SSD-vel lehet a gond?

Sziasztok!

Van egy kis probléma a gépemmel. hátha tud valaki adni pár tippet. (WIN7-től indul a sztori)

Pár hete memória gondjaim voltak, sok kék halál, különféle üzenetekkel amiből visszavezettem,hogy a RAM a para. Nyomtam is memtestet, egyik modul hibás volt. Vissza iponnak, cserélték, öröm és boldogság.

Ritkábban, de pár naponta újra előjöttek a kék halálok, most már "csak" irql_not_less_or_equal szöveggel.
Talán tegnap volt a 3. ilyen hiba ami után a bootolásnál kaptam egy disk read error-t.

SSD-t kiszereltem. Ez egy kingston hyperx ssd.
Eltűnt a rendszerpartició(a 100MB-os) meg az amin a win futott. vagyis ott volt, de "RAW" formában, az NTFS el lett felejtve. Volt egy 3. is ahova a progikat telepítettem, az megmaradt. Egy ideig próbálkoztam a visszaállítással, a végén úgy tűnt, hogy CHKDSK tud vele kezdeni valamit, de inkább hagytam.

Szerencsére minden munkám külön másik SSD-n van, tegnap este pedig újra előfizettem a crashplan-ra.

A vinyót újraparticionáltam, formáztam, és rányomtam egy WIN 8.1-et.
Nost, a telepítés után 1-2 órával sikerült kifagyasztani a gépet, ugyanazzal a hibával, igaz a 8.1 alatt szolidabb a "kék halál". A partíciók még épek.

Most melóhelyen vagyok, behoztam a gépet, rányomok majd memtestet, miközben dolgozom, elfuthat magában. Bár nehezen hiszem el, hogy minden egyszerre romlik el.

Előzőleg arra gondoltam, hogy a sok hiba miatt a winfosom cseszte szét magát, volt már rá példa. De így, hogy másik verzióban újra előjött, már nem tudom.

Az ssd-t lehet jó lenne tesztelni. Kb 1-2 éves. Van benne 8-9000 munkaóra, és vagy 5-600 bekapcsolás. (a másik ssd egy ocz agility 3-as, abban 2x ennyi)
A kingston ssd-n frissítettem a firmware-t, nem tudom, hogy lesz e hatása.

Nem kizárható az se, hogy esetleg alaplap hiba, de azt azért marha nehéz kideríteni, ki kell zárni minden más hibát.

Valami olyan progi lenne jó ami agyontesztelni az ssd-t mint a memóriát a memtest. Tudtok ilyet?

Esetleg valakinek egyéb ötlet? (nem akarom visszaküldeni iponba az ssd-t amíg nem bizonyosodtam meg róla, hogy tényleg az a hibás)

Köszi előre is a segítséget!

Hozzászólások

Nem inkább a tápegységek valamelyike? Lényegében alaplapról, kondenzátorokról beszélek.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Mindenképpen át kell nézni lehetőleg az összes kondit, és ha látható nyoma van az elhasználódásnak (púpos, korrodált, alatta folyadék nyoma, vagy beszárad folt), akkor csere. Az viszont, hogy nincs látható nyoma kondi hibának, az nem igazán jelent semmit, attól még lehetnek rosszak, vagy csökkent kapacitásúak. Azért itt is lehet tippelni, ha több éves az eszköz, és ha a kondit egy jó meleg alkatrész mellé rakták, akkor lehet gyanakodni kondi hibára. És nem utolsó szempont: mennyire régi a tápegységed, mennyire melegszik, és mennyire megbízható márka.

időnként a bootolás is lassú kicsit neki. az alaplap szeret gondolkodni, van, hogy 20 másodpercig is áll a legeslegelején és gondolkodik mire továbblép.

Lehet, hogy vele van a gond, de jó lenne biztosra tudni.

"jó lenne biztosra tudni."
Felejts el :(, vannak egyértelmű esetek, de azokat nem szokták fórumokon megbeszélni :).
Volt itt egy tanteremnyi gép, aminél valószínűleg kondi kapacitáscsökkenés volt az ok, vagy a gagyi PFC (az amúgy nem gagyinak tűnő tápokban). Ha már elindultak, akkor stabilak voltak, de ha egyszerre bekapcsoltuk a 20 gépet, akkor még a fele sem indult el, általában nem látták a HD-t. Ha felkaptuk a gépet és máshol teszteltük, akkor semmi baja sem volt. A dobozokban ma egy másik alaplap van, az alaplapok pedig, diskless kiosk vagy vékonykliensként rendben működnek.

