ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Hogyan érintheti kedvezőtlenül Obama tervezett adóreformja az amerikai IT óriásokat?A Techflash egyik cikke szerint Obama azt tervezi, hogy átalakítja az Egyesült Államokban a nemzetközi profitra vonatkozó adószabályokat. Ez a nagyobb vállalatoknak - köztük a Microsoft-nak - nem nagyon tetszik, mert a tervezett változtatások után jóval több adót kellene fizetniük. A Microsoft a 2008-as pénzügyi évében mintegy 7%-kal - vagy összegben kifejezve több mint 1,6 milliárd dollárral - csökkentette effektív adóterhét, köszönhetően annak, hogy a külföldi bevételei után kedvezőbben adózott. Összehasonlításképpen, öt évvel ezelőtt a vállalat még jóval szerényebb mértékben, mindössze 1%-kal csökkentette adóterheit a nemzetközi bevételein keresztül. Az Obama által tervezett adóreformok több ponton sem kedveznek a külföldi bevételekkel rendelkező vállalatoknak. A cikk kitér arra, hogy a Microsoftnak több olyan országban is van leányvállalata, amelyben nem, vagy csak igen csekély mértékű adót kell fizetni. A Microsoft 14 leányvállalatából 8 adóparadicsomban található. Nem csak a Microsoft, akit kedvezőtlenül érinthetnek Obama reformjai. A cikk megemlít más IT óriáscéget is, köztük a Google-t, a HP-t, IBM-et vagy a Cisco-t. A cikk itt olvasható.
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzések
HUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 11% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 19% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 28% Egyáltalán nem ismerem. 32% Csak az eredmény érdekel. 6% Összes szavazat: 474
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
Attól félek, hogy a magasabb adót végül majd mi fogjuk még éveken át fizetni a krampusz szerződéseken, meg a jogtiszta Windows-vásárlásokon keresztül... :(
Nagy Péter
www.konquer.org
igen, mivel köztudott, hogy az ms a teljes nyereségét idehaza termeli ki
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra
Most ezt úgy mondod, mintha nem lenne Mo adóparadicsom.
--
Debian squeeze
hapffff
--
.
LOL
adóparadicsom, csak nem mindenkinek.
egyébként Ausztriát is fel akarták venni az adóparadicsomok listájára, velünk együtt.
+1
Jo konyvelovel MO tenyleg adoparadicsom. Csak kar, hogy ezt a kisember fizeti meg.
nem az, csak volt az EU tagság előtt. és csak olyan külföldi cégek számára, akik nem folytattak semmilyen gazdasági tevékenységet Magyarországon.
vagy folytattak, de alapból adómentességet v. (jelentős) adókedvezményeket kaptak
adómentesség != adóparadicsom
az adómentesség egy keleteurópai önámító mese volt, a működő tőke vonzásáról.
Az adóparadicsom olyan ország, ahol _legálisan_ kevés adót kell fizetni. Az adócsalás mint nemzeti sport nem tesz egy országot adóparadicsommá.
Pedig ez sajnos így van, ahogy apostrophe3 is mondta feljebb. VAN aki itt is legálisan fizet kevés adót. Sőt, színte az összes nagyobb multicég ilyen különleges státuszban van, legalábbis az első kb 5 évben. Utána pedig gyorsan megszűnik és létrejön új néven, majd újabb 5 évre megkapja az iparűzési adó és hasonlók alóli kedvezményt.
---
Linux is bad juju.
ez pontosan így van csak sajnos kevesen tudjuk
Persze fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy jobb lenne-e, ha inkább Szlovákiában lenne különleges státuszban az adott cég, oda fizetné az kedvezményes adót, és ott teremtenének munkahelyeket?
Az éremnek mindig két oldala van.
egyértelműen igen, az elmúlt 15 év bizonyítja.
