Jobs bejelentette az iPad 2-t

Címkék

Tegnap helyi idő szerint este 7-kor kezdődött az Apple iPad 2 bejelentése. Jobs személyesen nyitotta meg a rendezvényt. Az első percekben a szokásos statisztikákat hallhatták a résztvevők. 100 millió letöltött könyv, 200 millió Apple ID, 2 milliárd fejlesztőknek kifizetett dollár. 100 millió eladott iPhone, 2010-ben 15 millió eladott iPad.
Végül, amiért az emberek összegyűltek, itt az iPad 2.

Az iPad 2-t teljesen újratervezték. Sokkal gyorsabb lett. Ez köszönhető az új dual-core A5 processzornak, amitől az Apple szerint akár 2-szeres sebesség, illetve 9-szeres grafikai teljesítmény képes kijönni az iPad 2-ből, és aminek mindeközben a fogyasztása hasonlóan alacsony, mint az A4-é volt.
A készülékre előre, hátulra kamera, bele giroszkóp került. Az új iPad 2 33%-kal vékonyabb, mint az elődje. Vékonyabb, mint az iPhone 4. Nem csak vékonyabb, de könnyebb is az első generációs tabletnél. Két színben érkezik már az első naptól kezdve.
Az akkuideje továbbra is 10 óra körül van. A különböző típusok árai itt találhatók dollárban.
Az új iPad 2 március 11-én debütál az Egyesült Államokban. Március 25-től még több országban.
Az iPad 2 egyik külsőleg észlelhető érdekessége, hogy nem tok védi, hanem fedőlapot kapott. Ami egyben támaszték is. Nem csavarozva van, hanem mágnesesen rögzül. Bőrből (69 dollár) vagy műanyagból (39 dollár) készül és több színben lesz kapható.
Az új iPad szoftvere debütáláskor az iOS 4.3 lesz, ami az iPhone 4 tulajdonosok számára is tartogat újdonságot (personal hotspot). Az új iOS szintén márciusban érkezik.

További információk és egy rakás kép az Engadget cikkében.

Hozzászólások

Beteg voltam nehany napot, kenytelen voltam fekudni, kreativ munkarol szo sem lehetett, az olvasas volt a maximum, amire kepes voltam. Kifejezetten jo lett volna egy ilyen gep - igy is inkabb a mobilomon neteztem, mint a szubnotebookomon. Az informacio _fogyasztasara_ jobb eszkoz egy tablet, mint egy notebook.

----------------------
while (!sleep) sheep++;

Március 11.-től 2 hétig épp az USA-ban leszek. Lehet, hogy veszek egy 16GB-os wifi-s változatot. Szerintem befektetési céllal se rossz dolog, itthon 140-150k körül lesz az ára, ha jól tévedek.

Ha csak annyit változtatnának rajta, hogy telepíthető lenne rajta a Flash Player, ilyet vennék. Így marad valamelyik Android 3-as tablet. Azok között viszont sajna nem sok van 10 órás akkuidővel, vagy ilyen jó fizikai paraméterekkel.

Gondolom a duplázásnak még technológiai/pénzügyi(ár) akadálya volt. Akkor pedig már nem módosítsák a felbontást! Nincs szükség arra, hogy ugyanolyan szopóágra kerüljön ez a platform is, mint ahogyan az Androidot elkúrták a millió eltérő képarányú felbontással.