Bootolj be egy sysreccd-ről (vagy tölts le valami diskdiag-toolt, amiben megbízol), és nézd meg a S.M.A.R.T. értékeket. Ha a disk haldoklik, azon látni fogod. Ha semmi baja, akkor máshol keresd a problémát (alaplap, táp).
--
PtY - www.onlinedemo.hu, www.westeros.hu

Egyelőre amiben a legjobban megbízom az a memtest :)

szedtem le ssd-s diag cuccokat, de egyik se túl meggyőző meg a többség inkább arra megy, hogy a sebességet mérje.
Plusz mindegyik 100%-osra mondja mind2 ssd-t, miközben mint mondom, azért van benne némi munkaóra.

Valami bootolos diag kellene, azok a legjobbak. Lehet linuxos oldalakon kéne nézelődnöm.

De igen, felmerült bennem. Ezért fogtam az egészet, újrakreálás, formázás, és win 8.1 feltelepít, ahogy írtam.

Totálisan friss winfossal és fájlrendszerrel szállt el tegnap rá 1-2 órára.

De az is lehet, hogy csak egy driver baxaxik, csak aggasztó, hogy a telepítés előtt ugyanezzel a hibával szállt el minden.

ssd lesz ez. szerintem. gariztasd. mondjuk én biztonsági mentést nem ssd-n tárolnék, inkáb hdd.
dobj fel egy renccert hdd-re, aztán ha akkor is fagy, akkor deszka,táp.

az nem bizt mentés.

Van egy 120GB-os ssd ami ketté van osztva a rendszernek meg programoknak.
Van egy 240GB-os agility 3-as, nah azon vannak a munkák meg egyebek
és plusz egy 1TB-s WD vinyó amin filmek meg mindenféle

A backup pedig crashplan. Azaz felhőben, unlimited mennyiségben tölthetek fel évi $60 -ért.

Azt volt még olyan ambícióm, hogy egy raspberry vagy cubieboard fog ketyegni valahol a sarokba rákötve usb-n vagy satán vinyó és arra megy naponta egy truecrypt-es backup, főleg a win-ről, de még nem jutottam el eddig odáig.

"winfosnak a 70GB elég bőven"

Azt csak hiszed!
Új lapos, win8.1 alatt kreáltam egy "d"-t az 500 gigás vinyón.
~150GB(nem emléxem pontosan) alá nem engedte az átméretezést.
Add oda nekijje az egész ssd-t! :)
Talán win7-nek elég lenne a 70!

............
Tegnap nem csináltam semmit, ma folytatom, mert nem lettem kész vele! :)

Pár hete memória gondjaim voltak, sok kék halál, különféle üzenetekkel amiből visszavezettem,hogy a RAM a para. Nyomtam is memtestet, egyik modul hibás volt. Vissza iponnak, cserélték, öröm és boldogság.

Pár hete? Kötve hiszem, hogy csak pár hete lehetettm, inkább csak pár hete lett látható. Valószínűleg ez a hiba okozója: a hibás RAM miatt logikailag sérültek az adatok (a lemezre kiírás előtt) esetleg maga a fájlrendszer a lemezen. Én jártam már hasonló cipőben, nekem elveszett így egy fájlrendszerem.

Oké, mellélőttem az időben, megnéztem, február 26-án vették át garanciába, talán 1-2héten belül postázták vissza a jót.

Tehát a lényeg. Én is erre gondoltam igen.

De az egész ssd-t újraparticionáltam és újraformáztam ,és rátettem újra tegnap este a winfost. Ráadásul másik verziót. És rá 1-2 órára halál.

Erre így nem lehet magyarázat a rossz memória. Az elveszett partíciókra még talán, de arra,hogy megint kék halálozik, erre már nem.

rátettem újra tegnap este a winfost. Ráadásul másik verziót. És rá 1-2 órára halál.

Gyanús, hogy akkor hardver hiba lehet a háttérben. A Windows által készített memory dump fájlokat megvizsgáltad a megfelelő toollal? Ezekből többnyire kiderítheő, mi okozza a fagyást. Ha gondolod írj privátot, segítek. :)

szerk.: kiegészítés.

:D
És arról nem is beszélve, hogy egy OS csak úgy heccből nem fog szarakodni senkivel. Lehet egy OS hülyeségeit szídni, de ha rendszerszinten döglend a vas, ott többnyire a vas a tettes. Driver is csak nagyritkán - főleg, ha mind aláírt.
--
PtY - www.onlinedemo.hu, www.westeros.hu

Nah, most SYSTEM_SERVICE_EXCEPTION halál...

valahogy az se ritka, hogy ezek filmnézés közben jönnek elő.

Filmnézés közben lehet esetleg a CPU, GPU áramfelvétele nagyobb, kapacitásszegény kondenzátorok esetén megnőhet a zaj a tápfeszültségen, aztán összeesik a gép. Nézheted az SSD-t is, de erősen táp vagy alaplap tippem kezd lenni.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Megneztem a lapot!
Eleg karcsu a chipset hutoje!
Nem probaltad ujrapasztazni?

