FreeBSD

FreeBSD 10.0-RC4

 ( trey | 2014. január 2., csütörtök - 20:59 )

Ugyan az egy héttel ezelőtti kiadási ütemtervben még úgy volt, hogy ma, azaz 2014. január 2-án érkezik a FreeBSD 10.0-RELEASE, a projekt inkább úgy döntött, hogy több időt ad magának a végleges kiadás bejelentésére.

Glen Barber ma bejelentette, hogy elérhető tesztelésre a FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklusának negyedik RC-je. A tervek szerint ez az utolsó RC, a következő állomás a végleges kiadás bejelentése lesz.

A frissített kiadási ütemterv szerint a végleges bejelentés 2014. január 14-én lesz.

PC-BSD 10.0-RC2

 ( trey | 2013. december 27., péntek - 21:12 )

Dru Lavigne bejelentette, hogy elérhető tesztelésre a PC-BSD 10.0 második kiadásra jelölt változata. A PC-BSD 10.0-RC2 a kiadás előtt álló (jelenleg RC állapotban levő) FreeBSD 10.0-RELEASE-en alapul. Ennek a kiadásnak (PC-BSD 10.0-RC2) ismert hibája, hogy VirtualBox-szal nem működik megfelelően, így akinek erre a funkcionalitásra lenne igénye, annak vagy érdemes egyelőre maradni a korábbi kiadásokon, vagy a frissítéssel megvárni az RC3-at / végleges kiadást.

Részletek a bejelentésben. Lemezképfájl a telepítéshez letölthető innen.

FreeBSD 10.0-RC3

 ( trey | 2013. december 26., csütörtök - 18:51 )

Glen Barber bejelentette, hogy elérhető tesztelésre a FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklusábak harmadik RC-je. A harmadik kiadásra jelölt változati (lemez)képfájljai letölthetők a hivatalos FTP szerverekről és tükreikről amd64, i386, ia64, powerpc, powerpc64 és sparc64 architektúrájú gépek számára.

A kiadási ütemterv szerint a végleges kiadás január 2-án érkezik. Részletek a bejelentésben.

BSD Now 17. epizód - The Gift of Giving

 ( trey | 2013. december 26., csütörtök - 18:43 )

A BSD Now egy heti rendszerességgel megjelenő video podcast, amelynek célja a BSD operációs rendszerek népszerűsítése, illetve a már meglevő felhasználók friss BSD-s információkkal, hírekkel való ellátása. A BSD Now egyik műsorvezetője a PC-BSD alapító, vezető fejlesztő Kris Moore. Elérhető a BSD Now 17. epizódja, címe "Episode 017: The Gift of Giving".

FreeNAS 9.2.0-RELEASE

 ( trey | 2013. december 26., csütörtök - 12:42 )

A FreeNAS Engineering Team nevében Jordan Hubbard nemrég bejelentette a FreeBSD alapokra építő storage megoldás, a FreeNAS legfrissebb kiadását, a FreeNAS 9.2.0-RELEASE-t. A 9.1.1-es kiadás óta a fejlesztők 268 hibát javítottak a hibakövető rendszerben szereplők és számost azokon kívül. Ezen kívül számos fejlesztés végeztek a felhasználói felületen, valamint javítottak a használhatóságon és a teljesítményen.

Részletek a bejelentésben és a kiadási megjegyzésekben. Letölthető innen.

A FreeBSD arcai - Shteryana Shopova

 ( trey | 2013. december 22., vasárnap - 15:28 )

A The FreeBSD Foundation újraindította a "FreeBSD arcai" sorozatot. Az alapítvány azokat a FreeBSD fejlesztőket, közreműködőket mutatja be a kampány keretében weboldalán, blogján és a Facebookon, akiket azért részesített támogatásban, hogy fejlesztői projektekben vehessenek részt, meghatározott fejlesztéseket végezhessenek a FreeBSD közösség számára, vagy eljuthassanak egy-egy BSD témájú konferenciára.

A legújabb "epizódban" egy 31 éves bolgár hölggyel, Shteryana Shopova-val ismerkedhetünk meg.

BSD Now 16. epizód - Cryptocrystalline

 ( trey | 2013. december 21., szombat - 15:56 )

A BSD Now egy heti rendszerességgel megjelenő video podcast, amelynek célja a BSD operációs rendszerek népszerűsítése, illetve a már meglevő felhasználók friss BSD-s információkkal, hírekkel való ellátása. A BSD Now egyik műsorvezetője a PC-BSD alapító, vezető fejlesztő Kris Moore. Elérhető a BSD Now 16. epizódja, címe "Episode 016: Cryptocrystalline".

FreeBSD 10.0-RC2

 ( trey | 2013. december 17., kedd - 8:04 )

Glen Barber bejelentette, hogy elérhető tesztelésre a FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklusának második RC kiadása. Az ISO és memory stick képfájlok elérhetők amd64, i386, ia64, powerpc, powerpc64 és sparc64 architektúrájú gépekhez az FTP szervereken.

Részletek a bejelentésben.

