lzrd blogja

könyvjelzőnek nekem, nem neked. Ne olvasd el!

"A témánk szempontjából az egyik legelső fontos, és a jogértelmezést alapvetően meghatározó döntés a Navitaire Inc v Easyjet Airline Co. and BulletProof Technologies, Inc. ügyben született. A megállapított tényállás szerint a Navitaire fejlesztette ki és tartotta karban az Easyjet repülőjegy foglalási szoftverét, majd az Easyjet – mivel ezt a szolgáltatást drágának tartotta – megszüntette a Navitaire-rel fennálló felhasználási szerződését, és pusztán a Navitaire féle program funkcionalitásának tanulmányozásával, de annak forráskódjait semmilyen módon fel nem használva, önálló, ámde a korábbival lényegében azonos külső megjelenésű és hasonló parancsokkal dolgozó foglalási szoftvert fejlesztett ki. A Navitaire ezt sérelmezve szerzői jogi pert indított az Easyjet ellen többek között azt állítva, hogy az újabb szoftver egy az egyben átvette a korábbi szoftver üzleti logikáját megtestesítő megjelenést és élményt (az eredetiben: look and feel). A fentebb már kifejtett elvekre tekintettel a Navitaire keresete elutasításra került."

A HR hölgy megkérdezte, hogy miért gondolom kellemesebbnek az itthonról dolgozást...

nem is értem a kérdést. Szerinteeed?

Nagyjából erről már írtam itt, de pontosítanék.

Miért mondom, hogy ha távmunkában nem alkalmazotti jogviszonyban, hanem alvállalkozóként dolgozom, az pénzben és időben mindkettőnknek kedvezőbb?

Mert:
Én osztom be az időmet és úgy tudok simán dolgozni nyolc órát, vagy akár többet is, hogy nem kell bébicsőszt fizetnem, habár a gyereket ötkor legkésőbb (de ki akarja, hogy a gyereke legyen az unatkozó utolsó), úgyhogy inkább fél ötkor el kell hoznom az oviból. Namármost a munkahelyemről TFH ötkor kilépek a belvárosban... (Be tudod fejezni a mondatot?)
A bejárás időbeni és pénzbeni költsége eltűnik. Nem beszélve a mentális károkról, ami a közlekedéssel jár a zsúfoltság és közöny miatt.
Ha nem itthon eszem, hanem a város közepén, az sokkal drágább. És egészségtelenebb is.
A nem ingázással nyert időt meg tudom osztani a munka és a magánélet között. Még így is sokkal jobban járunk mindketten.
Akár vehetjük is kedvezménynek a távmunkát. Márpedig ekkor ez motiváció a jó, korrekt és igényes munkavégzésre. A kedvezményt nem szívesen bukja el az ember.
Arról ne beszéljünk, hogy nem kell az irodai négyzetméter, szék, asztal, áram, parkoló, számítógép, wc papír, kofi estébé.

Nyékynén agyalok

Van a Programozási nyelvek könyv. Érdemes lehet majd' tíz évvel a kiadás után megvenni ezt a könyvet? Mi az amit abból a könyvből megtudhatok, de más könyvből nem? Normális leírást nem találtam a neten, amiből azt megtudhatnám, hogy aki olvasta, milyen véleménnyel van róla. Munkatársam Nyékyné tanítványa volt. A szerzőt ki nem állhatja. De a könyvet nem olvasta.

programozási fejtörők

Tud valaki olyan weboldalt, ahol össze vannak gyűjtve programozási (főleg java és C# érdekel) csapdák, amikbe az ember (kellő tapasztalat hiányában) belefuthat? Gondolok például olyanra, hogy miért nem jó ez: ++(n++);
E-mellett ha van saját tapasztalatból ilyened, akkor ide is kommenteljél.
Köszi!