En egy Gigabyte lappal(http://www.gigabyte.com/products/product-page.aspx?pid=3003#ov) szivtam tokeletes hasnoloan, mire kideritettem mi a baja, mar vettem masik lapot es procit:
A megoldas a kovetkezo volt:
ujrapasztaztam a chipsethutot es raktam ra egy 4 cm-es vetit azota nem volt baja!

Most nem pasztáztam újra, mert nem melegszik túl a proci.
Másfél éve volt vele gondom, hogy melegedett kissé.

Akkor ezt vettem rá:
http://ipon.hu/webshop/product/lcpower_cosmo_cool_lc_cc_95/183381

Azóta teljesen jó a cucc.

Így most, hogy nem erőlködik, kb 35-38 fokos.

A gpu 45.
(azzal is volt kicsi gond 1-2 éve, akkor azt is újrapasztáztam)

Nem szoktam terhelni annyira most a gépet, tehát nem terhelés alatt szállt el. Ment egy kis film, közben 1-2 progi, semmi extra.

SZERK.:
Kicsit újragondoltam ,tehát nem a cpu-ra gondolsz, az alaplapon nem éreztem semmit se melegnek. Aida azt írja az "alaplap"-ra, hogy 35 fokos, most speciel.

Esetleg vidijó kártyára terelni a gyanút?

Eset(igaz lapos, de szvsz mindegy):
Lenovo g550 videokártya(nvidia) miatt rendszeresen elhalálozott végül be sem indult,
chip újra "golyózás" után jó lett.

............
Tegnap nem csináltam semmit, ma folytatom, mert nem lettem kész vele! :)

Egyrészt annyira nem akarok gondolni rá :)
Ő ketyeg benne:
https://ipon.hu/webshop/product/xfx_fx_785a_cdfc_hd7850_2gb_gddr5_pcie/…

Bruttó 50k körüli áron vettem, annyira nem akarom cserélni, főleg mert már nem garis :)

Az utóbbi 2 hétben ugyan nem, de előtte azért játszogattam is rendesen, és olyankor semmi gond. Úgy értem, hogy a vga használata nem növeli annak az esélyét, hogy bejöjjön a kékhalál. Plusz a GPU nem meleg.

Előbb fagyott be megint a cucc, de most azonnal nézve aida-ban, 45 fokos.

SZERK:
Az alaplapot amúgy berendeltem, pár nap és jön pic pack-ra. ASROCK Z77 Extreme4 lett a végén. Állítólag a kondik is jó minőségűek rajta.

Ha megjött, akkor az egész gépet elemeire bontom és kitakarítom és az egészet újrazsírozom.

Az SSD-t letesztelheted az Anvil Storage Utilities-szel, azon belül talán az Endurance Benchmark a legjobb a célra, ott van random-adat irás-olvasás. Pár órás vagy fél-egy napos teszt után természetesen csökken majd az SSD írás-élettartalma, de ezt még bírnia kell.

Hasonló problémám van egyébként egy géppel nekem is. Mondd, amikor shutdown-olod a gépet, nem szokott véletlenül előfordulni, hogy shutdown helyett újraindul? Vagy hogy bekapcsoláskor - még mielőtt bármilyen szöveg megjelenne a BIOS-tól -, újraindulgat?

Nekem pl. volt egy AMD Athlon 64 X2 5000+ procim ami a gyári 2600 MHz-en folyamatosan kékhalált dobott de ha visszavettem 2000 Mhz-re akkor semmi baja nem volt. Azóta is működik másik lapban de ott is csak 2 GHz-en.

Tegnap este óta be van építve az új alaplap (végül Asrock Z77 Extreme4 lett).
Azóta még nem rendetlenkedett. Nem akarom elkiabálni, meglátjuk. Reménykedem nagyon.

Viszont régi álmom vált valóra azzal, hogy a plusz dvi kimenettel egy 3. monitort is gond nélkül rá tudtam csatlakoztatni :)

Csessze meg, nem tudtam, hogy be merjem e írni, de újra előjött a hiba :D

Most már azon vagyok, hogy lehúzom a dvd-t, kiszedem a vga-t (az új alaplappal tudom használni ugyebár a proci integrált vga-jat) és úgy tesztelem.

Lényegében most már tényleg csak az ssd meg a táp maradt.

ismerős azt javasolta, hogy írjam tele az ssd-t (dd backup után) 1-esekkel, utána írjam vissza rá a cuccokat, neki állítólag egyszer megoldott egy ilyen gondot.

Ha a hardver eltávolítások és ez se segít, akkor talán már csak az marad, hogy ráteszem az op rendszert a másik ssd-re vagy a HDD-re.
Marha sok kedvem hozzá, hogy újra telepítgessek. (bár lehet át lehetne húzni az egyik képet a másikra ha csontra pontosan ugyanakkora partíciót kreálok)

Ha ez után is hibázna, akkor csak a táp marad.

