A Nokia megerősítette, hogy a 808 PureView volt az utolsó Symbian-os telefon

"A Symbian mostantól hivatalosan halott". - írja a TechCrunch. A Nokia ma reggel kiadott pénzügyi jelentése megerősítette, hogy a tavaly kiadott Nokia 808 PureView volt az utolsó Nokia készülék, amely Symbian operációs rendszerrel érkezett.

A részletek itt és itt.

Hozzászólások

Micsoda? Az öntökönlövés?

A zuhanásban a főszerepet a mobilgyártó részleg játszotta, ami a társaság összbevételének közel felét teszi ki. A divízió nettó árbevétele 36%-kal esett a negyedik negyedévben év/év alapon. Okostelefonoból 66%-kal adott el kevesebbet a cég, mint egy évvel ezelőtt, ami annak tudható be, hogy a Windows operációs rendszerrel működő okostelefonok értékesítései egyelőre nem tudják ellentételezni a Symbianos készülékek eladásainak zuhanását.
http://www.portfolio.hu/vallalatok/telekom/itt_vannak_a_nokia_varva_var…

Azert dobtak, mert nem volt ra igeny

Butaság. Elop kijelentése előtt emelkedtek a Symbian-os készülékek eladásai, még ha a piaci részesedés csökkent is. Gugli a barátod.
Azért dobták a Symbian-t, mert Elop dobni akarta. Így nincs mivel összehasonlítani a Windows-os eladásokat.

,,Elop kijelentése előtt emelkedtek a Symbian-os készülékek eladásai, még ha a piaci részesedés csökkent is."

Az iphone megtörtént csak nem volt hatással* a symbian piacára.

*minőségi hatással. Mennyiségileg nyilván csökkent vagy nőtt a symbian iránti kereslet, de alapvetően nem sok közös halmaza van a vásárlóiknak

Puppy linux felhasználó

hogyne lenne kozos halmaza a vasarloinak? iPhone elott (2007) es kezdo eveiben mondjuk, ha valaki okos(abb) telefont akart venni akkor az egyetlen (mainstream) lehetoseg a nokia es symbian volt (nem pedig a hü symban rajongok vettek, hanem mindenki aki "mailezni" akart a telojarol). Par evre ra apple az egesz piacot szorostol borustul felfalta es mar nem csak a hü apple rajongok es a geek-ek vettek, hanem ez lett a mainstream telefon. Tehat a kozos halmaz az a csekely hatalmas resze az emberisegnek aki vesz uj telefont, raadasul meg sokkal tobben is mert az okostelefon millioszor jobban elterjedt. Jo pelda erre, hogy en nekem eszembe se jutott regen symbian-os telot venni, mert az mar akkor annyira gagyi volt (annek ellenere hogy jobb meg akkro nem volt nala) hogy semmi ertelmet nem lattam. Akkorirban tenyleg nem kellet nekem se mas, mint egy megbizhato csinos nokia alap telo (nem "csucs" symbianos).

Az a kis túlzás nem férne át egy nagyobb méretű alagúton. Mai napig eljátszom a gondolattal, hogy megjavítom az S80-as gépezetet. Sajnos esélytelen, és nem lehetne frissíteni. Az az Iphone 'ami előtt' stb.. még nagyon nem volt okos telefon. Egy gyönyörű játékszer ami szép, meghökkentő, de pl. alapvető multitask, és copy/paste funkcióra sem volt képes. P910-be nem raktak gyro szenzort, de közel ugyanazt tudta. Néhol többet.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logófeldolgozásom :)

Hmmm.. Nekem P800 volt anno, emlékeim szerint két nagy baja volt: az egyik a flip, ami nem villanyos, hanem kijelzőböködős mechanikus, a másik meg a nem olcso, ellenben drága memorysuck, izé, memorystick alkalmazása.
Az előbbire a gyári megoldás a flip pár mozdulattal történő leszedése volt, az utóbbival megy együtt kellett élni.

Igen rezisztív volt, ekkora méretben pontosabb mint a kapacitív. Akárki akármit hazudik.
A flipet ha jól tudom gond nélkül le lehetett szedni, a memorystick meg igen, Sanyi belefulladhatna a hülye sajátszabvány erőlködésébe ma is.
Amúgy nekem Nokia kommunikátorból volt pár darab, bár a 9210-esemet ott helyben elcseréltem volna akkor arra a P900-ra. Tulaja nem akarta. Ide azért írtam, mert az közelebb van az (hamis) isten Iphone ideológiához.
Szerintem az Ericcsonnak, -pláne a Sanyinak- egyszerűen nem volt Steve Jobs-a.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logófeldolgozásom :)

,,Par evre ra apple az egesz piacot szorostol borustul felfalta "
(meg úgy az egész kommented)

Ezt mire alapozod? Nagyon szépen hangzik ez, de egyrészt nem jelent semmi konkrétat, másrészt meg alá kéne támasztani valamivel. A symbian eladások estek az iphone megjelenését követően? Vagy nőttek? Nem találok látványos grafikont, de az olyan chartok alapján, amik egymás után rakják az aktuális negyedévet, meg az előzőt.