kilehelte

Egy évvel tovább bírta, mint hittem. Tavaly ilyenkor nagyon úgy nézett ki, hogy roló le. Egyik oldal: sok millió forint lapáttal ki az ablakon, értsd: ún. válságmenedzser egy vidéki, többgenerációs családi ház áráért, sales titánok toborzása. Másik oldal: no innováció, korrekt, hozzáértő emberek elküldése (mivel bizonyára sokba kerültek), hozzá nem értés, motiváció kinyírása azáltal, hogy nem becsüljük meg a szaktudást (mivel nem értünk hozzá, ezért nem is látjuk, hogy van és ez hasznos a cégnek, hasznos nekünk). Sőt, szakmai érvek meghallgatása és megértése nélkül ítélkezünk, büntetünk. Drága óvónő! Amikor tavaly beadtam a felmondásom, mert elegem volt az idiotizmusból, kreténségből, szakmaiatlanságból, olyan parasztul sikerült viselkedned, ami szappanoperába illik. Na, ott buktál meg emberileg a szememben. Fél évvel az után, hogy üzletasszonyként megsemmisültél nálam. És átülsz most egy másixékbe. Vagyis nem. A szék ugyanaz marad. Pont jó így. Van elég ülep hozzá, hogy lenyomata legyen a foteledben, így kényelmesebb, mintha egy betöretlen, új széked lenne. A tábla változik csupán. Ja, meg megy az utcára pár ember. Lesz köztük rendes, becsületes is, illetve néhány értéktelen, szakmai nulla plazmatévéleszármazott. Valaki mondta, hogy adjam át az üzenetet: "Te hülye kurva!"

gík italmárka

Tegnap egy nagyon ismert, alkohol tartalmú ital logójával ellátott pohárkából italoztam. Egy bizonyos nézőpontból (józanul is) nézve a poharat, igen geek / sysadminoknak való felirat (fogalom (nagyon picit talán hiányosan)) volt olvasható. Mi az ital neve és honnan kell nézni a poharat? (Én ezt az italt nem szeretem)

óvakodj a "csak kártyától"!

Mindegy melyik benzinkúton akartam fizetni BBankkártyával. Elutasítva. Próba vanmórtájm. Elutasítva. Két bizonylat eltesz, ibankon csekkolás. Levonta az összeget. Igaz, hogy "csak" 1x. Nemértés. Döbbenet. Engem elutasít, oszt mégis azt látom, hogy levonta??? SMS is jött róla. Ezbazmeg télleg levonta. Bankba bemegy. ATM teszt... Failed. beszélÜgyintézővel() meghívva. Jegyzőkönyv... Mondom, hogy itten hiba vanik. Nem kicsit, nagyon. Mémonta, hogy elu, ha meg leveszi nekem? Há' mémonta? Ez itten bibi. Rendszer lenni rossz! Rendszer lenni nem jó! Nyugodjak meg, vissza/jóvá írjákolják az összeget. Mondom oké, de szeretnék rámutatni arra a tényre, hogy bugzik a szisztem. Nyugodjak meg blablabla... Értem. Nyugodt vagyok. Csak úgy érzem jobb, ha szólok, hogy nem jó a rendszer, ha elutasít, közben meg levonja. Ha már levonni tudja, akkor nem lett volna vajon kellemesebb, ha ott helyben a kúton nem utasít el és kártyával rendezhetem a dolgot? Ha történetesen nincs valakinél kp... Nem kellemetlen? Magyarázzam meg a benzinkúton, hogy van pénz a kártyán és nem értem, hogy mi lehet a baj? Elengednek? Nem hiszem. Én hibám? Nem. Ott a pénz a számlán, mégsem tudok fizetni. Ilyenkor mi van? Visszaszipkázzuk az üzemanyagot? Ott áll az autó, amíg nem szerzek kpt valahonnan? Ma eléggé döcögös a BB távközlési működése. Gyanítom nem vagyok egyedül, aki csak pislog emiatt ma.

