Ismeretlen eszköz a vízórára

Fórumok

A héten a DRV munkatársaitól több hívást is kaptunk, miszerint a vízórára szivárgás és csőtörés behatárolása céljából egy mágnessel a csőre rögzíthető eszközt kell helyezni a vízóra aknánkban. Többszöri megkeresés után végül is elhelyezték az eszközt. (Valóban DRV -sek voltak, céges kocsival jöttek.) Az ügyfélszolgálat ezidáig nem adott bővebb tájékoztatást az eszköz céljáról, működéséről.
Mit lehet tudni erről az eszközről? Másnál is volt már ilyen?

Hozzászólások

A mérő elé v. mögé tették? Általában az szokott ugye lenni, hogy a mérőig [még azt is beleértve] tart a hatáskörük. Egyébként nem nagyon értem h mit csinálhatna egy ilyen ketyere a szivárgással. Szóval gyanús.

Nem egészen értlek. Az lenne a cél, hogy a korábban felszerelt és elszámolás alapját képző mérőt egy másik mérővel ellenőrizzék?
Tehát ez régebben úgy volt - és amennyire tudom most is így van - ha a szerződött felek (fogyasztó, szolgáltató) közül valamelyik kételkedik az elszámolás alapját képző mérő "pontosságában", akkor kérheti annak hatósági ellenőrzését. Ez a vitatott vízmérő lecserélésével jár együtt, és a szolgáltatótól független hatóság fogja ellenőrizni egy a célnak megfelelő berendezéssel a leszerelt mérőt. Az ellenőrzésnél mindkét fél jelen lehet. Lehetséges h a szolgáltató ennek az eljárásnak a költségét akarja megspórolni azzal, h előzetesen saját kivitelezésű ellenőrzést végez, és ha abból látszik a pontatlanság csak akkor kéri majd a hatósági ellenőrzést. Ugyanis ha ő kéri a hatósági ellenőrzést és annak az lenne az eredménye h mérő pontosan mért, akkor ő fizeti a költségeket.
Amit nem értek, hogy ehhez miért kéne előtte ill. utána is mérni!?

Csak elméleti síkon:
Ha a mérő után van valami probléma, akkor a szolgáltató felteszi a kezét, hogy ahhoz semmi köze, oldja meg az előfizető. Így aztán milyen alapon akar a mérő után bármit is elhelyezni a rendszeren?

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Mivel nálunk fél éve az ajtón kívülről is megszólítható leolvasó van felszerelve, gyanítom, hogy ez is az.

Más kérdés, hogy ugyanezzel a csomópont és részágainak lekérdezésével tényleg gyorsabban kideríthető az is, hogy kb. hol szivárog a földbe (vagy gondosan elhelyezett közlekedőedényekbe) esetleg jelentkező vízdeficit.