Nem vagyok híve az egymondatos böfögésnek, hogy az ,,Az iPhone meg nem történt meg." amikor az adatokból látszik, hogy nem történt meg, nem csökkentette, de inkább növelte a symbian eladásokat is (ahogy az egész piacot).

"Nem vagyok híve az egymondatos böfögésnek,"

Pedig pont azt csinalod tobb mondatban. Grafikonozhatsz es okoskodhatsz itt, hogy "de a symbian akkor is jelentos es x% a teloknak azon fut blablabla " pontosan tudod mirol beszelek. Lehet a grafikonjaid szerint novekedett a symbiant, de minden hir arrol szol hogy az apple szarnyal a nokia meg bukast bukasra halmoz (mas kerdes hogy volt mibol buknia). Ez a hir is asszem nem arrol szol: az iPhone-nak befelegzett, hanem hogy a symbiannak. Raadasul akar tetszik akar nem, minden telot az iPhone-hoz hasonlitanak manapsag, mindenki ismeri a symbian-ra ezt nem mondanam, hup es mobilarena olvasokon kivul nem hinnem hogy sokan vagnak milyen oprendszer futott az elavult nokiakon.

Parancsolj!

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/ac/World_Wide_Smartphon…

Szerk.: a fenti grafikonhozmég annyit, hogy a Symbiannak az volt a szerencséje, hogy az ázsiai piacokon - az olcsó készülékek miatt, elsősorban Indiában - népszerű tudott maradni egészen mostanáig. Európában már az iPhone megjelenése után nem sokkal földbe állt, az USA-ban meg soha nem is volt jelentős.

Szerk. 2: ebből a grafikonból (Ázsia) látszik, hogy mennyire rajtuk múlt az, hogy nem állt a földbe hamarabb a Symbian:
http://stats.areppim.com/ressources/mobios_as_timeseries_800x574.png

Parancsolj!
http://farm9.staticflickr.com/8221/8417738096_e3932458ab_b.jpg

Itt találsz egy térképet, amiből látszik, hogy hol milyen arányban használtak Symbiant:
http://c-polis.typepad.com/.a/6a00d8347ead2f69e2014e5fcc881d970c-800wi

A kettőből már csak összerakod magad is, hogy a Symbian annyira volt életképes az elmúlt 3-4 évben, mint egy fejbe lőtt rongybaba. :)

Na most ez szerintem megint egy olyan téma, ahol egyesek meg vanna győződve arrol, hogy az MS, mint foellenseg meg Elop tönkretette a Nokiát és a Symbian iránti imadaruk miatt nem veszik figyelembe, hogy a Nokia saját maga alatt is nagyon jol vágta a fat a Symbian mellett még elment a piac.

Egyebkent ha mar MS+Nokia: ezt épp egy Lumia 920-rol irom. Azt kell, hogy mondjam, nagyon jo darab lett maga a készülék is es a WP8 is. Amilyen vállalhatatlan volt a WM a vegen, annyira jo most. A Nokia meg nagyon jo kütyüt rakott ossze kore es egész jo programokkal toldotta meg a rendszert. Összességében nem bántam meg, hogy nem iPhonet vettem.

Szoval nem mondanám, hogy csak a larara van az MS a Nokianak.

--------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Ok es okozat keverese: nem abba halt bele a Symbian, hogy iPhone-ra valtott mindenki, hanem iPhone-ra (es Android-ra) valtott mindenki mert haldoklott a Symbian. A Nokianak jo neve volt. Aki NEM okostelefont akart csak okosabb telefont annak a Symbian kivalo volt. Csak billentyus keszulekre az S60 szerintem a legjobb rendszer volt. Sot, mostanra az erintos feluletuk is szepen kinotte magat. Csak a sok benazasnak, uj platformok gyartasanak, furcsa bejelenteseknek meglett a hatasa es mindenki inkabb kerulni kezdte. A Nokia szerintem nagyobbat hibazott a RIM, mert a kapkodasban meg a regi felhasznaloik is elfordultak toluk. A BlackBerry legalabb a vallalati felhasznaloit kepes volt megtartani.

Mondhatjuk úgy is, hogy a Nokia jövőképe az iPhone előtt ugyanaz volt, mint az iPhone után (mintha nem hitték volna el, hogy kihívójuk van az okostelefon-piacon), csak éppen ez nem jövőbemutató dolog. Ezt a felhasználók nagy része kifejezte úgy, hogy nem vett Symbiant és kész.

