Windows 10 Insider Preview Build 14328 PC-re és mobilra

Windows Ink

Gabe Aul, a Microsoft Engineering Systems csapatának alelnöke tegnap bejelentette, hogy elérhető mind PC-re, mind mobilra, tesztelésre a Fast Ring csatornát követő Windows Insider-ek számára a Windows 10 Insider Preview Build 14328. A mobilosok sok újdonságra ne számítsanak, mert ez csak eggyel újabb build, mint amit szerdán kiadtak. A PC-sek számára izgalmasabb lehet a build, mert ez egy MAJOR, azaz nagy build, benne számos újdonsággal. Ilyen újdonság például a Build 2016-on bejelentett Windows Ink funkció, amely kézírással jegyzetelést tesz lehetővé, úgy, ahogy azt az ember tollal papíron tenné..

Részletek a bejelentésben.

Hozzászólások

"Ilyen újdonság például a Build 2016-on bejelentett Windows Ink funkció, amely kézírással jegyzetelést tesz lehetővé, úgy, ahogy azt az ember tollal papíron tenné.. "

Berakták a paintet a Windowsba?

Felhős paint :P

Amikor Windows-eszközével kommunikál beszéd, írás (kézírás) vagy gépelés útján, a Microsoft olyan információkat gyűjt a beszédről, szabadkézi bevitelről és gépelésről – a Naptár és a (névjegyalbumként is ismert) Kapcsolatok alkalmazásra vonatkozó információkat is –, amelyek segítenek abban, hogy személyre szabott felhasználói élményben legyen része.

Szerintem ez a kérdés egyszerűen eldönthető. :) Ha a cég ezeket a feature-őket a felhasználói élmény fokozására opcionálisan ajánlja, de ravasz akadályoktól mentesen könnyen kikapcsolhatóvá teszi és okos trükkökkel nem ez irányba próbálja kényszeríteni a piacot, akkor valószínűleg nincs más komoly érdek a háttérben.

"ravasz akadályoktól mentesen könnyen kikapcsolhatóvá teszi"

ne legyenek illúzióid, vélhetően senkinél nem kapcsolható ki teljesen. ha a Google control panelén kikapcsolt állapotba húzol minden szart, akkor nem fognak monitorozni? vagy a MS-nál ue? végül is kiírják a képernyődre, hogy okés haver, akkor téged békén hagyunk, és talán még a szívükre is teszik a kezüket. hhhhh. a felhasználói élmény fokozása rizsa is csak részben állja meg a helyét.

--
Vortex Rikers NC114-85EKLS

A VPN dial-out user experience-el tényleg semmi gond nincs? Hogy kb 6 kattintás kitárcsázni egy vpn-t out of the box?

Nem tudom elhinni, hogy ezeket az újitásokat többen kérték, mint az óra melletti kapcsolatkezelő fejlesztését.

Ill. nem is fejlesztését, hanem a butitás visszavonását.

Röhej, hogy a W7 óta folyamatos a visszafejlődés ebben a témában.

Ott még egy kitárcsázott kapcsolaton lehetett jobbkatt-al status-t, properties-t kérni.
W8-ból ezt kivették, ott, ha a státusz érdekelt kb 4 kattal távolabb, a network and sharing centerből lehetett eljutni.
W10-ben pedig már a kitárcsázás is vagy 4 kattal több lett, vicc.

Ideje lesz rávegyem magamat egy saját kapcsolatkezelő megírására, mert nagyon sok vpn-t használok.

Valóban, egyre jobban el van dugva.
Feedbackre fel!

Üdv,
Marci

- De hiszen a tervek ki voltak állítva.
- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam õket.
- Ott van a kiállítási részleg.
- Zseblámpával.
- Talán leszakadt a villanyvezeték.
- Meg a lépcsõ.
- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?
- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következõ felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!

Ezügyben kicsit szkeptikus vagyok. Rákeresve a problémára, millió találat van, általában az a megoldás, hogy irjuk bele batch file-ba a kitárcsázó parancsot, meg az elbontó parancsot és tegyük az asztalra. (másból se állna az asztalom mint ezekből)

Őszintén szólva nem néztem meg connect-en, de nagyon meglepődnék, ha nem lenne már csillió bejelentés ezügyben. Főleg az keserit el, hogy folyamatos a visszafejlődés ezen a téren. Nem hiszem el, hogy w8 butitása idején nem volt szintén csillió bejelentés amiatt, hogy jöjjön vissza a status és properties jobbklattyra és ahelyett, hogy hallgattak volna rá, w10-ben még hülyébb lett a kapcsolatkezelő. Ezek után feleslegesnek érzem, hogy én is bejelentsem, hogy a w10-en gyakorlatilag használhatatlan a kapcsolatkezelő.