Nyílván nem, de nem fogja azt sem mondani, hogy akkor most emeljük mindenhol a Windowsok árát, kivéve a magyaroknál, mert azon úgysem múlik sok. Engem az nem vigasztal, ha szoftwert kell vennem, hogy nem csak nálunk emelkedett az ára.
Nagy Péter
www.konquer.org
ki más fizetné meg? ;)
adjak tippet?:)
Félelmetes hogy elpofátlanodott az amerikai kormány, hogy szeretnék beszedni a jogos adót. Pffff. Le a kormánnyal és a szenátussal éljenek az adóparadicsomok!
jogos adot?
meselj errol kerlek.
--
.
Náluk is válság van. Talán keményebb is mint az euban. Szeretnék, ha anyagilag beszállnának a nagy vállalatok is, nem csak a kisembert nyúzzák. Ebből a szempontból +1 Obamának. :)
>>: sys-admin.hu :<<
hol dogoznak a kisemberek?
milesz ha bedol a nagyvallalat es kibasz 30000 kisembert?
--
.
Nem egészen erről volt szó.
>>: sys-admin.hu :<<
ugyerted erre nem gondoltal?
egyetertek
mellesleg a valsag nem az MS/IBM/SUN miatt van ugye hanem a bankok/kisemberek fedezet nelkuli hitelei miatt amihez semmi koze az IT cegeknek, most megis veluk akarjak megfizettetni. elmondom mi lesz. fogja magat az IBM es atrakja a penzugyi HQ-t delkelet azsiaba. kibassza az osszes amerikai kollegat es szepen kivonul oda ahol a legkevesebbet kell fizetnie.
szomoru ugye?
--
.
+a menedzsment akkor egyszerűen szívhatja a thai k*rvák seggér*l a kokót :)
--
"How do you work in a team situation when all the other team members are fools and idiots?"
ebbe bele se gondoltam!
itt az ideje management iranyba mozdulni!
--
.
LOL! "Bolond" vagy! :DDD
Akár gondolhattam is volna. Te viszont abba gondolj bele, hogy a válság globális. Tehát mindenkit érint. A megoldásból mindenkinek ki kell(ene) vennie a részét. Beleértve a nagy cégeket.
Ehhez az egyik eszköz az adó. Van még más is. Egyenlőre ezt fontolgatja az amerikai kormányzat - szerintem helyesen.
Egyből sok százezer új munkanélkülire asszociálni kissé radikális.
>>: sys-admin.hu :<<
akkor nezzuk
tegyuk fel h te egy multi ceg vezetoje vagy
1 USD megtermelesehez 0.5 USD-t kell elkoltened. Nahmarmost az uj adotorveny szerint neked 0.7USD-t kellene kolteni. Mit csinalsz?
a, kibaszol parezer embert es megmondod a maradeknek h ha nem csinaljak meg a kirugottak munkajat akkor ok is mennek es indiaba rakjataok az egesz ceget igy aztan ujra 0.5 USDbe kerul 1USD
b, semmit nem csinalsz ki a faszt erdekel hogy kevesebbet termel a ceg
c, felrakom a linuxot
nyilvan ezen portal szellemi szinvonalahoz a c passzol de valoszinuleg a fog bekovetkezni
--
.
"c, felrakom a linuxot
nyilvan ezen portal szellemi szinvonalahoz a c passzol de valoszinuleg a fog bekovetkezni"
Figyelj! Miért van az, hogy még az értelmesebb posztjaid végéhez is idehányod ezt a sz.rt? Már kezdi azt hinni az ember, hogy valami értelmes dolgot akarsz mondani és a végén kiderül, hogy az egész csak arról szól megint, hogy közölhesd, hogy rajtad kívül itt mindenki retardált. Szánalmas vagy!
Biztos úgy van ahogy mondod. Ami felvettettem abba belegondoltál?
Esetleg azzal kapcsolatban valami?
>>: sys-admin.hu :<<
persze egyetertek a kollektiv bunosseg gondoltaval
:)
--
.