A FreeBSD arcai - Brooks Davis

 ( trey | 2013. december 13., péntek - 12:49 )

A The FreeBSD Foundation újraindította a "FreeBSD arcai" sorozatot. Az alapítvány azokat a FreeBSD fejlesztőket, közreműködőket mutatja be a kampány keretében weboldalán, blogján és a Facebookon, akiket azért részesített támogatásban, hogy fejlesztői projektekben vehessenek részt, meghatározott fejlesztéseket végezhessenek a FreeBSD közösség számára, vagy eljuthassanak egy-egy BSD témájú konferenciára.

A legújabb "epizódban" Brooks Davis-szel ismerkedhetünk meg.

BSD Now 14. epizód - Zettabytes for Days

 ( trey | 2013. december 12., csütörtök - 13:19 )

A BSD Now egy heti rendszerességgel megjelenő video podcast, amelynek célja a BSD operációs rendszerek népszerűsítése, illetve a már meglevő felhasználók friss BSD-s információkkal, hírekkel való ellátása. A BSD Now egyik műsorvezetője a PC-BSD alapító, vezető fejlesztő Kris Moore. Elérhető a BSD Now 14. epizódja, címe "Episode 014: Zettabytes for Days".

FreeBSD 10.0-RC1

 ( trey | 2013. december 10., kedd - 10:14 )

Glen Barber bejelentette, hogy elérhető a FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklusának első RC-je amd64, i386, ia64, powerpc, powerpc64 és sparc64 architektúrájú gépek számára. A képfájlok letölthető innen. Részletek a bejelentésben.

PC-BSD 10-STABLE "MATE" gyorstelepítés

 ( trey | 2013. december 7., szombat - 15:27 )

A napokban új lemezképfájl érkezett a PC-BSD 10-STABLE-ből. Egyik újdonsága a MATE desktop környezet volt. A MATE ugyan nem alapértelmezett a PC-BSD-ben, de a támogatott desktop környezetek közt szerepel. Kíváncsi voltam rá:

PC-BSD 10-STABLE "MATE" #1

A FreeBSD arcai - Reid Linnemann

 ( trey | 2013. december 6., péntek - 21:57 )

A The FreeBSD Foundation újraindította a "FreeBSD arcai" sorozatot. Az alapítvány azokat a FreeBSD fejlesztőket, közreműködőket mutatja be a kampány keretében weboldalán, blogján és a Facebookon, akiket azért részesített támogatásban, hogy fejlesztői projektekben vehessenek részt, meghatározott fejlesztéseket végezhessenek a FreeBSD közösség számára, vagy eljuthassanak egy-egy BSD témájú konferenciára.

A legújabb "epizódban" Reid Linnemann-nel ismerkedhetünk meg.

Érkezik a GNOME3 / Mate / Cinnamon a PC-BSD-be

 ( trey | 2013. december 5., csütörtök - 12:19 )

A PC-BSD alapító Kris Moore bejelentette, hogy elérhető tesztelésre a soron következő PC-BSD 10-STABLE image. Az újdonságok közt szerepel a GNOME3 / Mate / Cinnamon környezetek megjelenése, amelyek a GNOME2-t váltják. Frissültek a szöveges telepítő opciói, beleértve a ZFS opciókat is. Javult a PBI támogatás, telepítéskor választani lehet a GRUB és a BSD loader közt. A Linux kompatibilitási réteg frissült CentOS 6-ra.

További részletek bejelentésben.

BSD Now 13. epizód - Bridging the Gap

 ( trey | 2013. december 4., szerda - 8:28 )

A BSD Now egy heti rendszerességgel megjelenő video podcast, amelynek célja a BSD operációs rendszerek népszerűsítése, illetve a már meglevő felhasználók friss BSD-s információkkal, hírekkel való ellátása. A BSD Now egyik műsorvezetője a PC-BSD alapító, vezető fejlesztő Kris Moore. Elérhető a BSD Now 13. epizódja, címe "Bridging the Gap".

FreeBSD 10.0-BETA4

 ( trey | 2013. december 4., szerda - 8:16 )

Glen Barber bejelentette, hogy elérhető a szokásos FTP szerveren (és tükrein) a FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklusának negyedik bétája amd64, i386, ia64, powerpc, powerpc64 és sparc64 architektúrák számára. A tervek szerint ez az utolsó béta kiadás 10.0-RELEASE kiadási ciklusban.

Azoknak, akik lusták telepíteni, a FreeBSD projekt előtelepített virtuális gép lemezképfájlokat is elérhetővé tett. Ezek elérhetők itt i386 és amd64 változatban.

Részletek a bejelentésben.

Erősen valószínű, hogy idén már nem jelentik be a FreeBSD 10.0-RELEASE-t

 ( trey | 2013. december 2., hétfő - 9:55 )

A Release Engineering csapat nevében Glen Barber újabb helyzetjelentést küldött a 10.0-RELEASE kiadással kapcsolatban. A kiadási ciklust hátráltató iconv buggal kapcsolatos változtatásokat elkövették a head/ ágban és beolvasztották a stable/10 ágba. A beta4 buildek már készülnek (december 1. óta).