(egyébként érdekes, nekem ez az egyetlen komolyabb gondom a w10-el, de ez nagyon fáj. Van még pár kényelmetlenség, de az megszokható és cserébe kap sok okosságot az ember, de ez a rész egyszerűen katasztrófa)

Ezt sajnos nem érzem.
2-3 éve feldobtam egy feedback-et a mobilos remote desktop kliensre (uservoice-on azt hiszem), hogy lehessen felbontást állitani, mivel értelmetlen párcolos, fullhd-s, sőt 4k-s kijelzőkön nativ felbontású remote desktopot használni amin semmit nem látsz olyan kicsi a desktop és a sávszélességet is pazarolja.

Pár hét alatt több mint ezer szavazatot kapott, az első 10 kérésben biztosan benne volt.

Hivatalos válasz az lett rá, hogy a mobil készülékeken nem lehet a felbontást beállitani, mert nem engedi az oprendszer.
Olyan részletesen irtam le, hogy teljesen kizárt, hogy komolyan félreérthette volna bárki, hogy a mobil felbontását akarnám megváltoztatni és nem pedig az rdp kapcsolat felbontását, amit az összes más rdp kliens tud.

És persze semmi nem történt, jött ezer új verzió, teljesen értelmetlen és/vagy huszadrendű új feature-ökkel, miközben ez egy nagyon alapszintű probléma. Most vagy én érzem nagyon-nagyon rosszul a prioritásokat, vagy valami más nem stimmel, de kicsit belefáradtam, hogy ennyire triviális hibákat jelentgessek.

Talán épp olyan hibát jelentenék be, amit más ezer ember még nem jelentett, nincs rá ezernyi sirás a neten, mert arra még azt gondolnám, hogy hátha tényleg nem tudnak róla.

Szerk: bár ez pont nem az amit én irtam, hanem egy 1 évvel ezelőtti bejelentés ugyanarról, messze ez vezeti az összes szavazatot: https://remotedesktop.uservoice.com/forums/272085-remote-desktop-for-an…

"a mobil felbontását akarnám megváltoztatni "

Szerintem pont hogy ezt nem engedi a mobil rendszer. Persze a te problémád megoldásához nem is kellene felbontást állítani, csak értelmes skálázással (dpi függvényében) megjeleníteni a távoli asztal képét.

Semmi dpi függvényében.
Ha azt mondom, hogy 640x480-as rdp-t kérek, akkor úgy kell képiteni a kapcsolatot (ez az rdp protokoll része, semmi köze a kliens eszközöd nativ felbontásához) majd átméretezni a kapott képet a nativ felbontásra és megjeleniteni a képet.
Pont úgy ahogy bármelyik videólejátszó is teszi, amikor (99%-ban) nem a nativ felbontással megegyező felbontású filmet nézel.

Nagyon-nagyon egyszerű a dolog, semmi köze ahhoz, hogy mit enged meg a mobil rendszer.

Még azt is megkockáztatnám, hogy valószinűleg zéró valós fejlesztést igényel, most is tudnia kell a kliensnek, egyszerűen nincs kivezetve az UI-ra ez a paraméter. Márpedig enélkül használhatatlan a hivatalos kliens egy nagyfelbontású telefonon.

Arra gondoltam, hogy ha egy 640x480-as képet kérsz, akkor azt kapsz, de a kliensed mondjuk 2x-es nagyításban rajzolja ki eléd, ha a telefon dpi-je arra enged következtetni, hoy a pixelsűrűség kétszer akkora mint a normális.

Hogy mi a normális? Nem tudom, valami alapján megállapították css-ben is a device pixel ratio-t.

Nem ertem mi a baj. A win mindig is figyelt arra hogy fokozza a felhasznaloi elmenyt. Egy akarmi elerese altalaban minimum 4-8 kattintast igenyelt. Ekozben fugyelt arra, hogy bemutassa a termekpalettajat, a win3.11es ikonoktol kezdve a win98as dialogusokig. De igy megismerhetted a rendszered. :)
Vissza a gyokerekhez. Csak most mar csunya is. :)