^^^^^^^^^^
Drastik szerepében takemeaw főszereplésével HUP színházunk kamaraszínpada bemutatja:
Az önégetés mestere
című komédiáját.
:-))
valamit a $topichoz?
--
.
itt ^te^ vagy a topic! :-))
uncsi vagy mar
Szukács "úr" is meglehetősen az már. :)
Valakinek muszáj az ördög ügyvédjének is lennie. :)
--
"How do you work in a team situation when all the other team members are fools and idiots?"
Kollektív bűnösség? Hol? Ki? Miben? Honnan jön ez?
Én kollektív feladatról beszélek! Nem bűnösségről!
>>: sys-admin.hu :<<
jo akkor h megertsed mert kicsit le vagy ma ragadva
miert gondolod h felelos barmelyik ceg ezert a valsagert?
--
.
Nem gondolom. Ezt nem is állítottam. Azt írtam: A megoldásból mindenkinek ki kell(ene) vennie a részét.
>>: sys-admin.hu :<<
ertem.
tehat van tegyukfel jobbesetben par szaz uriember aki ezt a problemat okozza de komplette a tarsadalom vegye ki a reszet a megoldasbol.
sztem valami nem tiszta szamodra: mi okozza a valsagot perpill(szted)?
--
.
"par szaz uriember aki ezt a problemat okozza"
Azért pár száznál kicsit többen vannak. Én ide sorolnám a meggondolatlan hitelfelvevőket is.
"komplette a tarsadalom vegye ki a reszet a megoldasbol"
Mivel más módja nincs.
Vagy akkor találják meg azt a "pár száz úriembert" és hajtsák be rajtuk. Szeritnem ez nem csak, hogy lehetetlen, de nonszensz is tekintve az első mondatomat.
Ezzel válaszoltam is a kérdésedre részben. Másrészről a bankok is felelősek ezért.
(Azt meg szerintem hanyagoljuk, hogy nekem nem tiszta valami, vagy le vagyok maradva, vagy akármi is van velem. Nem egészen erről szól az eszmecsere.)
>>: sys-admin.hu :<<
Lehman Brothers (Límann brádörsz)
AIG (Éájdzsíí)
nevek mondanak valamit?
Mintha lett volna közük a válság kirobbanásához.
Jó ha ennyire egyértelmű, hogy kik a felelősek, akkor nyilván a megoldás is karnyújtásnyira van. Vagy nem?
>>: sys-admin.hu :<<
persze, basszuk agyon plusz adokkal a versenykepes iparagakat
igy mondjuk a par kapzsi oregemberen kivul a magaval tudja rantani az egesz tarsadalmat a valsag
--
.
A társadalmat már így is magával rántotta a válság, plusz adók előtt is. Például engem is érint, pedig még ki sincs vetve ez a plusz adó, és kapzsi öregember sem vagyok. :)
De a pár kapzsi öregember az ki? Mond már meg. Megyek seggberúgom őket. :)
Mondjuk az is erős, hogy agyonbasszák a plusz adókkal. Csak levesznek belőle. De nem feltétlenül baszódik agyon az egész ettől - csak hogy a szavaiddal éljek.
>>: sys-admin.hu :<<
tuneti kezeles.
a megoldas kellene inkabb
--
.
Obama javasolt egy megoldást. Te is írd le a sajátod. Elolvasom átgondolom és részemről eddig a vita.
>>: sys-admin.hu :<<
sztem jo minden igy ahogy van
--
.
Az előbb még: "a megoldas kellene inkabb" most meg minden jó?
>>: sys-admin.hu :<<
Miután összeomlott a pénzvilág?
Ez olyan lenne, mint egy tömeges közlekedési baleset után, posztumusz elítélni a "bűnös" kamionsofőrt, a "megoldás" érdekében.