FreeBSD 10.0-BETA3 snapshotok (pre -BETA4)

 ( trey | 2013. november 29., péntek - 9:38 )

Napokon belül várható, hogy kiadásra került a FreeBSD 10.0 negyedik bétája. Addig is elérhető tesztelésre a "pre -BETA4". Glen Barber bejelentése elolvasható itt.

A FreeBSD arcai - Páli Gábor

 ( trey | 2013. november 28., csütörtök - 10:14 )

A The FreeBSD Foundation újraindította a "FreeBSD arcai" sorozatot. Az alapítvány azokat a FreeBSD fejlesztőket, közreműködőket mutatja be a kampány keretében weboldalán, blogján és a Facebookon, akiket azért részesített támogatásban, hogy fejlesztői projektekben vehessenek részt, meghatározott fejlesztéseket végezhessenek a FreeBSD közösség számára, vagy eljuthassanak egy-egy BSD témájú konferenciára.

A legújabb "epizódban" Páli Gáborral ismerkedhetünk meg.

FreeBSD Journal - új magazin indul januártól FreeBSD felhasználók számára

 ( trey | 2013. november 27., szerda - 12:35 )

FreeBSD Journal

Januártól új magazin indul a FreeBSD felhasználók számára. A FreeBSD Journal weboldalán egyelőre még sok információ nincs arról, hogy mire lehet számítani, de az kiderül, hogy iOS / Android / Kindle mobil alkalmazásként is elérhető lesz. A FreeBSD Journal évente hat alkalommal jelentkezik majd.

BSD Now 12. epizód - Collecting SSHells

 ( trey | 2013. november 27., szerda - 9:53 )

A BSD Now egy heti rendszerességgel megjelenő video podcast, amelynek célja a BSD operációs rendszerek népszerűsítése, illetve a már meglevő felhasználók friss BSD-s információkkal, hírekkel való ellátása. A BSD Now egyik műsorvezetője a PC-BSD alapító, vezető fejlesztő Kris Moore. Elérhető a BSD Now 12. epizódja, címe "Collecting SSHells".

A FreeBSD arcai - Colin Percival

 ( trey | 2013. november 25., hétfő - 8:06 )

A The FreeBSD Foundation 2012-es évvégi pénzgyűjtőkampányával párhuzamosan futtatta a "FreeBSD arcai" sorozatot. Az alapítvány azokat a FreeBSD fejlesztőket mutatta be a kampány keretében weboldalán, blogján és a Facebookon, akiket azért részesített támogatásban, hogy fejlesztői projektekben vehessenek részt, meghatározott fejlesztéseket végezhessenek a FreeBSD közösség számára, vagy eljuthassanak egy-egy BSD témájú konferenciára.

Akkor a sorozat keretében az olvasók megismerkedhettek Alberto Mijares-szel, Dan Langille-lel és Thomas Abthorpe-pel.

Letölthető a BSD Magazine 11/2013 száma

 ( trey | 2013. november 22., péntek - 12:19 )

Megjelent az ingyenesen letölthető BSD Magazine 2013-as évfolyamának tizenegyedik, novemberi száma. A magazinban:

FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklus helyzetjelentés

 ( trey | 2013. november 21., csütörtök - 8:12 )

Eredetileg BETA3 nem szerepelt a FreeBSD 10.0-RELEASE kiadási ciklusában, azt egy iconv(1) bug miatt tette bele a releng csapat az útitervbe. Mivel a 10.0-RELEASE kiadási ciklusa egy kis csúszásban van az eredeti tervhez képest, Glen Barber egy rövid helyzetjelentést küldött a freebsd-stable@ listára. Ebben arról számolt be, hogy az iconv(1) hibának alaposan utánajártak és számos javítást commitoltak a head/ ágba. Ezek arra várnak, hogy MFC-zésre (Merge From CURRENT - kitesztelt változtatás beolvasztása a -CURRENT fejlesztői ágból a -STABLE ágba) kerüljenek a stable/10 ágba. Az érvényben levő fejlesztési irányelvek szerint az MFC-zés előtti minimális várkozási idő 3 nap.

A 10.0-RELEASE kiadási ütemterve szerint hamarosan érkezik a negyedik béta.

BSD Now 11. epizód - Interjú a DragonFly-os Justin Sherrill-lel

 ( trey | 2013. november 16., szombat - 9:52 )

A BSD Now egy heti rendszerességgel megjelenő video podcast, amelynek célja a BSD operációs rendszerek népszerűsítése, illetve a már meglevő felhasználók friss BSD-s információkkal, hírekkel való ellátása. A BSD Now egyik műsorvezetője a PC-BSD alapító, vezető fejlesztő Kris Moore. Elérhető a BSD Now 11. epizódja, címe "The Gateway Drug". Az eheti kiadásban interjú látható a DragonFly fejlesztő Justin Sherrill-lel, akivel a küszöbön álló DragonFly 3.6 kiadásról beszélgetnek.