tud letenni az asztalra. A tapasztalatom az, hogy a pályakezdőnek sokat kell még tanulnia ahhoz, hogy egy munkahelyi közösség valóban hasznos tagja legyen. Tanfolyamok, tapasztalatszerzés stb.

Nyugodtan fogja fel az első éveket tanulásnak és fogadja el, hogy amíg a saját bérét nem tudja _rendesen_ kitermelni, addig azzal arányosan fog keresni.

Aki pályakezdőként kiemelkedően teljesít, az a tapasztalatom szerint elég hamar előre tud jutni. A zavarosban halászókra ez annyira nem áll, de ez mindig is így volt.

BTW: már vidéken is lehet ennél jóval többet keresni 2x évesen. Persze függ attól, hogy ki mit tud letenni az asztalra. Goto eleje.

--
trey @ gépház

"saját bérét nem tudja _rendesen_ kitermelni, addig azzal arányosan fog keresni. "
Ha nem tudná kitermelni akkor mégis ki alkalmazná őt? Programozói melóra nem fognak kőművest felvenni. A kezdők nem tök hülyék, tanfolyamra meg a cégek azért nem szívesen küldik el az embert, mert lehet hogy következő hónapban lelép, ergo nettó veszteség. Kivéve persze ha megkapja az állami támogatást utána. Amúgy meg egy cisco papírért szerintem nem éri meg + 4-5 év "röghöz kötést" aláírni.

"Aki pályakezdőként kiemelkedően teljesít, az a tapasztalatom szerint elég hamar előre tud jutni." Elismerésben talán, anyagiakban biztos nem. Senior fejlesztők keresnek 150e körül az ország keleti blokkjában. Ha többet szeretne keresni akkor irány a főváros (vagy az ország nyugatabbi nagyvárosa). De ha van egy kis esze, és meg tudja oldani a családjával akkor külföld.

Te most találgatsz, én meg ebben vagyok benne. Nyilván tapasztalatból beszélek.

"A kezdők nem tök hülyék, tanfolyamra meg a cégek azért nem szívesen küldik el az embert, mert lehet hogy következő hónapban lelép, ergo nettó veszteség. "

Már régen kitalálták, hogy aláíratnak a delikvenssel x év határozottat minimum.

--
trey @ gépház

> Már régen kitalálták, hogy aláíratnak a delikvenssel x év határozottat minimum.

félig-off: más kérdés, hogy ahol a munkavállaló csak a határozott idejű szerződés miatt nem tűnik el mint szürke szamár a ködben, ott elég nagy a baj

baj alatt nem ideológiai problémát értek, hanem efféle, egészen jól megfogható dolgokat:
- rossz a munkakörnyezet,
- alulfizetett a munkavállaló,
- nem volt egyenes a cég a pozíció leírásával a felvételi folyamat során
- stb.

azt a rizikót be kell vállalnia minden cégnek, hogy a munkavállaló kap egy szimpatikusabb ajánlatot, de nagyon nem mindegy, hogy az adott cég proaktívan rásegít-e arra, hogy a dolgozók új kihívások után nézzenek

/félig-off

Az IT állásokat ne keverd össze a vidéki kifőzde állásaival.

Láttam olyat, hogy a családi adókedvezményt év végén igényelték vissza a NAV-tól, mert a kifőzde tulajdonosa aláíratta volna vele, hogy átvette a pénzt, miközben semmit sem kapott volna. Ha nem írta volna alá, kirúgták volna és felvettek volna mást a helyére.

Pest tele van állásokkal, tehát az ilyen mentalitású munkaadók előbb-utóbb csődbe mennek. Vidéken kevés az állás, sok a munkanélküli és ha tehetik maximálisan ki is használják őket. Éppen ezért alakulhat ki olyan gyakorlat, hogy nem foglalkozol a munkaadóval, év végén a NAV-val rendezed le a kedvezményeket és igényled vissza a túlfizetéseket.

Nem, te félreértettél valamit. Ha beiskoláznak, akkor elvárják a sikeres vizsgát. Nem a semmire fizetnek ki rád több millió forintot (számold össze mennyiben van egy ember 0-ról Microsoft mérnökké kiképzése). Ha pedig viszont akarják látni a pénzüket, akkor aláíratnak egy határozottat.

Különben könnyen belefuthatnak abba, hogy az ember beiskoláztatja magát, majd a végén baszik vizsgázni, rugdalják miatta (jogosan) és inkább lelép, mert az egyszerűbb és "most úgyis mindenhol embert keresnek" felkiáltással.

Nem egy dologról beszélünk szerintem. Ez egy bevett dolog a szakmában egyébként.

--
trey @ gépház

Nyilván nem vonom kétségbe a tapasztalatodat, de nekem az a meglátásom, és tapasztalatom, ma Magyarországon eléggé luxusnak számítana, ha egy kezdő is csak vinné a pénzt és nem termelné ki a fizetését, valamit nem jól csinálnak akkor a HR-esek. Persze lehet, hogy másképp taktikáznak.

A kemény munka és a szakmai előrementél meg nem feltétlenül látszik meg a fizetésen is, szerintem ezzel többen is egyetértenek. Nekem volt olyan főnököm, aki kerek perec kijelentette, hogy ha megszakadok akkor sem fog többet adni mint most. Nyilván ez válóok volt a részemről. Az ő részéről meg egy beképzelt kapzsi **** voltam, szerencsére néhány év alatt tönkre is ment :)

"Már régen kitalálták, hogy aláíratnak a delikvenssel x év határozottat minimum. " Igen ez is válóok szokott lenni, különösen ha az állami pénz :) Hacsak nem valami "nagy" képesítés amibe megéri időt és energiát fektetni. Egy alap ciscoért nem éri meg +3 évet aláírni.

A valósághoz hozzá tartozik a következő is:
- szegény 131.000 Ft-ot kap pályakezdőként, abból nem lehet kijönni
- tapasztaltabb lesz, 232.000 Ft-ot kap, hóvégén abból sem lehet kijönni
- befutott szakember lesz, keres 464.000 Ft-ot, rájön, hogy az is kevés, mert külföldön 6-szor annyit megkeres
- talál egy tuti állást, keres 928.000 Ft-ot havonta, de a hó végét meg fogja érezni

Németország is egy szar hely egyébként, mert tele van Amerika is németekkel, akik saját országukból távoztak, mert ott nem lehetett normálisan érvényesülni.
:)

Minden relatív, a sornak soha sincs vége. Minden pénz kevés lesz, erről szólt a hozzászólás. Velem már volt olyan, hogy más helyre mentem dolgozni másfélszeres fizetésért és ugyanazok a problémák jöttek elő.

A pénz értéke megint más kérdés. Te lehet, hogy jobban keresel, mint egy kínai, de nem biztos, hogy a több pénzedből többet is tudsz megvenni.

Amikor egy hónapig kint dolgoztam Londonban, a főnököm csodálkozott, hogy annyi pénzem van, hogy egy 80 nm-es házat kis kerttel meg tudok venni a külvárosban. Nekik meglepő volt, mert nem jellemző, hogy a kis halak kertesházban lakjanak arrafelé. Ahhoz már komoly karriert kell befutnod. Itthon az IT esetén egy kis ház kis kerttel egyáltalán nem kirívó. Legalábbis nem szúr szemet senkinek.

Én Pesten, a belvárosban élek, a Nyugatitól nem messze. Csak a gázszámla 60-70 ezer ft /hó... Régi belvárosi nagy belmagasságú lakás, és olyan 20-22 fok van bent. (cirkókazán...)