Most azt mondjátok meg de őszintén, hogy mi a f@sznak kellene egy 9,7 colos gépbe 1024x768 nál nagyobb felbontás? Nem vagyok sem Apple fan, sem iPad fan, csak egyszer egy svédországi műszaki boltban megtapiztam egy
Alienware M11x-et: http://www.notebook.hu/notebook/alienware/alienware_m11x/alienware-m11x…
és majdnem megvakultam a látványtól(rossz értelemben)... Egyszerűen nekem már túl aprók voltak a betűk, pedig nem vagyok látáskárosult. Azt tudom, hogy lehet nagyítani a betűméreten, de akkor a toolbar-ok, meg panelek mérete annak megfelelően növexik->r-go->amit a felbontáson nyersz a nagyításon elbukod.
Nekem a 15 colos laposon az 1280x800 éppen jó, de ha 1440x900 lenne még az sem vakítana, és egy 10-es arial is még elég jól olvasható maradna valószínűleg. Azt sem értem, hogy mi a francnak erőltetik most ezt a 1366x768-as HD felbontást még üzleti notikon is? Az ember általában HD-t tv-n néz, laptopon irreleváns, mert akkora felbontást(fulll HD) csak a 17 colos óriáslaptopokra érdemes a láthatóság miatt (hogy ha vége a filmnek, tudj mozogni az oprendszerben hunyorgás nélkül)tenni.. Szerintem... Régen a 13"-os MacBook-omban még 1280x800 volt, és az még épp elviselhető volt azon a méreten. ez a 1366x768-felbontás meg olyan béna, mert még egy(Unity-t vagymianeve kivéve) kezelőfelület sem az oldalsó széleket használja ki, hanem még mindig alsó meg felső panelek vannak.
Szóval nekem kicsit hülyeségnek tűnik ez a pixelhajhászás.... De úgy látszik rajtam kívül mindenki meg akar vakulni hamargyorsan.. :-D

http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773 || Dell Studio 1537 #! Statler Alpha2

Nekem sosem elég a felbontás. :-)

A saját 15"-ös laptopomon 1024x768 van, és ezen sokszor szenvedek, hogy nem fér el annyi információ, annyi ablak, annyi bigyó a képernyőn egyszerre, mint amennyi kényelmes lenne.

Sokáig ilyen üzleti laptopom is volt, és ha nem volt hozzá egy nagyobb (mondjuk 1280x1024-es) külső monitor, akkor azért sok feladatot nagyon vacakolós volt elvégezni. Alt tab kopott rendesen, meg persze zoom ki, zoom be.

Előző céges laptop 17" 1440x900-as volt. Az a felbontás nekem megfelelt, elfértem kényelmesen. Maga a laptop túl nagy volt, szívesebben használtam volna ugyanannak a modellnek a 15-ös változatát.

Most 15-ös van, 1600x900-as. Nem zavaró, és jól elférek rajta. Picik a betűk, igen, de még jól olvashatóak.

Word processzorban és böngészőben általában kicsit rázoomolok (nagyobb szövegméret), de táblázatkezelőben, ábrák rajzolásakor stb. jól jön, hogy nem kell 55%-os zoommal nézni, hogy elférjen, amit egyszerre akarok látni.

Az egészet arra alapozod, hogy ha növekszik a felbontás, akkor csökken a betűk és az ikonok, az egész UI mérete. Nagyon sok jel mutat arra, hogy az Apple felbontásfüggetlen UI-t akar, vagyis minden felbontáson közel azonos méretűek lesznek például az ikonok, csak nagyobb felbontáson részletesebbek. Fizikailag azonos méretűek, tehát ezt úgy értsd, hogy ráteszed a monitorra a tolómérőt és az ikon 200mm±xmm méretű lesz minden felbontáson. Nézd meg az iPhone 4-et, az összes ikon, szöveg, felirat, minden akkora, mint egy régebbi iPhone-on, csak éppen nem látszódnak a pixelek. Nem arról van itt szó, hogy rátoljuk a 25xx x 16xx-at a 10 colra aztán dögöljön meg aki nem látja a 14px magas betűket. És 10 colon igenis kevés a 1024, mert látszanak a pixelek. Nem azt mondom, hogy kibírhatatlan, de van hova fejlődni és az Apple-nek egyértelműen az a célja, hogy ne tudd megkülönböztetni a pixeleket nagyító nélkül.

Abban viszont egyetértek, hogy ha az ui nem követi így a felbontást, akkor az kínszenvedés. 22"-os Full HD monitort használok melóban és pl Windows alatt nekem kellemetlen volt ilyen kis monitoron ez a felbontás, kifolyt tőle a szemem. Lehet ugyan állítani az ui méretét, de sok program szétcsúszik tőle.

Amúgy meg a macbookomban 13"-on van 1440x900 és kurvajó.

