Ezen a héten történt a KDE táján (január 4.)

Címkék

Danny Allen, a Commit Digestek szerzője egy bő féléves kihagyás után bepótolta a lemaradását és újra folytatja a legfrissebb KDE trunk változásait leíró írásait, ahogyan az én is teszem a korábbi sorozattal.

A Plasma panelek már támogatják a „húzd-és-ejtsd megjelenést” (azaz a rejtett tálca előugrik, ha valamit rá akarunk ejteni), illetve sokkal gyorsabb az eltűnés/megjelenés műveletsor. A scriptelt plasmoidok fejlődtek, és az időjárási pedig a kdereviewba került, hogy később, a 4.2-re az extragearbe kerüljön. Sokat javítottak a „HTML validátor” Konqueror pluginon. Kapman alapú „bomberman” stílusú játékot kezdtek el írni, illetve a Kolf újraírása is jól halad; a Kgoldrunner moduljainak refaktorizálását pedig elkezdték. Olyan KIPI plugint írtak, amely a Facebookról tud fotókat exportálni a KDE képkezelő alkalmazásaiba. A „libksane” szkennelő könyvtár már támogatja az automatikus kiválasztást. A Digikam egyre jobb úton halad, hogy a Solid segítségével automatikusan felismerje a digitális fényképezőgépeket. A régebbi RSS plugin feedjeit már tudja olvasni a Ktorrent. A Kloss (Lua nyelvkötések) is sokat javult. A DeviceSynchez iPod plugint kezdtek írni. A KDE 4.2-es Arkhoz befejezték az utolsó megmaradt feature implementálását is. A KSSH4-et már a KDE SVN-ben köszönthetjük. A Kdevelop a C++ projektjeit már sokkal gyorsabban nyitja meg. A Kdiff3 már kész a KDE4-re.

Lukas Appelhans beszél a PolicyKit KDE-be integrálásáról:

A PolicyKit egy új elgondolás a rendszergazda hitelesítésére. Sok képességet sorakoztat fel, hogy a root jelszót kevesebbszer kérje a rendszer. Például a rendszergazdák különböző felhasználói csoportokhoz rendelhetnek hozzá bizonyos feladatokat, amiket ők is el tudnak végezni a saját jelszavukkal, így nem kell tudniuk a root jelszót. A PolicyKitet úgy fejlesztették, hogy nagyon rugalmas legyen, és az asztali környezetek kihasználhassák az előnyeit, valamint saját, natív megjelenítési felületet rendelhessenek hozzá.

Hogyan működik?

Amint elindul egy KDE munkamenet, a KDM létrehoz egy PolicyKit példányt. Az alkalmazás ezt a példányt kérheti fel hitelesítésre. Például egy olyan alkalmazás, ami a gép óráját kell, hogy állítsa, biztonságosan futhat normál felhasználóként. Amikor a felhasználó az új időt szeretné beállítani, egy segítő alkalmazást hív meg (amit egy D-Bus hívás aktivál és rootként fut). Ennek a segítőnek kell ellenőriznie a PolicyKitet, hogy a hívó alkalmazás megteheti-e a kért műveletet. Ha igen, akkor a segítő végrehajtja azt és jelenti a helyzetét. Ha a felhasználó nem teheti meg ezt, akkor a segítő egy „no auth” választ küld. Az eredeti alkalmazás végül meghívja a PolicyKitet és hitelesítést kér, hogy megváltoztathassa a rendszeridőt. A PolicyKit neve most PolicyKit-KDE. Ez egy teljesen KDE kinézetű hitelesítési ablakot nyit meg:

Ha a hitelesítés sikeres volt, a hívó alkalmazás újra kérheti a segítőt, ami újra PolicyKithez fordul. Ekkor a PolicyKit azt mondja, hogy az alkalmazás megbízható és az időt meg lehet változtatni.

A hitelesítési felület mellett még egy kezelői felületünk is van, ahol a lépéseket és egyes felhasználók explicit jogait lehet beállítani.

Hogy segítsük az érdeklődő fejlesztők munkáját, egy könyvtárat tervezünk létrehozni a TechBase bejegyzéssel együtt a KDE 4.3-ra, hogy könnyedén beépíthessék ezt az alkalmazásukba.

Volker Lanz mutatja be munkáját a KDE partíciókezelőjével:

Eddig a KDE partíciókezelőjén dolgoztam leginkább, néhány véletlenszerű KDE patchet leszámítva.

Ez a libparted egy kezelőfelülete, és még egy kis extra itt-ott. Arra terveztem, hogy lehetővé tegye a felhasználóknak a partíciók és fájlrendszerek létrehozását, átméretezését, másolását, mozgatását és törlését. Mivel a libparted nagyon korlátozott a keresztplatformosságot illetően, a KDE partíciókezelője jelenleg csak Linuxon fut.

A program csak úgy jött, „jó lenne, ha lenne ilyen” alapon. Nem igazán tett boldoggá az, hogy semmi sem volt, ami tudta volna kezelni a partíciókat és fájlrendszereket a KDE-ben. És a többi eszköz sem tett túl jó benyomást rám (a Gparted már nagyon régóta nem karbantartott, bár valami változni látszik most, ahogy hallom).