En nem igy latom. A Symbian-nal nem volt akkor semmi baj. Rengetegen nem akartak erintos telefont es nekik egy S60-as keszulek kivalo valasztas volt. Megfeleloen fejlesztve, most is az lenne.
A gond ott volt, hogy a Nokia elkapkodta a dolgot es gyorsan osszehoztak egy erintos Symbian-t, ami borzalmas volt, igy a Symbian jovojet is alaastak. Kozben elkeszult az N900 is, uj Symbian platform, uj Linux alapu platform, S60 ledarabolasa, Windows Phone... olyan szinten fregmentaltak a termekskalajukat, hogy meg egy Nokia alkalmazott se tudta volna, hogy melyiket valassza. Ezzel elveszitettek a regi felhasznaloikat, hiszen ok NEM uj platformra vagytak hanem a regi javitasara, es kozben meg nem is sikerult az iPhone-nal versenyezniuk.
Az okostelefon picit osszetettebb annal, hogy egy keszulekkel le lehessen fedni minden igenyt. A Nokia es az Apple kozotti verseny minimalis lett volna ha maradnak az S60-nal, es boven lett volna idejuk kijonni EGY jo platformmal az iPhone ellenfelenek, mivel az iPhone eleinte nem felelt meg a vallalati igenyeknek, sot meg csak programokat sem telepithettel ra.

Ebben akkor lenne igazad, ha a Symbianosok nem Androidra, hanem BlackBerryre valtottak volna, hiszen az allt stilusaban, marketingjeben (uzleti okostelefon) a legkozelebb a Symbianhoz. A userek inkabb az iPhone altal elinditott, Android altal lekovetett vonatra ultek fel, ezt mutatjak a szamok.

Symbian felhasználóból lettem előbb Windows Mobile, majd iPhone, végül Android user. Most a fejlesztésben tapasztaltakat hagyjuk, csak a UX-ről beszélek. Az Apple és Android nem azzal vágta haza a Symbiant, hogy a Nokia elhibázott készülékpolitikát folytatott szerintem, hanem azzal, hogy nem tudta azt az ökoszisztémát felépíteni a Symbian köré, amit az Apple remekül megtett, majd sikeresen követte a Google is.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

http://www.mikebrittain.com/blog/wp-content/uploads/2010/02/os-market-s…

Ha egy kicsit jobban megnézed, akkor látszik, hogy a Symbian golyóit elsősorban az Android szorította a satuba. Mégpedig azért, mert a Symbian az alsó szegmensben versenyzett az olcsóbb okostelefonok közt, amikor már többszereplős volt a piac. Nem véletlen, hogy mondjuk pont Indiában volt a legnépszerűbb.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Te is összekevered a market share-t a profittal. 2011 első negyedévéig nőttek a Nokia okostelefon eladásai, és az abból származó bevétele. Az egy dolog, hogy maga a piac is nőtt, és azon belül az Android sokkal gyorsabban, mint a Symbian. De darabszámra és dollárra a Symbian eladások is emelkedtek.
Most viszont csökkentek. 1 év alatt 66%-ot.

Te is összekevered a bevételt a profittal. A Nokia nagyon régóta termelt profitot utoljára, az előző negyedév ilyen volt. Előtte az utolsó profittermelő negyedév az 2010-ben volt. 2011 első negyedévétől 2012 utolsó negyedévéig minden negyedév eléggé komolyan veszteséges volt, és nem csak a Devices &Services tekintetében, hanem a vállalat egészére (NSN, NavTeq is). Természetesen ezt a szép veszteséget a Devices & Services divízió okozta. Nézz utána az Earning reportoknak.
Az utolso profitabilis negyedev elott is csokkeni volt a profit tendenciaja. A bevetel senkit nem erdekel, ha egyszeruen nem jon be annyi penz, hogy a ceg finanszirozhato legyen hosszu tavon. Pont ez a baja a Nokianak, a bevetelek pont olyan keszulekekbol jonnek, ahol az egy keszulekre eso profit kozel 0, vagy eppenseggel nincs is profit rajta.

Te is összekevered a bevételt a profittal.

Igaz, bevételt kellett volna írnom. Előfordulhat, hogy a Nokia veszteségeit kizárólag a Symbian-os telefonok eladása okozta, ezt nem tudjuk. (Mondjuk én kétlem.)
Följebb csak arra reagáltam, hogy a Symbian-ra volt-e igény, vagy sem. 2011 első negyedévéig nyilvánvalóan volt, sőt egyre erősödött. Még ha az Android iránti igénytől el is maradt.

Persze, de kérdés, hogy mekkora volt az árrés. Mert hiába nőttek az eladások, ha tudták, hogy sokkal többet kellene eladni belőlük, hogy megérje továbbra is foglalkozniuk a symbiannal.

Másrészt az se mindegy, hogy minek köszönhető a növekedés. Lehet, hogy olyan sokat költöttek marketingre, hogy így már nem érte meg.