Úgy látom te vagy az első, aki valamennyire érti, hogy mit akartam kinyöszörögni....
Lehet, hogy az Apple törexik arra, hogy az UI legyen egyforma, de akkor rajta kívül nem sokan figyelnek erre.. Lehet, hogy meggondolm magam, és nyomok egy reswitch-et és veszek egy Mac-et??? :-D

http://taklertamas.deviantart.com/ || registered Linux User #518773 || Dell Studio 1537 #! Statler Alpha2

Az Applenel valahogy jobban mukodik ez a konzisztencia dolog, mint az MS-nel. Nem neztem utana, de tippre azert mert joval jobban bekorlatozza az OSX/iOS alkalmazasok fejlesztoit es nem enged mindent szanaszet atdefinialni, mint Win-n. (Plusz szimplan nem engedelyezik az AppStoreban.)

Mert pl. a .NET-ben vannak pl ajanlasok, hogy a mereteket ne pixelben, hanem pt-ben adjak meg a fejlesztok.

----------------
Lvl86 Troll

Nem korlátoz senki semmit. Nem is erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy nem ész nélkül mennek a hardveres változtatások. Jó példa rá a Retina Display az iPhone 4-ben. Pont a kétszerese x és y irányban is a felbontás és a 160 ppi is 326-ra változott. Így két legyet ütöttek egy csapásra. Egyrészt nem szopatják úgy a felbontással a fejlesztőket mint Androidon (display fragmentation hell), másrészt a megjelenített kép minősége sokkal szebb lett, de az ikonok és betűk mérete maradt a régi.

Egy kis matek:
- Az 1280x800-as felbontás 16:10-es képarányt jelent
- A 1366x768-as felbontás 16:9-es képaránynak felel meg

A TV-knél a 16:9-es képarányt preferálják, ezzel szemben a monitoroknál sokáig a 16:10-es képarányt részesítették előnybe (a 4:3 mellett). Néhány éve egyre több olyan lcd monitor jelenik meg, amelyeknél a 16:9-es képarányt használják. Ennek gyakorlati haszna akkor van, ha a számítógépen nézel 16:9-es képarányú filmet.

Megint egy kis matek, egy kevés szubjektivitással fűszerezve:
Ha 16:9-es képarányt akarunk 1280-as felbontással, akkor 720 sor jön ki. Ami -- számomra -- már nagyon kevés. Korábban 1280x1024-es monitorom volt csak, így a 800 sor is kevésnek tűnik néha. Ezt tudják áthidalni a 1366x768-as felbontással, ami a 16:9-es képarány mellett, csak 32 pixellel kevesebb sor a 800-ashoz képeset. Korábban a HD-Ready TV-k jelentős része 1366x768-as felbontású volt, így a vezérlőáramkörök, és a firmware is rendelkezésre áll ennek a felbontásnak a kezeléséhez. De ez csak egy tipp volt.

Megint csak tipp: Mivel egyre többen néznek filmeket és TV-t a számítógépen, így fontosabbá vált, hogy az lcd monitorok is 16:9-es képarányúak legyenek. Azt sem tartom kizártnak, hogy az előállítási költségek is kisebbek lehetnek, ha a TV-k és a monitorok is ugyanolyan képarányúak. Illetve egyre több, TV-nek és monitornak is használható készülék van a piacon.

-----
"Én vagyok a hülye, hogy leállok magával vitatkozni."

En a pletykak alapjan pont erre szamitottam. Ugyanaz a kepernyo felbontasa, ket magos proci, vekonyabb haz. Igy egy hete beruhaztam egy elso generacios Galaxy Tabba. Nekem kenyelmesebb a 7 col, es meg konyebb is, a felbontas meg kb ugyanekkora, 1024x700. Ha mukodo rendszer akarok, akkor ezt is hekkelni kell, pl nem megy rajta a cisco adott tipusu vpn-je, ami meg az iOS-ben default megvan.

"Szájer gyerek kérjél bocsánatot..." :)

De miért kellenek erre külön alkalmazások ? És mikor lesz már Ubuntu tablet?

Mert nincs billentyuzet es eger. Teljesen mas a ket iranyitas menete.

Anno az MS is a kezdeti WinCE-kben az asztali modellt eroltette aztan atdolgoztak az egesz koncepciot, igy lett a WinMo. Az erintokepernyos technologiak es a multitouch megjelenese hozott megint valtozast, emiatt vannak nagy gombok az osszes mai smartphone OS-ben.

