Megjelent a windows 10 ideje frissíteni.

A kis netbookon (eeepc intel atom, 1gbyte ram,
32 Gbyte SSD, optika nincs, ethernet nncs)

eddig gyári w7 starter oem volt, melynek
a lassú bootoláson valamint az IE9
frissíthetetlenségén kívül más baja nem volt.

De megjelent a windows 10, meg hát öregecske
már ez a w7, meg ingyen vagy mi, úgyhogy nincs
mese hozzá kell nyúlni a netbookhoz, és most volt
némi időm foglalkozni vele.

Első lépésként bebootoltam az egyik külső vinyón
lévő debiant és lementettem mindent.

Hát nem volt egy hűde gyors menet ez a mentés, mit ne mondjak.

Mivelhogy eleve a w7 is döglassú volt / pedig a legkisebb starter volt /,
és elég sok helyet el is
foglalt, a w10-nek gondolat szintjén sem álltam neki.
/1 giga ram van benne ugye /
Ha már nekiállok legyalulni gyári cuccot olyat teszek rá,
amit ismerek.

A topik címe szándékosan volt félrevezető, kiváncsi vagyok
hányan nyalják be. ;-)

Mivel ebben optika nincs / és USB cd/dvd olvaső/író cuccom sincs /,
előszedtem egy másik külső vinyót,

Az egyik partíciójára tettem egy minimál jessiet expert installal+
hálózatkezeléssel ext2 fs-el (32 gb ssd meghajtó),
aztán partimage-vel lementettem (még bárhol jól jöhet),
és kiírtam a kisgépre.

Végül LXDE-t tettem rá, a kernelt downgradeltem, mert a jessieben levő 3.16.y-t
grsecurity 3.14.y-ra cseréltem.

ssh a nagygépre is egyszerűbb. w7 alatt mobaxTerm volt a megoldás,
erre itt ilyen 3rd cucc nem szükséges.

IE9 helyett firefox van
libreoffice az volt a w7-en is, meg van ezen is.
A w7-en volt még office2010 starter, de
libreoffice nekem jobban kézre esett.

levelező icedove lett. KDE kicsit sok lett volna arra, amire a kisgépet
általában használom, így kmail kimaradt.

A wifi kapcsolatok wicd-vel mennek.
Az usb mobilnetet wvdial-al, ill. sms/tel.könyvet wammu-val használom.

Hát a sebesség meg a helyfoglalás egy másik dimenzió w7-hez képest.

A 32 Gigás cuccból - talán 29?) giga a formázható használható belőle ? -
kb 1,5-2g közötti részt leszedtem a végéből swap-nak .
(fejből nem tudom mennyi lett, és most le van kapcsolva.)

Szóval ezen kívül a rendszer némi doksival, pár kisebb
wine-al futó játékkal, emulációs környezettel
(fs-uae,vice, kis wine) stb. nem foglal el még 4G-t sem.

initramfs-el modulokkal LILO bootolástól számítva 1 perc alatt bejelentkezek
és a iceweaselt-is elindítom egy üres tab-al.
Pedig a jelszó is több mint 8 karakter. :-)

LXDE elég szokatlan, KDE használó vagyok. pl. nem találtam benne battery kijelzőt,
hogy tudjam hogyan áll a netbook naftával.
Ezért feltettem egy wmbattery
nevű cuccot, mi ki is pakolta magát a bal felső sarokba, a kukát odébb rakta. :-))

Be is tettem az autostartba.

Hát ezt a rendszercserét már régen meg kellett volna lépni.

Hozzászólások

Miért nem Xfce? Vagy, ha nagyon kicsit akarsz, akkor Openbox.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mert feldobtam egy egyeurost, és írás lett.
Ha fej lett volna xfce lett volna.

Ezt a kettőt néztem ki, mindegyik kisebb mint a KDE, egyiket
se használtam még, és mindkettő debian csomagból
task-***-desktop -al egyszerűen telepíthető.

Szóval mindegyik újdonság lett volna.

Csak így tudtam dönteni. Mivel így lett, most már lxde marad.

Pár bill. hotkey-t érdekes volt testreszabni. Egy openbox rc xml fájlt kellett szerkeszteni, aminek meglepően kézreállt a formátuma.
Lehet, hogy van valami grafikusos bill. beállító, nem találtam meg. A fájl szerkesztős megoldás gyorsabb volt / google találat alapján /.

--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

Hasonló paraméterekkel rendelkező gépe van az asszonynak. 1GB RAM, Atom, 70GB HDD. XP-vel jött gyárilag, de 0. perctől Ubuntu Netbook Remix volt rajta. Az XP el se lett indítva. Most, hogy az OS már nem támogatott rajta, a legfrissebb Lubuntu-t próbáltam ki. Az lesz a következő rendszer rajta úgy néz ki.

--
trey @ gépház

Erről nem hallottam, most megnéztem.

Úgy tűnik jessie-ben nincs.

http://linuxg.net/how-to-install-lxqt-0-8-on-debian-8-jessie/

Itt még a razor-ral külön vannak.
Következő debian verzióban
tippre már ez lesz / lxQt /. Ha a kis netbook még túlél addig (remélem igen, aksi csere max., de az belefér).

----------

off: (most ezért nem nyitok új szálat)

Időközben a nagygép is frissült wheezy-ről / ma délelőtt /, meg erre járt a vendéglaptop is /valamikor múlt héten az volt az első a sorban /, úgyhogy az is.
És minden átállt utf8-ra, úgyhogy haladok én a korral, ha rákényszerítenek. :-)

Érdekes, hogy a backportolt lirc_gpio modulom 3.2.68 után
3.14-el is szinte változtatás nélkül megy.
Csak egy elérési utat kellett benne cserélni mert valami kernelfejlesztőnek nem tetszett, hogy a bttv cuccai a drivers/media/video/bt8xx könyvtárban vannak,
ezért áttette a drivers/media/pci/bt8xx-be.

--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

Kernellel nagy bajok nem szoktak lenni.

Ahham... Hát én azért nem így emlékszem.

A fejlesztői és a felhasználói igény ált. ritkán találkozik
az a probléma. Én megértem a fejlesztők gondjait, igényeit, csak nekem más prioritások fontosabbak felhasználóként.
--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

Sőt, a jessie-ben 3.16 van, 3.14.y azért van, mert a grsecurityben az a ...

pfff. bassz. most látom megszűnik a publikus grsec stable support.

http://grsecurity.net/announce.php

...uhhh. szóval az volt a stable verzió. :-)
vissza a régi patkold magadnak módszerhez.

Amúgy ha az összes meglevő hw támogatott, minek piszkálni a kernelt ? Ha nekem megfelel úgy ahogy van, minek rohanjak előre ? Időpocsékolás, azt csinálják a fedorások, uborkások, meg a hasonlók. ;-))

szerk: Nekem sokkal jobban tetszett a régi kernel fejlesztési módszer, volt egy páratlan pl. 2.3-ös teszt kernel, amit nyüstöltek a kalandvágyó népek, meg volt a 2.2, 2.4, -es stabil ág, amit használtunk mi.

És valószínű nem vagyok ezzel egyedül, mert ha egyedül lennék, akkor nem lennének ilyen ún. "longterm" kernelfák, amik kvázi azt eredményezték, hogy a vanilla kernel lett a régi test, mi
meg használunk egy valamilyen longterm fát, aztán nyugodtan alszunk... ;-)

--------

Nem vezetek...Jobb így. Nekem is
meg mindenki másnak is.

Milyen atom ez?
Mert N450+2GB rammal tök jól megy a KDE...