Ha tápcsere után is, akkor kibaxom az ablakon az egész gépet.

(és igen, most a sata kábeleket is cseréltem)

Remélem, hogy én nem járok így :)

Majdnem 1 napja megy most hibamentesen, nagyon remélem, hogy hamarosan bejön a kék halál. Nem szeretném ha a vga lenne a gond.

De nehezen hiszem el, amikor azzal van gond akkor inkább a kép esik szét, vagy újraindul az illesztőprogram. Plusz inkább olyankor lenne gond amikor igénybe is veszem, és nem zene hallgatás közben amikor elalszik a gpu unalmában...

Amúgy valóban, én is ezt olvastam sok helyen, hogy a táp újraindít, és ritkábban ad kék halált.

szerintem vga-nál a melegedés miatt döglik meg a "memórija". de nem dob kék halált.
volt olyan vga-m hogy xp alatt fagyott rendszeresen, win7 alatt meg soha!:D
otthon a 9800gt-m alapban volt 70fokos és elég sokáig bírta, aztán egyszer elkezdte dobálni a képszétesést meg a 90fokot. nah akkor vittem gariztatni!:D kaptam egy tuti gigabyte ocz zalman hűtőset!:D ventijét kinyomtam(kávédarálóhang) rátettem egy noctua 12centis ventit 45fok alapban, terhelve 70!:D így megy vagy 5 éve gond nélkül!:D

50 fok fölé nem nagyon ment a gpu unalmas időszakjaiban, aida-ban direkt figyeltem.

én is így gondolom, a képen kéne látnom, hogy parázik, meg ennyire nem lenne random az elszállás.

még azt se mondhatom, hogy win8 probléma ,mert a 7-es alatt is csinálta.

vga-mon nekem is van kettő venti, nem rosszak, de így belegondolva, lehet majd cserélek én is ha egyszer túlleszek ezen :)

Nekem több gépben is voltak gondjaim az ocz agility 3-as SSD-vel, pl indokolatlanul hosszú gondolkodási idő, olyankor nem válaszolt semmire. Kék halál nem volt emiatt.
Egy firmware frissítés megoldotta a gondokat.

ssd-t szeritnem hard disc sentinelel simán tudod tesztelni annyira amennyire szükséges

A memóriát mivel teszteled? Olyat már láttam, ami a memtest86 szerint jó volt, de ezzel fagyott rendesen.

Nem sikerült hibát bekapni a vga és a dvd nélkül utána kb 1 napig ment dvd-vel akkor se.
A vga-t ugyan visszatettem, d ezzel a lendülettel ki is kaptam az ssd-t és most a laptopon megy a hd sentinel teszt. olvasás + írás + még egyszer visszaolvasás. (ha minden jól megy akkor nem "destruktív" a folyamat)
Reggelre végez is a drágaság....

Ubuntu live alatt meg némi gpu tesztelgetők futtatása közben méregettem a 12V-os ágakat a tápról. (2 csati megy a vga-ba, mind2-t felváltogatva vagy volt amit benne is hagytam)

nem tűnik rossznak. 12.2 és 12.4 között váltakozik, de nem ugrál, hanem beáll valahol közé és akkor amíg a gépen nincs változás, addig max 0.01-0.02V-ot ugrál fel-le.

De majd holnap ha kész az ssd teszt, akkor win alatt fogom kipróbálni. Csak az a para hogy random a hiba. Tehát hiába nézem fél órán át a multimétert ha pont nem akkor lesz gondja.

Nem akarom elkiabálni, de egyelőre jó ideje semmi kék halál.
Pedig nem cseréltem semmit az alaplap óta.

Nemtom olvassa e még valaki, valszeg már csak magamnak írom :D

még mindig nem oldódott meg a gond. Legutóbb több mint 3 hétig ment a gép gond nélkül, benne a vga is. Kicsit elmentem a géptől az ágyhoz (a gép közelében), észrevettem, hogy a képernyő elsötétült. Gondoltam kikapcsolta a képernyőt. Rá 1 percre megint világos lett, gondoltam kapott valami jelet egy szösztől az egérnél vagy valami miatt megmozdult fene tudja, és visszakapcsolt a monitor. Utána 1-perc múlva megint eljátszotta ugyanezt, nem nagyon törődtem vele. Amikor visszaültem, vettem észre, hogy valójában 2x is újraindult, kék halállal. Az egyik a szokásos "system service exception" volt, a másik pedig "memory managment"

Megint egy éjszakán keresztül ült a gépen a memtest, de semmi. Ez volt április 14-én. Azóta nincs semmi. Most megint ki véve a vga, a biztonság kedvéért. Pedig marha jó lett volna, ha tudnék kicsit gémelni...

