Az Oracle arra bátorítja az Apache-ot, hogy gondolja újra a JCP EC-ből való távozását

 ( trey | 2010. december 12., vasárnap - 11:41 )

Mint az ismert, az Apache Software Foundation (ASF) 10 év tagság után úgy döntött, hogy nem kíván már a tagja lenni a Java közösségi folyamatokat igazgató vezetőségi bizottságának, a Java Community Process (JCP) Executive Committee-nek. Hogy miért, azt részletesen összefoglaltam itt. Jim Jagielski - az ASF társalapítója, igazgatótanácsának tagja - úgy foglmazott, hogy a JCP halott. Az Oracle megölte.

Az Oracle nemrég reagált az Apache Software Foundation bejelentésére. A vállalat azt írta, hogy felelőssége a Java előremozdítása és a Java szabvány uniformitásának megtartása a Java fejlesztők milliói számára. Az Oracle szerint a JCP EC tagságának többsége egyetért ezzel.

Az Oracle arra bátorítja az ASF-et, hogy vizsgálja felül döntését és maradjon a Java-t előremozdító folyamat része. Az Oracle szerint az ASF és a benne működő számos nyílt forrású projekt fontos részét képezi a teljes Java ökorendszernek.

Jim Jagielski blogjában fejti ki részletesen, hogy mi a problémájuk az Oracle-lel. Az Oracle egy, az ASF-nek küldött válaszában azt írta, hogy a JAVA SPECIFICATION PARTICIPATION AGREEMENT-ben (JSPA) meghatározott kötelezettségeivel összhangban levően, korrekt, elfogadható, és megkülönböztetésmentes feltételek szerint biztosítja a TCK licenceket.

Jagielski szerint ez vicc, hiszen a JSPA kimondja (5. pont C. bekezdés III szakasz), hogy a "spec lead" nem hozhat semmilyen szerződésbeli feltételt vagy kikötést amely korlátozhatja vagy behatárolhatja a licencet kapót abban, hogy független implementációt készítsen vagy terjesszen. Jagielski szerint a FOU, azaz a "Field of Use" korlátozás pontosan ezt teszi.

A blogbejegyzés itt olvasható.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

erről pofáztam, hogy ha a többi tag nem csak ült volna a seggén, akkor még lehetett is volna belőle valami. még így is pitizik az orekül, mi lett volna, ha mindenki leszavazza.

Lehet, hogy te is szakértő vagy, de a JCP-ben résztvevő vállalatoknak is megvannak a maga szakértői... Nem hiába döntöttek amellet, ami mellett döntöttek.

nem hát. egyrészt mert így a jó csicska szerepében tetszeleghetnek (bünti/jutalomosztás idején fontos), másrészt meg mert mindenkinek megvan az ára.

Az ajándékok és a kapott "ár" néha jelent valamit egy profit maximalizálásnál. Persze hosszútávon kell gondolkodni, de gondolom belegondoltak.
De többet már had ne mondjak, mert én nem tudom mi folyik ott.

> ha a többi tag nem csak ült volna a seggén, akkor még lehetett is volna belőle valami.

Úgy gondolkodsz, mintha a többi tag viselkedése végleges lenne. Ha egyszer nem léptek, akkor már soha többet nem fognak lépni.

alkalom most volt.

> alkalom most volt.

Alkalom mindig van.

most -> késő
a folyamat egyirányú.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

> a folyamat egyirányú.

Ha arra gondolsz, hogy több kilépőtől már elvárnák a fork-ot, amiből már nincs visszaút; akkor egyetértek.

A fork-ot már megcsinálta a Google.

kapja is érte az ívet.

Tény. A Google-nek van elég jogásza, az Apache-nak mennyi lenne egy ilyen csörtére?

hát részben.

a most helyeslők pálfordulása már köpönyegforgatás, meg az Oracle sem fogja annyira komolyan venni, hiszen a szavazat már megvan.

Aki meg kilép, ne lacafacázzon, csináljon fork-ot, vagy saját implementációt.
Ha elnevezik a forkjukat apache caffeine-re, nem fog érdekelni, amíg pl. az apache tomcat viszi, felőlem vírustörzsekről is elnevezhetik, csak van pár év lemaradás amin pörögni kéne.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

A pár év lemaradást mire érted?
A jelenlegi Java állapotára, vagy a leendő fork esetére? Mert az utóbbi pont olyan fejlett mint a fork kiindulási alapja.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba és kész!

