Microsoft, Windows

Antitröszt vizsgálat indult a Microsoft ellen Oroszországban a Windows 10 miatt

Az orosz monopólium-ellenes hivatal vizsgálatot indított a Microsoft ellen azzal a céllal, hogy fényt derítsen arra, hogy a redmondi vállalat visszaélt-e piaci pozíciójával a Windows 10-zel kapcsolatban. A vizsgálat azután indult, hogy a moszkvai illetőségű, antivírus szoftvereket gyártó Kaspersky vállalat alapítója, Eugene Kaspersky egy hosszú blogbejegyzésben panaszkodott a Microsoft Windows 10-zel kapcsolatos praktikái miatt.

Részletek itt.

Windows Subsystem for Linux: Networking Overview

A Microsoft nemrég bejelentette "Bash Ubuntun Windowson" megoldását, amely lehetővé teszi natív Linux ELF64 binárisok futtatását a Windows Subsystem for Linux-on (WSL) keresztül. Ezt az alrendszert a Microsoft Windows Kernel csapat alkotta meg és elég nagy figyelmet kapott. A Microsoft egy blogbejegyzés sorozatot indított, amelyben áttekintést ad a WSL-ről, illetve más vele kapcsolatos kérdésekre is választ ad.

Korábbik cikkek:

Az aktuális cikk itt.

"Delta-frissítésre vált a Windows"

"Vadonatúj frissítési infrastruktúrára teszi át a Windows rendszerek frissítését a Microsoft - jelentette be a vállalat. Az Unified Update Platform (UUP) névre keresztelt új rendszer várhatóan a márciusban érkező Creators Update-tel élesedik hivatalosan, azonban az Insider béta-programban részt vevők már a múlt héten kiadott 14959-es build számú Windows 10-zel elkezdhetik használni.

A Microsoft eddig a nagy Windows 10-frissítéseket gyakorlatilag teljes lemezkép formájában terjesztette, a sok gigabájtos letöltésekkel pedig úgynevezett in-place upgrade-et hajtott végre. Így történt ez az idén megjelent Anniversary Update esetében is, és így történik majd a tavaszi Creators Update telepítésénél is."

A teljes cikk itt olvasható.

Windows Subsystem for Linux - Windows and Ubuntu Interoperability

A Microsoft nemrég bejelentette "Bash Ubuntun Windowson" megoldását, amely lehetővé teszi natív Linux ELF64 binárisok futtatását a Windows Subsystem for Linux-on (WSL) keresztül. Ezt az alrendszert a Microsoft Windows Kernel csapat alkotta meg és elég nagy figyelmet kapott. A Microsoft egy blogbejegyzés sorozatot indított, amelyben áttekintést ad a WSL-ről, illetve más vele kapcsolatos kérdésekre is választ ad.

Korábbik cikkek:

Az aktuális cikk elolvasható itt.

3D rajzolásra lesz képes az új Paint egy kiszivárgott video szerint

WalkingCat tweet-je egy új, 3D rajzolásra is képessé váló Paint-ről szóló videót közöl. Rafal Rivera a Thurrott.com-tól már ki is próbálhatta, pár screenshot-tal illusztrálta az új alkalmazás képességeit.

"Kékhalált okoz a Project Centennial"

"Újabb, katasztrofális közeli hiba csúszott a Windows 10-be. Most épp a Project Centennial implementációja okozza a problémát, az eredmény kékhalál, néha pedig crash-reboot-crash ciklus. [...] Kékhalálhoz vezethet, ha a felhasználó a Windows Store-ból telepít hagyományos Win32-es alkalmazásokat - közölte hivatalosan a Microsoft. A leírás szerint bizonyos alkalmazások telepítése vagy indítása váratlan újrainduláshoz vezethet, a kék képernyőn pedig a 0x139-es hibakód (KERNEL_SECURITY_CHECK_FAILURE) jelenik meg. Az érintett alkalmazások listáján található a Kodi, a JT2Go, az Ear Trumpet, a Teslagrad is, de a felsorolás nem teljes, más szoftverekkel is előfordulhat a jelenség."

A teljes cikk itt olvasható.

Moszkva Putyin felhívására lapátra teszi a Microsoftot (is)

A Ведомости egyik cikkére hivatkozva a The Register és a Bloomberg is arról ír, hogy Moszkva dobja Microsoft termékeit és licenceit és "hazai", megbízható szoftverekre vált. Első körben a város 6000 számítógépén kukázzák ki az Exchange szervereket és Outlook klienseket és cserélik az állami érdekeltségbe tartozó Rostelecom (meg nem nevezett) e-mail rendszerére. Később a Windows és Office termékek jutnának hasonló sorsra. A helyi média szerint a váltás 600 ezer végfelhasználót érinthet. Hírek szerint a lépést Putyin azon felhívása előzte meg, hogy a hatóságok csökkentsék függőségüket a külföldi technológiáktól és helyettük a hazait preferálják.

Oroszország ezen lépése nem lehet közömbös az amerikai cégeknek, mert a Bloomberg szerint az mintegy 3 milliárd dolláros szoftverpiacot jelent számukra....

A részletek itt és itt.

Windows szerver(ek)en a biztonsági frissítéseket .... telepít(tet)em.

ahogy megjelennek, azonnal (pl. automatikusan)
9% (20 szavazat)
még a megjelenés napján
1% (3 szavazat)
max. másnap
0% (1 szavazat)
max. néhány napon belül
7% (17 szavazat)
max. egy héten belül
4% (10 szavazat)
max. egy hónapon belül
12% (28 szavazat)
max. egy éven belül
1% (3 szavazat)
amikor eszembe jut, random időközönönként (gyakran)
8% (19 szavazat)
amikor eszembe jut, random időközönönként (ritkán)
9% (20 szavazat)
sosem
3% (7 szavazat)
Egyéb, leírom
3% (7 szavazat)
Csak az eredmény érdekel
42% (98 szavazat)
Összes szavazat: 233

A Microsoft bejelentette a Windows Server 2016 startját

A Microsoft Windows Server Team tegnap az atlantai Ignite konferencián bejelentette a Windows Server 2016 rajtját:

I’m incredibly excited that this morning at our Ignite conference in Atlanta we launched the newest release of our server operating system – Windows Server 2016! [...] Windows Server 2016 is available for evaluation beginning today and will be on the October price list. Volume licensing customers will be able to download fully licensed software at General Availability in mid-October.

Részletek a bejelentésben.

Hány éve NEM használsz Windows-t?

25+
1% (3 szavazat)
25
0% (0 szavazat)
24
0% (0 szavazat)
23
0% (0 szavazat)
22
0% (0 szavazat)
21
1% (3 szavazat)
20
2% (9 szavazat)
19
1% (4 szavazat)
18
2% (7 szavazat)
17
1% (5 szavazat)
16
5% (20 szavazat)
15
7% (26 szavazat)
14
2% (6 szavazat)
13
3% (12 szavazat)
12
2% (9 szavazat)
11
1% (5 szavazat)
10
6% (23 szavazat)
9
2% (8 szavazat)
8
5% (21 szavazat)
7
2% (9 szavazat)
6
2% (8 szavazat)
5
2% (8 szavazat)
4
2% (6 szavazat)
3
1% (4 szavazat)
2
3% (11 szavazat)
1
1% (5 szavazat)
< 1
5% (21 szavazat)
Sohasem használtam Windows-t! / Mi az a Windows?
1% (4 szavazat)
Csak ha a kényszer rávisz! Egyéb! Leírom hozzászólásban!
38% (148 szavazat)
Összes szavazat: 385