Ki fogom próbálni az egyik fent idézett scriptet is, meglátjuk, de lassan már kezdek hozzászokni, hogy pár hetente hibázik.

Nem is értem, memóriával nem gyakori, hogy csak havonta egyszer fagy le. Amikor memória gondom volt, akkor naponta behalt akár többször is.

Ez hülyeség, nekem hibás RAM-mal többé-kevésbé stabil volt a gépem, észre sem vettem, hogy baj volt, így azt sem tudom, mióta. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor a Firefox elszállt, újraindítását követően megint azonnal elszállt, majd csomag konzisztenciát vizsgálva MD5SUM hibát mondott a csomagkezelő. Ekkor reinstall a firefox csomagra, de megint rossz lett, újra reinstall, ekkor megjavult. Ezután csináltam memtest-et, s kiderült, döglött a RAM-om.

Beletettem másik alaplapba, ott is teszteltem, ugyanazon a címen volt döglött. Még garanciális volt - az 5 évből kettő telt le -, visszavittem, megvizsgálták, 2 hét elteltével kaptam újakat.

Azért nem feltétlen azonnal döglik a gép, mert nem feltétlen használódik a hibás terület, s ha igen, még akkor is van esély arra, hogy nem okoz elszállást, csak valaminek a hibás működését.

Nem olvasom végig a topic-ot, sőt, lehet, már felvetettem, de:

- ugye nincs „húzva”, „tuningolva” a gép, minden alkatrész, CPU, alaplap, memória gyári specifikáció szerint megy

- remélem, néztél memtest-et hosszan, néhány órán át, s nem jelzett hibát

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

memtest 2x is volt. jobban mondva többször. Az esetek 99%-ban amikor hibás ramom volt, elég volt neki pár perc modulonként, hogy pirosozzon.

Ez itt most nem sikerült, így egész éjszaka ment majdem másnap délig, hiba nélkül, legalább 4 pass lement.
Az igaz, hogy minden modult bent hagytam. (12GB)

Minden gyári, semmit nem változtattam, nem húzok semmit se.

Lehet, hogy modulonként kéne éjszakáznom? A memtest végig teszteli egyben is az egészet nem? (tényleg nem volt még ilyen hibajelenségem soha, egyben is megtalálta mindig a problémát, persze utána modulonként is teszteltem, hogy megtaláljam melyik a hibás darab)

Lehet, live Linuxot kellene használnod, hosszasan, napokon át böngészni, filmet nézni, hogy kizárhasd valamelyik Windows driver-t is.

Különben, ha hibás RAM miatt döglött korábban, akkor lehet, korrupt a filerendszered, így hiába jók most a RAM-jaid, a sérült modult betöltve elszállhat jó RAM-okkal is, amíg nem telepíted újra. Windows alatt van a rendszer file-jaira valamilyen ellenőrző összeg vizsgálati lehetőség? Linuxon van ilyen, én így szúrtam ki a bajt, de erről írtam már.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

ez már megtörtént.

win7-el volt az első gond a szar memória miatt. kicseréltettem. Az újakat beletettem, rá talán 1 hétre elszállt a rendszer particióm. Ezért az a kérdésem címe, hogy ssd hiba e. Akkora teljesen újrahúztam a gépet win8-al. De azzal is ugyanaz, pedig új partició és új rendszer. SSd-t is teszteltem, semmi hiba.

Az a gond a live ubival, hogy nem tudok 3-4hétig csak azon élni, dolgozni a win-en kell.

így van, igen :)
volt 2 éjszakán át memtest és volt ssd-n is felületi teszt olvasási ÉS (olvasás + írás + visszaolvasás) is.

Egyedül amibe még lehet kapaszkodni, hogy a memóriamodulokat nem egyenként teszteltem, hanem egyben a 12GB-ot. (de így is megvolt minimum 4-5 pass)

Amúgy azóta is vígan megy a gép, eléggé furcsa egy állat.

kb 3 éven át ment a gép gond nélkül a 4 darab ram-al. mindegyik kingmax, 2x4GB és 2x2GB. A 2x2Gb-ot cserélték ki. Okésnak kéne lenniük.

Dual channel van az alaplapon, azt figyelembe véve vannak párosítva.

Az mondjuk tény, hogy ugyanazt a ramot kaptam de újabb verziót. (virít rajta már,hogy win8 kompatibilis), lehet, hogy valami változott benne amit nem szeret a másik 2x4...

Nah, előjött a kék halál újra. vga nélkül. (hála az égnek)

openstreetmaps-et importáltam postgresql-be ami azt jelenti, hogy fut egy script és egy 2GB-os fájlt dolgoz fel.
A végén tleg ram bibi lesz....

