Oktatás, oktatási rendszer

Meg is ragadnám az alkalmat, egyben up a topicnak. ;)

Engem leginkább az érdekel, hogy hogyan lehet jól kezelni azt, hogy a gyerekek különböző területeken különböző képességekkel rendelkeznek. A másik topicban írtad, hogy ez neked elég jól megy a matematikával. Ha visszaemlékszem a középiskolára, konkrétan a matematikát úgy tanították, hogy a ~30 fős osztályt két részre bontották, méghozzá úgy, hogy 9. osztályban írattak egy felmérőt, ami alapján mindenkit besoroltak az egyik csoportba. Szerintem ez a legrosszabb megoldás, amit erre a problémára kitalálhattak, mert egyrészt ekkor nem feltétlenül a valós képességeket sikerült felmérni, hanem az általános iskolából hozott ismereteket, amiket vagy jól tanítottak neki, vagy nem. Másrészt nem hiszem, hogy a középiskolai anyag minden részén egyformán jól teljesítenek a diákok, vagyis előfordulhat, hogy hiába volt jó valaki pl. egyenletek, egyenletrendszerek megoldásában, ha pl. trigonometriában komoly problémái adódnak. Érdekel, hogy ezt hogyan lehet jól kezelni, hogyan lehet mindenkit egyformán motiváltan tartani és a megfelelő nehézségű feladatokat adni, ami se nem túl könnyű, se nem irreálisan nehéz.

Talán ehhez kapcsolódik az is, hogy általános- és középiskolában a rossz jegyet, pláne a bukást mindenki annak tulajdonítja, hogy a gyerek nem tanul. Pedig sokszor a tudás nem elég, a képességek is kellenek, amik nincsenek mindenkinél ugyanúgy meg, vagyis a szükséges időbefektetés is eltér. Esetenként annyira, hogy a diák még ha akarja sem tudja a rendelkezésre álló idő alatt olyan szinten elsajátítani a rajta számon kért tudást, amivel jó jegyet szerezhet. Egyetemen én úgy tapasztaltam, hogy a kettes nem azt jelenti, hogy "hülye vagy, de inkább átengedlek csak ne találkozzunk még egyszer"*, hanem hogy "elérted a minimum szintet, megfeleltél". És az egyes sem azt, hogy "ebből menthetetlenül hülye vagy"*, hanem hogy "ennek fuss neki még egyszer". Remélem érthető, mit akarok kifejezni. Persze ebben az is segít, hogy egyetemen egy tárgy ismétlése nem jelent automatikusan bukott (fél)évet, minden mással lehet tovább menni. Mi a véleményed ezzel kapcsolatban, vajon csak én látom így, vagy tényleg lehetne változtatni ezen a szemléleten?

*: nyilván ez erős túlzás, csak hirtelen nem tudom jobban megfogalmazni

Ez nem annyira az oktatási módszertanhoz kapcsolódik, csak simán érdekel, hogy látod. :) Én középsuliban végeztem informatika szakon, majd egyetemen folytattam mérnök informatika szakon. Az egyik legjobb döntésemnek tartom, hogy nem gimibe mentem, bár először máshogy terveztem. (Igaz a középsulis informatika nem egészen az volt, amire számítottam, és egyetemen is hiányzott néha a gimis erősebb matematika, fizika.) Ugyanis szerintem gimnáziumba kétféle diák megy. Az egyik, aki már 14 évesen is pontosan tudja, mit akar csinálni, és tudja, hogy ehhez erős alapokra lesz szüksége. A másik, akinek fogalma sincs, mit akar csinálni, legfeljebb azt érzi, hogy a reál vagy a humán ismeretekben jobb. (Ebben semmi rosszat nem látok egyébként, nem belekötni. :)) A kérdésem az, hogy egyrészt ezt te hogyan látod tanárként, valóban megvan ez a két csoport, vagy csak nekem rossz a statisztikai mintám? Másrészt akik tudták mit akarnak, általában arra is mennek tovább, vagy a többségnek megváltozik az elképzelése? Illetve akik konkrét tervek nélkül érkeznek, azok végül megtalálják, mivel akarnak foglalkozni, vagy 4 év* után ugyanott vannak a pályaválasztás terén, ahol addig?