Takemeaw legutóbbi produkciója után szabadon, biztosan a linux volt a bűnös. :-))
A pénzügyi szervezeteknél mainframek vannak jellemzően. Valami hupper hippi zsírdisznaj térdig érő szakállal minden szakmai alapot mellőzve gnome enabled ubuntu mounty mainframe release-t erőszakolhatott natívan a nagyszerű vasakra. :-)
A takonylinux fércmű természetesen elhasalt és hibás pénzügyi prognózisokat produkált. Erre szerencsétlen bankárok nekiálltak boldog boldogtalannak hitelezni, még csődbe nem rántották az egész pénzügyi szektort.
A felelősség nem vitatható: Debian egyetemet, Apt-get update szakon végző, wikipedia tankönyvből tanuló dilettáns Leenugz fejlesztők a bűnösök, akik eszelősen ráerőszakolják szemetüket a komoly döntésekben résztvevő mainframekre.
A villamosszék is enyhe büntetés lenne számukra.
:-)))))
Anyám. Hibátlan elmélet. xDDDDD
>>: sys-admin.hu :<<
LOL:)
Uraim!
Az a baj, hogy nagyon nagy bankok (amiknek a kapzsi öregemberek a vezérei) okozták javarészt a válságot. Nyilván azok is, akik felelőtlenül vették fel a hiteleket.
Alapesetben az lenne az ideális, hogy csak ők (öregemberek és hitelezőik) fizetik meg. DE:
1. Túl bonyolult a rendszer ahhoz, hogy csak az öregemberek fizessék meg (bank adja a hitelt, de Te veszed fel, a számtekboltos meg elfogadja a Te felvett hiteleidet, a fogyasztott áramért ugyanúgy elfogadják a pénzedet.. stbstb ad absurdum). Mindenki tesz hozzá, de mindenki érdeke, hogy megszűnjön a válság.
2. A világon az egyenlőség a gyakorlatban sajnos kb. úgy működik, hogy a csövesnek és a milliárdosnak is jogában áll a híd alatt aludni, mindkettőnek tilos a boltban kenyeret lopni, ha kólát isznak az pedig ugyanaz az ital. De ennyi. Szóval gondolható, hogy a dolgozó emberekkel fizettetnék meg legszívesebben az egész cirkuszt az öregurak, gyártulajdonosok, kartellvezérek..., méghozzá úgy, hogy a végén még profitra és maguknak kiosztható jutalomra is maradjon zseton (amiért mellesleg nemrég Obamától kaptak is a popijukra az öregemberek).
3. Mivel a világgazdaság egy bonyolult és globális rendszer, racionális indokok szólnak amellett, hogy mindenkinek kell(ene) dolgozni és fizetni a megoldása érdekében, különben nem marad kukac és gyémántfélkrajcár a trágyadombban (sőt, talán még maga a domb sem).
4. Kicsiny hazánkban pl. Armani öltönyös, Gucci inges, Lacoste cipős úriemberek mondják meg a plebsznek, hogy akkor szorítsuk meg a gyatyaszíjat, "fájni fog" - persze garantáltan nem nekik, hanem a bérből élőknek, azaz nekünk pógároknak.
Az USA-ban legalább megmondják (vagy próbálják megmondani) a nagy cégeknek (nemcsak IT-szférának gondolom), hogy: "Ácsi uraim, 1-es és 3-as folyománya, hogy önöknek is kell beleadni munkát és pénzt abba, hogy a szekér menjen tovább, nemcsak a jobbágyoknak kellene izzadni. Így ésszerű és morálisan fair."
Persze a munkahely-felszámolás mindig remek aduász, de hát...
Jaj bocs az agymenésért, vizsgaidőszak van, szigorlat nemsokára...