Ha valaki még olvasná :)

Nem még nem oldódott meg, igaz a hirtelen halálok már megszűntek, most már produkálni tudom őket :)

Méghozzá az USB hubomon keresztül.
Betettem egy micro shdc kártyát adapterrel és videót nyomatok róla. Ekkor elszáll MEMORY_MANAGMENT kék halállal.
Ezt bármennyiszer meg tudom ismételni.

Vettem új usb hubot, hátha. Nos azzal, ugyanez.
Ha a kártyát a gép saját usb dugaszába nyomom, akkor nincs gond.

Ezelőtt a vezeték nélküli billentyűm vevőkészüléke is oda volt dugva, most már a gépbe dugom.

Lehet valami driver lenne a gond? De eléggé furcsa, hogy memory managment hibával száll el egy kártyaolvasás.

Noh, okos gondolat, pedig eszembe jutott egy pillanatra nekem is.

Hátul a fölső kettő darab usb 3-assal van para. A hubhoz semmi köze. Ha a fölső kettő usb3-ast használom, akkor azonnal kék halál, legalábbis az sd kártya esetében.

Az alsó usb 2-esek és az alsó usb 3-asok esetében nincs gond.

http://i.imgur.com/BrlERAU.png

Ez pedig nincs fél éves alaplap se, a végén alaplap lesz a szar? :D

el kellett közben ugranom. szóval én is ezt néztem ki köv lépésnek, csak töltenem kell egyet, kiírnom ,stb. stabilnak amúgy stabil volt amikor próbáltam korábban, csak ez a port a kérdés, mert ez volt az új. ha ott is kiborul az usb 3-as porton, akkor nyert ügyem van és mehet vissza az alaplap az iponhoz.

nos, ubi alatt nincs para. beolvassa a kártyát és tudom nyomatni róla a filmet és tekergetni.
Mondanám, hogy a windows a szar és vmi driver, de csak az usb 3-al, oké erre a válasz, hogy csak az usb 3-as driver, rendben, de a több usb 3-as csatlakozóból, csak kettőnél? :D

Miii a foos van??!
https://www.youtube.com/watch?v=z3pPAsfdeUI

Hát... izé... felettébb fura. Olcsó poén lenne most szidni az MS-t a Windows-ával együtt, de így, hogy egyes portok döglenek, mások nem, Linuxon egyik sem... szóval ez továbbra is bármi is lehet.

1. Lehet olyan hardware bug, ami időzítés miatt nem jön elő Linuxon, de potenciálisan ott van.

2. Lehet olyan hardware bug, amire a Linux kernel fejlesztői tudatosan alkalmaznak valamilyen workaround-ot.

3. Lehet software bug a Windows driverben.

4. Lehet abban az értelemben software bug, hogy nem fednek el egy hardware bugot.

5. Vagy bármi más. :)

off

Érdekesség. Nekem egy kernel frissítés után megdöglött a wifi kapcsolatom. Helyesebben volt, de gyakran szakadozott. A firmware és a driver nem változott. A mac80211-es réteg viszont igen. Ugyanakkor nem ebben volt a hiba, tudniillik a változással együtt kompatibilisen változtatni kellett volna a driver-t is. Ez az az eset volt, amikor úgy lett rossz a driver, hogy egyetlen sor sem változott a kódjában. :)

Onnan tudom ilyen részletesen, mert jeleztem a hibát, a fejlesztők csináltak nekem egy build-et, kértek, teszteljem, mondtam, hogy jó, működik, utána beletették az update repókba meg a vanillába a módosítást.

/off

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Linux alatt próbálkoztam azzal, hogy néztem a syslogot miközben az usb-t dugdostam meg tekertem a videót. Simán előfordulhatott volna, hogy okádta a a hibákat anélkül, hogy befagyott volna, de nem, tiszta volt minden, a logban síri csend és hullaszag.

Majd még le fogom formázni a kártyát, azt meglátom. A véletlenszerű fagyásokra lehetne még magyarázat az, hogy a vezeték nélküli billentyű vevője nyomott valamit néha amit nem bírt a rendszer.

Most nincs jobb ötletem a formázásin kívül, plusz várakozok, hogy lesz e a jövőben ilyen hiba.
Lehet, hogy a win10-ben minden helyreáll.

Én ha tudnék is mit írni az MS-nek se tenném, ahogy nézegettem a supportokat, egy ilyen hibára elkezdik sorolni, hogy frissíts 10 féle drivert/szoftvert (mindegyik más más hardverhez tartozik)... Lényegében a beszédes hibajelentésük oka lehet bármi, pedig az ember elvárná, hogy memory management hibánál a memória legyen a gond :D

Régen nem voltak ekkora gondok, de ahogy olvastam a másik cikket, ma már a kocsikat is programból kapcsolják ki-be :)

Láttad az útvesztő c. filmet (The maze runner)?
(Amúgy most olvastam el mind3 kötetét is, de csak megjegyzem :D)

Szóval a filmben ugye a főhős agyal azon, hogy lehetne kijutni, mit lehetne megpróbálni és mondja a másik srácnak, hogy "próbáltátok már, hogy ...." és a gyerek folyamatosan félbeszakítja, hogy próbáltuk, bármi ami eszedbe jut, próbáltuk 2x is :)

Nos, a memtest az elsők között volt, pár hete a modulokat is egyenként végigteszteltem, semmi.

