ls -1TörténelemNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Red Hat, FedoraElőkerült a CentOS eltűnt társalapítójaA CentOS.org-ról eltűnt az a nyílt levél, amelyet a projekt tagjai tettek ki néhány nappal ezelőtt annak érdekében, hogy rákényszerítsék a korábban eltűnt Lance Davis-t a kapcsolatfelvételre. A próbálkozás úgy tűnik szerencsével járt, mert a weboldalon az olvasható, hogy a CentOS fejlesztői csapat egy megszokott összejövetelt tartott, amelyen részt vett Lance Davis is.
»
Megjelent az Omega 11 disztribúció"Teljes mértékben kompatibilis a Fedorával, annak egy úgynevezett Fedora Remix változata.
»
Mi történik a CentOS körül?A CentOS.org-on a látogatók számára önmagában majdhogynem értelmezhetetlen üzenet olvasható. Az üzenet egy nyílt levél, amely Lance Davis-nek, a CentOS "eltűnt" társalapítójának szól. Egy kicsit mélyebbre ásva a témában a Planet CentOS-en elolvasható, hogy mi áll a nyílt levél hátterében. Az utóbbi időben feltűnhetett egyeseknek, hogy a CentOS projekt nem működik olyan gördülékenyen, mint ahogy kellene. Ennek az az oka, hogy Lance valamikor 2008-ban kivonta magát a projekt életéből. Ezzel nem is lenne baj, hiszen mindenkinek kell néha egy kis pihenő. A probléma azzal van, hogy Lance az egyetlen, aki hozzáfér a CentOS.org domain-hez, ő tudja egyedül adminisztrálni. Ő "birtokolja" és ő az, aki nemrég anonymitást kért a domain-re, így a kívülállók nem tudhatják jelenleg, hogy kihez tartozik a domain. De van más probléma is...
»
Windows / UNIX helyett Red Hat-tel spórol a GAPA Red Hat nemrég egy esettanulmányt tett közzé arról, hogy a 150 000 dolgozót foglalkoztató, világszerte 3 100 üzletet üzemeltető, 15+ milliárd dolláros éves bevétellel rendelkező legnagyobb amerikai ruházati és kiegészítő viszonteladó GAP lecserélte Windows és Unix alapú elektronikus kereskedelmi rendszerének nagy részét Red Hat Enterprise Linux / LikeWise kombóra.
»
Bekerült a Red Hat a S&P 500-baA Standard & Poor's pénteken bejelentette, hogy változás áll be az S&P500 indexben. A bejelentés szerint 2009. július 24-én, pénteken a tőzsdei kereskedés zárása után eltávolításra kerül az S&P500-ból a CIT Group Inc., a helyét pedig a Red Hat Inc. foglalja el.
»
Egy éves a megújult sys-admin portálEgy éve indult útjára a megújult sys-admin portál. Az oldal főként Fedora, Red Hat és hozzájuk kötődő technológiákkal foglalkozik.
»
Frissítéssel kapcsolatos problémák a Fedora-nálMike McGrath bejelentése szerint a Fedora projekt belső tükrözési problémák miatt nem tudta megfelelően ellátni a tükörszervereket szombat óta frissítésekkel. Túl nagy a terhelés a master szerverén. Ennek következtében számos publikus tükörszerver kiesett a szinkronból, ami azt eredményezte, hogy a felhasználók nem tudták/tudják a telepíteni a frissítéseket és az újabb szoftvercsomagokat.
»
ELRepo - friss hardvertámogatás RHEL, CentOS és Scientific Linux disztribúciókhozMegnyílt az ELRepo, egy olyan csomagtár, amely elsősorban az említett disztribúciók hardvertámogatásához nyújt jelentős segítséget. Mindhárom disztribúció vitathatatlan előnye a stabil környezet, hosszútávú support, tény azonban, hogy egyes hardverek támogatásával hadilábon állnak. További részletek itt olvashatók.