Dávid
Semmi gond, én is hasonlóan vélekedek. :)
>>: sys-admin.hu :<<
ez valoban szep okfejtes volt annyit tennek hozza h mivel a rendszert nem valtoztatjuk meg a kapzsi oregur megint kolcson fog adni tibikenek es ez igy megy tovabb mig ra nem ebred a tarsadalom h a keynesi vilag sajnos valsagos
addig jolesz ha jon egy fekete srac feher ipoddal es megmenti amerikat a terminatorral karoltve mikozben xxxl popkornt osztogatnak a nezoknek
--
.
egy fekete srac feher ipoddal
Ez valami interracial gangbang? :)
--
"How do you work in a team situation when all the other team members are fools and idiots?"
Persze a munkahely-felszámolás mindig remek aduász, de hát...
vo.
a világgazdaság egy bonyolult és globális rendszer
A 2. ponthoz pedig Besenyo Pistabacsi utan szabadon: "Mindenki a maga szerencsejenek a pogacsa."
Takemeaw-val egyet kell, hogy értsek - sajnos. Többször megkaptam már, hogy idealista vagyok...
Veled csak annyiban nem, hogy habár mindenki a maga szerencséjének a pogácsa, attól még nem mindig az adott személy tehet arról, hogy rátojnak a pogácsájára...
Egyébként nagyon is igazad van: ha kifizeted helyettem, kevesebb pénzed lesz. Ha nem fizeted ki helyettem, akkor meg kirúglak... na jó, tényleg idealista vagyok.
üdv:
Dávid
Ebben az esetben én is Takemeaw-val értek egyet. Amíg ezeket a pénzéhes öregurakat nem rendszabályozzák meg, akik most kirobbantották a válságot, addig ezt 15-20-30 évente mindig ki fogják robbantani. A tömegek, kisemberek tényleg felelősek azért, hogy hitelekete vettek fel, de a bankárok adták oda nekik a pénzt. Figyelmen kívül hagytak egy-két biztonsági szabályt a nagyobb profit érdekében és akkor is adtak ki hitelt, amikor nem kellett volna.
Most, hogy így bedöntöttek sokmindent, a többi emberrel fizettetik ki ennek a néhány embernek a pénzéhségét, ráadásul, hogy a bank szektor ne dőljön össze, óriási pénzeket nyomattak be az adóból ezeknek a jómadaraknak és megpaskolták a fejüket, hogy jól tettétek.
Obama mostani kezelésében is az a szép, hogy csak felületi kezelést nyújt, de a probléma gyökeréig nem hajlandó lekaparni. Így max. csak ideig-óráig fog bármilyen eredményt is elérni, aztán majd egy másik elnök, egy másik évben, újból kezdheti elölről ezt az egész PR politikát, ami nem old meg semmit, de szép, színes és szagos és így lehet a tömegek kábítását folytatni.
-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-
Ubuntu 8.04.2, AIX, Windows XP Home, Windows XP Pro
Erről hirtelen az jutott eszembe, hogy vajon meddig tartható fenn a folyamatos fejlődés?
Igaz, hogy túl sok pénz folyik olyan helyekre, ahova nem kéne, viszont egy emelkedő korszakot követően idővel mindenképpen meg kell jelennie valamilyen szintű hanyatlásnak is. Képtelenség, hogy pl. egy ország gazdasága a végtelenségig csak nő és nő, mégjobban és méginkább, örökkön örökké...
Ha pedig pánik van, mindenki óvatos és a túlértékelt dolgok kezdenek visszaesni egy normális szintre, vagy akár jóval az alá.
Válság pedig (ahogy már mondták) tulajdonképpen addig lesz, amíg ki nem mondják, hogy vége és ezt mindenki elhiszi - visszaáll a bizalom.
Ha vállalkozásokat nézzük, akkor is fel kell készülni arra, hogy kezeljük a válságosabb periódusokat...
Ez a fenntartható fejlődés érdekes kérdés, rengeteget vitatkoztunk róla különböző szemináriumokon is.
Nigel Dower szerint: "Hard capitalism should be regulated."