Sajna windows csöcsén nevelkedtem, jó dolog a linux, de inkább csak szerveren kedvelem gui nélkül :)

Szüval, volt memtest, cseréltem alaplapot, kivettem a videókártyát, kivettem a memóriák felét amire gyanakodtam, cseréltem az usb hubot. Sőt egy kis kóla miatt cseréltem a billentyűzetet is.
Már csak az egér, a táp és a proci maradt a régi.

Én max a tápra gondoltam korábban, de mivel nem indul újra, csak kék halál, ezért elvetettem.
Most tleg megint pár hét próba jön, ha nem lesz halál, akkor az usb volt. (igen, több hét alatt szokott előjönni a halál)

Na, akkor megint nem világos. Ha több hét kell a kékhalálhoz, akkor ezt legalább ennyi ideig Linux alól is tesztelni kellene, nem?

Azt írtad, cseréltél alaplapot, CPU-t viszont nem. A memory management szerintem a CPU-ban van. AMD-nél mindenképpen, Intelnél fogalmam sincs, olyanom nincs. :) Nem kellene próbát tenni? Bár szkeptikus vagyok, nehezen tudok elképzelni olyan CPU hibát, amelynek ilyen következménye van.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Intel i5 a drága, ha lenne most rá zsetonom, akkor vennék egy i7-et, de sajna nincs cseredarabom :)
Én még nem láttam procit elromlani, hogy őszinte legyek. Nem is hallottam még olyanról akinél elromlott, vagy látott volna, hallott volna ilyenről. Biztos létezik rossz proci, de szerintem itt most kicsi ennek az esélye. Több mint 2 éven át ment jól, mi történhetne vele ennyi idő után...

Egyrészt azért futtatom winen a témát, mert folyamatosan változtatok valamit, pl most kiiktattam az usb gyanús portjait. Tesztelnem kell, hogy jön e hiba, ha több hónapig semmi, akkor ez volt a gond. Így tudtam kizárni a hardverek többségét, pl a videókártyát.

Ha átmennék linux alá és mondjuk 1 hónap múlva ott is kapnék valami hibát, nem tudnám, hogy melyik hardver okozza, hacsak nincs szerencsém valami loggal.

És őszintén szólva egyre jobban hiszek a szoftveres problémában, meg abban, hogy a linux nem fagyna be tőle, ha az is lenne.

Offtopic:
Sok számít attól, hogy írják meg a progit. Tanulgatni fogom a PIC procik programozását, vettem programozót hozzá. Ki akartam próbálni a programozó szoftvert is a pc-n. Ráböktem benne a read-ra ami beolvassa a prociból az adatokat. De az folyamatosan hibát dobott egy nem lekezelt kivételről és leállt. Mint kiderült, csak egy selectet kell lenyitnom és beállítanom rá értéket, mert ők csesztek egy try-catch-al kezelni és közben ellenőrizni, hogy kiválasztottam e valamit.

Arra akarok kilyukadni, hogy ha létezik olyan cég aki hasonló hibákat tud alkotni nagyban, akkor az az MS.

No igen, a függvények nem azért adják vissza a hibakódokat, hogy a programozó magasról tegyen a visszatérési értékekre. PIC jó móka egyébként, én mikrokontrollereket szeretek nyüstölni. :)

Amúgy írd már meg akár hetek, hónapok múlva is itt, ha jutottál valamire a problémával kapcsolatban.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Kollégám nagy zseni a PIC-ekben meg a hardverkészítésben, 3 éven át nézegettem miket lehet alkotni a témában és megjött a kedvem. Csak az a fránya fizika amiben le vagyok maradva. Az assembly lófütty ahhoz képest :)

Mindenképp beszámolok róla, ahogy most is tettem :D
Több mint 3 hónapos a kérdés....

Oh, boy - oh, boy.
Láttál te már processor revision history-t?
Egy ilyen végig olvasása után csodálkozik az ember, hogy nem fagy folyamatosan a gép.
Egy példa:
http://www.intel.com/content/dam/www/public/us/en/documents/specificati…
Microcode változtatásokkal a hibák egy részét lehet workaround-olni, de javaslom a 10. oldalon kezdődő errata sheet tanulmányozását, különös tekintettel a "Status" oszlopra. A legtöbb helyen az áll, hogy: "No Fix".
Keress rá a "Hang"-re, lesz egy jó pár.
Random példa: "BJ80 (No Fix): Repeated PCIe* and/or DMI L1 Transitions During Package Power States May Cause a System Hang"

A linkelt errata egy teljesen átlagos processzor errata. A legtöbb hasonló jellegű.

