dudikoph blogja

Noti kijelző okosság

Az elmúlt hónapokban azt játszotta a notebookom, hogy időről időre, teljesen random módon elmászott a képernyő kontrasztja, szinte a olvashatatlanná téve azt, majd random pár perc után megjavult. Mondanom sem kell, hogy így ha nem is volt alkamatlan munkára a masina, de lényegesen megnehezítette azt.

Pár hét, és kellő mennyiségű eredménytelen guglizás után elvittem szervízbe, hogy nézzék meg, amíg garis, ha mondjuk valami nagyobb bajt jelez előre, akkor még most javítsák. Ott dekkolt majd' egy hónapot, természetesen "Nem sikerült előidézni a hibát" felkiáltással visszakaptam.

Azóta is persze ugyanezt játszotta velem a gép, mire ma belémcsapott a villám, és eszembe jutott, hogy valamikor nyáron az egyik frissítéssel lejött egy Intel driver frissítés is, talán lehet köze hozzá. Nosza keresés ez alapján, eredmény: új fül a beállítások panelon, miszerint energiatakarékosság miatt automatikusan állíthat egy csomó mindent.

Természetesen a viszonylag egyszerűen megtalálható "Vezérlőpult -> Intel Grafikus és Multimédia -> Közepes szintű beállítási mód -> Energiaellátás -> Energiaállítási szolgáltatások -> Automatikus fényerő" alatt volt, aminek ugyan fogalmam nincs, hogy mi köze a kontraszthoz, de a lényeg:

Kikapcs, örül.

Judo, ismét :)

Jó sok év után ismét elmentem Judozni, tegnap volt az első edzés. Abszolút várakozáson felül emlékszem a technikai részére, ellenben azon eléggé meglepődtem, hogy a nyári folyamatos, átlag napi 60-80 km bringázás ellenére itt erőnlétileg döglöttem megfele, egy óra után gyakorlatilag remegő kézzel másztam ki a tatami szélére :)

Megérkezett a postás

Kaptam ma egy levelet a fővárosi hivataltól, szépen lebontva az elmúlt évek adóbefizetéseiről, kimutatva, hogy 0 ft tartozásom van.

A legjobb az egészben, hogy a levél július 29-ei keltezésű (!), és felszólít, hogy haladéktalanul fizessem be a 0 ft (!) tartozásomat, melynek határideje szeptember 15. (!). Kaptam mellé 4 db üres csekket is, biztos, ami biztos.

WTF? :D

Villáminterjú Graur Tamással, az Eqnet Zrt. vezérigazgatójával

- Graur úr, sikerült végre hosszú évek kitartó munkájával osszeszedni egy olyan inkompetens bagázst, akik nem elég, hogy ADSL-t 4 hónap alatt kötnek be, de többszöri baszogatás ellenére képtelenek megoldani egy nyomorult jelszóváltoztatási kérelmet 2 hónap alatt?

- Igen.

- Köszönöm az interjút!

Kedvenceim

Azok a helyzetek, amikor hibauzenet, errorlog, monitorrobbanas, es egyeb, szabad szemmel lathato dolog nelkul tudatja velem a program, hogy barmennyire is szeretnem, semmit nem fog csinalni. Se rosszat, se jot.

Oszt ilyenkor johet felvaltva a bal, meg a jobb kisujj.

Drupal cck views expose menu

Adott egy Drupal 6, nehany sajat tartalomtipus, CCK+Views, ilyesmi.

Keszitettem egy Views page-et, ahol ket mezore lehet szurni. Azt kellene vhogy megoldanom, hogy ne szoveges mezo legyen az szuro mezo, hanem legordulo lista, az adott tartalom mezojeben mar eltarolt ertekekbol automatikusan osszevalogatva. Tehat ha van mondjuk 2000 tartalom, es ebbol az egyik mezo erteke mondjuk "egy", "ketto", "harom", akkor ebbol a harom fajtabol csinaljon egy legordulo menut. Ha kozben hozzaadok egy tartalmat, amiben lesz egy "negy", akkor az is keruljon be a listaba.

Otletek? Biztos van ra egyszeru megoldas, de ilyentajt mar nem nagyon fog az agyam.

midori segfault

Midorit nyuznek, mert tetszene, de allandoan crash-el. Ertem ez alatt, hogy gyakorlatilag minden 2. honlap betolteskor egyszeruen csak kilep.

hw: lenovo 3000 c200

ubuntu 9.04
kernel 2.6.28-15 generic
xfce 4.4
midori 0.1.2
compiz kikapcsolva.

dmesg szerint a legutobbi ketto crash:

[ 181.143764] midori[3437]: segfault at 10 ip b6ca5613 sp bfb05cec error 4 in libc-2.9.so[b6c2e000+15c000]

[ 380.517053] midori[3650]: segfault at 1000 ip b6cda613 sp bfd3ca6c error 4 in libc-2.9.so[b6c63000+15c000]

A dmesg-ben ugyanitt volt mar libc helyett libwebkit is. Ha minden igaz, abbol az 1.0-1 verzio van fenn. Lattam, hogy a midori honlapjan mar elerheto a 0.1.10 is, de ha lehet, maradnek a repobol szarmazonal. Midori bugreportok kozott is keresgeltem mar, de ehhez hasonlot nem talaltam.

Egy bizonyos kepregeny

Keresek egy par kockas kepregenyt. Kb arrol szol, hogy egyik ember ul egyik gep elott, masik ember ul a masik gep elott, szep lassan online osszevesznek, majd az egyiket felkapja egy angyal, odateszi a masik ele, kiabalnak egyet, az angyal visszateszi a fickot, es minden megy tovabb a regiben.

Ugy emlekeztem, xkcd-n volt, de miutan (szerintem) az osszeset vegiglapoztam, nem talalom.

Valaki esetleg? :)