Nem azért, mert anarchista, vagy skót szocialista, egyszerűen arra az aspektusra gondolt, hogy ez az önpörgő folyamat rossz az embereknek, mert egyrészt a szükségszerúen újra és újra felbukkanó gazdasági recesszió sosem kellemes, másrészt pedig a Greenpeace jelmondata miatt (Amint az utolsó fát is kivágtuk, az utolsó halat is kifogtuk és az utolsó folyót is megmérgeztük, akkor döbbenünk majd rá, hogy a bankjegyeket nem lehet megenni.)
Mert igazad van, a folyamatos, végtelen és töretlen fejlődés (ami elvárt) egészen egyszerűen nem tartható fenn.
Dávid
"Amíg ezeket a pénzéhes öregurakat nem rendszabályozzák"
*sigh*
Bocs, de mintha a nagyanyámat hallgatnám: "Mer' mindig a kisemberekkel ba...brálnak ki, és a Kádár alatt minden jó vót..."
---
;-(
Kádár alatt lehet, hogy jó vót, de abban is biztos vagyok, hogy az nagyon kevés nőnek adatott meg. :D
A kisemberek nem nagyon érdekelnek. Kádár rendszerre meg nincs szükségem. De ez a kapitalista rendszer ami jelenleg dívik a földön egyre inkább nyomorúságba dönti ezt a társadalmat, amiben most élünk. Itt nem csak a jelenlegi kis válságocskára gondolok, hanem az elmúlt évszázad eredményei egyre inkább egy növekvő trendet mutat az emberiség elszegényedése terén. Ahogy látom, egy igen szűk érdekcsoport óriási gazdasági erőforrást tart a kezében és tudatosan kifosztják azokat, akik nincsenek belül a köreiken. Szerintem ezen változtatni kellene, egy kicsit kiegyensúlyozottabb világ felé. Amibe képletesen beletartozik a "pénzéhes öregurak" megrendszabályozása is. De itt abba is hagyom, mert engem kifejezetten irritál a fórumokban vívott flame party.
-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-
Ubuntu 8.04.2, AIX, Windows XP Home, Windows XP Pro
"Kicsiny hazánkban pl. Armani öltönyös, Gucci inges, Lacoste cipős úriemberek mondják meg a plebsznek, hogy akkor szorítsuk meg a gyatyaszíjat, "fájni fog" - persze garantáltan nem nekik, hanem a bérből élőknek, azaz nekünk pógároknak."
A gond ezzel az érveléssel az, hogy nem lehet a terheket csak azokra rakni, akiknek "nem fájna", mert egyszerűen túl kicsi ahhoz az a réteg, és már most is az adók 80% százalékát az adófizetők 20% fizeti, szal marad az, hogy ahogy mondod a pógároknak is ki kell venni a részét a megoldásból.
Különben meg az a helyzet, hogy a gazdaság túl bonyolult ahhoz, hogy ki tudjuk jelenteni, hogy kik is voltak a válság felelősei. Mert valahogy mostanában mindenki a bankokat hozza fel, amikor nem is tőlük indult az egész. Merthogy ott kezdődött a dolog, hogy sokan észrevették, hogy az ingatlanárak bizony irreálisan magasak(itt az Egyesült Államokról van szó), úgyhogy elkezdték számolatlanul felhúzták a házakat merthogy úgyis pörög az ingatlanpiac, aztán egyszer csak már nem volt aki megvegye, és a túlkínálat miatt az ingatlanárak elkezdtek zuhanni. És igazából ez volt az oka annak, hogy a hitelek mögül a fedezet egyszerűen elfogyott(mármint kevesebbet ért a fedezetként megadott ház, mint a hitel összege, szal az embereknek kezdte megérni elbukni a hitelt inkább). Aztán innen meg kártyavárként omlott össze az egész bankrendszer, merthogy minden mindenre hatással volt. Persze aztán meg kialakult a bizalmi válság, merthogy ha válság van, akkor bizony senki nem bízik senkiben, a bankok nem adnak hitelt, vagy csak rosszabb feltételekkel, mert nem bíznak abban, hogy visszakapják a pénzüket, a lakosság visszafogja a fogyasztást, mert a TVben mondták, hogy spórolni kell, a tőzsdék zuhannak, mert mindenki kerüli a kockázatot. Ezek együtt még magukban is válságot okoznának, még ha nem is lenne semmi oka sem(ugye mindenki emlékszik a postabankra?). Különben meg szerintem akkor lesz vége a válságnak, amikor az emberek elhiszik, hogy vége a válságnak. Erre mondta valamelyik okosember, hogy igazából a legjobb megoldás az lenne, ha mindenki úgy tenne, mintha nem lenne válság.
