ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Magyar elválasztás a Firefox 9-benAz új verziókhoz készült látványos Firefox bemutatóból kimaradt a magyar nyelv és a magyar mobil internetezés számára leghasznosabb újdonság, a CSS3 elválasztás ismertetése. Igaz, a magyar elválasztás csak a Firefox 9 megjelenésével lesz elérhető, de aki nem tud erre várni, már most kipróbálhatja a fejlesztői változat letöltésével, és erre az oldalra történő kattintással. A magyar nyelv számára azért különösen fontos az elválasztás, mert akár 10-20%-kal több szöveg megjelenítését teszi lehetővé ugyanazon a – mobil eszközök esetében amúgy is szűkös – felületen, ráadásul lényegesen olvashatóbban. A tesztoldal betűméretét növelve kiderül, hogy az elválasztás hiánya a hasábokban a szöveg kilógását eredményezi, de nem csak emiatt olvashatóbb az elválasztott szöveg: amiatt is, mert nem keletkeznek bekezdéshatárnak tűnő félig üres sorok a bekezdésen belül, illetve sorkizárás esetén zavaró lyuknak tűnő túl nagy szóközök. Az elválasztást, ahogy egy korábbi cikkben már szerepelt, a LibreOffice-hoz fejlesztett Hyphen programkönyvtár segítségével oldották meg a Mozilla fejlesztői, de a Hyphen speciális elválasztását még nem támogatja a Firefox, pedig a magyar hosszú ccs, ggy, nny stb. elválasztásán kívül a holland, görög, katalán, német, norvég és svéd nyelvek is igénylik. Beállítása az oldal nyelvének beállításán kívül a -moz-hyphens kísérleti CSS tulajdonsággal lehetséges, de érdemes a majdani webkites kísérleti és a végleges tulajdonságra is beállítani, ahogy a hivatkozott oldal forrásában is szerepel: A tesztoldal egyébként egyben a szintén újonnan megvalósított (a Google Chrome-ban is működő) CSS3 hasábok működését is példázza (illetve azt, hogy még ez sem tökéletes funkció, mivel a beállítás ellenére még nem működik a címsorok utáni közvetlen hasábtörés letiltása).
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzésekHUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 10% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 18% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 27% Egyáltalán nem ismerem. 34% Csak az eredmény érdekel. 7% Összes szavazat: 562
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
köszönjük!
kö-
szön-
jük :)
Pont a napokban futottam bele hogy egy 4 hasábos oldalt kellett csinálni, ami rondán mutat, nagyon rondán. Akkor kezdtem el gondolkozni, hogy el kellene választani. De a mikéntje kicsit idegesítő volt, mert ahány böngésző annyiféle kinézet (nem szó szerint értendő). Felvetődött hogy a LO elválasztása milyen jó lenne a weboldalakra és tessék már itt is van. Köszönet érte és mega respekt, remélem hamarosan minden böngészőben támogatott lesz és újra "szépek" lesznek az oldalaim. :-)
--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!
szerver oldalon egyszer kísérleteztem a libhyphen php modullá alakításával. egész szép eredményt produkált.
A köszönömöket továbbítottam a Mozilla programozói felé, és jeleztem nekik a speciális elválasztás problémáját is.
Egy kapcsolódó válasz Polesz kérdésére, hogy miért rossz a régebbi Firefox változatokkal a magyar elválasztás a kettőzött többjegyű mássalhangzók elválasztásán kívül is: „Nem írtam, de valóban tud elválasztani a kiadott stabil változat is, de ahogy a Mozilla CSS3 elválasztással foglalkozó oldalán szerepel, még hibásan. Sejtésem szerint az UTF-8-as elválasztási mintákkal van a baj, ami pl. Ubuntu alatt a 6-os Firefoxhoz telepítve lett, de ezt a Firefox még nem kezeli rendesen, az elválasztási helyeket a nem ASCII pozícióban lévő betűk megzavarják (ez javítható valószínűleg nem UTF8-as elválasztási minták felhasználásával, de ezt a már letöltött változatoknál kliensoldalon nem lehet utólag befolyásolni). Nem tudom, hogy pl. a korábbi windowsos Firefox változatok tartalmazzák-e a magyar elválasztási mintákat, annak függvényében kellene ezt így hagyni. Biztos megoldás, hogy ha csak a hyphens marad a CSS-ben, így amint végleges lesz ez a tulajdonság a Firefoxnál, működni fog az elválasztás mindenféle beavatkozás nélkül. Esetleg ennél jobb feltétel a Gecko 9-től függővé tenni az elválasztást, nem tudom, hogy a CSS-ben van-e erre lehetőség, vagy csak JavaScriptben.”