ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Kellemetlen GPL sértési ügySzámos GPL sértésről hallottunk már az elmúlt években, de talán ez a legpikánsabb az összes közül, hiszen ezt az GNU projekt egyik jelképének, zászlóshajójának, a GNU Emacs-nak fejlesztői követték el. Igaz, nem szándékosan. A problémára - miszerint a projekt blobokat terjeszt az Emacs-szel - David Kastrup hívta fel a figyelmet. A szálra felfigyelt az FSF első embere, az Emacs eredeti szerzője és egykori karbantartója, Richard Stallman is. Miután tájékoztatást kapott a helyzetről, Stallman komoly problémának nevezte a kialakult helyzetet. A beszélgetés során kiderült, hogy a probléma 2009 őszétől kezdve fennáll és érinti az Emacs 23.2-es és 23.3-as kiadásokat. Stallman szerint a probléma nagyon súlyos, hiszen aki továbbadja, újraterjeszti ezeket a verziókat - ugyan önhibáján kívül, de - GPL sértést követ le. Stallman kérte a fejlesztőket, hogy mihamarabb javítsák ki ezt a hibát a megfelelő módon, úgy hogy a terjesztett anyag megfeleljen a GPL előírásainak. A szál itt.
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzések
HUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 10% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 18% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 27% Egyáltalán nem ismerem. 34% Csak az eredmény érdekel. 8% Összes szavazat: 560
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
6 db fajlrol van szo, amit parser generatorral gyartottak.
Nem csatoltak a nyelvtant.
Most mar azt is csomagolni fogjak (csak sajnos eddig nem talaltak meg a modositott valtozatot, igy az eredeti opensource projektbol szarmazot fogjak hasznalni).
"Stallman szerint a probléma nagyon súlyos"
Stallman nem kevésbé :) Egy felfújt probléma, a hibát kijavítják, oszt jónapot.
Bírnám, ha egyszer Stallman sértene GPL-t!
A fagyi
visszanyalelnyalja saját magát. :)---
Internet Memetikai Tanszék
engem inkább az lepett meg, hogy Dr Richard Stallman...
Na igen, az ő idejében a programozóknak phdjuk volt....
Ha jól rémlik nincs PHDja "csak" disztoktorija.
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra
honorary doctorate-ot kapott több egyetemtől is...
Mostanság meg akinek phd-ja van, nem tud programozni. :)
Bocsi.
"GNU huszár"-ként díszdoktorrá avatták!?
Oykawa Hirohito
2012......
Huh, milyen jó, hogy nem használok emacs-t, még a végén a pokol kénköves lángjaiban égnék... :O
Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c) آكوش
Na igen... ennyit a GPL -ről.
Azért szép, hogy a HUP -on lassacskán tényleg kilóra jelennek mega szabadalmi témák. Szabadalmak helyett lehetne a softwareket _tényleg_ ingyen adni, megkötések nélkül.
Lást, Apple contra akárki,
Nokia kontra akárki
Google kontra akárki,
Google szabadalmat vesz, azután google kontra akárki.
Ja, és persze Stalman vs. akárki...
Ha valaki az ingyenes, szabad "megosztott" programot hírdeti, lásd a csoda csibe dalát, akkor én minimum egy BSD v2 -t várnék el mögötte.
Öhm... hol volt itt szó szabadalmakról?
A szerzői jogok, licenszeléssel kapcsolatos kérdések, stb teljesen más kategória, mint a szabadalmi rendszer problémái.
Ha mindenben BSDv2 lenne, az egesz tortenet nem merulne fel...
A BSD nem szól egy szót se a szabadalmakkal kapcsolatos visszaélésekről, tehát nem megoldás annak a problémáira.
Ráadásul azt a lehetőséget is nyitva hagyja, hogy egy cég szó nélkül fogja a kódodat és egy kereskedelmi program részévé tegye.
Pontosan.
És mivel gyak. azt csinálsz a kóddal, amit akarsz, ahogy akarsz, nem tud vele kapcsolatban semmilyen kérdés / probléma felmerülni.