:)

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

>>felőlem vírustörzsekről is elnevezhetik, csak van pár év lemaradás amin pörögni kéne.
Összefognak a Google-val és: AIDS Apache Inter-Dalvik System :-)

Kár, hogy nem vírus, amúgy jó :-)

minden nap van szavazás? minden nap kilép az asf a jcp ec-ből? jó tudni.

miből gondolod, hogy ezt a választ nem a többi tag informális ténykedése váltotta ki?

mert az vihar a biliben.

> mert az vihar a biliben.

Szép válasz, ezek szerint veled sem érdemes társalogni.

áruld már el kérlek, hogy ugyan mi a f....omért érdekelné pont az oracle-t, ha valaki megjegyzéseket tesz az IGEN szavazata mellé? neked úgy jött le eddig, hogy annyira meghatja őket a picsogás? röhej.

attól, hogy a többi cég kis heveskedéssel nem ment fejjel a falnak, még tehetnek lépéseket, kisebbeket, kevésbé látványosakat, amik idővel hatásosabbak lesznek. ésszel él az ember, nem káposztalével... az apacs felvállalta, hogy kiborítja a bilit, a többiek majd feltakarítják úgy, hogy mindenkinek jobb legyen, mint most.

ez már sajnos politika, nem csak arról szól a történet, hogy kinek van igaza, hanem arról is, hogy ki mekkora arcvesztéssel zárja le.

izgi.

A java specifikációk készítéséből dobbantanak a szakértők, akik az elmúlt 10 évet meghatározták. Valóban semmiség... egy laikus számára. A legelterjedtebb szerver-oldali platform, de valóban leszarós, mi történik. PHP FTW, vagy ilyesmi...

vbscript+iis8, az kell ide

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

ennek most mi köze a megjegyzésekkel tett IGEN voksokhoz?

az, hogy az "igen, de (.*)", az annyi, mint "igen", némi bitszeméttel mögötte.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

szerintem is, de lovas post-ját sehogy se tudom így értelmezni. igazából nem tudom, mire is akar kilyukadni úgy igazán.

arra, hogy mindenki legyint, pedig az lépett ki, aki effektíve tolta a szekeret.

--
"SzAM-7 -es, tudjátok amivel a Mirage-okat szokták lelőni" - Robi.

ez oké, csak ezt miért nekem írja le?

Mer ebaszta, na :)

> neked úgy jött le eddig, hogy annyira meghatja őket a picsogás? röhej.

Mocskos a szád. Olvasd el a címet: "Az Oracle arra bátorítja az Apache-ot, hogy gondolja újra a JCP EC-ből való távozását."; aztán döntsd el magad, hogy érdekli-e őket vagy sem.

igen, az asf-ről van szó. nem a többi nyúlbéláról, aki behúzta fülét-farkát, de(!) megjegyzéseket tett. ők pont senkit nem hatottak meg.

még egy funkcionális analfabéta, jupí. ezt a post-ot se tudom, minek írtam, úgyse leszel képes értelmezni...

el lehetne mondjuk merengeni, hogy anno pl. az ooxml szavazásoknál mennyi foganatja volt az igenek mellé tett megjegyzéseknek a folyamat befolyásolásában. (semmi) de hát persze, az oracle majd biztos kétségbe lesz esve az ilyenektől, nyilván, hogyne.

Higgadj le, még le se hülyéztelek.

szerintem nem érdekli őket. ha komolyan érdekelné, akkor azt mondanák, hogy oké, átnézzük azt a licenszet. így meg azt mondják, hogy vagy megváltoztatod a döntésed, vagy elhúzhatsz.

> így meg azt mondják, hogy vagy megváltoztatod a döntésed, vagy elhúzhatsz.

Az ASF már elhúzott, amit az Oracle hagyhatott volna annyiban, egy sajnálkozó nyilatkozat kiadásával, ehelyett belekezdtek egy társalgásba. Szerintem vissza kell hogy csábítsák az ASF-et, mert az Oracle-nek még bizonyítania kell hogy nála van a legjobb helyen a Java, különben kiforkolják alóla azok, akik megjegyzést tettek az "igen" mellé.

a sajnálkozó nyilatkozatot olvashattuk a topicnyitóban. A társalgásra korábban is lett volna elég lehetőség, tudtommal az apacs nem egyik percről a másikra tiplizett előzmények nélkül. A fenyegetést már bedobták korábban, muszáj volt lépniük, nehogy összekeverjék bizonyos szerveiket.