Android és Symbian között kellett döntenem. A droidos mindenféle szívásos, "melyik verzió-al-alverziójának melyik gyártó által agyonhákolt verziója, mert nem mindegy" sztorikat olvasva (meg azt, hogy aktív netkapcsolat nélkül mennyire használható...) egyértelmű volt a döntés, hogy Symbian. Persze, a mobilcégeknek az az érdekük, hogy olyan vackokat vágjanak hozzád, mint "kedvesügyfélhez" (megnyúzandó balekhoz), hogy az a működési módjából adódóan folyamatosan hozza nekik a zsét, még akkor is, ha "csak" alapfunkciókat szeretnél használni. (Egy gps-es telónál a térkép például alapfunkció...)

Jajjammar koszonjuk kedves nagypapa. Tudjuk 20. szazad elejen meg meg a kocsik is jobbak voltak es a hazakbol se sporoltak ki az anyagot.
Hagyjuk mert a netkapcsolat nelkuli telefont, az nem okostelefon. Pont ez a lenyege hogy mindig legyen netkapcsolatod. Ha nem kell, akkor tenyeg maradj a 9.999FT-os Tescoban a polcrol le vett nokiaval amirol meg 3 ezret le is beszelhetsz. Ez most nem cikizes, elhiszem hogy valakinek nem az kell, viszont az tenyleg uncsi hogy azert mert neked az oskovulet techonologia jon be, azert mindenki mas a marha aki meg kihasznalja a fejlodest. De persze ezzel sincs baj, csak fura hogy ha a hup-on latok ilyet, ahol elvileg mindenki "szakmabeli".

Érdekes, egy Symbian-os telefon valamennyi lényeges "okos" funkciója működik kikapcsolt adatátvitel esetén is. Naptár, címlista, térkép, multimédia mind működik net nélkül is. Ha meg meg szeretném nézni a leveleimet, akkor két mozdulat, és van net, egy harmadik, hogy explicit módon azt mondom, hogy _most_ szinkronizáljon.
Az őskövület technológiáról meg annyit, hogy elég hamar volt szerencsém PalmOS-es PDA-hoz ugyanúgy, mint Windows Mobile cucchoz, de említhetném a P800-as mobilomat, amiből az első darab szerencsésen összerosálta magát két nappal később, ellenben ahol vettem, nem volt másik készülék, mert annyira friss készülék volt, úgyhogy a szervíz cserekészülékét kaptam meg arra a néhány napra, amíg kerítettek egy újat.
Nekem tökéletesen megfelel a Symbian Belle, tudod az országban nincs mindenütt 3G, de néhol még a GPRS is csak a kert felső végében a diófától balra két lépéssel, de csak ha jó az idő kategória - a készülék szolgáltatásaira viszont szükségem van anélkül, hogy a szolgáltatónak külön rendszeres díjat fizetnék a működéséért. (TV-s hasonlat: nem kell olyan készülék, ami csak a Ci-slotba dugott előfizetői kártyával működik)

Egyébként a Symbian-nal kapcsolatban is ugyanaz a véleményem, mint anno a PalmOS vagy még régebbre visszamenve az OS/2 esetében: üzleti, és nem technológiai döntés volt az elsődleges a kinyírásukban.

Szerintem meg baromira nem üzleti döntés volt. Fejlesztőként, meg felhasználóként is benne voltam a Symbian világban a 7650-től kezdve, N-Gage-en át, az N95-ig, meg a frász tudja, még mihez volt "szerencsém". Egy rakás kaka volt már akkor is, az idő pedig csak egyre jobban eljárt felette. A Nokia meg csak ígérgetett. Ha Qt-t rendesen beintegrálták volna időben, egy tisztességes ráncfelvarrás mellett - mondjuk 2-3 évvel hamarabb -, akkor nem lett volna vele túl nagy baj, de így sz*rt sem ért az egész, már úgy 2006-2007 környékén sem. Még a MS Mobile 2003-at is kényelmesebb volt használni, mint ezeket telefonokat, pedig az is egy "izmos darab volt". :)

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Szerintem az, hogy nem szántak erőforrást a Qt integrálására, a ráncfelvarrásra, az inkább üzleti döntésnek tűnik: "Fizet-e érte valaki? Nem? Akkor nem csináljuk." - Láttam már hasonlót: ügyfél nem kérte, nem fizet érte, jó az úgy, ahogy van... Igaz, hogy sz@r, meg egy rakás gányolás az adott kód, de ha nem hoz pénzt, akkor ne foglalkozzon a rendberakásával egy fejlesztő se. Aki meg üzemeltet, az pláne...

A Nokia 2008 októberében jelentette be a Qt for Symbiant először. Ebben a negyedévben 4 millió iOS, és 18 millió Symbian készüléket adtak el. 2009-2010 között további 190 milliót. Ugyanezen időszak alatt iPhone-ból 69 millió fogyott. Tényleg úgy gondolod, hogy nem lett volna igény egy valóban jó Symbian alapú telefonra, rendesen felépített ökoszisztémával körülötte, valamint normális fejlesztőkörnyezetre? Én az ellenkezőjét gondolom. Csak ehhez a Nokia töketlen volt. Évekig ült a fenekén, és csak ígérgetett. Elhúzott mellettük az Apple és a Google. Meg az MS mellett is.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

A plusz fejlesztéseket nem voltak hajlandóak finanszírozni, mert anélkül is vitték az telefonokat, mint a cukrot. Ezért is írtam finoman azt, hogy üzleti döntés volt.