Kivéve, ha szabadalmazott eljárást tartalmaz a kód pl.
Másrészt én elhiszem, hogy tök jó a fene nagy szabadság, de én speciel nem szeretném azt, hogy kiadok valamit nyílt forrású programként, más meg fogja és lezárja, zártan tovább fejleszti, majd eladja. Pontosan ilyen eset miatt váltott a Wine is MIT-ről LGPL-re.
"Másrészt én elhiszem, hogy tök jó a fene nagy szabadság, de én speciel nem szeretném azt, hogy kiadok valamit nyílt forrású programként, más meg fogja és lezárja, zártan tovább fejleszti, majd eladja."
Miért nem? Károd nem származik belőle, hiszen a saját munkájával tette eladhatóvá a szoftvert, önmagában a te munkád nem volt elég jó ahhoz, hogy eladható legyen. Az nem lehet érv a gpl mellett, hogy ha a te munkád nem elég jó, és egy cég tovább akarja fejleszteni, hogy eladhassa, akkor az új kódot meg kell osztania.
--
Don't be an Ubuntard!
Szerintem pedig pont ez a lényeg. Én adtam valamit és cserébe ha más ezt tovább tudja fejleszteni, akkor abból én is részesülök. És ez még azt se zárja ki, hogy egy cég pénzt csináljon belőle, lásd a Linuxból élő cégeket.
Más, a linuxot, mint olyant senki nem árulja.
Ott a hozzá adott szolgáltatást árulják.
Míg, teszem azt, nyilván ez lenne az idei évszázad suttyósága, deha fogom a FreeBSD telepítót, átirom Kisauto Security Operating Systemre egy sed -el, lefordítom és eladom, megtehetem, pusztán kellene mellé adjak egy cetlit, hogy Based on FreeBSD kód.
És mégsem csinálják ezt a cégek. Nem megyek messzire. Amikor veszel egy Mac -et, az Apple ad neked egy papirkát, amin rajta van, hogy BSD licence és Apple Shared Licence és szépen részletesen leírják melyik kód, honnan jött.
Így a FreeBSD, ill Darwin fejlesztők is megkapják a kreditet, neked is egy termék van a gépeden és az Apple jól járt :)
Jó, attól most tekintsünk el, hogy az elején ezt nem nagyon eröltették.
Szerintem ott kezdődik a dolog, hogy miért tetted a szoftvert nyílt forrásúvá.
Más eset nincs, ha ugyanis te el tudod készíteni/készíttetni a szoftvert azért, hogy üzletet építs rá, minek kiadni a szoftver forrását?
Az első esetben nem igazán értem, miért zavarna, ha valakinek bevétele van abból, amit te úgy tettél elérhetővé, hogy te abból nem akarsz bevételt. Maximum az irigység, vagy az elvesztett lehetőség miatti rossz érzés játszhat.
A második esetben már érthetőbb, de mivel ekkor te is szolgáltatást építesz a szoftverre, te is megteheted azt, amit a versenytárs. Azaz fejleszthetsz olyan kiegészítő szolgáltatásokat a szoftverbe, amiket nem teszel nyílt forrásúvá, és csak a fizetős ügyfeleknek érhetőek el.
--
Don't be an Ubuntard!
>>Más eset nincs, ha ugyanis te el tudod készíteni/készíttetni a szoftvert azért, hogy üzletet építs rá, minek kiadni a szoftver forrását?
Például azért, mert így akarsz versenyelőnyhöz jutni az adott piaci részt már uraló, domináns és monopol szereplővel szemben.
Ezt fejtsd ki jobban, mert én nem látom, mi biztosítja a piaci előnyt abban, ha egy szoftver nyílt.
--
Don't be an Ubuntard!
elkezdik emberek használni, akik egyébként egy pénzes sw-t nem kezdenének el használni.
így létrejöhet egy kritikus tömeg, akik használják. ez egyfelől ismertséget eredményez, másfelől ingyenes béta-tesztelőket ad.
Ehhez nem kell nyíltnak lennie.
--
Don't be an Ubuntard!