worldWarZ

Voltunk statiszta válogatáson a Tímár utcában. Tíz percnél nem tartott tovább a sorbanállás a tűző napon szombat dél körül. Első lépésben kaott mindenki egy kérdőív félét, ami rákérdezett a lőfegyveres tapasztalatra, sorkatonai szolgálatra, néhány testméretre, nyelvtudásra (szláv nyelvek előnyben), illetve hogy milyen gyakorisággal tudja a jelentkező vállalni a forgatásokat. A lapot egy nagyobb méretű terembe befelé haladván kaptuk, ahol jó sok ülőhely volt elhelyezve. Ott kellett meghallgatni néhány információt a forgatás menetéről és ott kellett kitölteni a papírt. Ahogy beléptem, egy toborzópásztor azonnal lecsapott rám, kérdezve, hogy akarok-e más filmben is szerepelni. Persze! Attól függően, hogy a más film mit jelent :) A széken ücsörgés nem tartott tovább negyed óránál és máris mehttünk fotózkodni két kép erejéig. Mindenkinek maga elé kellett tartania a sorszámát. Az enyém elé egy M betűt is tettek, mert voltam katona. Az egész procedúra piszkos gyorsan lement. Magyarországon kb 3 hét (nagyjából 15 forgatási nap) folyik majd a munka. Főleg éjszakai forgatás lesz. Egy-egy alkalommal 12 - 15 órára kell számítani, mert a zombik sminkelése miatt hosszabb munkanapok lesznek. Előtte a zombikoknak táncórák lesznek, meg ugye a ruhapróbák. Én nem írtam be tánctudást, úgyhogy feltehetően nem zombi leszek, ha beválogatnak. Inkább menekülő civil szerintem.

e-cigi

Több, mint egy hete nem vettem már hagyományos cigarettát. Nem hiányzik. Bármiféle kényszer, vagy kellemetlenségtől mentesen. Van vanília, cseresznye, alma, mentolos pellmell és sima malrboro ízű folyadékom. Vagyis a mentolos mindjárt elfogy. Eddig pozitív tapasztalatom van az e-cigivel. Azonnal át lehet rá állni. Lakásban, autóban is lehet cigizni vele. Nincs égés, nincs büdi ruha. Helyette kellemes illatfelhő van :) És lassacskán a nikotinéhség is a múlté lesz. Nekem bejött és szerintem gond nélkül alkalmas a leszoktatásra.

Hagyjátok már abba!

Ha minden faszságért, amit bele mertek írni a pozícióleírásba, kapnátok egy kibaszott nagy pofont, akkor végre elkezdenétek ember módra viselkedni? Versenyképes fizetés. Vatafak? Ki akartok nyírni? Milyen ócska duma ez? Mi az, hogy versenykép... Le se írom. Rövidítem: VF. Szerintem ez a "nyolcvan bruttóért a rabszolgám leszel" szinonímája. Törvénybe kéne foglalni, hogy a "VF" egyenlő egy üres stringgel, vagy tetszés (izlés) szerint egy szóközzel. Aki leírja, extra adót fizet. Nem létezik olyan, hogy VF. Senkinek nem jelent semmit. Értelmezni pedig az se tudja, aki leírta. Fiatalos, lendületes csapat. Ez a másik fele. Ki nem szarja le, hogy mekkora az átlagéletkor? Láttam már huszonéves zombit eleget. Kihívásokkal teli... Anyátok picsája! Nem tudjátok azt se, hogy mit akartok, de oldjam meg. Kb. Amin még el kéne kezdeni elgondolkodni: Ha minden elvárásotoknak és az előnyöknek megfelelnék, hozzátok jelentkeznék? Ha csak az elvárásoknak felelnék meg, hozzátok pályáznék? Azért viszont dícséret illet titeket, hogy elkezdtek megjelenni a "diploma, vagy releváns tapasztalat" karakterlánc literálok a bullshiteitekben. Nagyon helyes. Ha már általánosan elfogadott volt évekkel ezelőtt is, hogy a diploma az elengedhetetlen vízválasztó, ha pedig egyébként szakmailag nulla az illető, majd beletanul, akkor épp ideje volt, hogy ez fordítva is működjön. Kicsit lehetnétek őszinték is. Miért a próbaidő után tudom meg véletlenül, hogy évek óta egyre szarabb az éves mérlege a cégnek és év végén már lehet, hogy nem is jut fizetés a dolgozónak? Csocsó és ping-pong asztal az irodában a munkahelyi stressz oldására. Hát ez bravó! Ezen mennyit agyaltatok? Ez valóban érv lenne? Ez a motiváló tényező? Akkor elmondom, hogy engem ezek helyett inkább motivál az, ha a főnököm legalább annyira, de ha lehet, jobban ért ahhoz, ami a napi feladatom. Akkor ugyanis van miért tisztelnem. Van miért felnéznem rá. Esetleg tanulhatok tőle, fejlődhetek. Akkor képes lesz felfogni a szakmai érveimet. Akkor nem csupán annyira lesz képes, hogy "Kész van már? Mikor lesz kész?" Erre egy papagáj pont alkalmas és jóval olcsóbb is. Van még. Csak majd később kerül ide.