»
Red Hat Enterprise Linux 5.4 betaTegnap délután a Red Hat bejelentette a Red Hat Enterprise Linux (RHEL) 5.4 Beta publikus kiadását, amit nagy várakozás övezett, hiszen ettől a verziótól a KVM virtualizáció is helyt kap a disztribúcióban. További részletek itt.
»
Constantine: kiválasztották a Fedora 12 kiadási nevétA Fedora következő kiadását "Constantine"-nak fogják nevezni. Ezt a FUDCon Berlin 2009 rendezvényen jelentették be. Az elnevezési konvencióknak megfelelően a "Constantine" név összefüggésbe hozható a Fedora 11 kódnevével, a "Leonidas"-szal.
»
"Meg se kottyan a válság a Red Hatnek""A vártnál némileg jobb eredményeket könyvelhetett el a Red Hat 2010-es pénzügyi évének első negyedéve során. A vállalat sem immúnis a nehéz körülményekre, azonban esetében a növekedés lassulásáról van szó, nem a forgalom visszaeséséről és válságmenedzsmentről."
»
Megjelent a Fedora 11 (Leonidas)Nem sokkal ezelőtt Paul W. Frields a Fedora Project nevében bejelentette a Fedora 11 - kódnevén Leonidas - kiadását. A mérföldkőnek számító verzió legfontosabb tulajdonságai:
»
OpenChange - nyílt forrású, natív MAPI implementációA Fedora Team tegnapi bejelentése alapján biztosak lehetünk abban, hogy a néhány hónappal ezelőtt elindult Red Hat-Microsoft együttműködése nem volt hiábavaló. A Fedora 11 megjelenésekor sokan örülhetnek az OpenChange toolkitnek, amely révén lehetőségünk nyílik Microsoft Exchange-dzsel való natív MAPI kommunikációra.
»
Bevezetés a Secmark használatábaViszonylag kevesen tudják, hogy az SELinux segítségével nem csak a helyi fájlrendszer tartalma címkézhető fel, hanem a hálózati forgalom megjelölésére is lehetőségünk van.
»
Újabb egy hetet csúszik a Fedora 11 megjelenéseA Fedora 11 megjelenésével kapcsolatban ismét újabb csúszásról tudunk beszámolni. Tegnap jelent meg a Fedora Bejelentési Listáján (Fedora Announce List) a hír, amelyben Jesse Keating közzétette, hogy a Fedora 11 (Leonidas) kiadási dátuma - újabb 1 hét csúszással - 2009.06.09-re módosul.
»
Pert indított Svájcban a Red Hat egy Microsoft termékekre kiírt beszerzés miattAz Eweek egyik cikke szerint a Red Hat és tizenhét további gyártó tiltakozott a svájci kormány egyik döntése ellen, amelynek értelmében a Microsoft nyilvános versenytárgyalás nélkül jutott hozzá egy három évre szóló szállítási szerződéshez. A Red Hat arra kérte az egyik svájci szövetségi bíróságot, hogy vonja vissza a Swiss Federal Bureau for Building and Logistics által a Microsofttal megkötött szerződést.
»
Új magyarországi open source használók: a T-Mobile, CIB Bank és Takinfo mind használnak Red Hat-etVégre bővült azon megnevezhető nagy magyar cégek száma akik bevállalják az, hogy nyílt forrású szoftvereket használnak és azt, hogy milyen más proprietary cuccokat váltottak le (például Microsoft termékek, régi Unix gépek, stb).
»
Red Hat Enterprise Linux 4.8"Megjelent a Red Hat Enterprise Linux (RHEL) előző, 4-es generációjának legújabb főkiadása, a 4.8. Az új változat nem csak hibajavításokat és biztonsági patcheket, de számos képességet is továbbfejlesztett, összhangban a hétéves termékéletciklussal. Ez a RHEL 4 utolsó nagy frissítése." A teljes cikk itt olvasható. A bejelentés angol nyelven itt olvasható. Egy hetet csúszik a Fedora 11 (Leonidas) megjelenéseA Fedora Bejelentési Listáján (Fedora Announce List) jelent meg tegnap a hír, melyben Jesse Keating bejelentette, hogy a Fedora 11 (Leonidas) megjelenése 1 hetet csúszik, így az új kiadási dátum 2009.06.02-re módosul.