Pontosan!

Vagy inkább dilettáns, töketlen üzleti döntések sorozata...

Már csak az indoklásban nem értünk egyet. A világ egykor legnagyobb mobilgyártójánál, a világ egyik legértékesebb márkanevénél, ahol 2009-ig mindent jól csináltak nehéz (kizárólag) dilettantizmussal magyarázni ezt a hirtelen hanyatlást. Szerintem nagyobbrészt szándékos károkozást kell feltételezni.

Pedig dilettáns módon kezelték a platformot, akár tetszik, akár nem. A Nokia Developers Forumokon ígérgettek a fejlesztőknek fűt-fát, ugyanezt user oldalon, ment a kapkodás, állandó változtatások a valójában soha el nem készült Ovi Store körül. Egy kezdő cégtől nem várna ennyi hülyeséget az ember, nemhogy egy Nokia kaliberű cégtől.
Az sem véletlen, hogy a finn kormány már a cég utódját keresi, aki megint fel tudja nyomni a GDP-t:
http://index.hu/tech/2013/01/28/finnorszag_nokia

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

Ezzel most ellentmondásba keveredtél, pont azt támasztod alá, hogy üzleti döntés volt a Symbian kivezetése:

... 18 millió Symbian készüléket adtak el. 2009-2010 között további 190 milliót

Azaz ha látták, hogy a Symbian fejlesztésével bajok vannak (márpedig látták), akkor lett volna még 1-2 évük, hogy kijavítsák a bajokat, és addig a hírnév (meg a jófajta térkép) miatt lendületből eldöcögött volna a szekér.
Ha akarták volna. De Elop nem akarta, ezért 2011 elején hasba szúrta a Symbian-t, és az mostanra kivérzett. De úgy hallom, hogy új készülékek hiányában, a negatív kampány ellenére is majdnem úgy fogy, mint az agyonreklámozott, frissített, és HW-esen elég jó Lumia vonal.

" De Elop nem akarta"
Szerinted Elop volt 2009-ben a Nokia CEO?
2010 szeptemberében lett CEO, amikor is a Nokia már rég eldöntötte, mit csinál a Symbiannal. Ha 2010 végén, 2011 elején kezdik el megvalósítani azt a Symbian platform updatet, aminek 2009-ben kellett volna nekiállni, hogy 2011-re kész legyen, akkor kb. most lennének készen, csak éppen elbasztak volna egy csomó pénzt a leépítések helyett és MÉG veszteségesebb lenne a vállalat. Most, az eladott Lumiakkal végre már nem negatív a cash-flow.

A Nokia már 2009-ben elbaszta a dolgokat, a 2011-es döntés már ennek csak a következménye volt és nem hasbaszúrás.

Szerinted ha a Nokia annyira jól állt volna 2010 szeptemberében, akkor a board miért rúgta ki Kallasvuot a CEO pozícióból?

Igazad van, félreérthetően fogalmaztam. Elop ezt sem akarta. Meg a korábban kitalált MeeGo/Maemo vonalat sem.

Most, az eladott Lumiakkal végre már nem negatív a cash-flow.
Hát nagy eredmény. A Nokia 2010-ben is nyereséges volt, amikor Elop átvette, csak akkor még vagy 4-szer annyi okostelefont adtak el, mint most. Egy olyan piacon, ami közben megduplázódott.
Amúgy az autógyárak között is előfordul néha, hogy 1-2 év veszteséges lesz. Nézd meg pl. a Nissan-t! (Gugli+nissan+finance+history, első találat). Veszteségesek voltak, nyilván volt leépítés, de nem kezdték el kivonni a Nissan autókat a forgalomból, és nem kezdtek el negyedakkora darabszámmal Toyota-t gyártani.

"De Elop nem akarta, ezért 2011 elején hasba szúrta a Symbian-t, és az mostanra kivérzett."

Elop még a fasorban nem volt, amikor a Symbian már döglődött. Nem a készülék eladások, hanem maga a Symbian fejlesztése, támogatása. Mi fejlesztőként pont ezért nem támogattuk 2005(!) után a Symbian platformot. Akkor hol volt még Elop?! Nagyjából az N-Gage után látszott, hogy el kell felejteni a frászba az egész platformot. A Qt for Symbian megjelenésekor még megcsillant egy halvány reménysugár, de a Nokia töketlenkedését látva rá kellett jönnünk, hogy semmi nem változott és már nem is fog. A sok Symbian meg a fejlődő piacokon fogyott, viszont a kulcs piacokat nem érdekelte.

