Segítségkérés

Segítségkérés

Hozzászólások

1991-ben kezdtem el egy HP-Apollo UNIX-os munkaállomáson (egy CAD programmal) dolgozni. Az op. rendszer HP UX 7.05 volt. Saját rendszergazdám voltam, nem is volt semmi gondom, bár amatőr vagyok, kisebb shelleket, meg néhány adminisztrációt segítő programocskát meg tudtam magamnak írni, amikor kellett. Azután sajnos kissé távol kerültem a dologtól, és bár néhány Linux-szal is megismerkedtem az idők során, de sajnos az a világ, amelyben én dolgoztam, nem ebben az irányban haladt, így az utóbbi években én is leginkább Windows-os alkalmazásokral lettem kénytelen áttérni. Most úgy adódott, hogy szerettem volna feléleszteni a UNIX-os múltat, egy előszedendő régi munka kapcsán, ám kiderült, hogy a munkaállomás egyik 200 MB-os SCSI merevlemeze, (de szerencsére nem a /) nem működik. Sajnos időközben megszűnt a termék gyártó általi támogatása, és az alkatrész ellátása is, ezért kiderült számomra, hogy milyen sebezhető a felhasználó kapcsolata a technikai eszközeihez, különösen, ha a PC-s világtól eltérően gyakorlatilag nem állnak műszaki adatok a felhasználó rendelkezésére. Mivel ez egy nem túl gyakori rendszer, fordultam e fórumhoz, hogy tudna-e valaki tanácsokkal segíteni ilyen hardware közeli probléma megoldásában:
Az eredeti HDD-k Rodime RO3259T Type E1
LR66854
12V 2.5A
5V 1.0A
A csatlakozó 2x25 tűs nőstény, a táp a szokásos 4 tűs (P3)
-hogy lehet felismertetni egy mai min 10 GB nagyságrendű HDD-t egy olyan rendszerrel, amely 2x200 MB-al, és egy 750 MB-os külső háttértárral évekig működni tudott (Bootrom Rev 2.0: HP98265 SCSI (S 32))?
-mekkora lemeznek látná a rendszer ezt az új eszközt?
-hogy kell az új nod-ot létrehozni?
-a System Administrator Managerrel be lehet-e illeszteni, vagy valamilyen manuális módszert kell alkalmazni?

Előre is köszönöm, ha valaki segíteni tud!
Anynymus