ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Az OSI és az FSF példa nélküli együttműködésre lépett a szoftverszabadság védelmezése érdekébenSimon Phipps - az OSI egyik igazgatója - nemrég arról számolt be, hogy a Free Software Foundation (FSF) és az Open Source Initiative (OSI) összefogott, hogy együttesen kérje az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát (DOJ) avatkozzon be a Novell szabadalmak CPTN Holdings-nak való tervezett eladásába, vizsgálja ki azt. Ez volt az első alkalom, hogy az FSF és az OSI közösen lépett fel. A CPTN Holdings egy a Microsoft-ot, Oracle-t, EMC-t és Apple-t tömörítő konzorcium. Az OSI 2010 decemberében már panaszt tett a tervezett tranzakcióval kapcsolatban a German Federal Cartel Office-nál (FCO - Német Szövetségi Kartell Iroda). Most az OSI és az FSF közösen áttekintette és kiigazította az OSI által decemberben az FCO-nak elküldött levelet, majd elküldte azt a US DOJ-nak. Phipps kiemelte, hogy legyen bármi is az ügy kimenetele, a két szervezet (FSF és OSI) már profitált belőle azzal, hogy együttműködésre léptek. Phipps megjegyezte, hogy reméli, a két szervezet a jövőben is együtt tud majd működni annak ellenére, hogy más nézeteket (FSF = szabad szofver, OSI = nyílt forráskódú szoftver) vallanak a szoftverszabadsággal kapcsolatban. Phipps cikke itt.
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzések
HUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 10% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 18% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 27% Egyáltalán nem ismerem. 34% Csak az eredmény érdekel. 8% Összes szavazat: 560
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
>>Phipps kiemelte, hogy mindegy, hogy mi lesz az ügy kimenetele,
>>a két szervezet (FSF és OSI) már profitált belőle azzal,
>>hogy együttműködésre léptek.
Dicséretes ám szerintem cseppet sem mindegy mi lesz az ügy kimenetele. Európában ugyan nem érintené a szabad és nyílt forrású szoftvereket közvetlenül (SCO támagás Európában is érintette volna mert az inkább szerzői jog oldaláról próbálkozott) de ha Észak-Amerikában ellehetetlenül szabadalmi offenziva miatt a Linux és Bsd rendszerek és alkalmazások fejlesztése az Európában is éreztetni fogja a hatását. 'Menedékjogot' kaphatnak az Eu-ban a nyílt szoftverek de a versenyképes továbbfejlesztéshez szükséges pénz csak Amerikában áll rendelkezésre.
s/mindegy/legyen bármi is/
--
trey @ gépház
Legyen bármi is... ebben a történetben a legnagyobb veszteség a Google-t érheti. A szervereiket még átköltöztetheti Eu területre, de az Androiddal már nem tudna egérutat találni. Természetesen a teljes nyílt forrású világ is sokat vesztene Európán kívül és azon belül is.
The definition of open source software was written to be almost identical to the free software definition.[27] There are very few cases of software that is free software but is not open source software, and vice versa. The difference in the terms is where they place the emphasis.
Szervác Attila - http://321.hu/sas
The term “open source” software is used by some people to mean more or less the same category as free software. It is not exactly the same class of software: they accept some licenses that we consider too restrictive, and there are free software licenses they have not accepted. However, the differences in extension of the category are small: nearly all free software is open source, and nearly all open source software is free.
– Free Software Foundation, http://www.gnu.org/philosophy/categories.html
Szervác Attila - http://321.hu/sas
az usákok nagyon erőltetik a szabadalmi meg szerzői jogi dolgaikat, a három dobás dolog már kezd beszivárogni. nem vagyok nyugodt.
(vigyázat, öncélú felesleges trollkodás következik! bocs)
Nahát, közeledik egymáshoz a Júdeai Népfront és a Júdea Népe Front? Hát az elvek már senkinek se számítanak? :)
(mégegyszer elnézést)