Aqua nyert

Tudom, hogy nem szabad vásárolni az akvakompjúternél. Ahogy anno a misztrálnál se volt szabad vásárolni. Nekem is van negatív tapasztalatom évekkel ezelőttről a Dohány utcai üzlettel kapcsolatban. Viszont a Karinthyn levő Aqua kellemes csalódás volt. Egy packard bell netbook ajánlatukkal megnyerték a versenyt és a kiszolgálással is elégedett vagyok. Aki nem szereti az akvát, tegyen egy próbát a XI. kerületi üzlettel. A netbookról túl sok tapasztalatom eddig nincs. Windows 7 starterrel adták. 250 GB HDD, 1 GB RAM, szokásos Atom N455-ös professzor. A windows és a recovery partíciók jó sokat lecsípnek a háttértár hasznos területéből. Egyik első dolgom volt reco DVD-ket készíteni a beépített PB szoftverrel és újraosztani a HDD-t. Így most ubuntu is és Win7 is lakik a vason. Szerintem jó vétel volt 58990 forintért.

MEG(A)nyító, bumeráng, Juronix

Napok óta zengi a slágerrádió utódja (bmeráng szempontból utód) a ma nyító EURONICS mega kiválóságát. Akciók! A szóróújság szerint 5%-50% engedmény. Reggel ötkor indultam Budaörsre, mert az akciós netbúk komoly motiváció. Menet közben negyed hatkor bekukkantottam Budakalászra. Ott is ma nyit a testvérüzlet. Kb. tíz méter ember várt a nyitásra. Fél órával később Budaörsön már egész kis tömeg volt az áruház előtt, mire odaértem. A parkoló kihasználtsága talán sose lesz mégy egyszer ilyen szintű. :) Először azt hittem, hogy nem is nyit háromnegyed hatkor a bót, mert várakozni kellett az épület előtt. Oszt rágyöttem, hogy nyitva van a', csak mán annyian vannak bent, hogy apró embercsoportok mehetnek csak be kb 5 perces időközönként. Így negyed hét után nem sokkal be is engedtettem az acélkék szemű hegyomlások által. Az áruház belső tere várakozásomon felüli volt. Majdnem elérte egy médiamárkt színvonalát. A laptop választék méginkább meglepett. Mondhatni bőséges a választék. Csak hát az árak... Nem csak, hogy nem volt óriási engedmény, de inkább mondanám versenyképtelennek a netbook árakat, mint maszthev ajánlatnak. Egy példány keltette fel az érdeklődésemet másfél percre, amíg ki nem derült, hogy három cellás az akksija. 59,900 forint. 455-ös professzor, 320 giga háttértár, 2 giga operatív. Valami asus eeeeeeeeee példányról van szó. Hat cellás akksival lett volna esélye szegénynek, mert nem mellékesen az üzlet több féle és elég barátságos hitelkonstrukciót is kínál. Így viszont el kellett víselnem a szúrós, fürkész tekinteteket a kevés hajú emberektől, amiért üres kézzel távoztam fél hét körül.