»
600 fős bővülés után további alkalmazottak felvételét tervezi a Red HatHiába van a nyakunkon az elmúlt évtizedek legrosszabb gazdasági válsága, a Red Hat-ot ez nem nagyon érinti negatívan. Azután, hogy a vállalat az elmúlt évben 600 fővel bővítette munkavállalói létszámát, most újabb alkalmazottak felvételét vetíti előre a U.S. Securities and Exchange Commission-höz (SEC) szerdán benyújtott jelentésében.
»
Fedora 11 previewA Fedora projekt kiadta a Fedora 11 "preview" kiadását. Az elsősorban fejlesztőknek, tesztereknek, hibabejelentést készítőknek szóló előzetes letölthető a torrent.fedoraproject.org és spins.fedoraproject.org weboldalakról. A bejelentés elolvasható itt.
»
Fedora 11 Snapshot 1Megjelent a Fedora 11 első és egyben utolsó, a végső fagyasztás (április 14.) előtt a fejlesztés jelenlegi állásáról készült pillanatképe. Ezt már az első preview kiadás követi majd. A teszteléshez használható image-ek megtalálhatók a torrent oldalakon:
»
CentOS 5.3Megjelent a CentOS 5.3. A CentOS nem más, mint egy prominens Észak-Amerikai vállalati Linux gyártó (remélem kimondhatjuk: Red Hat) által a nyilvánosság számára szabadon elérhetővé tett forrásaiból származó vállalati szintű Linux disztribúció. A CentOS célja, hogy 100%-os bináris kompatibilitást mutasson a Red Hat Enterprise Linux termékekkel. A CentOS gyakorlatilag csak annyiban változtatja meg az upstream vendor csomagjait, hogy azokból eltávolítja a márkajelzéseket (branding) és artwork-öt. A CentOS 5.3 a Red Hat Enterprise Linux 5.3 csomagjaiból újraépített disztribúció.
»
Megjelent a Fedora 11 BetaJesse Keating tegnap bejelentette a Fedora 11 (Leonidas) Beta kiadását. Az eredeti tervekhez képest (március 24) 1 hetet csúszott a megjelenés.
»
Frissített jelentést adott ki a Fedora a tavaly augusztusi betöréssel kapcsolatbanTavaly augusztus 14-én fontos, infrastruktúrát érintő bejelentést tett a Fedora egy - most már kiderült - gyanús cron job halál után. Nem sokkal később kiderült, hogy a cron job nem a script hibája miatt halt meg, hanem összefüggésben volt azzal, hogy valaki(k) betört(ek) a Fedora és a Red Hat egyes gépeire.
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzésekHUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekSzavazásCégednél VÁLLALATI környezetben éles szerverekre milyen virtualizációs platformot használtok/terveztek? Semmilyet 17% VMware ESXi 15% VMware vSphere 4.x 3% VMware vShpere 5.x 16% Microsoft Hyper-V 2008 R2 (2.0) 3% Microsoft Hyper-V 2012 (3.0) 3% Citrix XenServer (6.x) 4% Red Hat EV (3.x) 2% OpenVZ / LXC 5% KVM (proxmox) 12% Xen 11% oVirt / XCP 0% 3rd party cloud VM 1% Oracle VM 2% Egyéb, leírom 7% Összes szavazat: 385
InformációKövess minket!Partnerünk |
Friss hozzászólások
7 perc 9 másodperc
10 perc 40 másodperc
12 perc 2 másodperc
18 perc 37 másodperc
19 perc 21 másodperc
20 perc 34 másodperc
23 perc 12 másodperc
27 perc 49 másodperc
29 perc 4 másodperc
30 perc 30 másodperc