Szóval ahogy mondtam, ez bonyolult ügy, itt nincsenek igazából felelősök, mint ahogy például egy sikkasztási ügynél, felesleges is ilyeneket keresni. Egyszerűen el kell fogadni, hogy a kapitalizmusnak az a tulajdonsága, hogy kb 30 évente van egy válság, időnként súlyosabb, időnként meg kevésbé súlyos, viszont általában a válság után meg fellendülés jön. Ha ez nem teszik, ki kell találni egy jobb rendszert, csak sajnos eddig senki nem tudott ennél jobbat, pl a Marx féle másik rendszer sem vált be olyan nagyon.
Hoi,
Teljesen igazad van yetii!
Hozzátennék pár dolgot:
1. Én nem írtam azt, hogy csak a fehéringesek fizessék ki a cirkuszt. Azt, hogy ők is fizessék a válságkezelést rendesen, ne csak a bérből élők (és fordítva, a bérből élők se várják el, hogy a közös hibáért csak bizonyos csoportok lakoljanak meg).
2. Szerintem is túl bonyolult a gazdaság és annak a válsága ahhoz, hogy most az "igazi" felelősöket keresgessük. Tényleg úgy kellene csinálni valószínűleg, hogy első körben mindenki fizet, aztán pedig mindenki elkezd egymásban bízni és akkor vége a cirkusznak, minden megy tovább.
3. Viszont ez tényleg circulus vitosus, mert ha minden így marad, akkor ez a válságosdi mindig ciklikusan ismétlődni fog, mert marad ez a fajta kapitalizmus, aminek természete a prosperitás - mélypont váltakozás. Obama sem tehet mást, csak megmutatja a népnek, hogy legalább a felszínen törődik a sorsukkal - és sajnos ez az esetleges legjobb szándék ellenére is csak "panem et circenses" kategória marad, vagy legalábbis önámítás.
4. Persze az is kérdéses, hogy egyáltalán érdeke-e az embereknek (főleg az öreguraknak), hogy valami újabb rendszert találjanak ki?
5. A marxizmus nem egyenlő kommunista államrendszerek ideológiáival .(Sokkal inkább arról volt ott szó talán, hogy az autokráciát, meg a disznóságokat meg is kellett indokolni - Sztálin után biztosan...)
Szép napot mindenkinek!
Dávid
+1
nemazert, de egy lacoste cipo nem olyan draga. en szivesebben koltok egyszerre tobbet cipore, es akkor nemkell egy ideig, minthogy havonta menjen szarra a kinai.
miss the point
te gyikoscipo te
--
.
haha, hat a lenyeget ragadtam meg :)
"Az a baj, hogy nagyon nagy bankok (amiknek a kapzsi öregemberek a vezérei) okozták javarészt a válságot"
Igen, ezt valaki elterjesztette, pedig nem igaz. (Attól függetlenül, hogy a kapzsi öregemberek is simán megcsinálták volna, ha eszükbe jut.) Azt a brilliáns ötletet, miszerint az ingatlanok árai csak felfelé mehetnek, ingatlanpiaci befektetők találták ki. A bankok természetesen bevásároltak ezekből a hitelekből, hiszen szárnyaltak; de ezt nem nevezném okozatnak, mindössze óriási pofáraesésnek. Az meg "természetesen" nem járja, hogy a kereskedelmi bankok tönkremenjenek, mert a pénzügyi rendszerben a bankoknak fontos helye van. Még egyszer: nem mondom, hogy a bankok aranyos nyuszikák, de a válságba csak közvetetten szóltak bele.