*: tudom van 6 és 8 osztályos gimnázium is, de azok a diákok 14 évesen nincsenek abban a döntési helyzetben, amiben a többiek

én már többnyire ott leírtam, mit gondolok, de érdekel, mi lesz itt...
--
blogom

Subscrible.

Örülök, hogy nyitottad ezt a topicot, meg annak is, hogy van még Magyarországon tanár, aki nyitott a kritikára.
Mgosztanám veled a tapasztalataimat.
(A szeretném tisztázni rész: eredetileg biológus vagyok, de bioinformattikával kapcsolatos tárgyakat tanítok finn és magyar egyetemeken, finnországban nemzetközi programokban. Négy gyerekem a finn iskolarendszerben tanul. Édesapá egy magyar szakiskolában szakmai tárgy gyakorlatát tartotta egészen az tóbbi évekig. Ezek alapján úgy érzem, hogy elég jó rálátásom van a finn iskolarendszerre alaptól a felső fokig, a magyarra inkább csak a felső fokra, kis kitekintéssel néhány amerikai, kínai, indiai, arab egyetemekre.)
Az a benyomásom, hogy a fő különbség a finn és a magyar közoktatás között, hogy a magyar a legjobb diákokat akarja minnél erősebb szintre felhozni, míg a finn az átlagot. A magyar diákok legelidtje nemzetközi diákolimpiákat nyer, a finn diákok meg PISA tesztben világelsők.
Én magam sokat köszönhetek a magyar rendszernek (OTDK, OKTV, egyéb tanulmányi díjak). Mégis azt mondom, egy átlag diák itt Finnországban előbbre jut. Itt már nagyon korán megkezdik a fakultációt (felső tagozat), az egyéni tanterveket (középiskola). Amit a másik topikban mondogattak, miszerint a szakácsnak miért kell egyenletrendszereket megoldani, az itt úgy megy, hogy a középiskolában nagyon kevés a mindenkinek kötelező tárgy, de bárki választhatja, felveheti a neki kedves tárgyakat. Nézetem szerint itt sokkal inkább rá merik bízni a gyerekre, a családra, hogy kiválasszák, az ő érdeklődésének/családi hagyományiknak melyik tárgyak valók.
Valaki azt is hozta a másik topicban, hogy amit nem kérnek számon, azt a gyerekek nem tanulják meg. Ez, szerintem a magyar pedagógia oktatás teljes csődjét jól szemlélteti. A (nemzetközi) pedagógiaiai szakirodalomban már vagy ötven éve meghaladott nézet ez, a nyolcvanas években (többek között) épp egy Svédországban dolgozó magyar pedagógia kutató publikált rengeteget a témában. Sajnos Magyarországra ezek szerint még mindig nem szivároktak be az utolsó fél évszázad pedagógiai eredményei...
Ami a felsőoktatást illeti: A diákok kiváló elméleti képzést kapnak, de szinte semmit arról, hogy az elméletet hogyan fordítsák le a gyakorlat nyelvére, illetve, hogy a tudásukat hogyan kamatoztathassák, hogyan alapítsanak vállalkozást, hogyan forgassák vissza az ország gazdasága, és a maguk javára. Azért a magyar fiatalok szinte kivétel nélkül csak alkalmazotti perspektívában gondolkodnak, míg itt naygon sok céget alapítanak nagyon fiatalok.

A magyar oktatás legendásan kiváló, legalábbis a magyarok szeretik ezt gondolni. Sajnos ez a kiválóság kívülről nem igazán látszik, a magyar oktatásból kikerülő fiatalok se nem jó munkaerők (nem tudják a gyakorlatban alkalmazni az elméleti tudásukat), se nem jó vállalkozók (alig vannak vllalkozási, gazdasági ismereteik).

Csaba