_______________________________________________________________________

Android: https://play.google.com/store/search?q=artex+studios
iOS: http://itunes.apple.com/hu/artist/artex-studios-inc./id399983944

"Érdekes, egy Symbian-os telefon valamennyi lényeges "okos" funkciója működik kikapcsolt adatátvitel esetén is."
Csupan megszunt kommunikacios eszkoz lenni, es helyette valami csicsas kutyu volt. Akar tetszik, akar nem, a mai okostelefonok sokkal inkabb kommunikacios eszkozok mint azok az izek voltak. Az offline terkep tenyleg hianyzik, de lehet venni. Feltetelezik, hogy nem lesz ra szukseged, mert net nelkul amugy sem latja el az eszkoz a funkciojat: a kommunikaciot.

Nekem az okostelefon elsődleges kommunikációs funkcióját a nevében hordozza - telefon. Az, hogy a marketingdumával milyen szintű függőség alakul ki az emberekben, az már inkább orvosi, mint technológiai kérdés. A leveleimet pl. akkor szeretem elolvasni, amikor nekem megfelelő, addig nem is érdekel, hogy 12 vagy 23, vagy 3456 darab új üzenetem van, a közösségi oldalakon bekövetkező "elveszettkutyus a farmwille-ben" események is hidegen hagynak - kinőttem már abból, hogy csak vénásan a netre kötve vagyok képes létezni.
Elég sokat ülök on-line gép előtt, hogy az ezen kívüli időben a hátam közepére se kívánjam az "azonnali kommunikáció adta lehetőségek széles tárházát".

Ne a telefon döntse már el, hogy milyen útvonalon szeretnék üzenni valakinek. Ha meg a dolog fordítottját nézem, nem biztos, hogy annyira hű, de nagyon szeretném, hogy valamennyi közösségi/online szutykon 7x24-ben látszódjon, hogy épp vagyok-e vagy sem, fsq-val még az is, hogy hol...
Persze, lehet hasznos, ha szeretnéd, hogy minden szellentésedről mindenki azonnal értesüljön (és a Google is tudja, hogy milyen sűrűn kell hashajtót, tarkababot, avagy épp széntablettát reklámozni neked). Nekem ez nem életcél, ugyanis rohadtul személytelenné, gépiessé teszi az ember-ember kommunikációt.

Nem. Bőven volt mit olvasni a sz0pásokról, a forgalomban lévő n+1 különböző, és totál más szempontból problémás verziókról, arról, hogy alapból vénásan netre kötve működnek normálisan a gyári alkalmazások (vagy még úgy sem), az egyes gyártók saját hákolásai miatti különbségek okán nem minden esetben átjárható tanácsokról (akár gyártón belül is), az elfogyó memóriáról, és annak gányláda megoldásairól, etc, etc, etc...

Egyébként próbáltam Androidot, de nekem nem kényelmesebb, mint a Symbian, úgyhogy ez is alátámasztja, hogy jól döntöttem tavaly tavasszal.

Jóhát, az már user error, ha valaki nem tudja beállítani a telefonját, ha egyébként lenne rá lehetősége.

FYI: a fenntebb említett üzenetküldési mókánál két "koppintással" át lehet állítani, hogy SMS-t küldjön. Ugyanígy nem kötelező összetúrni FB-re. Sőt, azt is be lehet állítani, hogy elérhető vagyok-e. Varázslatos, hol tart már a modern technika, nem?

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Használni akarom, nem állítgatni mindenütt, hogy most ne akarjon ezt, ne akarjon azt csinálni, nem akarok normális térkép után kajtatni, ami megy akkor is, ha nincs hálózati kapcsolat (de semmilyen). Az üzenetküldésnél pl. szerintem az az alap, hogy megmondom, milyen útvonalon/módon küldöm az üzenetet, ne a telefon találja ki, mert nem az a feladata. Ha sms-t akarok küldeni, akkor sms-t küldök, ha meg csevegőprogiban akarok valakit elérni, akkor azt használom.
Nekem marha egyszerű beállítani az elérhető/nem elérhető állapotot: hálózati kapcsolat ki, és aki akar elérhet, akit el akarok érni, azt elérem.

"Érdekes, egy Symbian-os telefon valamennyi lényeges "okos" funkciója működik kikapcsolt adatátvitel esetén is. Naptár, címlista, térkép, multimédia mind működik net nélkül is. Ha meg meg szeretném nézni a leveleimet, akkor két mozdulat, és van net, egy harmadik, hogy explicit módon azt mondom, hogy _most_ szinkronizáljon."

Biztos én vagyok a hülye, de ezt én bármelyik androidos telefonon utánad csinálom.