Az SD kártyaolvasó pedig tipikusan az a hardver, ami gyakran tartalmaz closed source blob-okat. Ki tudja micsoda gányolások lehetnek bennük...

Simán lehet egy processzor bug is, de a korábbi hozzászólókkal egyet értve: ez sok minden lehet. Pl. USB3 driver hiba is.

Üdv:
Dw.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Oké, de ez minden prociban ott van, nem?
Akkor viszont mindenkinél ugyanígy kéne hibáznia az adott op rendszer alatt.

Nyilván ha nyilvános a hibalista, akkor azt az MS valamennyire csak kezeli, ignorálja.
Nyilván nincs tökéletes termék, de azért a hardverek esetében nem lehet kiadni olyan hibás állapotban ami ennyiszer kiakasztja a gépet.
Vagyis ki lehet, de a vége visszahívás lenne, vagy szoftverfrissítés (pl alaplap esetén).

Tehát ne keverjük össze a nagyon ritkán elforduló hibákat a pár hetente beütőkkel.

Lehet olyan hiba is, ami csak bizonyos kombinációban jön elő és simán kiadják úgy, hogy semmilyen visszahívás nem lesz. Vagy csak bizonyos szoftver ugrasztja ki a hardver hibát a bokorból (Samsung SSD aszinkron NCQ vs linux kernel).
Manapság már mindannyian publikus béta tesztelők vagyunk.
Régi példa: Abit BP6 alaplapon integrált HPT366 vezérlő. Fagyott, mit a veszedelem. Egy idő után BIOS frissítéssel workaround-olták. De az a sebesség rovására ment...

Abban lehet bízni, hogy a te hibád - ami eredhet akár az USB elégtelen tápfeszültségéből is - kellő számú más felhasználónál is jelentkezik. Nem olyan gyakran használnak USB HUB-ot manapság.

Üdv:
Dw

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Az szép!

Részemről csak az AMD762-es chipset watchdog-jában sikerült találni - szép fagyásokat okozott. Persze kiderült, hogy már rég ismert volt - csak nem olvastam eléggé utána. Utána már nem csodálkoztam, hogy nincs hozzá rendes Linux driver...

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

Elbizonytalanodtam. Lehet, nem bug, hanem tervezett ostobaság volt? Mondom is, miért. Egy kódrészben tiltanom kellett az IT-t. Utána viszont attól függően, hogy az adott kódrészt megelőzően engedélyezve vagy tiltva volt, az eredeti státuszt állítottam volna vissza. Ezt úgy csináltam, hogy

LD A, I
DI
PUSH AF
...
POP AF
JP PO, A1
EI
A1:

Tapasztalatom szerint viszont olykor A1: címkéhez érve tiltva maradt az IT, már feltéve, hogy eredendően engedélyezve volt. Azért egyébként, mert „előreszalad” a CPU állapotautomatája, s engedélyezett IT mellett az éppen végrehajtás alatt lévő LD A, I utasítás alatt tiltja az IT-t, ha az kérésre kerül, így hibásan a P/V-be már 0 íródik. Értem én, hogy elfogadott IT kiszolgáló rutinon belül tiltódnia kell automatikusan az IT-nek, csak ez így szívás, mert ez még az ISR előtt történik.

Azért bizonytalanodtam el, mert egy Z80 doksiban most, így cca. 25 - 30 év távlatában az alábbit olvasom az LD A, I utasításnál:

P/V contains contents of IFF2.
If an interrupt occurs during execution of this instruction, the Parity flag contains a 0.

Egyrészt, akkoriban erről nem tudtam. Másrészt nagyon jó, hogy ezt leírják, csak innentől kezdve nem nagyon használható az LD A, I utasítás az IT flag kinyerésére. Persze lehet két LD A, I egymás után, s össze lehet OR-olni a kapott P/V flag-eket, de mi van, ha mindkettőbe belecsap egy-egy IT? Akkor csináltam egy kevésbé rossz programot? Remek...

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha már úgyis állandóan feléled ez a zombi topic :)...
Egy viszonylag friss tapasztalat, ugyancsak USB3-al.

Sacc 2-3 éves Dell konzumer laptop, 3. generációis i5, friss, legális Windows 8.1, utolsó driverek, nagyrészt a Windows Update-ről.

Oberon digitális cert tároló nem megy az USB3-as portokban, az Intel USB2-őn minden ok. Frissítettem még az USB3-as drivert, aztán elmagyaráztam hogy csak a jobb oldalra dugják be.