Nem lesz Windows 8.1 Update 2; Viszlát Patch Kedd, Hello Update Kedd

Brandon LeBlanc tegnap arról blogolt, hogy ahogy azt korábban már jelezték, az a céljuk, hogy folytassák a Windows fejlesztések szállítását a szokásos, rendszeres frissítéseken keresztül, annak érdekében, hogy még gyorsabban reagálhassanak a partnerek és ügyfelek visszajelzéseire. Végül is rendelkeznek már egy havi rendszerességű frissítési folyamattal, amely biztonsági és nem biztonsági frissítéseket juttat el az ügyfelekhez (Patch Kedd).

Ezt észben tartva, ahelyett, hogy hónapokat várnának míg összejön annyi fejlesztés, hogy azt egy Update formájában kiadják - ahogy ezt tették a Windows 8.1 esetén az Update-tel - az ügyfelek számíthatnak arra, hogy erre a célra felhasználják a már létező havi frissítési folyamatukat (Patch Kedd) és azon a megszokott biztonsági és nem biztonsági frissítések mellett további fejlesztések eredményeit is eljuttatják az ügyfelekhez. Ugyan LeBlanc ezt szó szerint nem mondta ki, de ezzel a Patch Kedd megszűnik és egy újabb kifejezés - az Update Kedd - veszi át a helyét.

LeBlanc azt is közölte, hogy a fentiek miatt - a pletykák ellenére - nem terveznek "Update 2"-t kiadni a Windows 8.1-hez.

A fenti bejelentés nem okoz változást a Microsoft egyéb frissítési csatornáiban. Továbbra is életben marad a Windows Update (WU), a Microsoft Update (MU) és Windows Server Update Services (WSUS) is.

A részletek itt olvasható.

Hozzászólások

Lesz ebből még rolling release :)

Windows 8.1 DLC pack, csak most, csak neked €40 áron. További információk a steampowered.com oldalon.
- új háttérképek
- új driverek
- új START gomb (nem menü, mert az csak a DLC3 fogja tartalmazni €80 áron)
- 1/8 méretű csempék

Valami ilyesmire számítok :)

Ebbol kiindulva akkor steamen kivul pedig 30 euro lesz mashol ha nem csak steamen hype-olsz ;o) Cserebe mukodni fog offline is kevesebbert es nem kell szopni a steam-mel ;o)

btw ha mar steam csak ugy eszeme jut a steam is olyan mint a windows hogy mintapelda "hogyan NE csinaljunk online boltot" de persze a sales-esek/marketingesek megoldjak?

> engem meg az érdekelne, hogy mi a sz*rt tölt le a win7 majdnem napi gyakorisággal mint frissítéseket...
Nem túlzás ez egy kicsit? Mondjuk az igaz, hogy már nincs W7-es gépem, de a W8 kb. hetente egyet tölt le, de az kb. fél perces procedúra telepítéssel együtt. [szerk: bocs, de, hülye vagyok, az egyik munkahelyi gép (ez, amiről írok :D) még hetes, de ez sem tölt le túl sokat.]

> Mert csak annyit vesz észre az ember, hogy egyre lassabb lesz a gép...
Ez meg egy urban legend, a Windows nem lesz magától lassabb. Azért tenni kell. Video related: https://www.youtube.com/watch?v=eY-UHdswFkg

a video szép (tényleg!), de semmit nem igazol.

Lehet, hogy urban legend, de amikor barátnöm Toshiba laptopját x év után újra installáltam XP-vel, akkor az frissített SP3-ra - a felhasználói élmény messze nem ugyanaz, mint amikor vettük a gépet az eredeti XP-vel SP nélkül.

--------
HOWTO: Zentyal+Zarafa+Setup+Outlook+Thunderbird+mobilephone sync

A másik része, hogy az összes update folyamatnál szépen csinál visszaállítási pontot (beállítás-függő), uninstall infókat (gyakorlatilag minden felülírt fájlt lement előtte) stb. A visszaállítás ponttal töredezik a lemez (a másolgatott fájlokkal úgyszintén), az uninstall infókkal teleszemeteli a registry-t stb. (nem véletlenül jött ki pl. ez: http://support.microsoft.com/kb/2852386)

BlackY
--
"en is amikor bejovok dolgozni, nem egy pc-t [..] kapcsolok be, hanem a mainframe-et..." (sj)

Az XP SP2-ról SP3-ra frissítés kb 50-70%-os lassulást okoz.
Az is urban legend hogy valamelyik Office verzióba volt egy repülőgép-szimulátor játék elrejtve? Hogy lassítsa a gépet?
Egyszer 4.5 évig használtam úgy Debiant hogy kb. semmit sem lassult a telepítési állapothoz képest.
Tudom nincs registry de akkor is

> Az XP SP2-ról SP3-ra frissítés kb 50-70%-os lassulást okoz.
Erről tudsz egy hiteles forrást mutatni? Én nem vettem észre hogy anno belassult volna a gépem.

> Az is urban legend hogy valamelyik Office verzióba volt egy repülőgép-szimulátor játék elrejtve? Hogy lassítsa a gépet?
Az, hogy volt, az nem urban legend. Az, hogy direkt azért volna benne, hogy lassítsa a gépet, már igen. Nyilván, mert amúgy egy iszonyat egyszerű animációtól már csak "belassul a gép".

Microsoft Malicious Program Removal Tool - vagymicsoda...

Amugy a blogbejegyzesben en ettol visitottam fel:
"Precision touchpad improvements – three new end-user settings have been added: Leave touch pad on when a mouse is connected; allow right-clicks on the touchpad; double-tap and drag." - "2014 a Windows 8.1 Desktop Eve" ;)

(masreszt nalam a Win8.1 ott halt meg, hogy nincs dobozos kiadas)

Nabazmeg, ez hiányzott, mint egy kiadós hasmenés...

Már itt is terjed a retardizmus.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

nem használok, crack-et meg cheat-et a játékokhoz és nem rakok fel minden adware-t, felrakok a legujabb drivereket és frissítéseket, így nálam nem lassul a win xp/7/8/8.1
"kék halál"-t is csak szökőévente láttam
ennek ellenére elvi okokból saját célra WoW-on kívül mindenre linux-ot használok.