Szerk: de próbálj csak meg offline-ban elindítani egy e-mail alkalmazást S60-v3 telefonon, másodpercenként ugrik fel a modális ablak, hogy de most akkor akarsz-e netkapcsolatot, vagy nem? Csak a főnök gomb hosszú nyomásával, és az app kilövésével lehet megszabadulni tőle, ha van olyan szerencséd, hogy épp elkapod azt a fél másodpercet, amikor a kérdés nem jön fel. (N95 8GB tapasztalat - a legutáltabb Symbian feature volt számomra)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Get dropbox account now!

Ez szerintem az alkalmazás hülyesége - a telefonon lévő információk elolvasásához miért kéne netkapcsolat? Tudom, a "frissíts" gomb nagy kunszt, és az desktop-hoz szokott r=1 usereknek rettenet furcsa lenne, hogy az új levelek letöltése külön funkció... Bár desktop-on sem sír a normális mua, ha nincs hálózati kapcsolat...
A Symbian Belle (111.020.0059) levelezője ilyet nem csinál, csak annyit, hogy ha használat közben kikapcsolom/elérhetetlenné válik a netkapcsolat, akkor egy ablakot feldob, hogy nem tud kapcsolódni, kap rá egy okét, és kész.
Androidon, a mucsajröcsögei völgyben, offline-ban térképen keresgélsz? Jó. Mutasd. A naptár/címlista/beállításaim/jelszavak/könyvjelzők/egyebek nem biztos, hogy a g-s felhőbe valók, illetve nem biztos, hogy ott szeretném az egészet látni. Van, ami mehet, és van, ami meg nem. A "legalább két helyen tárolni" így is megvan: asztali pc és a telefon.

Androidon VAN ki-bekapcsolható "állandó szinkronizáció" és a főoldalon egyetlen gombnyomás ki-bekapcsolni azt is, és a netkapcsolatot is. A naptárat csak akkor frissíti, ha van netkapcsolat, facebook is azonnal befrissül, amint ismert wi-fit talál, és egy diszkrét ikon a felső sávban figyelmeztet, ha nyílt wi.fi van a közelben, de nem sír, ha az adatforgalom le van tiltva. Feljebb pedig linkeltem offline térképeket androidra, az, hogy te a google használata helyett felülsz mindenféle fud-nak, már nem az én bajom, ne haragudj! Peace! ;)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Get dropbox account now!

Ezt leaglább két évvel ezelőtt kellett volna meglépni :)
___
Blogom

RIP, kivalo oprendszer volt, sokan szerettuk es hasznaltuk.

-------------------------------
"A gorog katolikus noknek 8 dioptria alatt nem kotelezo a bajusz!" avagy "Nozni csak muholddal lehet..." | http://lazly.hu

Nana, a Trabant a maga idejében maga volt az isteni csoda. Olcsó, soha el nem romló és az akkori autópark mellett megfelelő dinamikájú és elfogadható kényelmű. A mai utakra persze egyáltalán nem való. De ez egészen más történet, amiben a 4 ütemű változat egy évtizedeken át tartó szerencsétlenkedés csúfos eredménye.

A Symbian még Epoc32 néven a Psion 5-ben volt igazán nagy csoda. A Nokia 700 jó, bátran ajánlom bárkinek még 2013-ban is, de nem csoda.

Ha csak a kivezetés lenne béna... Az egész Psion utáni élete mulatságosan volt végigvezetve. De ennek oka volt, amit ti is láthattok a saját szemetekkel. Ez pedig az, hogy az S40 a hiperegyszerű felépítése ellenére is annyira jól vette az akadályokat, hogy hosszú évekig nem volt értelme valódi okostelefont készíteni. Sokkal drágább HW-t igényelt és nem adott semmivel sem többet a felhasználónak.

A PDA korszak említésre sem méltó, a Nokia nem is foglalkozott vele. Viszont amikor robbant az okostelefon piac, akkor derült ki, hogy a Symbian nincs ott, ahol az újak. Elkezdték felpörgetni, ennek az eredménye volt pl. az 5800 és kistesója az 5230, amik nagyot ütöttek. Ezzel párhuzamosan ment a fejlesztők felé nyitás a Qt, Qt Creator és egyáltalán az ingyenes fejlesztőeszközökkel valamint a használható app bolttal. Akár csak az S40, ez is annyira működőkéses és HW-ben olcsó volt, hogy a Maemo/MeeGo rövid távon feleslegesnek tűnt. Azt mondták, hogy a Qt a híd, ami átvezethet a MeeGo-hoz, ha egyszer szükség lesz rá.

A kivitelezés azonban lassan haladt. Amikor az N8 megjelent, alig különbözött az 5800-tól. Az Anna és Bella szép lassan felhozták a Symbian GUI-t Android szintre, de addigra hihetetlenül rossz sajtója lett a Symbiannak. Erre tett rá még egy jókora lapáttal Elop a "burning platform" beszólásával. Így hát hiába készültek olyan kiválóságok, mint a Nokia 700, senki észre sem vette. Ez viszont azért érdekes, mert a Symbian-t az alacsony HW igénye miatt pont az olcsó termékekbe szánták. Viszont ha az eladások gyengék, akkor az R&D fix költsége megnyomja a termék árát. Így lett a Symbian bukta.