Persze egyszerűbb a neten terjedő vicces PPT-k alapján kialakítani a véleményt. :-)
---
;-(
"elmondom mi lesz. fogja magat az IBM es atrakja a penzugyi HQ-t delkelet azsiaba."
Lehet, hogy papíron átmennek, de ha átrakták a HQ-t, akkor már nem kell annyi adót fizetniük (tán 55-ös paragrafus?), tehát meg sem kell szüntetniük az USA-beli irodáikat. A kisemberek megmenekültek!!! Jeee! :-)
---
;-(
gáz lesz!
"jogos adot?
meselj errol kerlek."
Szinte biztos hogy én vagyok a hülye, de ezt hogy érted? Az USA kormánya adót vet ki cégekre, egyénekre; az amerikai törvénykönyvben leírtak alapján. Az oké hogy meg tudták kerülni a 11-es paragrafust, mint ahogy kis hazánkban is szlovák autóval járnak, de ezt nem feltétlenül kötelező a kormánynak jó szemmel néznie (mint ahogy itthon is rájuk izzították a vpop-t).
A kérdésfeltevésedből nekem az jött le, hogy nem tartod jogosnak az adót. Visszakérdezek, hogy vajon miért nem?
---
;-(
az Egyesült Arab Emírségekben, az ország szellemével összeegyeztethetetlen az adózás gondolata. érdekes hely lehet;)
a legtöbb arab országban tényleg nincs vagy ha mégis van, akkor az adófizetés pl. bemondás alapján működik, nem kell vinned semmilyen papírt (amolyan becsületkassza) viszont ha ne adj isten vmiért felmerül a gyanú, hogy vmi nem stimmel azzal hogy miért van holdkőzetből kirakva az udvari tekepálya miközben te egész évben öszvissz 10 kecske pároztatásának az adóját pengetted akkor előveszik géppuskát, lazán (pl. Tunézia)
No rainbow, no sugar
ez azért nem túl megfondolt lépés Obamától. ezek az amcsi IT cégek eddig két okból tartották a fejlesztések nagyobbik részét USAn belül, maketinghazafiasságból és a zsíros kormányzati megrendelések miatt. ez fokozottan érvényes a Microsoftra. egyre inkább megéri Indiába és hasonló helyekre kiszervezni a fejlesztéseket. ha pedig az egyébként is erős verseny miatt egy IT cég a székhelyét is áthelyezi egy "adóparadicsomba" akkor többé a USA leánnyá vált cégénél semmi sem fog megjelenni a USAn kívüli profitjából. a negatívum az amerikai tőzsdékről való kivonulás, ami ennek következménye. de csak addig még egy élelmes "adóparadicsom" nem tereli a saját tőzsdéjére ezeket a multikat.
vagy legálisan kinn tartja az eredményt az adóparadicsomban levő leányokban és kivonul az amcsi tőzsdéről. ez a Msnak nem érné meg, de sok olyan IT cég van mostanában, amely részvényárfolyama nevetségesen alacsony a valódi értékéhez képest.
plusz, mit fognak szólni azon országok kormányai, akik szem előtt tartják nemzeti érdekeiket. Magyrország ma nem tartozik ide:( az IT multik szép profitot termelnek az országunkban, adóparadicsomban alig adóznak utána, így nálunk ahol a bevételül termelődik alig fizetnek be adót. erre most az anyaország USA meg akarja adóztati ezt a profitot, ami a mi pénztárcánkból származik. erre csak egy reakció lehetséges,
fityiszt!:)
Huzogatja az oroszlanok bajszat, kivancsi vagyok megharapja-e valamelyik? :)