Decemberben érkezhet a Lightworks nem-lineáris videószerkesztő linuxos és OS X-en verziója

 ( trey | 2011. szeptember 12., hétfő - 12:14 )

A Lightworks egy többszörös díjnyertes, nem-lineáris videószerkesztő rendszer, amely az EditShare birtokában van. Több film - például a Shutter Island, Centurion vagy a Galaxis útikalauz stopposoknak - utómunkálataihoz is használták. Az EditShare több mint egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy nyílt forrásúvá kívánja tenni az eszközt. Erre eddig nem került sor. Linux-on és OS X-en használható verzió sem látott napvilágot. Ez utóbbi azonban változhat. A cég a napokban egy bejelentetést tett, amelyben az olvasható, hogy a terveik szerint december 19-én megérkezhet a linuxos és OS X-es első béta kiadás. A nyílt forrásúvá tételről a cég annyit mondott, hogy számos jogi és más akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy a forrást megnyithassák, de továbbra is elkötelezettek az eszköz nyílt forrásúvá tétele mellett. A bejelentés elolvasható itt.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Annyit tennék hozzá, hogy állítólag a linux és osx verzióra mutatkozó elképesztő igény miatt ütemezték át a projektet, eredetileg még idén meg akarták nyitni a kódot, de helyette inkább a portolásra koncentrálnak.

Egyébként szerintem ez a hír nagyon nagy dolog, többet kéne vele foglaloznunk. Egy egész iparág előtt nyílik meg a lehetőség a linuxra váltásra, és a komoly amatőröknek sem kell ezután dualbootolniuk.

Nem is tudom van-e mégegy ekkora hiányosság a linuxos szoftverkínálatban, mint a hobbiszinten túlmutató video vágás. Talán még a játékok, de ha a cloud alapú játék-szolgáltatások sikeresek lesznek, akkor az is megváltozhat hamar.

Egyetértek, ha erre nyitna a linux akkor már alig inditanék windows-t.
De! Szerintem ez a Lightworks bármi szép és jó, ezen a helyzeten vajmi keveset fog változtatni, ugyanis a "komoly amatőrök" nem olyan formátumokat használnak mint amit a program támogat! Konkrétan az én Sony HDR-SR11E kamerám MPEG4 AVC/H.264 formátumához hozzá se szagol! Mondhatni fintorog egyet és hátat fordít :P Persze lehet mondani hogy nem is én vagyok a célközönség, hanem a profi filmkészítők..ami persze látszik is a támogatot formátumokon....szal szép nah.."De még mindig ott vagyunk ahol az előbb álltunk!"

Azért a DV-t tudja...
Amúgy meg mégiscsak könnyebb egy import plugint írni (ha tényleg nyílt forrású lesz), mint egy komplett videóvágót.
Hiánypótló lesz, az biztos. Hát még ha stabil is lenne...

a lightworks fórumon már alig várják az arcok hogy kijöjjön a forráskód és belehegeszthessék az ffmpeg-et. nem nagy ügy. addig meg egy egyszerű shell script megoldja a konverziót és már vághatod is.

a nagy kérdés az lesz, hogy milyen licenc alatt hozzák ki a kódot, félek tőle hogy gányolnak majd valami sajátot amiben lesznek furcsaságok.

Nah jah..plugin/script jó megoldás lehet, főleg ha stabil lesz :)

Amúgy a Tégla, és az Aviator is Lightworks-ön lett vágva, Thelma Schoonmaker Oscar díjat is kapott a Tégla vágásáért. Annyira azért csak nem szar ez a program. Bár az omgubuntu-n találkoztam olyan figurával, aki szerint inkább kdenlive-ot kéne használni. :)))

Subscribe

Ennek nagyon örülök, de ilyenkor elgondolkozok, hogy milyen üzleti érdek sarkall egy céget egy eleve sikeres program nyílt forrásúvá tételére?

Például az, hogy lassan a profi video gyártás technikai feltételei is elérik azt az árszintet, hogy a nagy stúdiók kutyaszorítóba kerülnek.

A zenei stúdiókkal ez már megtörtént. Ma már a középszintet bárki hozni tudja otthon is, egy kis hozzáértéssel.

Iszonyatos tempóban változik és szélesedik ez a piac, a profi és amatőr eszközök közti szakadék meg már alig létezik. 100k huf körül már lehet olyan DSLR gépet venni, ami szinte ugyanazt a képminőséget hozza filmen, amit pár éve csak a milliós profi kamerák tudtak.

Azok a cégek, akik ezt a változást nem tudják vagy nem akarják észrevenni, pár év múlva már nem fognak létezni.

Mondasz valamit!
Egyébként érdekes hogy évek óta nyaggatják az Adobe-ot a felhasználók hogy legyen már photoshop/premiere linuxra, és nem történik semmi, pedig ott még csak szó szem esik a nyilt forrásról...csak hogy native legyen.

Az Adobe kicsit más kategória. A Lightworks-el az volt a baj, hogy csak spéci hardware-en, külön team által felépített és karbantartott profi stúdiókörnyezetben volt hajlandó működni.

Rájöttek hogy ez nem fenntartható üzlet már, a PC piacot viszont uralja az Adobe, szóval azzal nem sokra mentek volna, ha csak egyszerűen csinálnak egy fizetős pc verziót. Ezért az open source és az ingyenes változtat, hogy legyen mire a hype-ot építeni. Ez az egyetlen esélyük. Jól kitalálták.

Az Adobe ezzel szemben nincs rákényszerülve hogy azzal a párezer linux felhasználóval foglalkozzon, akiknek nem elég a gimp és a kdenlive. Hidd el, nagyon kevesen vagyunk az Adobe számaihoz képest. Ha én vezetném az Adobe-t, én sem azzal foglalkoznék, hogy apró kisebbségeket kielégítsek hatalmas költségek árán. Egy ilyen portolás nem gyerekjáték. Sajnos ez van. Szerintem.

(megjegyzem, a Lightworks sem a linux miatt tette prioritássá a portolást, ne legyünk naivak. Az új final cut körül kirobbant botrányban látták meg a piaci lehetőséget, elsősorban a mac használókért folyik itt a küzdelem..)

Van benne valami amit modnasz! De gondolod hogy előre látták a Final cut körüli mizériát? Mert ha jól rémlik az egész OS projekt előbb lett belejentve mint ahogy az új Final Cut?!

Milyen mizériát?

Köszönöm.
(A "final cut scandal" nem hozott releváns eredményt, azon túl viszont nem tudtam, hogy mit is kellene keresnem.)

nm :)

előbb lett bejelentve, de akkor még a roadmap úgy nézett ki, hogy "windows beta -> forrás nyitás -> osx/linux majd egyszer valamikor"
ebből lett most az, hogy "windows beta -> osx/linux -> forrás nyitás majd egyszer valamikor"

ez egyértelműen a final cut miatt van szerintem.

Igy már értem mit mondasz! Ebben viszont tényleg lehet valami!