--

Gondolom sokan nem értetek egyet a fentiekkel, mert kihagytam belőle, hogy a Symbian rendszer egy elavult szar a Linuxhoz képest. Ez szándékos. A Symbian valóban gyengébb, pont ezért tartották a Maemo/MeeGo kísérleti projectet, hogy a megfelelő tapasztalatok kéznél legyenek, amint kell. A terv jó volt, csak a Symbian lassan fejlődött, a MeeGo (N9) nem jött ki időben. Ezalatt az iPhone és Android letarolta a piacot. Az előbbi nem gond, de az Android elvitte a MeeGo nagy robbantásának lehetőségét (bár a Jolla és az Ubuntu nem így gondolja). Így jött egy vezetőcsere, ami az eddigi terveket kukába dobta.

Ez nagy pofon, de túlélhető. Így legalább ha sok gyártó szoftver platformja közös, akkor nem kell mindegyikre külön megírni mindent. Nokia értékekkel, mint pl. a Nokia Drive vagy a kiváló minőségű HW azért életben lehet maradni. Csak egy bibi van ezzel, mégpedig az, hogy a kezemben lévő Win 7.8 teló GUI-ja (pl. olyan apróságok, mint a híváskezelés) és a rá elérhető appok még nem az igaziak. Ha Android volna, a Samsung már csak háztartási gépeket gyártana.

Volt még valami. Emlékszem volt egyszer egy Nokiás promó nálunk, hogy jajdejó fejlesszünk Nokiára, mert Qt meg Nokia és határozottan emlékszem, hogy 3 féle platformot hoztak fel és az s40 valamint a WP nem volt közte (szerintem még WP sem volt akkor).

Már akkor is kérdezni akkor is kérdezni akartam, hogy mikor az Apple devek amiatt panaszkodnak, hogy már 3 képernyőméretre és 2 arányra kell tervezni, akkor komolyan gondolták-e a 3 platformot platformonként 8-15 készülékkel, amely "a jövőben még bővül", de végül úgy voltam vele, nem szívatom a marketingest...

Szóval nem Elop meg az MS vitte oda a Nokiát, hanem a Nokia saját magát a vakságával, csak elég nagy volt a balanszt a Nokiánál, hogy az továbbvigye még egy darabig. Aztán persze nagy dolgoknak látványos a széthullása.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Hmm, és akkor a fícsörfonokon marad az S40 platform, ahelyett, hogy benyomták volna oda a Symbian-t, és az S40-et dobták volna?

E52 utód mi lehet vajon most a piacon?

En most valtottam hardveres gombos telefonrol kepernyobillentyuzetesre... Hat, kellett 2-3 het, mire megszoktam, hogy ne nagyon gepeljek felre. Viszont akarhogy csurom-csavarom, iszonyu sok helyet foglal el a kepernyobillentyuzet, neha mar-mar annak rovasara, hogy nem latom at, hogy mit irok.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Már írtam itt valahol, egyik sem jó. Egyedül az AI-type keyboard az ami már-már jó. Azt használom, de ebben sincs külön "ő" "ű", legalább a gombok nagyok. Gyors gépelésre alkalmatlan.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy 3*2 ujjal közel olyan -tehát szinte realtime diktált szöveg- sebességgel tudtam gépelni mint számítógép előtt. Ezek a touch szarok csak egy ujjal pötyögésre jók.
--
AGA@
Fork portal és az egyik logóm :)

Csak egy megjegyzes ehhez, hogy nemregiben reszt vettem egy-ket eloadason, ahol szoftver architektek beszeltek arrol, hogy a symbian mennyire menthetetlen volt... Ugyanis mindig mikor a vezetoseg bepanikolt, kiadta az utasitast, hogy mi a tuti, es a derek architektek hozzatoldoztak a rendszerhez, mert nem volt senki aki azt mondta volna, hogy "nem"... Ugyhogy az utolso evekre mar minden kis valtozas hihetetlen "koltsegekkel" jart, nehezen lehetett kiegesziteni, stb.
Mellesleg akad-e barki, aki emlekszik meg az "ovi store"-ra... Na ugye...

Elop csak annyit tett, hogy nem kezdett el irattatni egy uj OS-t, ami velhetoleg eszmeletlen kudarc lett volna, hanem "megvette" a Microsofttol, mivel Androidnal csak az "n+1"-edik gyarto lett volna, azaz a Google is kelloen flegman allt a Nokiahoz...

Hat igy... mellesleg szerintem telefonon sokkal hasznalhatobb es ertelmesebb a platform, mint a Windows 8 desktopon.

Bár nincs direkt összefüggés, de a backup meghajtóimról épp tegnap töröltem végérvényesen a symbian könyvtárat. (Nem csak pornó volt benne)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Get dropbox account now!