Vhol olvastam h az MS-n belul is volt ebbol vita h mig a Windowsos csapat megprobalt minel jobban felkeszulni a tabletekre, addig az Offices csapat vezetoje hulyesegnek tartotta es tobbek kozott hasonlo okok vezettek a tablapc-k bukasahoz.

Egy ubuntut attervezett iranyitasi modell nelkul (es itt a programok is szerepet jatszanak, nem csak az OS+shell) eleg nagy fassag lenne raturni tabletre.

Ameg az iPad (es az androidos tarsai) egy egeszen mas megkozelitesbol indul: az iPad egy jatekszer, celezkoz (tartalomfogyasztasra*, minimalis jatekra) szemben a korabbi koncepcioval, ahhol a PC-t probaltak tabletesiteni.

*de ronda szo

----------------
Lvl86 Troll

De az új Ubuntu állítólag megfelelő lesz desktop ÉS tábla felhasználásra egyaránt (lásd Unity). A multi-touchot minden programnak külön-külön kell implementálnia, vagy azt elvégzi helyette a grafikus felület?

Én még mindig nem értem, miért kéne külön oprendszert használni táblán és asztali gépen / notebookon.

Szerintem az a teljesen logikus lépés, amit az Ubuntu követ, azaz hogy csak egyfajta oprendszert fejleszt, azonos programokkal.

De miért ne lehetne a tablet munkaeszköz is? Ha pedig az, akkor elvárom, hogy ugyanaz fusson rajta, mint a notebookomon.

Azt végképp nem értem, hogy Androidra és ipadre miért kell külön programokat fejleszteni.

Én szeretnék venni egy táblát, de normális, használható programokkal és oprendszerrel, azaz Ubuntu desktop edition + minden benne lévő program, LibreOffice, Firefox, Nautilus, Totem stb. Ezt az Android meg iOS bohóckodást nem értem.

Amire külön kell fejleszteni, az a mobil, de nem a tablet.

Mert ezek a tabletek nem tablet pc-k, hirolvasasra es hasonlokra van kitalalva. Nem arra h billentyuzetet meg egeret tolj ra.

Es ha mar itt tartunk: ott csapnam agyon egy tablettel azt, ki kitalalja h pl. egy OOo/MSO2003<=-t en ujjal bokdossek egy ekkora cuccon.

Az egesz desktop UI elmult 20-30 eves fejlodesi iranyvonala az, hogy van billentyuzeted es egered.

A tableteke az (mostansag), hogy az ujjaddal bokdosol egy nagyy feluletet. Ameddig ezt a kulonbseget nem erted meg, addig kar folytatni a vitat.

Neked nem tablet, neked tablapc kell.

----------------
Lvl86 Troll

"Anno az MS is a kezdeti WinCE-kben az asztali modellt eroltette aztan atdolgoztak az egesz koncepciot, igy lett a WinMo. Az erintokepernyos technologiak es a multitouch megjelenese hozott megint valtozast, emiatt vannak nagy gombok az osszes mai smartphone OS-ben".

A Windows Mobile OSből két változat volt és pont a smartphone kiadás készült a nem érintőképernyős mobilokra, amik régebben még többségben voltak. az érintőképernyős WinMobile változat PDAsabb volt, hivatalos nevén Windows Mobile for Pocket PC Phone Edition.
Gartner: a tabletek a PC-k piaci ellenfelei

iPad2
Now 33% thinner and 50% more absorbent.
-sickipedia

--
Auto correct can go straight to He'll.

Ezt úgy itthagynám, történelmi okokból:

"My most recent project had been the NoteTaker, a portable Smalltalk machine with a bitmap touchscreen display, mouse and keyboard, stereo sound, and dual 8086 processors: one I/O processor which also ran BitBLT (Bitwise BLock Transfer) to draw the graphics, and one emulator processor dedicated to running the Smalltalk bytecode interpreter."

Bruce Horn cca 1980 Xerox PARC
forrás: http://www.folklore.org/StoryView.py?project=Macintosh&story=Joining_th…

---------------------------------------------------------------------------------------
Unix is simple. It just takes a genius to understand its simplicity. — Dennis Ritchie