Az alkalmazás jelenleg „alpha” állapotban van, de ez mindössze az általános óvatosság része :). Befejezem és hamarosan kiadom az 1.0.0-s változatot.

Amit hosszú távon szeretnék elérni, hogy egy megbízható, letisztult és jól működő alkalmazást írjak, ami a felhasználói igények 80%-át kielégíti. Ez már elég célratörő terv, azt hiszem.

Természetesen, hogy pontosan mi ez a 80%, még nem teljesen tiszta. Leginkább a felhasználói visszajelzéseket veszem alapul ennek megállapítására. A bugs.kde.org-on és e-mailben történő „wishlist” bejegyzéseket nagyon szívesen várom ezzel kapcsolatban.

Az egyik hosszú távú cél, hogy annyira integráljam a Soliddal, amennyire csak lehetséges: a partíció- és fájlrendszer-felderítés egy olyan tevékenység, amit a Solid minden bizonnyal meg tud tenni. A partíciók létrehozására és törlésére pedig lehet, hogy képes. Még nem tudom pontosan, nem beszéltem még a Solid csapatból erről senkivel.

Ideális esetben a KDE partíciókezelője egyáltalán nem függne a libpartedtől, hanem a Solidot használná (az alacsony szintű dolgokra) vagy maga implementálná a szükséges függvényeket. Ez azért lenne jó, mert így a keresztplatformosság elérhetővé válna. De még rengeteg munka van még addig.

Egy kicsit rólam: főleg C és C++ kódokat írok immáron 20 éve. Dél-Németországban élek Karlsruhe mellett két macskámmal, Camillóval és Pepponéval, akik úgy gondolják, hogy nem kéne ennyi időt töltenem a gép előtt.

Nem tudom, hogy hogyan csinálták, de ezen a héten rendkívül sok hiba került javításra (átlagosan 400 körül szokott lenni ez a szám). A top 3, akik ezt véghezvitték: Leonardo Finetti 1462-vel, John Layt 540-vel és Darío Andrés 130 lezárt hibával (ami általában a Nr. 1 helyet jelentené, de nem ezen a héten!)
Valójában annyi hibát zárt le Leonardo, hogy módosítanom kellett a begyűjtő scriptemet, mivel eddig csak (érthető okokból) 3 számjegyet kezelt...

Statisztikák:

Beküldések: 2936 db történt 249 fejlesztőtől, 6198 sor módosításával és 1438 új fájl hozzáadásával.
Nyitott hibák: 16288
Nyitott kérések: 12990
Megnyitott hibák: 558 az utóbbi 7 napban.
Bezárt hibák: 2084 az elmúlt 7 napban.

Összegzés

Beküldési statisztikák:

/trunk/l10n-kde4 - 1052
/trunk/KDE - 673
/trunk/playground - 279
/trunk/extragear - 268
/trunk/l10n-support - 144
/trunk/koffice - 140
/branches/stable - 65
/trunk/kdesupport - 63
/branches/work - 52
/trunk/www - 45

Nyelvi statisztikák:
1. Portugál: 100.00%
2. Ukrán: 100.00%
3. Galiciai: 100.00%
...
29. Magyar: 57.00%

További információk és rengeteg statisztika megtekinthető az e heti KDE Commit Digest weblapján.

E heti érdekesebb hírek:

  • A KDE 4.2 RC-k már taggelve, a trunk a 4.3-as verzió mostantól kezdve [1];
  • Vége a freedesktop.org-os system tray protokollnak? [2];
  • Pinheiro új háttérrel szállítja a 4.2-t (Air) [3];
  • A 2009-es FOSDEM-re keresnek KDE-ről vagy keresztplatformos fejlesztésről beszélő előadókat [4].

Hozzászólások

Ahh... de szeretem az ilyen összefoglaló írásokat!
Részemről riszpekt és köszönöm!

Pont ma akarok nekiállni egy gentoo, KDE 4.1.3 telepítésnek.

-- "Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!" - Cromwell --
-- Sayusi Ando - http://sayusi.hu --

"egy segítő alkalmazást hív meg (amit egy D-Bus hívás aktivál és rootként fut). Ennek a segítőnek kell ellenőriznie a PolicyKitet, hogy a hívó alkalmazás megteheti-e a kért műveletet"

Ha jól értem ilyen segítő alkalmazás minden userspace programhoz lesz (amihez kell).
Ebben az esetben nekem megnyugtatóbb lenne, ha a PolicyKit csak akkor indítaná, ha a felhasználónak joga van hozzá, és nem bíznák rá az ellenörzést...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Gnome-hoz miért nincs ilyen? :D
Tudom, csináljak :) Lenne mit írni? <- költői kérdés

Köszi az összegzést!

------------------------------------
|^^^^^^^^^^^^^^^^^| ||
|...BEER TRUCK..........| ||'|";, ___.
|_..._..._______===|=||_|__|......, ] -
"(@)'(@)"""**|(@)(@)*** **''(@)

Köszi!

--
"Dude, you can't take something off the Internet.. that's like trying to take pee out of a swimming pool."

köszi az összegzést. jó látni, hogy az élet itt 2k9 ellenére is folytatódik ;-)